Magyarság, 1961 (37. évfolyam, 1-47. szám)

1961-12-29 / 47. szám

1961. december 29. FÜ­RY LAJOS: Az ivánfai regősök Ott álltak a vámoscsaládi állomás előtt, derékig érő kában. A háromkocsis szerelvény már szuszogva elpöfögött. A szél élesre beretválta a hó tetejét és a sürgönydrótokon vijjogva, fütyülve orgonázott. A finom porhavat felkapva hordta, fújta és betemetett vele mindent. Álltam a hóviharban egyedül. Balra Uraiújfalu a hó alatt, előttem Vámoscsalád és három kilométer­re innen, Szentivánfa, ahová menni akarok. Az úton háromszor is elakadt a vonat és úgy ásták ki a hófúvásból. A gőzfűtés is elromlott és a dermesztően hideg vasúti kocsiban tizenkét órát to­pogtam és fújtam a körmöm, meg csapkodtam a lá­bam azért, hogy idejöjjek és meghallgassam Búr Bá­lint regölését. Kotormány Gábor mondta, hogy Búr Bálint tud a környéken a­ legjobban regölni. Senki nincs, aki ebben az időben befogna. In­kább biztatnál­, hogy maradjak ott Vámoscsaládon és kínálnak frissen sült, édes, illatos, tepsiben sült tökkel, meg lábosban pattogatott kukoricával. Azt a három kilométert, hóviharban is megjárom. Szembevágja a szél a havat és a felhajtott gallé­rom körül megfagy a lehellet. Ezt az időt ugyan jól kiválasztottam magamnak. De ki gondolta volna. — Győrben még sütött a nap, Kapornakon már hava­zott és Bajánházán kezdett a fúvás. Azóta sem szűnt meg. A vámoscsaládi behavazott házak már elmarad­tak mögöttem és alig látom az utat, néhol magas ku­pacokat fújt a szél, de mindenütt legalább térdig ér a hó, aztán minden lépésn­­­l beszakad. A ha múlt el dél és máris sötétedik, pedig, ha rámbukik az est, eltévedek. Cibálja a szél a kucsmám és kézitáskám majd kitépi a kezemből. Mégiscsak jól megyek, mert mitha látnám már az ivánfalvi kastély hegyes piros tornyát. Úgy mond­ták, hogy az legyen az irányom. Néha jégtáblák reccsennek alattam,­­ mintha üvegre léptem volna és néha derékig eltűnök a hóban. Újra megered a hó és olyan sűrűn, hogy alig tu­dom kinyitni a szemem, szúrja még az arcomat is. Végre elérem az első házat, éppen, amikor le­bukik a sötét. Megkopogtatom az ajtót. Odabentről meleg rőzsefü­st szag csap meg. Akácfa pirilikkel, meg venyigével tüzelnek és avas szalonna szaga van a háznak. Sok gyerek kíván­csiskodik körém, aztán fejcsóválva útbaigazítanak. Hogy ilyen időben, Budapestről idejöttem Bür Bá­linthoz, annak valami nagy oka lehet. Bür Bálint öregember már és a dédunokái is há­zasodnak, de azért még jól bírja magát. Úgy mond­ták hogy a nyáron még odavolt Kapuváron csépelni és másodiknak állt oda, adogatni, a masinát etetők­höz, a f­iatalok sem győzték jobban. Bezzeg még a lá­­nyok után is kapkodott és amikor Mézes Böske le­hajolt, hát olyant odasózott neki az öreg, hogy Böske azt hitte, valamelyik fiatal legény és kacéran fel­­visongott. Ehhez a Bor Bálinthoz jöttem. Megkapta az üzenetem Győrből, dehát nem gon­dolta, hogy ilyen időben elmerek indulni. Reggel kiment ugyan az állomásra, de mondták, hogy el­akadt a vonat és nem jön meg, így aztán nem várt. Felriasztja a tüzet egy kis kukoricaszárral és feljebb csavarja a petrol lámpáit is. Eg­yedül van, mert a fia, amelyik vele lakik, átment Uraiújfaluba, aztán ott ragadt, majd csak holnap jön vissza, ha eléül a fúvás. Kikecmergek a fagyott, havas kabátból, a csiz­mát is segít lehúzni és a tűz mellett már egészen jól érzem magam. Biri Bálint aztán hoz egy butelka jó hideg bort, mert ilyen átfázáskor a legjobb, először a hideg bor. Nem a pálinka és nem a forralt bor, mint a pestiek hiszik, hanem a hideg bor. Mire megmelegszem, arasznyi vastag, füstölt sonkaszalonnát vesz elő, két, ökölnyi­ nagy, lilás-veres hagymát. Sokáig fejcsóválva, szánakozva nézi a kis gyöngyháznyelű zsebkésem, aztán átnyújtja a beretva élesre köszörült, egypengéjű bicskáját, amivel a disznót szokta leszúrni. — Hát akkor tegyék régészséggel, a szalm­abort vágja le, majd megsütjük . . . A kredencből egy letakart tányért hoz elő. — E meg e kis sedes lekváros k­étes, a menyem készítette, hát csak fogyassza, ilenkor jól esik, aztán megtörni az ember hasát.. . Most csakugyan jólesik. Odakint felüvölt a szél és neki­ nekivágja a ha­vat az ablakoknak, néha feszegeti az ajtót. Az öreg kapcába csavarja a lábát, aztán felrántja a csizmát és biztat. — Hát, amikorra végez a munkával, meg a ké­tessel, már itten is leszünk . . . Csodálkozva nézem. Hova megy ilyen időben ! — Hova mennék? Hát a többiekért. Hát nem a­­zért gyütt ilyen messzire, hogy