Magyarság, 1941. március (22. évfolyam, 40-63. szám)

1941-03-28 / 61. szám

6 SZÁLASI ETSDJEZfJ^fiE •• _ . . _. _. *v!al"1 "**1 ***"■ Málnási Ödön a zsidó vágytengelyről beszélt Szatmárnémetiben Ujjongó lelkesedés a székely fővárosban Három hónappal ezelőtt alakult meg a Nyilaskeresztes Párt első erdélyi szervezete, Kolozsvárott. Azóta egymásután nyíltak meg a párthelyiségek és szombaton a pártvezető is elérkezettnek látta az időt arra, hogy a szervezés munkájáról személyesen győ­ződjék meg. Reggel hét órakor indultak az autók S­z­á- l­a­s­i Ferenc lakása elől. Az első kocsiban a pártvezető-testvér és Málnási Ödön foglal­tak helyet. A másodikban H­u­b­a­y Kálmán és Széchenyi Lajos ült, a harmadik pedig az ifjúsági vezetőt és az újságírókat hozta magával. Az útról csak azokat a városokat értesí­­tenik, amelyeket a pártvezető meglátogat. Mégis akadtak községek ahová eljutott a hír és a testvérek mindennapi munkájukat letéve kijöttek az országútra, hogy ha csak egy pár szóval és virággal is, de üdvözöljék S­z­á­l­a­s­i Ferencet. A debreceni nagytemplom órája pontosan fél tizenkettőt mutatott, amikor a pártjelvé­­nyes autók befutottak a legmagyarabb vá­rosba. Az utcákon már kisebb-nagyobb cso­­portok álltak és az öröm végig futott az ar­cokon. A párthelyiség előtt a megyevezető és dísz­­őrsig jelentkezett. Felzúgott az első „Éljen Szálasi” és utána perceken át dörgött a hang­orkán. Két oldalt a bejáratig sorfal. Tagbaszakadt alföldi magyarok állanak őrt. Az udvar színültig tele. A párthelyiségbe egyetlen telp­­alatnyi hely sem üres. A pártvezető-testvért a megyevezető üdvözli . Akkor jöttünk ide — mondja Hubay —, amikor az utolsó hetek során súlyos meg­próbáltatások érik a pártot. Ez azonban nem baj, mert mi minőségi szervezést folytatunk. Csak az jöjjön közénk, aki hittel jön. Kisze­lektált, kiválogatott emberekre van csak szükségünk. — Az utóbbi időben ellenfeleink sajtója ismét sokat emlegette, hogy a Hungarista Mozgalom bomlik. Erre mindenekelőtt azt válaszoljuk, hogy seperjen mindenki a saját portája előtt: a mi mozgalmunk soha fel nem bomlik, mert nem egyszerű parlamenti párt, hanem maga a megszervezett nép. Egyébként amikor képviselőinket ide-oda kombinálgat­­ták, akkor erősítették meg aláírásukkal a vezető iránti hűségüket. — Mi nem óhajtunk egyszerű parlamenti párt lenni. A mi erőnk nem képviselőink számában ,hanem ezekben a városi és falusi szervezetekben van. Bár ha képviselőink sza­vazóinak számát vesszük alapul, úgyis sokkal erősebbek vagyunk, mint a mostani arány­ban. Hubay Kálmán végül a párt gazdasági programját ismertette ,amelynek egyetlen alapja a munka. Beszédét többször szakította meg a szűnni nem akaró tetszésnyilvánítás. Amikor felszólalását befejezte, az értekezlet tagjai Szálasi Ferencet­ akarták hallani. A pártvezető tehát az egybegyűltek közé ment és keresetlen szavakkal elbeszélgetett a test­vérekkel. Hangoztatta, hogy a pártunk a be­csületre épül fel és ez mindennél tartósabb alap. Az értekezlet után Szálasi Ferenc kisétált a városba és közben a főkerület a város és a megye vezetőivel beszélgetett. A kísérő tö­meg egyre nagyobb lett, valósággal elakadt a forgalom és szinte percenként hangzott fel ismét az éljenzés. Meg kell jegyezni, hogy a rendőrség itt még a lehető legudvariasabban tartotta fenn a rendet. Fél kettőkor 300 terítékes díszebéd volt, ahol