Magyarság, 1942. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1942-01-08 / 5. szám

8 Lobogódíszbe öltözik két napra Budapest Szerdán falragasz jelent meg a budapesti házakon, Szendy Károly polgármester aláírá­sával. A hirdetményt nemzetiszínű keret övezi. Szövege a következő: „A baráti német nemzet külügyminisztere, Joachim von Ribbentrop meglátogatja fővá­rosunkat. Felhívom a lakosságot, hogy a nagy német birodalom külügyminiszterének tisz­teletére január 8-án és 9-én házait nemzeti lobogóval díszítse­­. NYILATKOZAT A „Magyarság’’ 1941. június 1-i számá­ban „A megváltatlanok süket közönye’’ c. alatt cikkem jelent meg amelyben Zsolt Béla egy régebbi, 1930-ban megjelent pün­­kösdi vezércikkéből idéztem. Kijelentem, hogy Zsolt Béla cikkének teljes szövege akkor rendelkezésemre nem állt és utóbb a teljes szöveg alapján sajnálattal állapítot­tam meg, hogy a cikk teljes tartalma az idézett részeknek éppen ellenkező értelmét mutatja, mint amely értelmet a cikknek én az említett vezércikkemben tulajdonítot­tam. Budapest, 1942. január 7. Mattyasovszky Kornél: ■ ——raane—— — Munkács megemlékezése a három év előtti cseh orvtámadásról. Munkácsról jelen­tik: 1939. január 6-án Munkácsot a hajnali szürkületben cseh orvtámadás érte. Páncélo­sokkal támadták meg az alvó, majdnem véd­telen várost. Azonban a maroknyi védőcsapat a „rongyos gárda” tagjaival és polgárokból álló nemzetőrökkel együtt az orvtámadókat reggelig tartó csata után visszaszorította az ideiglenes határ mögé. Az évfordulót Munkács város lakossága kedden bensőséges kegyelet­tel ülte meg. A templomokban istentisztelet volt a hősi halottak lelki üdvéért, majd a latorca hídja mellett lévő hősi emléktábla előtt zajlott le szép ünnepség. „ MIÉRT VAN SZÜKSÉGE JAPÁNNAK SZINGAPÚRRA. Ludwig Mecking hamburgi egyetemi tanár .Japán harcának földrajzi té­nyezői” cím­mel előadást tartott a Tiszti Ka­szinó nagytermében. Cholnoky Jenő egyetemi tanár, a Földrajzi Társaság elnöke nyitotta meg az ülést és az előadót, mint a német ku­tatók és utazók nesztorát mutatta be. Ludwig Mecking hangoztatta, hogy a japáni kifejezet­­ten tengeri nép és a déli, meleg vizekre vá­gyik. Japán lakossága 50 év alatt 135 száza­­lékka­l em­elkedett. Ha a valóban lakott terü­­leteket számítjuk, úgy Japánban a lakosság sűrűsége négyzetkilométerenként 900 ember. Hongkong és Manila után a harmadik támasz,­pontot, Szingapúrt is meg kell hódítania, hogy ezzel az összes eddig nélkülözött nyersanya­gokat, vasat, ónt, gumit, kőolajat és a rizst is végleg biztosítsa. A szaktanfolyamok kőművesek ÉS ÁCSOK RÉSZÉRE. Az Ipari Tanfolyamok Országos Vezetősége (Budapest, VIII., József, körút 6., m. 50.) január 12.én délután 6 órai kezdettel kőműves, és ácsipari számtan, mér­tan és szakrajz tanfolyamot rendez. A tanítás helye: Budapest, XIV., Thököly­ út 74. — Szombathely ünnepélyesen fogadta a hazatért honvédeket. Szombathelyről be­­jelentik: A keleti harctérről Szombathelyre visszatért csapatokat Vízkereszt napján a város főterén ünnepélyesen fogadták. Hor­­­­váth Kálmán alispán és Mészáros Hugó pol­gármester tolmácsolta a vármegye és a város szeretetét, köszönetét és háláját a ma­gyar hazát védő dicsőséges harcokért. _ Házasság: Palatínus Ilona, a Délvidéki Zenekonzervatórium tanárnője és dr. Lippay Lajos, Újvidék szab. kir. város jegyzője január 5-én délután fél hét órakor tartotta esküvőjét a budapesti belvárosi főplébánia templomban. Ta­núk voltak a menyasszony részéről: Kramer Gyula felsőházi tag, a Délvidéki Magyar Köz­művelődési