Magyarság, 1970 (46. évfolyam, 1-47. szám)

1970-01-30 / 5. szám

Külügyi beszámoló Mint minden évben, az idén is meghívta, a külügyminisztétérium (State Department, az amerikai politikai napi- és hetilapok, valamint a rádió és távolbalátó vállalatok vezetőinek kiválasztott csoportját külpolitikai tájékoztató gyűlésre. A “Magyarság” szerkesztője is a meghívottak között volt. Tilos bárkit is személy szerint idézni ezen a gyűlésen és az elhangzott felvilágosítást, amit adnak, csak háttérként, csak magyarázatul lehet felhasználni. Bámulatos, briliáns az az ügyesség, amellyel hat-hét órán át úgy tudnak válaszolni minden feltett kérdésre a külügyminisztérium vezető főtisztviselői, hogy ne mondjanak semmit sem, ami felborítaná a külpolitikai egyensúlyt. Hogy példával világítsuk meg a fentieket, leírnunk itt egy kérdés-feleletet, amely az egyetlen magyar nemzetiségű felszólaló és az egyik magasrangú főosztályvezető között folyt le. UJS — Államtitkár úr, karácsony előtt Spanyolországban is .. a. Alkalmam volt több, Madridban élő amerikai üzletemberrel, milliárdos amerikai vállalatok spanyolorszáági vezetőivel beszélni — Az ott élő amerikai üzletemberek fokozódó aggodalommal figyelik, hogy a spanyol kormány az utóbbi időben, a már fennálló lengyel, magyar és román kereskedelmi és diplomáciai megállapodások után a Szovjetunióval is kereskedelmi és gazdasági tárgyalásokat folytat, sőt fel fogja venni azzal a diplomáciai kapcsolatot is. — Kérdésem Önhöz a következő: — Mit szól az amerikai kormány európai ügyeket intéző diplomáciai csoportja ahhoz, hogy az európai kontinens legdélnyugatibb csücskében lassan, de biztosan szovjet támpont alakul ki? Mit tervez az amerikai kormány a jelenlegi rideg, barátságtalan spanyol-amerikai viszony szívélyesebbé tételére és mit igyekszik tenni az U. S. kormány annak érdekében, hogy a Szovjetunió egy ügyes, és gyors mozdulattal elvágja Európát teljesen a nyugati féltekétől? AZ ÁLLAMTITKÁR: — Ön túl sötéten lát, pesszimista és olyan dolgokat olvas az eseményekbe, melyekről szó sincs. — Mi, az európai osztály vezetői, tudjuk, hogy itt mindössze arról van szó, Spanyolország narancsot akar eladni, — a Szovjet és a csatlósállamok meg narancsot akarnak vásárolni. AZ ÚJSÁGÍRÓ: — Köszönöm, államtitkár úr. Tíz államtitkárral Ön előtt, azt kérdeztem az ön egyik “ősétől”, — hogy mit szól a State Department az orosz hajók egyre gyakoribb kubai látogatásához, —és a válasz ez volt: nem kell aggódni, — cukonnádért mennek . . . MEGJEGYZÉS: — (A helyzet a következő. — A Franco-uralom kétségtelenül végét járja, a fallangista vezetők általában 70 felé járnak, vagy afölött vannak. Nemrégen, hogy a fordulóval kapcsolatos megelégedetlenségét kifejezze, Frankó egyik hős tábornoka, az első kabinet tagja, egy vasárnap, mise után öngyilkos lett az egyik madridi katedrális főlépcsőjén A spanyol fiatalság forradalmi és elégedetlen. Az amerikaiakat, lakosság gyűlöli, mert úgy érzik, hogy a polgárháború óta azok fasiszta gyilkosoknak tekintik őket... A reménytelen szerelmes bosszújával fordulnak a kitárt karral mosolygó szovjet propagada felé: “Ha nem vagyunk jók a Nyugatnak, — rendben van, Keletnek kellünk!” — A szovjet propaganda azt suttogja: Oroszország — Európa, . . . Spanyolország — Európa... Nekünk, európaiaknak össze kell tartanunk a “kizsákmányoló amerikaiak” ellen . . . A narancsért a szovjet fizetni fog. — Valószínűleg: “technikusokkal”. — Hogy mit jelent ez a jövőre, azt csak a nagyon vak vagy az igen naív nem látja. A naranccsal megrakottan keletre húzó szovjethajók visszafelé nem fognak üresen jönni a spanyol kikötőkbe. — Fegyvert fognak hozni: Gibraltár