ismét egyik kedves jelenet a másikat érte, majd az autók megindultak Nagybá­nyára. A főkerület határán az Erdélyi Részek Vezetője, Szik­lay Béla és a szatmári fő­kerület vezető, Gergely Gyula üdvözölte a pártvezető-testvért. Az Erdélyi Pártra nincs szükség és nem is lesz! A sötét este már leszállt, esett a hó, mire Nagybányára értünk. Nagybánya a gerinces kispolgárok és a legmagasabb értelmiségi fo­kon álló bányamunkások városa. Három hó­nappal ezelőtt indult meg a szervezkedés, de a fogadtatás olyan volt, mintha már több éves lenne a szervezet. A párthelyiség előtt itt is díszőrség várt. Zöldinges bányászok és a teremben zöld­­inges asszonyok. A szemek elfátyolosodtak és a meghatott örömujjongás örömkönnyekbe fulladt. A városvezető mondotta el az első üdvözlő szavakat. Utána Gergely Gyula fő­­kerületvezető beszélt. Gergely Gyula a bányászok lét­kérdéseiről beszélt. Azt fejtegette, hogy a nagy széttagoltságban és tervszerűtlenségben csak egy út van: a nemzetiszocializmus Utána Hubay Kálmán pártvezetőhelyet­tes beszélt, majd a vezető-testvér fogadta a bányászküldöttséget. Este pedig a Szent Ist­vánban 400 terítékes vacsora volt, elöntötte a várost. Mégis bámulatosan töké­letes volt a fegyelem. A keddi vezetői értekezleten a székely fő­kerület vezetője, a megyevezető és a város­vezető számolt be az eddig végzett munkáról. Minden mondatukból ki­csendült az, amit az ország már régen hitt: a székelyek alaposan megfontolják mielőtt elhatároznák magukat, akkor azonban kitartanak. Este a vacsorán beszélgettünk sokáig Ár­­kossy Istvánnal a székelyföldi vezetővel, Panajoth Alberttel a marosvásárhelyi város­vezetővel, Sziklay Bélával az erdélyi részek vezetőjével, Gergely Gyulával a pompás szat­mári főkerület vezetőjével, a kolozsvári fő­kerület vezetővel, Brayer Károllyal és a többi erdélyi testvérrel. Hangjukból az erő biztonságérzete, mondanivalójukból a győze­lem tudata és a megfontolt elszántság csen­dült ki. Szálasi Ferenc erdélyi útjának történelmi jelentősége van. Hiába minden acsarkodás, a történelem kerekét nem lehet visszatartani. Szabó Gyula dr. Szálasi: Ezt a harcot egyedül kell megvívnunk, Európa követeli tőlünk! Vasárnap reggel Nagykárolyba indult a pártvezető-testvér. Útba esik Sárköz, egy színmagyar falu is, ahol a pártnak már ré­gen igen erős szervezete van. A látogatás itt nem volt programban. A főkerületvezető ké­résére azonban megálltak az autók. Egy pillanatig még üres volt a párthelyi­ség. Azután mintha csak a földből nőttek volna ki a testvérek, percek alatt megtelt a terem. Egy talpalatnyi hely sem maradt üres. A pártvezető-testvér beszélgetett el velük. A nagykárolyi párthelyiség előtt dísz­század várta Szálasi Ferencet. És ezrekre menő tömeg. Nincs újságíró, aki le tudná írni a lelkesedésnek azt a mámorát, ami fel­zúgott, amikor kilépett a kocsiból. Talán még azokat a budapesti 1938-as hónapokat is fe­lülmúlta, amelyekre a párt öreg harcosai egy életen vissza fognak emlékezni. Az üdvözlések után ismét Hubay Kálmán beszélt, majd a pártvezető-testvér szólt az egybegyűltekhez. Nem beszédet mondott, ha­nem fesztelenül elbeszélgetett a testvérek­kel. Arról, hogy nekünk a saját erőnkből kell ezt a harcot megvívni. Európa követeli így tőlünk. Ő tehát nem magyar Hitler és nem magyar Mussolini, hanem Szálasi, aki nem tisztel meg senkit a látogatásával, hanem