Szövetség elnöke, a vőlegény részé­ről pedig vitéz Nagy Miklós dr. Újvidék szab. kir. város polgármestere. _ Újabb kommunistákat ítéltek el Franciaor­szágban, Parisból jelentik. A párisi rendkívüli törvényszék négy személyt kommunista tevé­kenység miatt nyolcévi fegyházra ítélt. — A montaubani hadbíróság kedden 25 kommunistát húszévi kényszermunka és egyévi fogház között váltakozó büntetésre ítélt. FŐZÉSI GONDJÁT MEGOSZTJUK, a gáz takarékos használatának ismertetésén kívül idő­szerű ételek készítését is bemutatjuk a GÁZ­MŰVEK VI., Vilmos császár­ út 3. szám alatti be­mutató termében minden kedden és pénteken délután 5 órakor. Belépődíj, nincs. A karácsonyi szünet után az első előadás január 9-én. • Fogadás T. b. A kérdéses ügyben érdeklőd­tünk. Száz százalékig biztos adatot nem sike­rült szereznünk, azonban mindenütt, ahol az illetőket ismerik, kizártnak tartják azt, hogy a szóbanforgó úr ne lenne keresztény. I Csütörtök, 1942. január 8. Türkiye Cümhuriyet (Egy és más a török köztársaság történetéből) Azaz a török köztársaság amely ma egé­szen más, mint volt 1914-ben az Ozmán Birodalom. Akkoriban Törökország egy minden ízé­ben recsegő-ropogó kivonült hajóhoz ha­sonlított. Háborús világban élünk, ezért a fegy­veres erőknek, az egyes népeknek, nemze­teknek hadseregét kell elsősorban vizsgá­lat tárgyává tennünk. Törökországban 1914-ben az egyes poli­tikai mozgalmak valamint a demokratikus és nem utolsó sorban a szabadkőműves eszmék erősen kikezdték a hadseregnek, kiváltképen tisztikarának fegyelmét. A le­génység sokszor hónapokig nem kapott zsoldot, élelmezése körül is sok visszaélés történt: elvitte a pénzt a­­ demokrácia. Még ma a tisztikar úgy kiképzésben, mint műveltség tekintetében kifogástala­nul, magas színvonalon áll. A legénység edzett és megbízható, nagyszerű ruházat­tal és felszereléssel bíró emberek tömege, bár az éghajlati adottság következtében, nem olyan feszes mozdulatúak, mint pél­dául a mi honvédeink. Lassú, megroggyant térddel járnak, ami ellenben nem jelenti azt, hogy egy „kiállás” esetén ne bírnák ők jobban a homokot és hőséget mint a harcra sohasem nevelt angol katonák. A török nép azok közé a népek közé tar­tozik, amely eddig a történelemben soha­sem tapasztalt rövid idő alatt akkora vál­tozáson ment keresztül, minden lelki és anyagi megnyilatkozásában felfelé ívelő pályát futva be, mint akár a német, vagy az olasz, akikkel szerencséje is egyezik, mert mind a három nemzetnek elküldte a Gondviselés a megmentő emberét. A törököké Kémül volt aki — akárcsak Hitler és Mussolini — szintén a demokrá­ciából kiábrándulva látta meg lángeszével azt az utat, amely a mindenek felett sze­retett nemzetének jövője érdekében követ­nie kellett. Kemal-Atatürk Ez a hajthatatlan erélyű ember, vagy ahogyan őt azelőtt nevezték, Mustafa Ke­m­al, — akárcsak a másik két vasakaratú kortársa, Hitler és Mussolini, kis polgári családból származott. Apja Ali Riza, kis adóhivatalnok volt, aki már akkor meghalt, amikor Kemal még kicsi fiú volt. Édesanyja Szubejda Hamm paraszti rokonságának segítségével, nagy küzdelmek között nevelte fel gyermekét. Amikor Musztafa felcseperedve katona­sor alá került, feljebbvalói csakhamar fel­ismerték ennek a zárkózott jellemű, örökké tanulni vágyó, egyszerű közkatonának a ki­vételes képességeit és tisztképző iskolába küldték. Iskolatársai között nem nagy közked­veltségnek örvendett ez a szúrós nézésével mindig rajtuk átnéző növendék­társuk, akiről az is kitudódott, hogy egy szerze­teshez jár el francia nyelvet tanulni, ahe­lyett, hogy részt venne a mulatozásaikban. 