Magyarság, 1961 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1961-12-29 / 47. szám
1961. december 29. FÜRY LAJOS: Az ivánfai regősök Ott álltak a vámoscsaládi állomás előtt, derékig érő kában. A háromkocsis szerelvény már szuszogva elpöfögött. A szél élesre beretválta a hó tetejét és a sürgönydrótokon vijjogva, fütyülve orgonázott. A finom porhavat felkapva hordta, fújta és betemetett vele mindent. Álltam a hóviharban egyedül. Balra Uraiújfalu a hó alatt, előttem Vámoscsalád és három kilométerre innen, Szentivánfa, ahová menni akarok. Az úton háromszor is elakadt a vonat és úgy ásták ki a hófúvásból. A gőzfűtés is elromlott és a dermesztően hideg vasúti kocsiban tizenkét órát topogtam és fújtam a körmöm, meg csapkodtam a lábam azért, hogy idejöjjek és meghallgassam Búr Bálint regölését. Kotormány Gábor mondta, hogy Búr Bálint tud a környéken a legjobban regölni. Senki nincs, aki ebben az időben befogna. Inkább biztatnál, hogy maradjak ott Vámoscsaládon és kínálnak frissen sült, édes, illatos, tepsiben sült tökkel, meg lábosban pattogatott kukoricával. Azt a három kilométert, hóviharban is megjárom. Szembevágja a szél a havat és a felhajtott gallérom körül megfagy a lehellet. Ezt az időt ugyan jól kiválasztottam magamnak. De ki gondolta volna. — Győrben még sütött a nap, Kapornakon már havazott és Bajánházán kezdett a fúvás. Azóta sem szűnt meg. A vámoscsaládi behavazott házak már elmaradtak mögöttem és alig látom az utat, néhol magas kupacokat fújt a szél, de mindenütt legalább térdig ér a hó, aztán minden lépésnl beszakad. A ha múlt el dél és máris sötétedik, pedig, ha rámbukik az est, eltévedek. Cibálja a szél a kucsmám és kézitáskám majd kitépi a kezemből. Mégiscsak jól megyek, mert mitha látnám már az ivánfalvi kastély hegyes piros tornyát. Úgy mondták, hogy az legyen az irányom. Néha jégtáblák reccsennek alattam, mintha üvegre léptem volna és néha derékig eltűnök a hóban. Újra megered a hó és olyan sűrűn, hogy alig tudom kinyitni a szemem, szúrja még az arcomat is. Végre elérem az első házat, éppen, amikor lebukik a sötét. Megkopogtatom az ajtót. Odabentről meleg rőzsefüst szag csap meg. Akácfa pirilikkel, meg venyigével tüzelnek és avas szalonna szaga van a háznak. Sok gyerek kíváncsiskodik körém, aztán fejcsóválva útbaigazítanak. Hogy ilyen időben, Budapestről idejöttem Bür Bálinthoz, annak valami nagy oka lehet. Bür Bálint öregember már és a dédunokái is házasodnak, de azért még jól bírja magát. Úgy mondták hogy a nyáron még odavolt Kapuváron csépelni és másodiknak állt oda, adogatni, a masinát etetőkhöz, a fiatalok sem győzték jobban. Bezzeg még a lányok után is kapkodott és amikor Mézes Böske lehajolt, hát olyant odasózott neki az öreg, hogy Böske azt hitte, valamelyik fiatal legény és kacéran felvisongott. Ehhez a Bor Bálinthoz jöttem. Megkapta az üzenetem Győrből, dehát nem gondolta, hogy ilyen időben elmerek indulni. Reggel kiment ugyan az állomásra, de mondták, hogy elakadt a vonat és nem jön meg, így aztán nem várt. Felriasztja a tüzet egy kis kukoricaszárral és feljebb csavarja a petrol lámpáit is. Egyedül van, mert a fia, amelyik vele lakik, átment Uraiújfaluba, aztán ott ragadt, majd csak holnap jön vissza, ha eléül a fúvás. Kikecmergek a fagyott, havas kabátból, a csizmát is segít lehúzni és a tűz mellett már egészen jól érzem magam. Biri Bálint aztán hoz egy butelka jó hideg bort, mert ilyen átfázáskor a legjobb, először a hideg bor. Nem a pálinka és nem a forralt bor, mint a pestiek hiszik, hanem a hideg bor. Mire megmelegszem, arasznyi vastag, füstölt sonkaszalonnát vesz elő, két, ökölnyi nagy, lilás-veres hagymát. Sokáig fejcsóválva, szánakozva nézi a kis gyöngyháznyelű zsebkésem, aztán átnyújtja a beretva élesre köszörült, egypengéjű bicskáját, amivel a disznót szokta leszúrni. — Hát akkor tegyék régészséggel, a szalmabort vágja le, majd megsütjük . . . A kredencből egy letakart tányért hoz elő. — E meg e kis sedes lekváros kétes, a menyem készítette, hát csak fogyassza, ilenkor jól esik, aztán megtörni az ember hasát.. . Most csakugyan jólesik. Odakint felüvölt a szél és neki nekivágja a havat az ablakoknak, néha feszegeti az ajtót. Az öreg kapcába csavarja a lábát, aztán felrántja a csizmát és biztat. — Hát, amikorra végez a munkával, meg a kétessel, már itten is leszünk . . . Csodálkozva nézem. Hova megy ilyen időben ! — Hova mennék? Hát a többiekért. Hát nem