kö­telességét teljesíti a testvérekkel és a hazá­val szemben. Ezt a kötelességteljesítést azon­ban mindenkitől megkívánja, legyen bárki az illető. Vasárnap délután két órakor értünk Szat­márnémetibe. A lelkesedést itt sem lehet le­írni. Már az utcákon hosszú sorokban áll­tak az emberek és a párthelyiségből százak és százak szorultak ki. Az üdvözlések után Málnási Ödön beszélt A nagyhatású beszéd után perceken át a ------------------------------------------------------­tartó tüntetés következett.A résztvevő testvé­rek lekísérték a vezető­ testvért kocsiéig és nem akart szűnni a hangorkán. Percekkel később a rendőrség is beavatkozott, de azért a szatmárnémetiek örömünnepe mégis külö­nösebb atrocitások nélkül ért véget. A főkerület látogatásának következő állo­mása Hosszúfalu volt. MOST JELENT MEG! MORVAY GYULA: FINU A HAVASOK ALATT c. regényében megrendítsen hű képét tárja elénk­ a csehek által elnyomott s a zsidók által ki­szipolyozott testvér ruszin nép élettragédiájának A 328 oldalas regény ára kartonéivá 5.40 P, kötve 6.60 P. Kapható a „Magyarság" Könyvosztályában: Budapest, II., Hunyadi J.­út 2. Postán az ár és 20 fill. portó beküldése után vagy utánvét mellett szállítjuk. Ahol Teleki Lászlóné grófnő fogadja a pártvezetőt Késő este értünk Hosszúfaluba a Tele­kiek ősi kúriájára. Teleki Lászlóné nagy­asszony várta a pártvezető-testvért. A hó­fehérhajú grófnő magas kora ellenére még mindig rajongásig szeretett jótevője a kör­nyéknek. Az a főrangú hölgy, aki együtt érez a legutolsó munkájával, de nemcsak vele érez, hanem ahol teheti, támogatja is. A kastély elől gyűltek össze a környék földművelői. Vezetőjük üdvözölte Szálasi Ferencet, majd a pártvezető-testvér szólt hoz­zájuk. Hétfőn reggel az első állomás Dés volt. Itt alig pár napja alakult a szervezet, de már párthelyiségük van és a párt talán legifjabb katonái a legrajongóbb szeretettel üdvözöl­ték a vezető­ testvért. Málnási Ödön beszélt itt is. Hangoztatta, hogy a románságnak hazánkban nem vol­tak sérelmei, hiszen egész kulturális kibonta­kozásukat nekünk köszönhetik. A békesség­­politikáját kell keresnünk, mert végre rend­nek és nyugalomnak kell lenni ebben az or­szágban. Végül arról beszélt, hogy nem cso­da, ha ma a magyarság elkeseredetten gon­dol vissza az elmúlt 22 esztendőre, mert meg van rá az oka. Az értekezlet után pár percre a Hungáriába ment a pártvezető-testvér és kísérete és itt beszélgetés közben Szálasi testvér elismerését fejezte ki a városvezető­nek, aki rövid idő alatt valóban komoly ered­ményeket ért el. Besztercén szintén fiatal szervezete van a pártnak. A vezető-testvér itt is megdicsérte a vezetőség valóban áldozatos munkáját és velük ebédelt. Szászrégenben G­ö­t­f­e­r­t István város­vezető fogadta Szálasi Ferencet. Ez a szer­vezet is példaadó munkát végzett. Áldozatos munkájukért ők is megkapták az elismerést. Sötétedett, mire az autók a székely fő­városba értek. A vámnál várták a testvérek a pártvezetőt. Nyilas zászló alatt és percekig nem szűnő éljenzéssel A párthelyiség előtt már ezrekre menő tömeg sorakozott fel. Az éljenzés valósággal Vonják meg a behozatali engedélyeket a zsidóktól! Kivonulnak a magyar szűcs­­mesterek az ipartestületből Tegyék magyarrá ismét a szűcsi­part? A magyar szűcsipar valamikor világhírű volt és úgy a magyar szűcsmunka, mint a magyar szűcsmunkás keresett volt az egész világon. A