Magyarság, 1936. október (17. évfolyam, 224-250. szám)

1936-10-25 / 245. szám

10 T«Um »•mtarttal «nátaN, titaiklflUN­ 2 -szobás garzonlakás november 1-i« kiadó. Benciur-utca U. u. alatti APARYMEHT HOUSE-unkban 1 BSwebbet­­ heljselaen ttfr " “* és l-IOO 00 telefonon 1­271-SS ! Budapesti nem fogyaszt vadat Odahaza sose jutok vadpecsenyéhez. Pe­dig hogy szeretem a szalonnával megspékelt foglyot, a vadasan elkészített nyúlgerincet gombóccal... hiába. Nem kapom. A ki­fogás mindig az, hogy nincs vad a pesti pia­con. Vagy egyáltalában nem kapni, vagy igen selejtes az áru. Most kedden elindultam magam, hogy az első üzletben megvásároljam a foglyokat és diadallal vigyem haza. Megmutatni: — íme, én hoztam! Pénzért mindent kapni Budapestent A Garai téri csarnok közet van a laká­somhoz, először odamentem. A vadkereskedő csodálkozva nézett rám­. Fogoly? Nincs. Tegnap még volt. De ma, kedden? Egész Pesten nem tetszik ta­lálni vadat. Köszönöm, de nem hittem neki. Vil­lamoson kimentem a központi vásárcsar­nokba. Ott biztosan lesz! Nem volt. A va­dasok pucolt csirkét, vagy libát árulnak. Fogoly, fácán, nyúl sehol. Az egyik vadassal beszélgetek. Ugyanazt mondja, mint a Garai­ téri. — Ne is tessék keresni. Vadat Pesten csak hétfőn, korán reggel lehet venni. Va­sárnap sok vadász megy ki a vidékre, azok hoznak árut, de hétfőn reggel elfogy min­den. — Szóval Budapesten a hét hat napján nem lehet vadat vásárolni? — kérdeztem ámulva. — Nem lehet. — És mi ennek az oka? Vállat von. — A vad nem árucikk Pesten. A vadhús drága, pénze a zsidónak van, az pedig nem eszik vadat. Az úri, vagyonos keresztény pedig vagy maga lövi a vadat, vagy aján­dákba kapja. — Ez képtelenség — lázadozom, hogy egy milliós városban, a szezon alatt ne tudjak egy rongyos foglyot szerezni! — Tessék gyöngytyukot venni — mondja. — Az van. Erre már dühbe gurulok. — Hogyan, hát már a gyöngytyukot is a vadállatok közé sorolják? Ő is nevet. — Kérem — mondja —, van egy, egyetlen egye­nvillám, de az annyira össze van söré­tezve, hogy nem merem ajánlani. — Ez az egész? — Pillanatnyilag igen. — És mikor lesz friss áru? — Jövő héten. Hétfőn. De jó korán kell jönni. Még egy utolsó kísérlet. A központi vásár­csarnokból elmegyek a belváros egyik vad kereskedésébe. Talán csak a vásárcsarno­kokban nincs vad. De itt se találok semmit A magyarázat ugyanaz. — A hét elején van minden, ma (kedden!) már csak pucolt baromfit árulok. A vad húst nem is nagyon keresik. Pesten abban nincs nagy fantázia. — Talán azért nincs kereslet, mert nincs ára — mondom. — Leszoktatták a közön­séget. Látja, én is keresem. De hiába. — Az is oka a vadhúsnak - magyarázza­­—, hogy rengeteg áru megy ki a külföldre A trianoni szerződés kötelez minket arra hogy évente mennyi vadat kell kiszállíta­nunk. Ez már értelmesebb magyarázat volna ,de még mindig nem értem Agrárállamban és Magyarországon, ahol annyi a vadász — a milliós fővárosban, ha történetesen ked­den, vagy mondjuk, szombaton, kedvem tá­mád fogoly-, vagy nyúlpecsenyét enni, se hol, drága pénzen se tudok vadat kapni Mert nincs. 1006-ban, amikor mindenben túlkínálat van! Hogy 's mondta a’ kereskedő? Pénze zsidónak van. Az nem eszik nyulat A ke­resztény meg maga lövi. De én nem vagyok vadász. Se vadorzó. Én honnan vegyem?