Magyarság, 1933. december (14. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-01 / 273. szám
1933 december 1, péntek ШШШД Jehlicska Ferenc a tótok nevében hitet tesz Magyarország mellett Jehlicska Ferenc a tót nemzeti tanács képviseletében emelt szót. A tótok ezer év óta élnek Magyarországon. Abban megegyeznek az összes vélemények, hogy ebből az évezredből legalább kilencszáz esztendőt zavartalan békés boldogságban, megelégedésben és egyetértésben töltöttek el. Felhők csak a francia forradalom után kezdtek feltűnni, amely először ébresztette fel Európában az erős nemzeti érzést. Magyarországon a tótságnak csak egyetlen problémája volt — amit Seaton Watson is elismert —: a nyelvkérdés. De most Csehországban három sebből vérzik a tót nemzet: nyelvétől, kenyerétől és vallásától fosztják meg. — Vissza akarunk térni magyar hazánkhoz — folytatta emelt hangon Jehlicska —, mert nem élhetünk meg Magyarország nélkül. Ezért most itt tisztázni kívánom, vájjon a magyar nemzet hajlandó-e biztosítékot nyújtani a tótoknak arra, hogy a régi nyelvi sérelem nem fogja újból érni. Magyarország kötelességének tartja, hogy a tótoknak teljes nemzeti autonómiát adjon Bethlen István gróf ezt válaszolta: Nem vagyok a kormány tagja és nem szólhatok a kormány nevében, azonban ismételten kijelentettem már, ha a tótok vissza akarnak térni régi hazájukba, Magyarország tiszteletben fogja tartani a tótok nyelvét, nemzeti egyéniségét és nemzeti kultúráját. Magyarország kötelességének fogja tartani, hogy a tótoknak olyan mérvű önkormányzatot adjon, amely őket nemzeti szempontból teljes mértékben kielégítse. (Lelkes taps.) Végül Sir Edward Boyle elnök mondott meleg köszönetet az előadónak, kifejezve azt a reményét, hogy boldogabb időben fog újból találkozhatni Bethlen István gróffal, sok a pártvezetőség és a párttagok között. Van egy csoport, a tisztviselő-képviselők csoportja, amely legszívesebben távol maradna az egész vitától, különösen pedig a név szerinti szavazástól és amely alighanem így is fog viselkedni. Van azután egy vállalkozóbbkedvű csoport, amely a módosítások egész sorát akarja előterjeszteni a vitában és amely állítólag már bizonyos ígéreteket is kapott arra vonatkozólag, hogy a kormány engedékeny magatartást fog tanúsítani és hozzájárul számos kisebb-nagyobb jelentőségű változtatáshoz. Ennek a csoportnak tagjai erősen fogadkoznak, hogy kívánságaik mellett kitartanak úgy a folyosón, mint az ülésteremben esetleges szavazások alkalmával. A hasonó egységespárti fogadkozásokkal szentben a múltak tapasztalatai alapján meglehetős pesszimista a hangulat a baloldalon, mindenesetre nagy érdeklődéssel várják a vita kezdetét, a nyolc-, vagy éppen tizenkétórás ülésekkel együtt, amelyek alighanem rövidesen beköszöntenek a javaslattal. Új gazdasági és pénzügyi politikát sürgettek a Házban a Nemzeti Bankjavaslat vitájában A nyolcórás éjszakai ülés nyomasztó gondjaitól megszabadulva, derültebb hangulatban fogott hozzá a Ház csütörtökön délután a Nemzeti Bankjavaslat tárgyalásához. A szerdai események még sok tekintetben nyomot hagytak a meginduló vitán. Ulain Ferenc hosszú és rendkívül érdekes felszólalásában például jórészt Imrédy Béla pénzügyminiszter szerdai beszédével polemizált, nagyon hatásosan rámutatva arra, milyen nehéz elméletek alapján