múlt század kilencvenes éveiben azután felfedezte a zsidóság, hogy a szűcsiparban nagy a vagyonosodási le­hetőség. Ezzel megkezdődött a zsidó in­vázió, amely a világháború alatt még job­ban fokozódott. Jöttek a menekült galí­ciai zsidók és pár év alatt, sőt gyakran pár hónap alatt szűcsmesterek lettek. Ez­zel az addig megbízható szűcsipar arculata egészen megváltozott. Kialakult két típus: a pénzzel dolgoztató és a teljesen elsze­gényedett bedolgozó kisiparosság. A ren­delési munkát végeztető, valamint a kon­fekcióba dolgoztató vállalatok túlnyomó része zsidó, így azután azt a munkát, ame­lyen lehetett keresni, a zsidó cégek, míg a filléres munkát a magyar szűcskisipa­rosok kapták. A rosszul fizetett magyar kisiparos még az ipartestületi tagsági díját sem tudta gyakran hosszabb ideig meg­fizetni, úgyhogy szavazat jogát sem gya­korolhatja a szűcsipartestületi közgyűlé­sen. 414 szűcsmesterből 214 zsidó De még hogyha minden magyar szűcs­iparosnak meg is lenne a szavazati joga, akkor sem érvényesülhetne a magyarság akarata, mert a zsidók többségben vannak a budapesti szűcsmesterek között, az 1940-ben megjelent fővárosi Statisztikai Lexikon szerint ugyanis 414 szűcsmester­ből 214, vagyis több mint 50 százalék zsidó. A zsidók tehát abszolút többségben van­nak és így, ismerve a zsidó szolidaritás mindent lebíró erejét, nem csodálkozha­tunk azon, hogy a szűcsipartestület veze­tőségébe saját embereiket igyekeznek be­választani. A legutóbb 1941 február 26-án megtar­tott évi rendes közgyűlésen is a zsidók győztek természetesen, ami kifejezésre jut az ipartestület új vezetőségének faji össze­tételében is. A magyar szűcsiparosok, mivel az ipar­testület vezetőségének mai összetétele miatt úgysem tudnak semmit sem keresz­tülvinni, március 18-án a Baross Szövet­ségben tartott értekezletükön elhatároz­ták, hogy nem hajlandók továbbra is a kisebbség megalázó helyzetét tűrni és ki­vonulnak a szűcsipartestületből. A magyar szűcsiparosok a kormányzat­tól kérik a magyarság jogainak érvényesí­tését és ebből a célból: kormánybiztos ki­rendelését a szűcsipari testülethez, a beho­zatali engedélyek megvonását a zsidó cé­gektől, az iparengedélyek felülvizsgálását 1918-ig visszamenőleg, továbbá a zsidók általános kereseti adóalapjának felülvizs­gálását. Nézetünk szerint a magyar szűcsiparo­sok túl szerények, mert ezek az intézke­dések önmagukban nem elegendők a szűcsipar magyarrá tételére. Nemcsak a behozatali engedélyeket kellene a zsidók­tól elvenni, hane­mt az iparengedélyeket is oly módom, hogy csak a szűcsmesterek 1­6 százaléka lehessen zsidó és addig is, míg az iparengedélyek elvonása megtörténik, a zsidókat meg kellene teljesen fosztani ipartestületi szavazati joguktól. Tűrhetet­len, hogy Magyarországon bármely szer­vezetnél zsidóknak beleszólási joguk le­hessen s hogy mint 6 százalékos kisebb­ség, mégis a többség jogán irányíthassa­nak! Várjuk nemcsak a szűcsipartestület, ha­nem az összes ipartestületek vezetőségé­nek zsidómentessé tételét i Ötvenéves a röntgensugár 1895. december 28-án Röntgen Vilmos Konrád, a würzburgi egyetem fizikata­nára tanulmányt ismer­tett „megjegyezni­valóim egy újfajta sugárzásról“ címen. Ez a mű 17 fejezetben ismertette a Röntgen- X-sugarak felfedezésének körülményeit és leszögezte, hogy a felfedezés már négy év­vel korábban, tehát 1891-ben történt meg. Az egyetemi