azért gyütt ilyen messzire, hogy meghallgassa a regölést ? Hát az most már mindegy, hogy zimankós vagy cudar idő, mnott csak a szomszédbói már átgyűlnek egy-kettőre a kertek alatt . . . Alig, hogy elment, máris hallom a lábak csapkodását a küszöbön és jönnek be egymásután, csapkodják a havat a csizmájukról, kabátokról, sipkákról. Bajuszszemöldökű Nagypasuly Pál, Kinizsi András, Tukmány Mihály, Kása Jani és Tinó Gábor. Valamennyi suttyó levente legény, aztán regölni szoktak karácsony hetében. Kitől tanulták ! Hát Bür Bálint, meg Vénségesvén Varga Mihálytól, de az már nem él, Szent György napján, volt két éve, hogy elköltözött Szentivánfából. Bür Bálint aztán meséli, hogy Szomoróczról hozták errefelé a regölést, meg Zalából. De most már itten is kiszorítják a betlehemesek, mert aszongyák, hogy az látványosabb valami, meg aztán úgy mondnak, hogy kerösztényibb is a Jézuskával járni a jászolban, mint regölni, mert ez pogány szokás . . . — Nohát, akkor kezgyük . . . Felállnak a tűz körül, köszörülgetik a torkukat, szívjáik az orrukat, mintha kissé zavarban volnának, lámpalázuk van. Bár Bálint rájuk is ripakodik. — No, mi lesz, kezditek vagy ki menünk a hóba? Erre aztán elkezdték. ... Nem vagyunk mi rabok, Szent István szolgái. Hideg útról jöttünk, hideg mezejéről. Elfagyott kinek keze, kinek lába,Táj, nem tuggyuk mit csináljunk, Mongyuk-e, vagy nyomjuk? Hej, rege rejtem, azt is megadhatja Az a nagy Úristen . . . Ezzel járnak házról-házra Zalában, Vasban, mai már csak kevés helyen, karácsony hetében, akárcsak a betlehemesek. Amikor aztán kinyílt az ajtó és bemennek a házba, a következő strófa következik: . . . Adjon az Úristen Ennek a gazdának, Négy szép tehenet, Tejet, vajat eleget, Hadd süssenek rétest Szegény regősöknek, Hej, regö rejtem, Azt is megadhatja Az a nagy Úristen . . . Az ének hat vagy nyolc strófából áll és vidékenként változik, aztán maguk a regösök is aszerint változtatják, amilyen a gazda adakozó készsége. A legényeknek igen jó hangjuk volt és olyan szépen mondták, hogy gyönyörűség volt hallgatni. A fúvás miatt két napig Ivánfán rekedtem, aminek Biri Bálint, igen megörült és Savanyú, Józsi betyárhistóriáival szórakoztatott, még a betyár nótájára is megtanított, pedig azt már kevesen tudják. ... Az én lovam arra van szoktatva, Jobban szalad éhen, mint jó lakva. Én magam is arra vagyok kapva, Szeretem a szép menyecskét lopva . . Amikor a hó eke kitúrta az utat és a masina elindult, visszaintegettem Bor Bálintnak, meg az utolsó regösöknek. Lassan ebből is már majd csak egy irodalomtörténeti emlék lesz és elmúlik ez is, mint annyi szép magyar szokás a falvainkból. MAGYARSÁG 3. oldal RÁKOSI-RÓTH Mátyást az “autonóm” Kirgiz Szovjet Köztársaságba küldte Kruscsev —az Alma Ata nevű városba. Nyilván azért, mert Róth felesége kirgiz nő. Kegydíjat kap. Elmúltak azok az idők, amikor ez a Róth “A magyar nép atyja” és “Bölcs vezére” címeket adatta saját magának. EDIP CUCI volt eddig Albánia követe, de hazaküldték és otthagyta Tiranát a kádári követ. A“NEMZETŐR” kiadóját, Gyümölcsfalvai Imrét. Amint megírtuk, Münchenben fejlövéssel, halva találták egy parkban. Ez dec. 18 körül történt. A rendőrségi nyomozás még nem vezetett eredményre. A lap dec. 1- én kiadott számában neve már nem szerepelt, Tollas Tibor a szerkesztő és kiadó is. — Magyarázatot nem adtak. — EICHMANNT zsidó nemzeti szokásoknak megfelelően piros ruhába öltöztették... Ilyet kell viselniük Izraelben a már elítélt raboknak. — Eichmann karácsonyra a keresztény rabokra járó sült pulykát elfogadta, — de a papi látogatás elöl mereven elzárkózott. Felalá járkált cellájában egész napon át karácsonykor. — Fia, Klaus Buenos Airesben van és hiába akartak vele interjút csinálni az izraeli újságosok, szóba se állt velük. Az Eichmann-családot az argentin rendőség őrzi. TÖRVÉNYTELEN gyerekekről részletes beszámolót tett közzé Mrs Katherine B. Oettinger, a washingtoni ‘‘Children’s Bureau” vezetője. Eszerint 1950 és 1958 között az USA-ban a törvénytelen gyerekek száma 47%-os emelkedést mutat. Javarészt a 20 éven aluli leányanyák szerepelnek elől. Azonban a 20- 30 éves asszonyok ezeket is megelőzik. 1958-ban 208,700 törvénytelen gyermek látott napvilágot. — — Új iskolát kell építeni. — mondta a falu tanácsának a polgármester — és ehhez kell az Önök nemes hozzájárulása!! — Igyekszünk, kérem, — mondta cseldesen az egyik tanácstag, — mi adjuk hozzá a gyerekeket