Magyarság, 1974 (49. évfolyam, 1-47. szám)
1974-12-13 / 45. szám
6. oldal. I Szomoki Szenteste “AZ OSZTÁLYIDEGEN” CÍMŰ KIADATLAN REGÉNYBŐL Írta: Szitnyai Zoltán — Tegnap jutott eszembe ez az elintézetlen ügy, — tett Beörsné két százast Marcella elé. Az mosolyogva nézte a bankjegyeket. Nem bánta volna, ha anyja mindörökre adósa marad, de bosszantotta, hogy leromlott pénzzel egyenlíti ki tartozását. — Min mosolyogsz! — csattant fel az, bár tudtad, nagyon is tudta az okot. — Azon anyukám, hogy több is veszett Mohácsnál. — Hogy értsem? — Nem fontos. — Tudni akarom. , — Ezért a pénzért egy pohár szódaviset sem■ kapok. —Mennyit igényelsz ? — Semmit anyukám. * —Vagy úgy! Másnap elküldte az összetört üveg rum, tényleges árát. Mind ritkábban látogattak el egymáshoz. Marcella nem beszélt Scenderrel, Beötsné meg leküzdötte azt a vágyást, hogy a rum árának megtérítésével szenvedett károsodását hánytorgassa. — Remélem este látlak — szólt, amikor Marcella távozni készült. — Ludovikáék is nálam lesznek. — Még nem tudom — felelte, bár abban a pillanatban már el is döntötte, hogy egyedül tölti a szent estét. Bánitódott volt. Anyja, Ludovikával beszélte meg, hogy miként töltsék az estét, csak azután jutott eszébe a saját lánya. Odahaza befutott a kályhába és elhasalt egy szőnyegen, a fellobogó lángokba bámészkodva. Elhatározta, hogy csak Matinét engedi be. Az előszoba ablakát nyitva hagyta, hogy csöngetnie se kelljen. A földre dobott párnára könyökölve, maga elé tette a Pétertől kapott gépírásos papírivet. “Isten keze ránk nehezedett — olvasta a bibliai idézettel kezdődő pásztorlevelet. — Ha fájdalmunk felsikoltatna — folytatódott a prímás szavaival az Írás —, hangja leérne az égig, fel a kereszterdő fölé, melyet magyar földön ma egyének, családok, faliak és városok lakói, hordoznak.” Elhurcolások, kiutasítások, bebörtönzések embertelenségeit panaszolta fel a pásztorlevél. Az orosz megszállás óta a prímás az egyetlen, aki a könyörtelen ellenséget nem emlegeti felszabadítóként, nem magasztal demokratikus zsarnokokat, hanem világgá kiált elhallgatott bűnöket. Szólni mert és egyedül mert szólni arról is, hogy az államrendőrség tőzegei beteg asszonyokat, tüdőgyulladásos agyokat hurcolnak el ágyukból, ártatlan csecsemők halnak el internálótáborokban, a szabadság megszűnt, emberek ezrei ítélet és megfelelő élelmezés nélkül sínylődnek a börtönökben. “Kérjük a hatóságokat —, kiáltotta a magyar milliók egyetlen szószólója — , hogy Isten és a történelem előtt való felelősségük tudatában csökkentsék az amúgy is bőséges magyar szenvedéseket, apaszszák meg a családok keserűségének tengerét!... Ha helytelen volt hasonló a múltban, méltatlan a magyardiákhoz, és az emberi jogokat fennen hirdető demokráciához, hogy nem talál mentséget azok szármaira sem, akiknek egyetlen bűne, hogy bizonyos egyesületek tagjai voltak .. A zsidók embertelen üldöztetéséért márelvettük büntetésünket; azért, ami most történik, még súlyosabb büntetés és felelősség várhat ránk.” Az írás véget ért. Marcella a párnára hajtotta a fejét és elgondolkodott. Végre egy ember, az ország legbátrabb férfija, aki nem félt kimondani az igazat, leleplezni a bűnt. De lehet-e ma foganatja a bátranhirdetett igazságnak? Elképzelhető-e, hogy a Moszkvából irányított állam, vezetők, maga Moszkva és nyugati szövetségesei felfigyeljenek az érsek szavára? Lehet-e, hogy meghallgatják őt és véget érnek a szenvedések, kinyílnak a börtönök kapui. A mély csöndön át hozsannázó ének, harangzúgás hallattszott a falakon túli, valamelyik rádióból Aztán