Magyarság, 1974 (49. évfolyam, 1-47. szám)

1974-12-13 / 45. szám

6. oldal. I Szomok­i Szenteste “AZ OSZTÁLYIDEGEN” CÍMŰ KIADATLAN REGÉNYBŐL Í­rta: S­z­i­t­n­ya­i Zoltán — Tegnap jutott eszembe ez az elintézetlen ügy, — tett Beörsné két százast Marcella elé. Az mosolyogva nézte a bankjegyeket. Nem bán­ta volna, ha anyja mindörökre adósa marad, de bosszantotta, hogy leromlott pénzzel egyenlíti ki tartozását. — Min mosolyogsz! — csattant fel az, bár tud­tad, nagyon is tudta az okot. —­ Azon anyukám, hogy több is veszett Mo­hácsnál. — Hogy értsem? — Nem fontos. — Tudni akarom. , — Ezért a pénzért egy pohár szódaviset sem■ kapok. —Mennyit igényelsz ? — Semmit anyukám. * —Vagy úgy! Másnap elküldte az összetört üveg rum, tény­leges árát. Mind ritkábban látogattak el egymáshoz. Mar­cella nem beszélt Scenderrel, Beötsné meg leküz­dötte azt a vágyást, hogy a rum árának megtérítésé­vel szenvedett károsodását h­ánytorgassa. — Remélem este látlak — szólt, amikor Marcel­la távozni készült. — Ludovikáék is nálam lesznek. — Még nem tudom — felelte, bár abban a pil­lanatban már el is döntötte, hogy egyedül tölti a szent estét. Bánitódott volt. Anyja, Ludovikával be­szélte meg, hogy miként töltsék az estét, csak azután jutott eszébe a saját lánya. Odahaza befutott a kályhába és elhasalt egy sző­nyegen, a fellobogó lángokba bámészkodva. Elha­tározta, hogy csak Matinét engedi be. Az előszoba ablakát nyitva hagyta, hogy csöngetnie se kelljen. A földre dobott párnára könyökölve, maga elé tette a Pétertől kapott gépírásos papírivet. “Isten keze ránk nehezedett — olvasta a bibliai idézettel kezdődő pásztorlevelet. — Ha fájdalmunk felsikoltatna — folytatódott a prímás szavaival az Írás —, hangja leérne az égig, fel a kereszterdő fö­lé, melyet magyar földön ma egyének, családok, fal­­i­ak és városok lakói, hordoznak.” Elhurcolások, kiutasítások, bebörtönzések em­bertelenségeit panaszolta fel a pásztorlevél. Az orosz megszállás óta a prímás az egyetlen, aki a kö­nyörtelen ellenséget nem emlegeti felszabadítóként, nem magasztal demokratikus zsarnokokat, hanem világgá kiált elhallgatott bűnöket. Szólni mert és egyedül­­ mert szólni arról is, hogy az államrendőr­­ség tőzegei beteg asszonyokat, tüdő­gyulladásos ag­yokat hurcolnak el ágyukból, ártatlan csecsemők halnak el in­ternál­ótáborokban, a szabadság meg­szűnt, emberek ezrei ítélet és megfelelő élelmezés nélkül sínylődnek a börtönökben. “Kérjük a hatóságokat —, kiáltotta a magyar milliók egyetlen szószólója — , hogy Isten és a tört­­­énelem előtt való felelősségük tudatában csökkent­sék az amúgy is bőséges magyar szenvedéseket, apasz­­­­szák meg a családok keserűségének tengerét!... Ha helytelen volt hasonló a múltban, méltatlan a ma­gyar­­diákhoz, és az emberi jogokat fennen hirdető demokráciához, hogy nem talál mentséget azok szár­maira sem, akiknek egyetlen bűne, hogy bizonyos e­­gyesületek tagjai voltak .. A zsidók embertelen ül­döztetéséért már­­elvettük büntetésünket; azért, ami most történik, még súlyosabb büntetés és felelősség várhat ránk.” Az írás véget ért. Marcell­a a párnára hajtotta a fejét és elgondol­kodott. Végre egy ember, az ország legbátrabb fér­fija, aki nem félt kimondani az igazat, leleplezni a bűnt. De lehet-e ma foganatja a bátran­­hirdetett igazságnak? Elképzelhető-e, hogy a Moszkvából irá­nyított állam, vezet­ők, maga Moszkva és nyugati szö­vetségesei felfigyeljenek az érsek szavára? Lehet-e, hogy meghallgatják őt és véget érnek a szenvedések, kinyílnak a börtönök kapui. A mély csöndön át hozsannázó ének, harang­zúgás hallattszott a falakon túli, valamelyik rádióból Aztán