­­. Cséry Dezső: Falusiak Budapesten Mindenütt megtalálhatók ők, a falu hite­­hagyói, vagy kivetettjei. Az ország minden része önti őket, különösen így az őszi idők­ben. Nem kalandorvágy űzi őket, sejtelmes mesék zümmögnek lelkükben a kenyérről, húsról és a pengőről. Tönkrement gazda nem egy van közöttük, munkát kereső erős férfiak nehézkes lépése dobban a sivár asz­faltra, jönnek, útrakelnek az ősszel. Éhező családokat hagynak odahaza, csillogószemű­ gyerekeket, filléreken tengődő menyecske­feleségeket reménybe ringatva. Ígérik- haza­jönnek ők, pénzt tépnek ki a nagyváros szívé­ből ruhára, húsra, fehér kalácsra. Ajándéko­kat is küldenek, kendőt, cifraságot az asz­­szonynak, hadd dicsekedjék vele a kedves. A gyerekeknek pedig aranyos játékokat­ ígé­rik, mindent ígérnek, mikor a szegénység és az álom tettre sűrűsödik bennük, hogy mehessenek. És odahaza meghatva pakol­ják őket, a sovány kamara megürül, a feleség in­kább spórol, a gyerek szívesen lemond, az apjuk indul messzi nagy harcba­n a ke­nyérért. A pénzt az útiköltségre összekupor­­gatják, sokszor kölcsönkérik. A remény viszi esetlen, tört lépéseiket. Otthon álmodnak ró­luk, a gyerekek az esti világnál meséket les­nek az aggódó anya vértelen ajkáról, leku­porodnak, térdre ereszkednek az ágy mellett, az őrzőangyal képére vetik ártatlan, rimán­­kodó tekintetüket és imádkoznak az árvák apjukért. Az asszony pedig a feszületet ke­resi szemével. Mikor aztán megérkeznek egy kicsikét ügyetlenül, egy kicsit bután me­rednek a nagy, csábító, csillogó világvárosra és sokszor szivükben megszomorodnak De összeszorítják fogukat, csikorgó inakkal rettentő akarásokkal megindulnak. Szájukon van még az otthoni csók ize, szívükben sír még az otthoni szó, várnak reájuk, remény­kednek bennük. Nem fordulhatnak vissza. ptCMBSAO 1936 október 25. vasárnap Hajsza a kenyérért Most aztán kezdődik az ő magános, vias­kodó életük. A harc, a hajsza a kenyérért. A boldogabbakat és a szerencséseket ismerő­sök várják, akiknek utánjárása bedugja őket valahová, mások egyedül szaladnak, rohan­nak, könyörögnek, keresnek elhelyezkedést. Valamikor Amerikát rohanták így meg, ma Budapest jelenti számukra az ígéretek föld­jét. Olyan idők is voltak, — amikor a búzá­nak, a földnek keletrét túl magasra licitált ér­tékét éltük, szenvedtük, — hogy a falusiak Budapestről kivonultak. Ezt már sokan megbánták. A mai helyzet az, hogy a falu ömlik a főváros felé. Tagadhatatlan, néme­lyiknek sikerül Budapest. Sokan mint pin­cér, portás, kifutó, napszámos, segédmunkás, viceházmester, szobalány — a nők sorsa sokkal könnyebb, mint a férfiaké — kap­nak alkalmazást. Ám a legtöbb munka nél­kül marad. Lassanként felélik a hazulról hozott tartalékot, elfogy a lakáspénzük, meg­ismerkednek az ágyrajárás irtózatosságával, a poloskával, lezüllenek a teljes és tökéletes lakástalanságig, az éjszakákat padokon, a szabadban töltik, beléjük botlik a rendőr, minden alkalmi munkán kapnak, meleg ételt heteken át nem esznek, szalonnán tengőd­nek, megírni pedig nem merik, hogy milyen embertelen szenvedéseken mennek keresztül. Otthon, az otthoniakban tartaniok kell a hi­tet, hiszen tőlük várnak, ők most hősök, akiből jobb sorsot remélnek. Hazudnak szép mondatokban, amikben a remény és a mese gyönyörűsége remeg. „Várjatok, csak — ír­ják, ha van pénzük levélre — várjatok még majd az Isten megsegít bennünk.