1897-ben avatták hadnaggyá. Ezidőben terjedt el Törökországban az úgynevezett „Ifjú Török Mozgalom”, amelynek mozgató erői a szabadkőműves páholyok voltak. Musztafa is közéjük került, de csakha­mar kiábrándul tanaikból. Elgondolásaiban mindig a XVI. és XVII. századbeli Török­ország dicsőséges múltján csodálkozik el és annak a kornak fényében szeretné látni újra nemzetét, amelynek boldogulását min­­denekfölöttinek tartja. Mint tiszt végig küzdi az 1911-iki tripo­­liszi hadjáratot, majd 1912—13-ban a Bal­kánon harcol. Ez utóbbi hadjáratban kerül összeütkö­zésbe Enver pasával, akivel sohasem ér­tették meg egymást. Ekkor villan reá . Levágta a mozdony mind a hét lábát. Szabadkáról jelentik: Bodi Mátyás 50 éves váltókezelőt szerdán délelőtt a szabadkai teherpályaudvaron elkapta az egyik tolatómoz­dony és mindkét lábát levágta. Kórházba szál­lították, de a műtét közben belehalt sérülésébe.­­ Kiugrott az ablakon a fegyenc és megszö­kött. Szabadkáról jelentik: Katona Antal fém­­csiszoló, akit nemrég ítélt el a szabadkai tör­vényszék négy és fél évi fegyházra, szerdán dél­előtt az egyik földszinti helységben takarított, majd kihasználta, hogy néhány percre egyedül hagyták, kiugrott az ablakon és megszökött. — Megjelent a Cél finn külön száma. A Cél legújabb számát teljesen finn testvéreinknek szentelte. Méhely Lajos „Magyar-finn testvéri­ség”, Apor László „Finn rokonainkról”, Egri István „A finnek története”, Nagymegyeri Nagy Károly „A finn katona” címmel írtak tanulmá­nyokat a Cél e számában. A Cél fajvédelmi fo­lyóiratból mutatványszámot készséggel küld a kiadóhivatal, Budapest, XI., Ercsi­ út 86. sz. gondolata arra, hogy nemzetének soroza­tos háborús veszteségei nem azért történ­tek, mert akker,­a közkatona lett volna azoknak az oka, hanem a szervezés és a vezetés hibái voltak. Amikor aztán a vi­lágháborúban újra harcvonalba kerül, Gal­lipoli ostrománál kifejtett hősiessége vég­leg megalapozta azt a reácsodálkozó ámu­latot, amely őt később népe vezetőévé avatta és amely a világháború befejezése után vált majdnem­­ misztikussá. Az összeomlást a szíriai harctéren éri meg, ahol Simon von Sanders tábornagy­tól átveszi a fővezérséget és tényleg sikerül neki Anatólia déli határán a szétroncsolt török seregbe lelket öntenie. Amikor 1918. október 30-án a modrusi kikötőben az Agamemnon angol csatahajón VI. Mohamed szultán megbízottjai — aki­nek csak arra volt gondja, hogy a vagyo­nát megmentse, — megkötik a fegyverszü­netet, megérkezik Kemal üzenete, amely kereken kijelenti, hogy Anatóliát az utolsó emberig védelmezni fogja. A szul­tán megbízottjai magyarán mondva, fü­tyültek reá és elfogadták az úgynevezett sevresi határozmányt, amelynek értelmé­ben többek között a régi Törökország 37 milliós lakosságából csak 11 millió maradt volna meg töröknek, de a szultán benne maradhatott volna birtokaiban, hétszáz főnyi testőrséggel. Kemal Atatürk eköz­ben megszervezi Anatóliában az ellenállást. Lemond tábornoki rangjáról, hogy a maga elképzelései és akarata szerint dolgozhas­son. Kitűnő szónok lévén, hallgatóságát min­denütt magával ragadja. Lázadónak mi­nősítik, de utána nyúlni nem mertek. Er­re 1919 őszén L­was-ba nemzetgyűlést hív össze. Az ententenek természetesen e te­vékenysége nem tetszett: Anglia reáuszít­­ja Görögországot, hogy régi szokása sze­rint, más nét­ harcoljon égette. Görögország, miután, a sévresi szerződés­sel a legnagyobb darabo­t haranhatta ki Törökország testébe, nekilódult