Magyartanítás, 2006 (47. évfolyam, 1-5. szám)
2006 / 1 - Széplaki György levele
2 AZ OLVASÁS KÖZÖS ÉLMÉNYE Kedves darálom! A minap rendezgettem a levelezésünket, s két dolog lepett meg: az egyik, hogy a 12 év alatt már túljutottunk a hatvan darabon, a másik, hogy viszonylag milyen sokat foglalkoztunk az olvasás ügyével. Ezért nem is lepett meg egy kolléga megjegyzése: Most a Nagy Könyv sikeres akciója idején nem szól leveled az olvasásról? Bizony igaza van! Legalább két okból: illő a mi ügyünkhöz hozzászólni, s talán vannak ifjú kollégák, akik nem is olvasták régebbi leveleinket. Magánbeszélgetésben és a hallgatóim körében már jó fél évvel ezelőtt jeleztem, valószínű az Egri csillagok és A Pál utcai fiúk győzelme. Mire alapoztam? No, nem vagyok olyan jól értesült, megvallom, még a tv-adásokból is keveset láttam. Inkább a két mű iskolai szerepéről, helyzetéről vannak több évtizedes tapasztalataim. Mindkét művet szeretem, nagyra tartom, és mindig szívesen tanítottam őket. A gyerekek is szeretik. (Annak részletezésébe nem mennék most bele, hányan nem képesek elolvasni a terjedelmes szövegeket, s kik azok a gyerekek, akiket mi, tanárok riasztottunk el az elolvasásuktól iskolás, „unalmas” feladatainkkal, lélektelen számonkéréseinkkel.) Egy bizonyos: annak a néhány tízezernyi szavazónak, akik mellettük voksoltak, sokat jelentenek ezek a művek, gondolom, leginkább sok kellemes élményt Anélkül, hogy a statisztikák igazságtartalmának rejtelmeiről elmélkednék, megkockáztatok néhány következtetést levonni a szavazások eredményéből. Ezeket a könyveket olvasták a legtöbben. Más olvasmányaikkal összevetve ezeket találták a legjobbaknak. Az iskolai „kötelező” nem rontotta a hatást, sőt valószínű még erősítette is a saját élményt. Az iskolában a kötelezők közül talán e két művet sikerült a legjobban tanítani és a legközelebb vinni a gyerekekhez. Akik ezekre a művekre szavaztak (izgatta őket az ügy), azok az olvasók egy szélesebb táborát is reprezentálják. Majd az előbbiekből egy, a szakma számára fontos következtetés: érdemes néhány nagyobb művet közösen feldolgozni, mert hatásuk nemcsak azonnal mérhető, hanem évtizedek múlva, a következő nemzedékek olvasási kultúrájában is megmutatkozik. Nem szabad tehát engednünk a „kötelező” (én jobban szeretem a házi olvasmány elnevezést ellenzőinek. Végül ez utóbbi kitételről egy-két szót újabb olvasóinknak: miért helyesebb a házi olvasmány elnevezés? Mert lényege az otthoni, egyéni olvasás. Ha az iskolában jelölik is ki, nem a kényszer a fő jellemzője, hanem a közös élmény feldolgozásának lehetősége. A tanítás sokféle céljából (ismeret, elmélet, nemzeti identitás, hagyomány stb.) kiválasztott művek csak minták, helyes kezelés mellett elindíthatják további művek szabad választású olvasását. S miért hisszük, hogy olvasókat nevelni a leghatékonyabb eszköz az egyénileg, otthon olvasott hosszabb művek közös feldolgozása? Mert a jó iskola műhely, ahol készül valami az életre: „A művek közös feldolgozásánál kell a jó megfigyelési szempont, kell mintának a szép tanári olvasás, beszéd, részekre bontandók a feltárás feladatai, hibát, sutaságot vállalva is próbálkozni kell egyénileg, érvényesülnie kell az együttmunkálkodás módszereinek, fontos szerepet játszanak a gyakorlottabb ‘legények” és persze a “mester” stb. A tanulók személyes viszonyulása objektíven nem igen mérhető, de a jó műhelyben élmények, tapasztalatok tömege halmozódik fel, amely segít majd az önálló eligazodásban.” (Az olvasás műhelye c. levél, 2001/5.) Köszönöm hasznos tanácsaidat, egyre jobban azt érzem, most már én tanulok többet tőled. Feleségedet, gyermekeidet szerzettel köszöntöm, kívánok békés, eredményes, boldog új évet! Baráti szeretettel: (Széplaki György