“ De kérni hazulról semmit nem mernek. Szégyellős fajta ez az árva népség. Mert számítanak rájuk, az utolsó fillérükön is küldenek va­lamit haza. Közben pedig tan­alnak, jajgat­nak, hangjuk levékonyul a nélkülözéstől, ru­hájuk elnyüvődik, megsoványodnak, lesá­padnak, a világváros ridegsége elszilja vé­rük, erejük, kiszakassza csontjuk és hajdan való egészséges lelkük velejét. És megtanul­nak követelni Átkozzák a fővárost, azt a pillanatot, amikor elkanyarodott életük a fa­lutól. A falut nem bántják, pedig attól lenne követelnivalójuk. A végső reménytelenségük tehetetlenségében Budapestet okolják min­den kudarcért. Hiszen ezt akarták megosztani, belőle akartak kenyeret facsarni, jólétet csi­holni. A csalódottság keserve ez és annak a mélységes antagonizmusnak tudattalatti kifejezése, amellyel a falu van a város iránt. Mondják meg, hogy nincs segítség Kifürkésznek minden utat, ösvényt, ahon­nét valamit remélnek. Protekcióért rohan­nak a tőrbeesettek és ha elkapják valamelyik földijüket, akinek akár a politika, akár a társadalmi beidegezettségén keresztül van befolyása, ezerszeresen jaj annak. Nincs nyugodalma többé tőlük. Állást,­­ állást, ezt hallja szüntelen Csavaros eszük minden átlátszó raffinériájával behálózzák az áldo­zatot, akinek, szegénynek vérzik a szíve értük.­­ Ha sikerül engem ide, vagy oda be­juttatni, meglátja a képviselő úr, milyen könnyű lesz a következő választás Azt mondják az emberek otthon, ha ezt megcsi­nálja a mi képviselőnk, akkor mindnyájan mellé állunk, egy szálig. A képviselő úr mit tehetne mást, mintemt beígér. Most már ő talpal,­k­, ajánl, biztogat, hogy ez a miniszter ezt mondta, az a ve­zérigazgató így biztatja, nézze meg csak , munkakereső választója, olvassa el a vála­szokat, no lám, hogy meggyőződhetik ar­ról, hogy ő eljár dolgában, hogy lesz ered­mény, csak várjon, tartson ki és bízzon. — Nincs ennél borzasztóbb, — panaszolja egy bátaszéki fiatalember, aki hónapok óta hasztalan reménykedik. — Minek ígérnek a levél nem számít. Aki mellé igazán oda állnak, az kap állást. Legalább akkor mon­danák meg őszintén, hogy nem segítenek — Mit csinálna akkor, ha ezt mondanák? — Mit? ! — elgondolkodik. — Ha kíméletlenül, nyersen odavágnák.. Visszamenne? — Az Istenért! — mondja, — szóljon a kegyelmes urnák érdekemben, tudom, hogy beszédes vele, az L. vállalatnál most van­nak felvételek. — Visszamenne?! — Konok ez az ember, konok munkakeresője Pestnek. Ráismitlem a kérdést. — Most nem, de amikor még volt pén­zem, egy kicsikét kerestem és jó húsban voltam, akkor igen. De most kopottan, ru­hátlanul... nem, nem merek. — Pedig ez volna a helyes megoldás. Ma­guk falusiak, nem ismerik Pestet, itt­hon van, az erősek, az okosok, ti ravaszok küz­delme. Ez nem a maguk világa. Vil­ssza a falura! Ezen a nagy versenypályán hogyan áll­hatná meg helyét a felszű­remkedő falu maga egyszerűségével és kis ravaszdiságá­val. Ide azokat küldje csak a falu, azok jöj­jenek, akiket a tehetség és a belső elhiva­tottság jogán felhív Budapest. Az ürősek­nek, a