hadsere­gével a tönkrezúzottnak hitt Törökország­nak. Mintha ezt várta volna Kemal! A görö­g offenzíva angol pénzbeli támo­­gatással 1920 júliusában kezdődött. Elein­te sikeresen haladt előre, de 1921. január 7-én Inonü-nél, Izmet Dasa — a mai köz­­társasági elnök — tönkreveri a görög se­reget, innen kapta, érdemei elismeréséül a mai Inonü nevét.) Erre az ütközetre Kemal összes tarta­lékát összeszedte és az augusztus 26-án kezdődő 22 napos csatában Eskishehir és Asium-Karabissar közt vívott ütközetben a görögöket döntően megverte. A sévresi parancs-béke véglegesen ösz­­szetört! Musztafa Kemalnak hálás nem­zed a­­ Ghazi”­­győzed­elmet adományozta. De Ohazi győzedelmeskedett nemzeté­nek teürülete felett is. Új reformokat ho­zott. 1925-ben megtiltotta a fez és a női fátyol viselését. Ezáltal Törökország külső kéne teljesen megváltozott. Konstantiná­poly képe ma semmiben sem különbözik más városoktól. Parancsuralma nagyséiban ,az olasz fascizmus mintájára alakult ki. Behozta a latin betűk használatát és átre­­formálta a török nyelvet, amely munká­jában egy magyar tudós, Mészáros Gyula vett a legnagyobb segítsége. Utána követ­kezett az iskolák reformja: az ifjúság test­nevelését, ami leventeintézményünkhöz hasonlóan, katonai alanokra helyezte. A belha­józást ma már csak török hajók vég­zik. 1934-ben vezette be európai mintára a családnevek használatát. Ekkor veszi fel ő is a Kemal Atatürk nevet, ami magya­rul annyit jelent, hogy a törökök atyja. És míg élt, valóban az is volt. ((tpl) __ Arab szabadcsapatok támadása az angol tisztek vonata ellen. Ankarából jelentik: Arab szabadcsapatok néhány nappal ezelőtt megtámadták a Taurusz-Expresst. A megtá­madott vonaton brit katonatisztek utaztak. Nyilvánvalóan a szíriai—török határra tartó tiszteknek szólt a merénylet. A támadás ha­tásáról még nem érkezett jelentés a török fő­városba. — Forgalmi zavarok Spanyolországban a hideg miatt. Madridból jelentik: Saragossában és Se­villában a higanyoszlop húsz fokig süllyedt a fagypont alá. Ilyen hidegre ezekben a városok­ban évtizedek óta nem volt példa. Pamplonában és Ávila tartományban magasan áll a hó és meg­akadt a vasúti forgalom. Az erős havazás balese­teket is okozott. A saragossai tartományban, Casteronban, a pályaudvaron összeütközött egy, személyvonat és egy tehervonat. Egy másik vo­nat kisiklott Avila közelében. — A ZSIDÓ NEM GAZDÁLKODHATIK BULGÁRIÁBAN A ZSIDÓK VAGYONÁBÓL SEM. Szófiából jelentik: A minisztertanács úgy határozott, hogy azok a kiváltságos zsidók, akiknek meghagyták a kereskedelem- és ipar­űzési jogot, nem kezdhetnek újabb tevékeny­ségbe, nem változtathatják meg vállalkozásuik jellegét és nem bővíthetik üzletüket a felszá­molás alatt levő többi zsidó vállalatok ingat­lan javainak vagy árucikkeinek megvásárlá­sával. — VÍZÁLLÁSJELENTÉS. A földmívelésügyi minisztérium vízrajzi intézete jelenti: A Duna Esztergomig apad, lejjebb árad, alacsony víz­állású. Mai vízállások: Bécs 210, Pozsony 86, Komárom 233, Budapest 280, Paks 80, Baja 164, Mohács 187, Bezdán 218, Gombos 246, Palánka 217, Újvidék 192. — A magyar Duna Budapestig jégmentes, Budapesttől lefelé a jég zajlik. — A Rába Szentgotthárdr­ál minusz 32. — A Dráva Barcsnál minusz 117, Drávaszabolcsnál minusz 3. — A Tisza Vásárosnaményig és Szolnok-Sze­­ged között árad, máshol apad, alacsony vízál­lású. Mai vízállások: Máramarossziget 73, Visk minusz 12, Tekeháza 96, Tiszaújlak minusz 10, Vásárosnamény 34, Tokaj 126, Tiszafüred 96, Szolnok 102, Csongrád 85, Szeged 144, Zenta 