eligazodni napjaink gazdasági káoszában. Utána Sándor Pál hamisítatlan ellenzéki szellemmel telített beszédének végén elfogadta a javaslatot. A folyosón a borvidéki képviselők tárgyalták érdeklődéssel azt a változtatást, amely a bortermelők szövetkezeteinek érdekében történt szerdán a gazdajavaslaton Lázár Mikós előterjesztésére. Lázár, Miklós egyébként a javaslat ellen szólott és azt nem fogadta el, sőt ellenkezőleg, a kormány fogadta el az ő módosító javaslatát A bankjavaslattárgyalása közben mindinkább előreveti már árnyékát a nyugdíjjavaslat. A kormány, hír szerint, még karácsony előtt le akarja tárgyaltatni a javaslatot, ami pedig semmiképpen sem fog simán menni. A baloldalon és a keresztény párt padsorain erős ellenállásra készülnek, de a kormánypárton is igen vegyes hangulat jelei észlelhetők. A folyosón minden parlagon és minden sarokban csak a nyugdíjjavaslatra vonatkozó bizottsági jelentést olvassák, állandóan a javaslat előzetes vitája folyik a kormánypárti képviselőik között. A párt részéről régen hangzott annyi ellentmondás és kifogás kormányjavaslattalszemben, mint ezúttal. Készülődnek a leg- s különbözőbb csoportok, állandóan folynak az üzenetváltások, érdeklődések és közvetítés A csütörtöki ülést délután öt órakor nyitotta meg Almási László elnök. Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter beterjesztette a magyar tengerhajózási vállalatok kedvezményéről, továbbá a külföldi áruk hamis megjelölésének megakadályozásáról szóló törvényjavaslatokat, majd harmadszori olvasásban elfogadták a gazdajavaslatot. Ezután Zsindely Ferenc ismerteti a Nemzeti Bank alapszabályainak módosítására vonatkozó javaslatot. Mostantól kezdve egyszerű adóslevél alapján százmillió pengő erejéig terjedő hitelt nyújthat a Nemzeti Bank az államnak. Az előadó köszönettel emlékszik meg arról, hogy a Nemzeti Bank a gazdaadósságok rendezését a maga részéről szintén előmozdította. (Felkiáltás a baloldalra: A kormány parancsára mozdította elő!) Magyar Pál foglalkozik elsőnek a javaslattal, kifogásolva, hogy nincs olyan intézkedés benne, amely szerint a kormány tíz éven belül nem nyúlhat ismét a mostanihoz hasonló könnyű hitel- és pénzszerzési módhoz. Vihart kelt a szónok azzal a kijelentésével, hogy a magyar falu népe nem takarékos és hogy őket nevelni kell a takarékosságra. (Felkiáltások a jobb és baloldalon: Hogy mondthat ilyet, a magyar falu nagyon is takarékos!) Az utolsó két év azokat igazolta — mondja —, akik a pengő iránt bizalommal voltak. A javaslatot nem fogadja el. Hegedűs Kálmán szerint a javaslat jó, mert alapelveit a Nemzeti Bankkal egyetértésben a gazdaérdekek iránti figyelemmel alkották meg. Ez a javaslat a gazdarendelettel együtt kiegészíti egymást és a különböző tár gettek ... Az ispán vitte a szót. Mesélt a hortobágyi, tokhalmi puszták régi eseményeiről s közben erősen hangsúlyozta, hogy már gyermekkorától nem szokott enni zsírosat, más szóval: „szájad csukva, szemed nyitva, de még az sem mindig“... A vén betyárnak fel-felvillant a szeme,ümmögött hozzá, látszott rajta, hogy „ilgen tetszik“ neki a tekintetes urnák ilyeténképpeni beszédje ... Neki pirosodott a vén ember s hogy a pipára is rágyújtottak, megszólalt az öreg Danyi Jóska: — Hejh, tekintetes Uram! ... Bizony én is sokáig bujtárkodtam a gulyánál