kitűnőknek is próba a főváros. A vi­dékinek itt többet és frisset, újat kell ad­nia, mert a harc egyenlőtlen, beidegzett szo­kásokkal, a hely, a főváros ismeretének elő­nyével is számolni kell. Vissza tehát a fa­lukat A nép egyre hatalmasabb fölvándor­lása kórtünet, a falu betegségét, kenyerte­lenségét jelzi. Gyógyítsák meg a falut! nép konstruktív, vérében a ház, a csalásala­pítás, a takarékosság vágya. Rögöz neki és munkát otthon! Ott van szükség reá, hogy a szélben, a munkában, a falvak szabad­­ karaiban nevelődjön, szaporodjon. A fővá­rosban eltocsókolódik legtöbbször, feh­ér holló, kinek bevág Budapest. Menjetek menjetek falusiak szépen haza. Segítsetek az Úristennek a csodás kenyérszaporítás kenyérteremtés szent művészetében. Szánt­sátok meg áldott kezetekkel a kemény rö­vüket Szedjétek az őszökben a vörhenyes levelek között a dús szőlőfürtöket. (.sinál­jatok bort, kenyeret és húst. És szüljetek neveljetek, legyetek, maradjatok annak, ami voltatok: falu. Dolgozzatok, nevessetek, me­séljetek, legyetek újból erő, egészség. Ki is vagytok ti, hogyan mondja a mi kitűnő Tö­rök Sándorunk legújabb darabjában neve­lek?! Ti vagytok „a bor, kenyér, szalonna" Maradjatok ennek, hogy lehessetek boldo­gok. Sokan hangoztatják, Csanád püspöke is kihangsúlyozta a katolikus nagygyűlésen hogy a falut vissza kell csalni önmagába Mégis mindezeknek ellenére szüksége van Budapestnek is a vidéki munkaerőre, ám bár csak meghatározott és korlátolt meny­nyiségben Tagadhatatlan, hogy a főváros hűséges megbízhatóságot a falukból kapj­a fizikai erőt igénylő pályákon is Továbbá a szívóssággal párosult igénytelenséget Az általános felfogás az, hogy a rendőrök ne­héz, felelősséges posztját csak a falusiakkal lehet betölteni igazán Egyébként a vidék sok érdekes szint és kedélyt ad Budapest­nek. Ha nem lenne beszivárgás faluról. Háziúr és­­Lake­­ben megegyezik, hogy ■ DITRICHSTEIN ciánozzon ! pesti élet képe könnyen egyhangúvá válna. Nemcsak a szellemi téren szállít a vidék friss, termékeny erőket, átütő tehetségeket az ország székesfővárosának vérkeringésébe, hanem a testi munkánál is. És néhánynak nagyon beüt Budapest. Akiknek beüt Budapest A falu legnagyobb része a vendéglátó-, mészáros- és hentesiparban, továbbá ház-, mesteri, háztartási elhelyezkedésben kap al­kalmazást. Ezek lassacskán, vidéki jellegze­tességük megőrzésével beleolvadnak a fő­árosba. ők már rendes emberek, az egész­ség vizít róluk, látszik, hogy az élet anyagi részét jól megoldották. Csak egy szilárd pontot keres magának a falusi fölvándorló, iroda-, iskola-altiszti állásból már olyan eg­zisztenciát verekszik ki magának, hogy a falujában urnák nézik és megsüvegelik, ha néha hazanéz. Emiatt aztán sok kaján pa­nasz éri őket Budapesten. Mondják: elveszik a kenyeret a bennszülöttektől. Különösen a vidékről beérkezett házmesterek ellen­­ fa­kadnak ki. Egynémely panasz igazságos is. Állítják: könnyű a falusiaknak, hoznak ma­gukkal 1- 2 ezer pengőt kaucióra, kapnak érte házmesterséget, kapuspénzt, lakást, van otthon siárhold földjük, ami megtermi évi eleségüket, ezenfelül pedig a félrerakott pesti keresetből egymásután veszik falujuk­­ban a dobraütött házakat és földeket. Nyug­díjas falusi és vidéki