Magyarság, 1936. augusztus (17. évfolyam, 175-198. szám)
1936-08-14 / 186. szám
SZUJYILÁSi Rövid levél Nógrád megyéből Tekintetes Szerkesztőség! Némiképpen szabadságon volnék s igy nem igen háborgatom a tekintetes Szerkesztőséget, ami — úgy hallom — a legszélsőbb NEP-nek is csak lelkes helyeslésével találkozik. Miután azonban ki nem állhatom, ha dicsérnek, kénytelen vagyok egy rövidke levéllel elhárítani magamtól azt a kellemetlen dicsőséget, hogy a NÉP tartósan legyen megelégedve csekélységemmel, mint negatív magyarral. Nem tagadom, tekintetes Szerkesztőség, ahogy itt vidéki magányomban teljes elragadtatással olvastam a miniszterelnök hoszszas hallgatás után megtett kijelentéseit. Hiába: a visszavonulás, a magábamélyedés, la meditáció csak javíthat az arra hajlamos lelken. Bizonyítja ezt maga az a tény, hogy la miniszterelnök most már nem a fölöttébb germán hangzású resortot emlegeti a tevékenységi naptár tempójának megjelöléséül, hanem azt a valóban tőrőlmetszetten magyar, egészen népi (völkisch) közmondást, hogy: „lassan járj, tovább érsz!" Nem szeretek utólagos próféta lenni, de én igazán már régen megjósoltam, hogy azt a bizonyos híres reportot nem kell éppen gyorsvonati sebességnek értelmezni. Akkoriban heves,vérű reformifjak csak éppenhogy Sztálinnak nem neveztek, olyan destruktívnak állítottak be engem és ismét a sajtóreformot emlegették.. Nagy az elégtételem, hogy most a miniszterelnök maga igazolja akkori felfogásomat, hogy tudniillik kezdetben lesz a refort -és a gyorsvonat, aztán átszállunk a sivatagkissé késedelmes, de nyugodtabb hajójára, a tevére, majd elővesszük a higgadtvérű csiga lassúságát, kombinálva az ugyancsak megfontolva haladó ráknak azzal a reformed tevékenységével, hogy lassan halad ugyan, ide legalább hátrafelé. A miniszterelnöki nyilatkozat ugyan kissé hadilábon látszik lenni a következetességgel. Mert a kenyér, a munka kérdésének sürgősségét azon a címen hangoztatja, hogy azokéletbevágóan fontosak, viszont a közjogi problémák további halogatását is azzal okolja meg, hogy azok életbevágóak. Miselez azonban csak látszólagos ellentmondás, a gyakorlatban kiegyenlítődik azzal, hogy azéletbevágóan fontos kenyérkérdések megoldását éppúgy nem látjuk, mint az életbevágó közjogi problémákat. No ugye?! Hasonlóan fellelkesített az is, hogy a miniszterelnök sietett pártpolitikáikig a NÉP javára kihasználni a szörnyű spanyolországi eseményeket. Én ugyan nem gondolnám, hogy neki különösebb okai volnának felhánytorgatni 1918 őszét, de azt végképp nem érteni: honnan gondolja, hogy a magyar polgári társadalom ,„egymást marcangolja“? Marcangolás ugyan gyakran történik nálunk, de az feltűnő egyoldalúan. Tanúm rá itt a közelben a pásztói kerület, ahol — mint annyi más választókerületben — a polgári társadalom egyáltalán nem akarta egymást marcangolni, sőt a legteljesebb békességben szeretett volna a maga meggyőződése szerint szavazni, ellenben megszállás alá vette a NÉP és olyan marcangolást vitt végbe a polgárságon, hogy arról már a második petíció is elkészült. Ha tehát a miniszterelnök — igen helyesen — a fantazmagóriák hajszolásától óv, akkor talán fordulna ezzel a bölcs óhajtásával Marton Béla, Béldi Béla és egyéb fantazmagória-kergetőkhöz és ha nem szereti a polgári társadalomban a marcangolást, akkor talán lenne kegyes bizalmas utasításokat adni Marton Béláék népmarcangoló választási technikája ellen. Higgye el a miniszterelnök: a választások és általában a közélet tisztasága, párosítva gyors és komoly kenyérpolitikával igen hatásos szer volna bizonyos politikai spanyolnátha megelőzésére. Nem is szólva a restaurációról, amely tekintély és egyéb vonatkozásokban fölöttébb szükséges volna már ahhoz, hogy a lelkek forradalmasításának lehetőségei a minimumra csökkenjenek. Végül pedig lelkes tapssal üdvözlöm a miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy „ha a párttagsági díj hivatalból való levonása megtörténnék, úgy az helytelen.