164, Titel 180. — A Tisza jege Tekeházánál lefelé áll. — A Szamos Désnél 50, Szatmárnál minusz 2. — A Bodrog Bodrogszerdahelynél 201. — A Sajó Bánrévénél­ 56. — A Hernád Hidasnémeti­nél 36. — A Berettyó Margittánál 56. — A Kő­rösök Csúcsánál 40, Nagyváradnál mínusz 100, Békésnél 196, Gyoménál 218. — A Maros Makó­nál 89. — A Balaton Siófoknál 76. — A Velen­cei-tó Agárdnál 120. — Halálozás. Scharl Ferenc életének 45-ik­ évében január 2-án hirtelen elhunyt. Földi ma­radványait az ózdi vasgyári temetőben a rom. kát. szertartás szerint január 4-én helyezték örök nyugalomra. — Jutalom az angol tengerzár áttöréséért. Rómából jelentik: Az olasz minisztertanács legutóbbi ülésén elfogadott törvényjavaslatok egyike jutalmat tűz ki az olyan hajók legény­ségének, amelyek áttörik a brit tengerzárat és tengerentúli árut szállítanak az anyaor­szágba.. A törvényjavaslat megállapítja a dí­jak összegét is. A legalacsonyabb díj 2500 líra, a hajósinasoknak jut, a legmagasabb 50.000 lira, a hajó kapitányának. A szenátus és a­ kamara bizonyára a legrövidebb idő alatt megszavazza a javaslatot. — A Kúria évnyitó teljes ülésén gróf Szé­chenyi István emlékének hódolt. A magyar ki­rályi Kúria szerda délelőtt az igazságügyi palota dísztermében dr. Töreky Géza titkos tanácsos el­nöklésével évnyitó teljes ülést tartott, amelyen a legfelsőbb bíróság tanácselnökei és bírái, va­lamint a koronaügyészség tagjai dr. Timkó Zol­tán koronaügyész vezetésével teljes számban je­lentek meg. Az elnöki hivatalos előterjesztések után dr. Töreky Géza évnyitó beszédében gróf Széchenyi István emlékének hódolt. Lósport A keddi ügetőversenyek eredménye: I. futam elmaradt. II. futam: 1. Veterán (Marschall pari) 2. Tüzes (Hauser 4), 3. Ila (Hévizy 6). Fmn: Su­chard, Babss, Biginda, Pezsgő, Pamuki Barna ,Any, Durcas. Tot: 10:20 helyre 13 15, 18, be­­futó 35, 69, idő 30. H1. futam: 1. Abe­nka (Wiltshire 4/10 rea.), 2. Billy (Kovács N­. 4), 3. Acél (Marsh­all 5). Ftm­: Angyalka Ár­on, Elszánt, Csatár, Adam the Harvester, Bakony MIR, Nebojsa. Tot: 10,16, helyi­e 13, 16, 15, befutó 36, 19, idő 29.7. IV. futa­m: 1. Little Tich (Zeidl 2.5), 2. Rolfo (Nerhaft 2.5), 3. Little Winny (Szilágyi 6). Fm: Hamis, Omge, Figura, Csibész, Gárda, Kürtös. Tét: 10,32, helyre 16, 17, 20, befutó 54, 145, idő 30.6. V. futam: 1. Pasa (Marschall 10), 2. Ursus (Nerhaft 10­), 3. Apród of Pamuk (Marschall 4). Fm: Pique Dame, Azdaja, Ali, Beki, Bok­­ros, Carthago, Miss Magyarország, Bakafán­­tos. Tot: 10:296, helyre 37, 14, 25, befutó 600, 783, idő 30. VI. futam­: 1. Kuno (Kovács J. pari), 2. Fo­­kos (Wie­sn­er 10/1), 3. Elemér. Fin: Sirocco, Cirkáló, Csalafinta, Kama Dewa XT. Tot: 10:16, helyre 11, 12, 12, befutó 45, idő 23.9. VH. futam: 1. Nestor (Halmos 10), 2. Gyalla (Kovács J. 6), 3. Andalgó (Marschall 2.5). Fmn: Zarándok, Wilt Mária, W. Aladár, Lenke II., Zsarnó. Tot: 10,432, helyre 25 25, 20 be­­futó 763, 919, idő 29.4. VHI. futam: 1. Csakúgy am. (Földi 5), 2. Ti­­bor (Szemerédi 5), 3. Dizsi (Kovács J. 8). Fmn: Ballada, Ezres, Teklás, Farsang, Valódi. Tot: 10,84, helyre 33, 26, 31, befutó 316, 1093, idő 28.7. IX. futam: 1. Efes (Jónás F. 4), 2. Vilma (Maszár I. 1.5), 3. Századkürtös (Jónás J. 1.5). Fmn: Edith D., Fogaras, Amulett, Erény, Orgona NI., Búfelejtő. Tot: 10,62, helyre 17, 15, 14, befutó 116, 96, idő 32.8. X. futam: 1. Baka tündér (Konta 1.5), 2. Ve­­zekény (Vadász 8), 3. Széltoló (Varga 10). Fm: Pamuki Bíró, Fürge, Alibi, Fábián W. őszirózsa., Acat. Tot: 10:38, helyre 20. 62 37. idő 33.6. ’ ’

Next