léptek osontak az előszobába és állapodtak meg a hall üvegajtaja előtt. — Manyi, te vagy? — Azért jöttem — felelte Ludovika,'de nem jött beljebb —, hogy meddig várjunk? ' — Hol? — Az anyádnál. — Azt hiszi szegény, hogy valami baj ért. — Megmondhatod, hogy nincs semmi bajom. — Jössz? Nem jössz? — Nem. — Aliért? —Nektek is jobb. Szinte látta Ludovikát, ahogyan fölveti a fejét (S sarkon fordul. Az ajtó bevágódott. — Gonosz ,voltál Ludovika — mondta magában. — Rideg hírnök, aki teljesítette a kapott megbízást, de neki magának nem volt óhaja. Nem jutottak eszébe azok a karácsonyesték, amikor együtt várakoztunk, imádkoztunk, ujjongtunk. Nem hozott szeretetet és nem akart békét a béke ünnepén. Kívül maradt, hogy ne kelljen megcsókolnia unokahúgát. Valahonnan, boldogabb országból, templomok harangszavát küldte a rádió. A második emeleti lakásból, ahol az orvosok laktak, két kis szőke leányukkal. Gyermekek éneke hallatszott: — Mennyből az angyal . . . Valahol másutt: — Pásztorok, pásztorok örvendezve . . . És másutt: — Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek . . . — Istenem! — sóhajtott föl és visszadőlt a párnára. Magyarság BESZÁMOLÓ A LEÁNYOM KOEXISZTENCIÁS SZÜLETÉSNAPJÁRÓL A házunkban jelenleg 3:1 az arány a nőneműek javára. Férfi egyedül én vagyok, — a leányom, az angora macskája, valamint a vizslám nőneműek. — U. n. ‘koegzisztenciában’ élünk, amelyet a leányom és én közöttem az zavar, hogy néha vitáink vannak, hogy ki főzze az ebédet, mert ez egyikőnknek sem kedvenc mestersége. Az állatok közt pedig akkor tört ki a konfliktus, ha el akarják enni egymás ételét... Október 23-án, szombati napon volt a leányom 24. születésnapja, természetesen délután jöttek a vendégek. Nekem azonban legalább éjfélig írnom kellett, hogy a heti cikkem készen legyen és vasárnap reggel postázzam Pittsburgh felé a hosszú útra, mert az előző napokat azzal kellett eltöltenem, hogy a kocsimat üzemképessé tegyem, a múltkor már említett hóvihar által okozott károk miatt. Ezért az egész társaságot udvariasan a leányom szobájában internáltam, azonban nyugtom így sem volt, mert hol az egyik, hol a másik jött hozzám különböző kérdésekkel, egyik magyarul, másik angolul. Az egyik vendég, látva az asztalomon újságokat, azt kérdezte, mi volt az előző nap az ügető versenyen a “dailydouble” eredménye, mert ő tíz dollárral ‘megtette....’ Én, nem akarván időt vesztegetni, azt hazudtam neki, hogy az újság sportrészét már eldobtam, így nem tudok felelni.... A hazugságmból még profitáltam is, mert a kezében lévő kanna sört közben letette az asztalomra és ott felejtette. — Ilyen és hasonló pikantériáknak köszönheti a Szerkesztő, hogy (Folytatás a következő oldalon) 1974. december 13. Maradj meg magyarnak! Aki haragszik, — — annak nincs igám! ,()l)A névjegy csupán $8.50 Két színben $9.50 üzleti névjegy rajzzal fenti árakhoz $ —.50 postai szállításért $ —.25 A megrendelés megérkezése után 5 napon belül szállítjuk a névjegyet. Dombornyomású borítékot, léses névnyomásos levélpapot és mindenféle nyomtatvány is készítünk, a legkitűnőbb papír, kifogástalan kivi*.i: 1. Magyar egyházaknak és egyleteknek kedvezményi Ezer darabnál kevesebbet nem készítünk. Meglepően olcsó áraki Küldjön mintát, azonban az nélkül is a legteljesebb megelégedésre dolgozunk. Kérjük, küldje be mielőbb megrendelését! (Azután neg mondja el barátainak, hogy mi készítettük a nyomtatványt!) Kérjen árajánlatot! FiiaáiMw hm as /i2<AsHlat a “SAJTÓ-ALAP” szíves támogatásáról! — És a LAP egyik ALAPJA! [Küszötnet!] MAGYAROK MARADJUNK MINDIG!