tanár becsatolta tanulmányá­hoz a világ legelső röntgenfelvételeit is, amiket a tudós a saját felesége kezeiről, egy iránytűszerkezetről és egy darab inho­mogén vasról készített. Megjegyezte azt is a felfedező, hogy művével bátran léphetett volna az emberiség elé korábban is, de ta­lálmánya minden részéről biztos adatokat akar szolgáltatni s ezek kiszámítása időt vett igénybe. Az egész művelt világ láthat­ott a felfe­dezés hírére. Az első, erről megjelenő hír­lapi cikket szélhámosságnak bélyegezték. 1896. január 13-án azonban a tudós már a császár előtt mutatta be készülékét. Erre egy amerikai újságíró személyesen kereste fel Röntgent és cikkében, mint korunk leg­értékesebb gyógyászati készülékéről emlé­kezett meg a röntgencsövekkel kapcsolat­ban. Ezek után az egész világon alkalmazni kezdték a csodálatos röntgencsöveket. Egyik tökéletesítés a másikat követte s mikor 1900-ban sikerült olyan mértékű antikatód-hűtés, hogy ez a röntgensugarak hatása alatt nem izott fel, a készülék máris tökéletessé vált. A Német Múzeum müncheni röntgen­­gyűjteményét a közeledő ötvenéves évfor­duló alkalmára megnyitják a nagyközön­ség előtt s a német tanintézetek növendé­keinek búcsú járása oda már meg is kez­dődött. Péntek, 1941. március 28. Miért nem lett Tunisz az olaszoké? „Ha megengednék Franciaországnak, hogy Tuniszt birtokába vegye, Itália nemcsak meg­sértve, hanem fenyegetve is érezné magát, mind érdekeiben, mind biztonságában“.­­ Ezt írta Garibaldi 1881 májusában és ezzel jellemezte legjobban a tuniszi kérdés súlyosságát Itália római őseitől örökölte a jogot Tuniszra, amely mégis a franciáké lett Már Mazzini úgy állí­totta Tuniszt az egyesült Itália elé, mint ter­mészetes terjeszkedésének területét és Bismarck a berlini kongresszuson figyelmeztette az olasz kiküldötteket, ne vesztegessék az időt, mert Franciaország lesben áll. Az akkori olasz kor­mányférfiak nem érezték át kellően a kérdés rendkívüli fontosságát és bíztak­­ Anglia sza­vatosságában. Anglia figyelmeztette Franciaor­szágot, ne tegyen semmi olyasmit Tuniszban, amely bármiképpen is ellenkeznek az olaszság érdekeivel, maguk a franciák pedig azt bizonyít­gatták Giardini tábornok, olasz nagykövet előtt, hogy soha semmit sem tesznek „Itáliával való előzetes és teljes megegyezés nélkül“. Még 1881 május 11-én is, amikor már meg­indult a francia expedíció, Ferri miniszterelnök kijelentette, hogy a francia kormány még csak n­em is gondol Tunisz elfoglalására, annak még csak egy részét sem akarja megszállani, kivéve néhány pontot a krumizok földjén. Ezzel a ki­jelentéssel azt a látszatot akarták elérni, hogy Franciaország tuniszi expedíciója csupán rendőri intézkedés, amellyel néhány határsértő törzset akarnak megbüntetni és ártalmatlanná tenni. Ámde mi történt? A franciák minden ígéretüket megszegték. A bejre azonnal rákényszerítették védnökségüket, de ugyanakkor Itáliának, vala­mint a többi hatalmaknak megígérték, hogy Bizertát nem fogják megerősíteni. Az újabb ígéret megint csak ígéret maradt Alig hogy megerősödött helyzete a régensségben, Francia­­ország felrúgta vállalt kötelezettségeit, Bizertát erőddé építette ki, úgy hogy von Marschall né­met külügyminiszter emiatt erélyes tiltakozást is jelentett be. Ez volt a francia politika Itália irányától ötven évvel ezelőtt és ilyen is maradt az el­múlt fél évszázadon keresztül.

Next