az átokházi pusztán ... Hajtottak oda, rendesen estefelé, a lovonjáró emberek, meg más pásztorok, ha az ő gulyájokból el kellett tüntetni, a tinót, üszőt, tehenet, borjút, mind igen jó erőbe levőt ... Mind azután bojtárok a „számadó“ parancsára, az éjszaka következtével lóháton tovább hajtottuk a kijelölt helyre az ilyenféle jószágokat... A legtöbbet Szabadkára hajtottuk a mészároshoz, ahol azután meghámozták őket... A perzekutorok, ha nyomra jöttek, minket kavarítottak a bajba, mivel a számadó helyett vállalni kellett a bajt... Olyan világ volt akkor, amikor még a tükörös-subás számadók voltak ... Ha a bojtár nem akarta a bajt, mehetett a nagy világba, ott kint a pusztán nem volt többé kenyérkeresete, s ha nagyon ugrált, még a mécsesét is eloltották ... Azután én végül, kérem, meguntam, hogy mindég a más tettéért firtassanak, hát felkaptam magam is lovonjáró embernek ... — Aztán volt-e haszon legalább belőle, Jóska bácsi?! — Vóni vólt! . . . Dehát ebül gyűlt szerdák ebül ment el... Megette a csárda, a cigány ... Elkallódott a nyalka viseletén, meg a sok szép selyem iskakendőn, amit a csárdás menyecskéknek, meg a lányoknak vásároltunk! — S ezek után elgondolkozott, kissé megpihenti és egyszerre csak felütötte fejét az öreg. — Ha tettem is, megszenvedtem érte! — Felállott, nyakába kapta a szűrt. — Tekintetes uram, sok bort ittam már! ... Pedig az ilyenfajta embernek nem jó ez! ... Eljár a szája ... Magának is bajt csinál s még másoknak is árthat! — Ha gondolja kend, hogy elég volt?... Ugy jó éjszakát! Elköszöntek ... Másnap azt mondja a tekintetes aszszony az ispán úrnak: — Igen kókadt az öreg Jóska bácsi, még a reggeli pálinkáját sem itta meg ... Bizonyára megártott a szalonnasütés az öregnek? — Nem az a baj itt, kedves anyjukom! — mondá az ispán. — Az ilyenfajta embernek a gyomra bagariával van bélelve... Hanem az este eljárt a szája, s attól fél, hogy most már elküldjük ... Node, mindjárt megvigasztalom szegény veszőfejét!... És kiment az ispán a szénáskert melletti tóhoz, ahol az öreg a „puskámon“ legeltette a libákat. — Adjon Isten jónapot! — Az ispán köszönését levett kalappal fogadta a megilletődött vén betyár ... — Ugye, tekinetes uram, most már én elmehetek? — Az ispán csodálkozó arccal felelte: — Ni, ni! ... De hamar megunta kend a hivatalt, pedig hiszen jószerint meg sem melegedett! — Hát csak azért kérdezem, mert tegnap boros fővel sok minden olyant elmondtam tekintetes uramnak. .. Azt gondoltam, hogy ilyen embert nem tűr meg a tanyájában?! — Nézze, kend, Jóska bácsi, amikor én kendet felfogadtam, már akkor tisztában voltam azzal, hogy a kend kezében sok fergeteges éjszakán sokat csörgött a karikás ... Nem kérdem hát most sem, mi hogy volt?!... Kend az este azt mondta, ha tettem is, megszenvedtem érte, ezzel tehát elintéződött ez a dolog... S ha valami még azonfelül is van a szarnyba, azért meg majd felel kend odafent a magasságos jó Istennek! ... Ha azonban kend menni akar, a korcánál fogyást nem tartom vissza! — Akkor hát, tekintetes uram, maradhatok?! — Marad, hát! — A kömpöci ispán közelebb ismét találkozott az öreg Bende Tóni kapitánnyal. — No, hogy van Danyi Jóska? — Az ispán elbeszélte szalonnasütést s ami utána következett. A szegedi vén komiszáros a szakállas nagy fejével rá-rábólintott... — Ügyesen