“ Csekélységem a Magyarságban már több izben rámutatott erre a helytelenségre a vasutasokkal és a postásokkal kapcsolatban, akiket anyagilag is kellemetlenül érint, emberi méltóságukban és véleményszabadságukban is arculcsap a pártdíj hivatalos, de jogtalan, de eltűrni muszájok levonása. Sajnos, a miniszterelnök nem nyilatkozott arra nézve, hogy már most mi lesz azokkal, akik évek óta gyakorolják ezt a helytelenséget a szegény vasutasok és postások rovására, továbbá: mi lesz azokkal az összegekkel, amelyeket eddig is „helytelenül“, sőt jogtalanul elvontak a vasutasok és postások becsületes munkával megszolgált, nekik törvény szerint is okvetlenül kijáró fizetéséből vagy béréből? Ez igazán nem közjogi probléma, hanem a kenyér és a munka komprekszusába vág, nem szólva az erkölcsi részéről. Attól félek, hogy ezeknek a jogtalanul elvont összegeknek a visszatérítését emlegetni fantazmagóriahajszolás volna részemről, mert feltételezné azt a fantazmagóriát, hogy a XEP belátja csak egyetlen intézkedésének is a helytelenségét és levonja a konzekvenciákat. Levonni szeret a NÉP, de nem anyagira konzekvenciákat, mint inkább pártdíjakat. Mert ez neki hasznosabb, amaz pedig csak az országnak volna hasznos. Különösen ha arról a közhasznú konzekvenciáról van szó, hogy fogja magát és távozzék. Ha a tekintetes Szerkesztőség megengedi, legközelebb ismét fölkeresem efféle rövid levéllel. Bizonyos késedelmeimért mentsen ki az a tény, hogy itt, ahol most tanyázom, a postai összeköttetés tempója azonos a Sosort-programéval, szóval meglehetős lassú. Igaz tisztelettel Nógrád megye, 1936 augusztus 13. Nomád edényből megehetik, amit főztek benne. Az óvatos kormánylap egyébként rögtön ki is oktat bennünket, hogy zománcedény helyett a cseréplábas is jó. „Azonkívül pedig olcsóbb is“ — mondják ők. Csakhogy nem eddig van az, mert lehet, hogy nekik olcsóbb, de az előfizetőnek a zománcedény sem volt túl drága. Igaz, hogy ráadásul lapot is küldtek, de azt nem muszáj elolvasni. Illő megfegyelmezettséggel figyelmeztetjük az edénysajtó bőkezű pénzforrását, hogy ha megdrágul a zománcedény, tessék mélyebben a zsebbe nyúlni, végre is, úgysem a saját zsebükbe nyúlnak. De nekünk igazán semmi közünk ahhoz, hogy drágult-e az edény. Arra pedig ne számítsanak, hogy tőlük bárki is zománcedény helyett cserepet fogadjon el. Nem, csak azért sem. Mi dacos magyarok vagyunk és a kuncsaftok követelik a zománcosat. Nekünk égetett sárból nem kell az edény. Elég ebből az a sok tégla, amit dacosan hordunk. Szerkesztő urnak vagyok tisztelő híve K. G. Baj van az ibrikek közü! Igen tisztelt Szerkesztő Úr! ön is bizonyára olyan figyelemmel olvassa a kormánylapokat, amilyent azok megérdemelnek, így el tudom képzelni, hogy elkerülte szíves figyelmét az egyikben a „Jó tudni“ rovat. Magam is csak véletlenül pillantottam meg, mert hogy egy fegyelmezett magyarnak mit jó tudni, azt a NÉP propagandafüzetből sem olvastam el. (Pedig legutóbb már a gyümölcsboltos is ebbe csomagolta a körtét.) A legutóbbi tudnivaló egyébként főleg magát a kormánysajtót érdekli legjobban, amely alig titkolt aggodalommal jelenti be, hogy a zományedények rövidesen meg fognak drágulni. Úgy kell nekik, hisz ők hajtották fel az árakat. Az előfizetők között bőkezűen osztogatott, minden napszakban használatos, edényféléket ők vásárolták és osztogatták nagyban. Bőkezűen adták az előfizetési pénzért az edényt, mégis valami értéket akarván nyújtani. Most azután a dömping A dalmát Adria szigetvilágában cirkál Vili. Edvárd király jachtja Belgrádból jelentik: Vili. Edvárd angol király továbbfolytatja hajóútját a dalmát partvidéken. A királyi jacht szerdán horgonyt vetett Novigrád öblében a Zrmanjefolyó torkolatánál, majd a délután folyamán felszedte horgonyát és folytatta cirkálóútját a dalmát szigetvilágban. A cirkálás után a jacht ismét visszatért Novigrádba, ahol a király partra szállott. A lakosság ujjongó lelkesedéssel üdvözölte az angol uralkodót, aki gyalogosan végigjárta a kis város utcácskáit és élénken érdeklődött a halászok élete