léptek osontak az előszobába és állapod­tak meg a hall üvegajtaja előtt. — Manyi, te vagy? — Azért jöttem — felelte Ludovika,'de nem­ jött beljebb —, hogy meddig várjunk? ' — Hol? — Az anyádnál. — Azt hiszi szegény, hogy valami baj ért. — Megmondhatod, hogy nincs semmi bajom. — Jössz? Nem jössz? — Nem. — Aliért? —­­Nektek is jobb. Szinte látta Ludovikát, ahogyan fölveti a fejét (S sarkon fordul. Az ajtó bevágódott. —­ Gonosz ,voltál Ludovika — mondta magában. — Rideg hírnök, aki teljesítette a kapott megbízást, de neki magának nem volt óhaja. Nem jutottak eszé­be azok a karácsonyesték, amikor együtt várakoz­tunk, imádkoztunk, ujjongtunk. Nem hozott szere­­tetet és nem akart békét a béke ünnepén. Kívül ma­radt, hogy ne kelljen megcsókolnia unokahúgát. Valahonnan, boldogabb országból, templomok harangszavát küldte a rádió. A második emeleti la­kásból, ahol az orvosok laktak, két kis szőke leányuk­kal. Gyermekek éneke hallatszott: — Mennyből az angyal . . . Valahol másutt: — Pásztorok, pásztorok örvendezve . . . És másutt: — Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek . . . — Istenem! — sóhajtott föl és visszadőlt a pár­nára. Magyarság BESZÁMOLÓ A LEÁNYOM KOEXISZTENCIÁS SZÜLETÉSNAPJÁRÓL A házunkban jelenleg 3:1 az arány a nőneműek javára. Férfi egyedül én vagyok, — a leányom, az angora macskája, valamint a vizslám nőneműek. — U. n. ‘koegzisztenciában’ élünk, amelyet a leá­nyom és én közöttem az zavar, hogy néha vitáink vannak, hogy k­i főzze az ebédet, mert ez egyikőnk­­nek sem kedvenc mestersége. Az állatok közt pedig akkor tört ki a konfliktus, ha el akarják enni egy­más ételét... Október 23-án, szombati napon volt a leányom 24. születésnapja, természetesen délután jöttek a vendé­gek. Nekem azonban legalább éjfélig írnom kellett, hogy a heti cikkem készen legyen és vasárnap reggel postázzam Pittsburgh felé a hosszú útra, mert az előző napokat azzal kellett eltöltenem, hogy a kocsi­mat üzemképessé tegyem, a múltkor már említett hó­vihar által okozott károk miatt. Ezért az egész tár­saságot udvariasan a leányom szobájában internál­tam, azonban nyugtom így sem volt, mert hol az e­­gyik, hol a másik jött hozzám különböző kérdések­kel, egyik magyarul, másik angolul. Az egyik ven­dég, látva az asztalomon újságokat, azt kérdezte,­­ mi volt az előző nap az ügető versenyen a “daily­­double” eredménye, mert ő tíz dollárral ‘megtette....’ Én, nem akarván időt vesztegetni, azt hazudtam ne­ki, hogy az újság sport­részét már eldobtam,­­ így nem tudok felelni.... A hazugságmból még profitál­tam is, mert a kezében lévő kanna sört közben le­tette az asztalomra és ott felejtette. — Ilyen és ha­sonló pikantériáknak köszönheti a Szerkesztő, hogy (Folytatás a következő oldalon) 1974. december 13. Maradj meg magyarnak! Aki haragszik, — — annak nincs igám! ,()l)A névjegy csupán $8.50 Két színben $9.50 üzleti névjegy rajzzal fenti árakhoz $ —.50 postai szállításért $ —.25 A megrendelés megérkezé­se után 5 napon belül szál­lítjuk a névjegyet. Dombornyomású borítékot, léses név­nyomásos levélpa­­p­ot és m­indenféle nyomtat­v­ány is készítünk, a legkitű­­n­őbb papír, kifogástalan kivi­­*.i: 1. Magyar egyházaknak és egyleteknek kedvezményi Ezer darabnál kevesebbet nem készítünk. Meglepően olcsó áraki Küldjön mintát, azonban az nélkül is a legteljesebb mege­légedésre dolgozunk. Kérjük, küldje be mielőbb megrendelé­­sét! (Azután n­eg mondja el barátainak, hogy mi készítet­tük a nyomtatványt!) Kérjen árajánlatot! FiiaáiMw hm as /i2<AsHlat a “SAJTÓ-ALAP” szíves támogatásáról! — És a LAP egyik ALAPJA! [Küszötnet!] MAGYAROK MARADJUNK MINDIG!

Next