meghallgassa a regö­­lést ? Hát az most már mindegy, hogy zimankós vagy cudar idő, m­nott csak a szomszédbói már átgyűlnek egy-kettőre a kertek alatt . . . Alig, hogy elment, már­is hallom a lábak csap­kodását a küszöbön és jönnek be egymásután, csap­kodják a havat a csizmájukról, kabátokról, sipkákról. Bajusz­szemöldökű Nagypasuly Pál, Kinizsi­ András, Tukmány Mihály, Kása Jani és Tinó Gábor. Valamennyi suttyó levente legény, aztán regölni szoktak karácsony hetében. Kitől tanulták ! Hát Bür Bálint, meg Vénséges­vén Varga Mihály­tól, de az már nem él, Szent György napján, volt két éve, hogy elköltözött Szentivánfáb­­ól. Bür Bálint aztán meséli, hogy Szomoróczról hozták errefelé a regölést, meg Zalából. De most már itten is kiszorítják a betlehemesek, mert aszongyák, hogy az látványosabb valami, meg aztán úgy mon­dnak, hogy kerösztényibb is a Jézuskával járni a já­szolban, mint regölni, mert ez pogány szokás . . . — Nohát, akkor kezgyük . . . Felállnak a tűz körül, köszörülgetik a torkukat, szív­jáik az orrukat, mintha kissé zavarban volnának, lámpalázuk van. Bár Bálint rájuk is ripakodik. — No, mi lesz, kezditek vagy ki menünk a hóba? Erre aztán elkezdték. ... Nem vagyunk mi rabok, Szent István szolgái. Hideg útról jöttünk, hideg mezejéről. Elfagyott kinek keze, kinek lába,­­Táj, nem tuggyuk mit csináljunk, Mongyuk-e, vagy nyomjuk? Hej, rege rejtem, azt is megadhatja Az a nagy Úristen . . . Ezzel járnak házról-házra Zalában, Vasban, mai már csak kevés helyen, karácsony hetében, akárcsak a betlehemesek. Amikor aztán kinyílt az ajtó és be­mennek a házba, a következő strófa következik: . . . Adjon az Úristen Ennek a gazdának, Négy szép tehenet, Tejet, vajat eleget, Hadd süssenek rétest Szegény regősöknek, Hej, regö rejtem, Azt is megadhatja Az a nagy Úristen . . . Az ének hat vagy nyolc strófából áll és vidéken­ként változik, aztán maguk a regösök is aszerint vál­toztatják, amilyen a gazda adakozó készsége. A legényeknek igen jó hangjuk volt és olyan szé­pen mondták, hogy gyönyörűség volt hallgatni. A fúvás miatt két napig Ivánfán rekedtem, a­­minek Biri Bálint, igen megörült és Savanyú, Józsi betyárhistóriáival szórakoztatott, még a betyár nó­tájára is megtanított, pedig azt már kevesen tudják. ... Az én lovam arra van szoktatva, Jobban szalad éhen, mint jó lakva. Én magam is arra vagyok kapva, Szeretem a szép menyecskét lopva . . Amikor a hó­ eke kitúrta az utat és a masina el­indult, visszaintegettem Bor Bálintnak, meg az utol­só regösöknek. Lassan ebből is már majd csak egy irodalomtörténeti emlék lesz és elmúlik ez is, mint annyi szép magyar szokás a falvainkból. MAGYARSÁG 3. oldal RÁKOSI-RÓTH Mátyást az “autonóm” Kirgiz Szovjet Köztársa­ságba küldte Kruscsev —­­az Alma Ata nevű város­ba. Nyilván azért, mert Róth felesége kirgiz nő. Kegydíjat kap. Elmúltak azok az idők, amikor ez a Róth “A magyar nép aty­ja” és “Bölcs vezére” cí­meket adatta saját magá­nak. EDIP CUCI volt eddig Albánia köve­te, de hazaküldték és ott­hagyta Tiranát a kádári követ. A“NEMZETŐR” kiadóját, Gyümölcsfalvai Imrét. A­mint megírtuk, Münchenben fejlövéssel, halva találták egy park­ban. Ez dec. 18 körül tör­tént. A rendőrségi nyo­mozás még nem vezetett eredményre. A lap dec. 1- én kiadott számában neve már nem szerepelt, Tollas Tibor a szerkesztő és ki­adó is. — Magyarázatot nem adtak. — EICHMANNT zsidó nemzeti szokások­nak megfelelően piros ru­hába öltöztették... Ilyet kell viselniük Izraelben a már elítélt raboknak. — Eichmann karácsonyra a keresztény rabokra járó sült pulykát elfogadta, — de a papi látogatás elöl mereven elzárkózott. Fel­­alá járkált cellájában e­­gész napon át karácsony­kor. — Fia, Klaus Bue­nos Airesben van és hiá­ba akartak vele interjút csinálni az izraeli újságo­sok, szóba se állt velük. Az Eichmann-családot az argentin rendőség őrzi. TÖRVÉNYTELEN gyerekekről részletes beszá­molót tett közzé Mrs Katheri­­ne B. Oettinger, a washingto­ni ‘‘Children’s Bureau” veze­tője. Eszerint 1950 és 1958 között az USA-ban a törvény­telen gyerekek száma 47%-os emelkedést mutat. Javarészt a 20 éven a­luli leányanyák sze­repelnek elől. Azonban a 20- 30 éves asszonyok ezeket i­s megelőzik. 1958-ban 208,700 törvénytelen gyermek látott napvilágot. — — Új iskolát kell épí­teni. — mondta a falu ta­nácsának a polgármester — és ehhez kell az Önök nemes hozzájárulása!! — Igyek­szünk, kérem, — mondta cseldesen az egyik tanácstag, — mi adjuk hozzá a gyerekeket

Next