iránt. A király innen visszatért a Nahlin fedélzetére, majd motorcsónakon kirándulást tett a Zrmanja-folyón felfelé. Maslenica faluban megállott a király, majd rövid tartózkodás után visszafordult Novigrádba. A halászok mindenütt nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták az angol uralkodót, aki igen sok fényképfelvételt készített. Belgrádból érkező jelentés szerint a zágrábi repülőtéren leszállt Edvárt király magánrepülőgépe, amelyet egy angol hadnagy vezet. A repülőgép Zágrábban friss üzemanyagot vett fel, majd folytatta útját a dalmát tengerpart felé. Az angol királyt mindenütt lázas izgalommal várják a dalmát partvidék lakói. Különösen Spalatóban készülnek a király fogadására, mert azt hiszik, hogy az uralkodó és kísérete vasárnap megszemléli a híres spalatói lovagjátékokat, amelyeket a törökök kiverésének emlékére korhű jelmezekben tartanak meg minden évben Spalato felszabadításának évfordulóján. Valószínűnek tartják, hogy a király Zlavin szigetére is ellátogat és résztvesz a híres korall-halászatokon. A görögországi lapok szerint VIII. Edvárd király meglátogatja a Korfu és Zante szigetét is. Legújabb jelentések szerint Cirkvcnica felé közeledik a király jachtja. Bonyodalmak a bélyeghamisítók leleplezőinek kiutalt nagyösszegű kincstári jutalom körül Több mint két esztendővel ezelőtt nagyszabású és messzeágazó bélyeghamisítást lepleztek le. A bűnszövetkezet tagjait a rendőrség letartóztatta és a nyomozás kiderítette, hogy üzelmeiket legalább nyolc esztendőn keresztül folytatták. Használt törvénykezési és okmány bélyegeket valamilyen ügyes eljárással újra használhatókká tették, a bélyegzőt, írást lemosták róluk, a gyűrődéseket kivasalták, hátlapjukat pedig újra enyvezték és az így preparált bélyegeket azután megint forgalomba hozták. Évente átlag hárommillió pengő kárt okoztak így a kincstárnak. A pénzügyminisztérium illetékes osztályán éveken keresztül tapasztalták, hogy a törvénykezési és az okmánybélyegből származó bevétel erősen megcsappant, míg ugyanakkor a bírósági és egyéb ügyek, amelyeknél ezekkel a bélyegekkel kell leróni az illetéket, egyáltalán nem mutattak hasonló csökkenést, de sehogy sem tudtak nyomára jutni, mi lehet a bevétel feltűnő nagy apadásának oka. Végül 1934 elején a hatóságokat két tisztviselő, akik véletlenül szereztek tudomást a bélyeghamisításokról, nyomravezette. Útmutatásuk alapján a rendőrség a bűnszövetkezet tíz tagját tartóztatta le, köztük a főbűnösöket a Bardott Gaszton nevű francia származású embert, Helvig Károly volt katonatisztet, Rónai József nyug. Máv titkárt és Wallenstein Oszkár nyomdászt, akinek a neve évekkel előbb a Rombach utcai gyilkossággal kapcsolatban szerepelt. A bélyeghamisítókat a törvényszék, majd a tábla rövidebb-hosszabb börtönbüntetéssel sújtotta és rövidesen a Kúria is meghozza ebben a nagyszabású bűnügyben ítéletét. De még mielőtt a jogerős bírói ítélet a bélyeghamisítók felett elhangzana, úgy látszik a polgári törvényszék is foglalkozni fog ezzel az üggyel. Azok, akik annak idején nyomravezették a rendőrséget, ugyanis a kincstártól ígéretet kaptak arra, hogy azzal az óriási kárösszeggel, melyet a hamisítók okoztak, arányban álló nagyösszegű pénzjutalomban részesülnek, mivel útmutatásaik alapján a kincstár további károsodásának sikerült elejét venni. A jutalmat azonban még most két és fél esztendő múltán sem kapták meg. Tudomásukra jutott, hogy állítólag a bélyeghamisítók leleplezői részére nagyobb összegű jutalmat már régebben kiutaltak ugyan, de ebből semmit sem kaptak. Mindössze a nyomozás során térítették meg felmerült készkiadásaikat. A nyomravezetők, most tehát pert szándékoznak indítani és a per során akarják tisztázni, tényleg kiutalja-e a kincstár a jutalmat, amelynek az összege állítólag többszázezer pengő volt. De tisztázni szeretnék e per során azt is, hogyha a kiutalás valóban megtörtént, kik azok, a szerintük illetéktelenek, akik a jutalmat felvették, hogy azután velük szemben érvényesíthessék igényeiket.