kell a spanyoloknak. Ez nemzeti presztízs. Ha a Szovjet az ahhoz való segítést megígéri — még az antibolsevisták is a spanyol nemzet igazi barátját fogják látni bennük.) A gyűlés egyébként igen érdekes és felvilágosító volt. — Az amerikai magyar sajtót Eszterhás István, Gombos Zoltán, Hoványi Gyula és Szathmáry Lajos képviselték. A konferencia déli szünetében amerikai külügyi szakértők és washingtoni tudósítók ebéden látták vendégül Szathmáry Lajost, aki európai, afrikai és középamerikai útjáról és a Marshal McLuhan professzor köré csoportosuló filozófusokkal együtt folytatott munkájáról számolt be. Estéé TF. Rogers külügyminiszter az új külügyminisztérium épületében elhelyezett külügyi múzeum pompás termeiben adott fogadást, kitűnő étel-itallal és kiszolgálással. Az esti fogadást megelőzően, 15 perces magánbeszélgetésre szűk csoportot fogadott a vezető külügyi gárda, a melyen egyetlen magyar újságíró a MAGYARSÁG képviselője volt. — Legközelebbi számunkban kezdődik: ÚJSÁGÍRÓI EMLÉKEK “A HAMBURGI BORZALMAK” - Szemtanú jegyzetei az 1943-as iszonyú bombázásokról — Ne adjuk fel történelmi jogainkat! — VÁLASZ ECKHARDT TIBOR ÚJÉVI ÜZENETÉRE — A szabadföldi magyarság bizonyára meglepetéssel olvasta dr. Eckhardt Tibor újévi üzenetét a Magyarság jan. 16-i számában. — “Önrendelkezési jogot követelünk!” — adta ki a jelszót Eckhardt Tibor a Trianoni kényszerbéke 50-ik évfordulója alkalmából. A cikk lényege az, hogy minden magyarnak a népek önrendelkezési jogának az egész magyar nemzetre való érdekében kell síkra szállnia, ugyanakkor Apponyi Albertet helytelenül idézve, ezt az önrendelkezési jogot Eckhard Tibor a Dunavölgye többi népei számára is biztosítani kívánja. — Ne várjunk csodát, ne a régmúltat sírjuk vissza, hanem készüljünk fel az új országépítésre. Eckhardt Tibor vezércickéből a pesszimizmus, a magyar nemzeti aspirációk feladása, az ezeréves magyar álláspontról (Folytató a 3. oldalon) „Sajtószabadság — és almástészta” Edwards alabamai képviselő “Liutenant Calley and the Incident at Pinkville” cím alatt dec. 9-én többek között ezeket mondotta a Házban: — “William L. Calley hadnagy és emberei lassú, előre meghatározott pere máris megkezdődött. A tanuk kihallgatása folyik. — A szemtanukat már faggatják. Az esküdtek, —— ezen esetben az amerikai és világközönség — már döntöttek az ügyben. S közben, — ■ maga a bíróság még csak JMXSeKt 'VEI/U-— Úgy érzem, hogy tiltakozni kell e férfi túl korai perbe fogása és elítélése ellen; — ez a férfi az amerikai igazságszolgáltatás minden standardja szerint ártatlan addig, amíg a törvényes bíróság őt bűnösnek találja.• Az újságok főcímei használnak olyan kifejezéseket, mint “bezgyilkosságok” és “mészárlás”, anélkül, hogy azt ilyen kifejezések előtt megemlítenék: “állítólagos”.. Arról a lehetőségről sem tesznek említést, hogy egy jogos háború,cselekményről is szó lehet, egy kommunista erődítmény elleni támadásról. Ha a sajtó a látványosság iránti lelkesedésében nem tanúsít óvatosságot, az ügyet eldönti, mielőtt egyáltalán az a bíróság elé kerül.—• A délvietnami kormánylefolytatott egy vizsgálatot ,úgy találta, hogy a vádak alaptalanok. Egyesek szemeiben azonban a délvietnamiakban, — kik szövetségeseink, — nem lehet bízni. “Pinkville”, — ahogyan azt nevezték, jól ismert arról, hogy egy vietcong-erődítmény volt. Legyünk tehát óvatosak, s ne dobjunk vádakat saját fiainkra, amíg nem ismerjük az összes tényeket. A sajtószabadság annyira amerikai mint egy almástészta. Ugyanannyira amerikai azonban - - e szabadság felelősségteljes kezelése is.'’ — wíxö íren Saathraary r3?L^v9enove Terr, A # * Chi cinem *0514 ‘A MAGYARSÁG mÍM, mint a többi!”