csendőrök is pályáz­nak ilyenfajta állásokra, legfőképpen ezek­nek szól a kifakadás. Hát van is benne va­lami. Nyugdíjuk épen megmarad, amiből egész vagyonokat vásárolnak össze falun. D­e bármikép van, a falu, ha talajt kap Bu­dapesten, erős, élni tud­ó és legyőzhetetlen, mert igénytelen és takarékos. Kúriai ítélet a székesfővárosi tanszer­­szállítások körül kelet­kezett bűnperben A budapesti ügyészség — mint a Magyarság annak idején jelentette — évekkel ezelőtt vá­dat emelt Bienenstock Dezső látszerész és több székesfővárosi tisztviselő ellen meg­vesztegetés, hivatali visszaélés és többrendbeli közokirathamisítás büntette címén. A vádirat szerint Bienenstock és a többi vádlott állító­lag összejátszott egymással, meghamisították­ a szállítójegyeket, kisebb értékű tanügyi mű­szereket magasabb értékben számoltak el és ily módon tetemes kárt okoztak a székesfő­városnak. A büntetőtörvényszék annak idején bűnösnek mondta ki Bienenstock Dezsőt két­rendbeli közokirathamisítás bűntettében ezért nyolchónapi börtönre, 1000 pengő pénz­­büntetésre és ötévi hivatalvesztésre ítélte. Bű­nösnek találta az elsőfokú bíróság ezenkívül Dezső Elemér ny. székesfővárosi gazdasági felügyelőt és Kobler Ede székesfővárosi szám­­tanácsost hivatali visszaélés vétségében és ezért az előbbit négyezer, az utóbbit három­ezer perci­e pénzbüntetésre ítélte. A büntető­­törvényszék viszont Bienenstock Dezsőt a megvesztegetés bűntettének, valamint köz­okirathamisítás bűntettének vádja alól fel­­mentette. Ugyancsak felmentette az elsőfokiú bíróság Dezső Elemér és Kobler Ede vádlotta­kat a közokirathamisítás bűntettének vádja alól. Lázár Kálmán székesfővárosi polgári­­iskolai főigazgatót a megvesztegetés és több­­rendbeli közokirathamisítás vádja alól, Tyll Anna székesfővárosi kezelőnőt és Protzer Gyula székesfővárosi kezelőt hasonló vádak alól, Bossányi László dr. kereskedőt pedig a bűnpártolás vétségének vádja alól. A budapesti Ítélőtábla megsemmisítette a törvényszék ítéletét és egyedül Dezső Elemér ny. székesfővárosi gazdasági felügyelő bűnös­­ségét állapította meg, hivatali visszaélés vét­ségében és emiatt 2000 pengő pénzbüntetéssel sújtotta. A tábla a többi vádlottat az ellenük emelt vádak alól részint bűncselekmény hiá­nyában, részint bizonyítékok hijján kivétel nélkül felmentette. Az ügyet most tárgyalta a Kúria Polgári tanácsa, Bán József dr kúriai bíró előadásá­ban. Polgár Viktor dr. kúriai tanácselnök szombaton délben hirdette ki a legfelsőbb bí­­róság ítéletét. A Kúria a bejelentett semmiségi panaszoknak részben helytadva, megsemmisí­tette a táblai ítéletet és Dezső Elemér vádlot­tat hűtlen kezelés vétségében monta ki bűnös­nek és ezért kéthónapi fogházra és háromévi hivatalvesztésre ítélte. Bűnösnek mondta ki ezenkívül a Kúria a tábla által felmentett Kobler Ede vádlottat is, akit hivatali vissza­élés vétsége miatt egyhónapi fogházbüntetés­­sel és viselt hivatalának elvesztésével sújtott. A többi vádlottra vonatkozólag a Kúria a másodfokú bíróság felmentő ítéletét helyben­hagyta. Gyermek­órai 6 drD mosoly albuma különböző levelezőlapot készí­­tek saját otthonában, vagy műtermemben .. ... rerpren H­ígyermekfényképéss V., Li­pót­ körút 12. Telefon: 1-185-59

Next