csinálta, öcsémuram ... Az ilyenféle kivénült betyár igen meghálálja az ilyen bánásmódot... Tudják azt a környék kémény-számolgató lacibetyárjai, — mert most már leginkább csak ilyenek vannak! — Tudják, hogy Danyi Jóskának hol a meghúzódó helye, s oda nem mernek menni garázdálkodni ... A szabadult emberek viszont igencsak kímélik azt a tanyát, ahol egy kivonült volt cimbora meghúzódik!... — Tudtam én ezt, kedves bátyám, s ezért is csináltam ezt igy! — Felesé az ispán. A kömpöci ispán ezentúl többet nem faggatta a pusztai öreget sem, csak amikor idomultán meghalt Ráday, hozta szóba a vén betyár előtt: — Jóska bácsi!... Hallotta-e kend valaha hirét-nevét Ráday gróf komiszáriusnak? — Esmértem is, kérem alásan ... Úgy beszélt velem, mint most itt a tekintetes url — Nohát, tudja kend, az újságba benne van, hogy meghalt az a Ráday! — Nem hal az meg soha kérem! .. . Mert él annak a kriminális lelke örökké! — Ezzel az elkomorodott vén betyár faképnél hagyta az ispánt. Idővel meghalt Lancsik Mátyás, a Ráday gróf hires vizsgálóbírója is ... A kömpöci ispán tehát elujságolta „ezt is“ a libapásztor vén betyárnak, aki erre már keseredetten kifakadt. — Hejh, tekinetes uram, csakugyan igaz volna ez? — Igaz, besz ez!... Az újságból olvastam! — No, akkor, ha benne van a földbe, hát vesse ki!... Ha meg még nincs benne, úgy ne vegye be! — Ilyen kegyetlen átkot mondott a vén betyár, s így most már megtudta azt is az ispán, hogy a híres Lancsik Mátyás annakidején igen nagyon megcsiklandozhatta Danyi Jóskát... Ám az öreg Danyi Jóskára is elkövetkezett a nagy szomorúság. Jó gazdáját, a kömpöci ispán Beér András tekintetes urat, Borsod vármegyébe, Tilaj-pusztára helyezte fel a méltóságos és főtisztelendő egri főkáptalan ... — No, Jóska bácsi!... Elviszem ... Jöjjön velünk! — szólt az ispán. Bus tekintetét az ispánra vetette öreg Danyi Jóska, s szintehogy a szive is majd beleszakadt a sóhajtásba ... — Hejh, tekintetes uram, a vén diófát már nem lehet átültetni más földbe... S ha a szivem beleszakad is, hogy el kell válnom a jó gazdától, ideköt a szülőföld. — Az ispánt meghatotta ez a szeretet, s az utódjánál keresztülvitte, hogy — a régi feltételek mellett —■ tartsa meg libapásztornak az öreget... A másik évben néhány ezüstgombos gazda a kömpöci volt bérlők közül fellátogatott Beér András tekintetes úrhoz Tilaj-pusztára ... Az ispán első kérdése mindjárt az volt: — Hát az öreg Dókával mi van?! ... Hogy van?! — Az ezüstgombosok összes néztek ... — Hát bizony az nagyon megbánta, hogy nem jött fel! ... Sehogysem tudták megérteni egymást az új tekintetes úrral ... Egy reggel aztán halva találták a subájában. — A szóvivő ezüstgombos szegedi gazdának elmélyült a búcsúztatót zengő szava. — Olyan volt ez a vén betyár, tekintetes uram, mint az a mezei vadvirág, amelyiket a napos ol- táiról átültetnek az árnyékos helyre... Nem bírja ki!... Belepusztul inkább. A törött minden tárgy csak lom, ékszer törötten is vagyon Jólétben hiszt, szükségben kisegít Karácsonyra valódi ékszert i sadalmi rétegek közötti káros versenynek vet véget. Ezután védelmébe veszi a Nemzeti Bankot, amely százszorta nehezebb helyzetben van, mint az Osztrák-Magyar Jegybank LONGINES A JÓ ÓRÁK MŰVESE PETŐFI SÁNDOR-U. 17 KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET