Magyarság, 1944. január (25. évfolyam, 1-24. szám)

1944-01-12 / 8. szám

ÉVFOLYAM 8. (6621.) »lém BUDAPEST, 1944. JANUÁR 12. SZERDA KIAD­ÓT­AJDONOS MAGYARSÁG LAPKIADÓ 8t | ___ fflElŐS SZERKFSZfff FŐSZERKESZTŐ ÉS FELELŐS KIADÓ A T T K A Y fi. K Á | M Á H D­S. VIRTSOLOGI RUPPRECHT OLIVÉR DR. ' iMTI^j J tJasiMWMaMBBBMaBM iimiiiiiniiiiiiiiirrTiiírmMMiMMMMiMiMmiiiiiiii mini nini mi A MAGYAR NÉPPEL A MAGYAR NÉPÉRT: AZ ÚJ EURÓPA ÚTJA MAGYAR NEMZETISZOCIALISTA MOZGALOM NAPILAPJA Ciánon végrehajtották az ítéletet NST, 1944. január 11. Végrehajtották a veronai rendkívüli törvényszék ítéletét a fas­ista nagytanács tagjainak bűn­­perében. Az öt halálraítélt vádlottat: Ciano grófot, de Bonot, Gott­hárdit, Mar­git és Pareschit né­hány perccel kilenc óra előtt kivégezték. A halálos ítéletet agyonlövetéssel hajtották végre. * Az Egyesült Államok újabb támaszpontokat követel Angliától érdekes kombinációk •• • Lapunk keddi számában berlini szer­kesztőségünk érdekes értesülését közöl­tük — mégpedig rendszerint jóltájékozott lisszaboni körökből — Churchill hetek óta tartó titokzatos felvonulásáról és azok­ról a magyarázatokról, amelyeket lissza­boni körökben ehhez a jelentéshez fűznek. Tudnunk kell, hogy a kényelmes semle­gességet élvező portugál főváros, Lissza­bon ma valóban a világpolitika „tőzsdéje”, ott kapható minden hadviselő állam sajtó­terméke, s maga a portugál fővárosban csak úgy hemzsegnek a politikai ügynö­kök és a hírszerzéssel megbízottak: tapasz­talatunk valóban az, hogy Lisszabonban általában idejében és jól értesülnek a nemzetközi politika váratlanul bekövet­kező eseményeiről és fordulatairól. Mint ezt berlini szerkesztőségünk közöl­te, Churchill félrevonulásának ma csak két magyarázatát tudják adni Lisz­­szabonban: az egyik az, hogy Churchill valóban komoly beteg, s ha így áll a do­log, akkor az invázió küszöbén hónapokig nem maradhat miniszterelnök nélkül Anglia, s így a kormány vezetésében vál­tozás várható, — de bárki követi Chur­­chillt a miniszterelnöki székben, — ez előreláthatólag nem marad, politikai kö­vetkezmények nélkül. Elvégre a makacs és szívós Churchill a szó szoros értelmében megtestesítője a hagyományos német­ellenes konzervatív angol politikai felfo­gásnak; — illetve ez több is, mint felfo­gás, — ez az európai egyeduralmát féltő Anglia több mint fél évszázados harca az ellen a domináns középeurópai német nagyhatalom ellen, amelyik mint legelső­sorban és legközvetlenebbül érdekelt és legnagyobb középeurópai hatalom — a vezetés­ jogát a maga számára követeli. A második lisszaboni magyarázat Chur­chill passzivitásáról már sokkal érdeke­sebb: eszerint a magyarázat szerint Chur­chill voltaképpen nem súlyos beteg, — illetve, ha beteg, úgy ez nem fizikai, testi megbetegedés. Lisszabonban széltében­­hosszában azt beszélik,­ hogy Churchill az invázió küszöbén lélekben összeroppant, — valósággal meghasonlott önmagával és a politikájával! S most, amikor a legsúlyo­sabb és talán a legveszélyesebb angol koc­kázatot az invázióval kapcsolatban vállal­nia kellene,­­ nem tud dönteni és nem akarj­a vállalni ezt az esetleg végzetes koc­kázatot! Helyesen mutatnak rá lisszaboni jól­beavatott körökben arra a tényre, hogy a döntés óráiban Churchillben most vissza­kíséri az első világháborús múlt­ — az a bizonyos törökországi, gallipolii angol in­vázió, amelynek az lett volna a célja 1915- ben, hogy Kis-Ázsia, helyesebben a Bal­kán felől és Törökországon át támadja hátba a központi hatalmakat — tehát a Monarchiát, az azzal szövetséges Bulgáriát és Törökországot és a császári német bi­rodalmat. Ez a vakmerő haditerv, mint tudjuk, az akkori angol hadügyminiszternek, Chur­­chillnek legegyénibb elgondolása volt; ő erőszakolta át ezt a tervet az angol koro­natanácson — szemben az angol vezérkar­ral, amely ezt a hazárd tervet ellenezte, azt kivihetetlennek tartotta és az volt az az elgondolása, hogy az antant haderők­nek a nyugati fronton, tehát Franciaor­szágban kell összeroppantani a német csá­szári haderő gerincét. Churchill maga több kötetes háborús Emlékiratában elég rész­letesen tárgyalja a gallipoli-i kudarcot, amely akkor kétszázezer katonájába került Angliának,­­ de adós marad annak felde­rítésével, hogy milyen befolyásokat tudott érvényesíteni akkor a döntő koronataná­cson az angol vezérkarral szemben? Lehet, hogy ezek olyan belső titkok, amelyek még évekkel az első világháború befejezése után sem bírták el a nagy nyilvánosságot. És most ismét Churchill az, akire a most bejelentett Európa-ellenes invázió erkölcsi és politikai felelősségének végzetes terhe nehezedik! És Churchill ma nem is csak hadügyminiszter, — mint volt az első vi­lágháborúban, — hanem szinte diktátori jogkörrel Anglia miniszterelnöke! Úgy­­látszik, az sem enyhít Churchill pillanat­nyi nehéz helyzetén, hogy matematikailag kifejezve,­­ már eddig is a minimumra szorította le a maga felelősségét, — hiszen mint tudjuk, az Európa-ellenes inváziós erőknek csak huszonhárom százalékát fogja Anglia adni, a fennmaradó hetven­hét százalékot az USA vállalta! Bizonyára a lényeget tapogatják körül a lisszaboni beavatott informátorok ami­kor azt hangsúlyozták, hogy még ez a hu­szonhárom százalék is, úgy látszik, sok Churchillnek. Talán nem tévedünk, ha azt mondjuk hogy a döntés óráiban Churchillt nemcsak a gallipolii homokos tengerparton 1915-ben fűbe harapott kétszázezer angol katona vé­res árnyéka és visszajáró szelleme kisérti,­­ de egy még ennél is komolyabb, na­gyon is gyakorlati megfontolás! Lapunk e helyén már több izben volt alkalmunk rá­mutatni arra, hogy mi az igazi lényege Nagybritannia mai politikai és világhatal­mi válságának? — Mint ezt többször hangsúlyoztuk, — a lényeg ez: Anglia az elmúlt három évszázad alatt a föld közel egyharmadára terjesztette ki uralmát, ám ennek a hatalmas gyarmatbirodalomnak együttartása, vezetése, megszervezése, kar­hatalommal való biztosítása olyan óriási feladat és annyi embert kíván, amennyit a mindössze 46 milliós sziget-anyaország már-már alig bír biztosítani! Gondoljunk csak az évtizedek óta szünetlen lázadásban lévő Indiára, ahol Angliának a belső rend fenntartása érdekében többszázezer főnyi gyarmati hadsereget kell állandóan ké­­szentartania és ezenfelül még óriási köz­­gazdasági apparátust! Már az első világháború hatalmas érvá­gást jelentett Anglia természetes biológiai erőkészletén,­­ olyan érvágást, amelyet a szigetország csak akkor tudott volna ki­egyenlíteni, ha az első világháború után nála a születések száma rohamosam fel­szökött volna­. Ennek azonban pontosan az ellenkezője következett be— a születések arányszámának ugyanaz a félelmetes visz­­szaesése, mint akár Franciaországban, — akár az USA-ban. Általános jelenség ez mindazokban a liberális-kapitalisztikus indusztrializált államokban, ahol a földbe gyökerezett parasztság az elmúlt évtize­dekben kiirtódott és a lakosság nagyobb fele — vagy mint éppen Angliában, — közel kétharmad része, — városlakóvá lett, — azt pedig tudjuk, hogy a modern nagyvárosok születési arányszámai szerte a világi­an vagy nem haladják meg a te­­­mészt­­es elhalálozási számot, vagy éppen nagyo­b­b az elhalálozás, mint a születések száma, így pedig az érdekelt nemzet bio­lógiai állománya szakadatlanul csökken, — ahogy csökken évtizedek óta Angliá­ban is! így azon sem csodálkozunk, hogy akadt olyan angol statisztikus-professzor, aki kiszámította, hogy ötven év múlva, — hacsak nem sikerül valami csodával ha­táros módon felemelni az angol szaporo­dás arányszámát, — a szigetország népes­­­sége a mai negyvenhat millióról vissza fog esni huszonhárom millióra! Fel kell tételeznünk, hogy erre a bioló­giai igazságra is gondol ma Churchill, amikor jelenlegi ismeretlen tartózkodási helyén azon meditál, hogy mit jelentene az angol világbirodalom jövője szempontjá­ból egy olyan Európa-ellenes inváziós kísér­­let, amely nem sikerül,­­ de a kétszere­sét viszi el a mai háború megnövekedett arányai mellett a 29 évvel ezelőtti galli­polis angol vérvesztésnek? Egyszóval: ezekben a napokban a világ és Európa közvéleménye nemcsak a beje­lentett invázió izgalmait éli, — de jogos izgalommal figyelheti Churchill elhatáro­zását is: vállalja, avagy visszaretten? Bár­mi lesz az angol premier döntése, — az a háború további menete szempontjából semmi esetre sem marad közömbös! Sámuel jelentkezett... Napok óta elkeseredett politikai és saj­tóháborúság dúl a lengyel-szovjet hatá­rok kérdésében. Aki valamit számít a túlsó oldalon, — már mindenki nyilatko­zott! — kezdve a lengyel emigráns mi­niszterelnöktől, aki hitet tett a volt len­gyel határok sérthetetlensége mellett, — egészen Samuel Schreier nevezetű len­gyel-zsidó „képviselő úrig”, — aki ezidő szerint a londoni „Lengyel Nemzeti Ta­nács”-ban képviselő, képviseli pedig eb­ben a lengyel nemzeti tanácsban a „Zsi­dó-szocialista szövetséget”. Ilyen is van? Tudomásul vesszük, hogy van! A határokról szóló elkeseredett vitat­kozásban Scherer zsidó képviselő úr köz­vetítő javaslattal rukkolt ki. Javaslatá­nak lényege az, hogy ne vitatkozzon egy­mással Moszkva és a londoni lengyel kor­mány a kétséges keletlengyel területekről! — Egyszerű a dolog: majd a háború után tartsanak e területeken népszavazást és döntsön maga a nép, hogy Lengyelország­hoz, avagy a Szovjetunióhoz kíván csat­lakozni! Bevalljuk, a zsidó Scherer javas­lata nem valami világrengető szenzáció! És mi is csak azért örökítjük itt mi mert módunkban van ezzel kapcsolatban rámutatni arra, hogy milyen jól vannak informálva a londoni páholyban csücsü­lő lengyel hitoorsosok,­­ Moszkva ter­veiről és felfogásáról. íme tegnap végre nyilatkozott a lengyel határvitáról a szovjet hivatalos hírszolgálati iroda, —­a Tass is, — amit pedig a Tass mond, azt Sztálin mondja! A Tass nyilatkozatának lényege pedig az, hogy az 1939-es lengyel összeomlás után a Szovjet által megszállt kelet-lengyelországi területeken már ak­kor és sebtiben megtörtént a „népszava­zás” és Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Fehér­­oroszország lakossága kimondotta a be­csatlakozást a Szovjethez, így a Tass hi­vatalos nyilatkozata! S eszerint vitának helye nincs is! Scherer Sámuel tehát, aki január 4 én tette meg ismeretes nyilatko­zatát, — mindössze időrendben tévedett, — későbbi időre javasolt népszavazást. — Moszkva ezt helyesli, de azt mondja: ez is felesleges, hiszen már megvolt. Pompás összjáték ez, — az egész világ tanulhat be­lőle. Ruttkay R. Kálmán Ára 20 fillér I - W Vitéz Imrédy Béla a katonai helyzetről és Európa újjárendezéséről irta Jách Emil: A harmadik téli csata Rendelkezés az újabb bejelentési kötelezettségről

Next