Magyartanítás, 2008 (49. évfolyam, 1-5. szám)
2008 / 4 - László Emese: A retorika alapműve. Quintilianus: Szónoklattan
László Emese A retorika alapműve Quintilianus: Szónoklattan Ford. Adamik Tamás et al. Kalligram, Pozsony, 2008. „Az egész kor klasszikus és klasszicizáló irodalma ilyesmit akart: konzerválni valamit, ami letűnőben volt, újra föltámasztani valamit, ami meghalt. Szinte idegesen gyűjtik és takarítják be az ókor kincseit, mintegy vihar előtt. A Quintilianusok és Pliniusok az egész római-görög kultúrát számbavették és leltározták. A század már birtokában volt egy irodalmi lexikonnak (ez Quintilianus retorikai műve), s egy valóságos enciklopédiának (Plinius maga nevezte így hatalmas kompilációját, mely a természettudományoktól a műtörténetig mindent felölelt).” Ezekkel a szavakkal jellemezte Babits Mihály Az európai irodalom története című munkájában a Kr. u. első század végén alkotó Quintilianus és az idősebb Plinius munkásságát. Noha a két „ezüstkori” alkotó efféle párhuzamba állítása talán túlzás, Babits szavai arra mindenképpen találóan mutatnak rá, hogy Quintilianus Institutio oratoria című műve milyen nagy jelentőséggel bír arra, hogy összegyűjti az ókori szónoklattani irodalom egész tudásanyagát, és így az antik retorikaelmélet legátfogóbb, legigényesebb, a mai napig nélkülözhetetlen összefoglalása. Quintilianus Szónoklattana tehát megkerülhetetlen mű. Éppen ezért bátran állíthatjuk, hogy új magyar fordítása hiánypótló vállalkozás. A tizenkét könyvből álló mű ugyanis nemcsak az antik retorika legteljesebb összefoglalása - noha ekként is szinte felbecsülhetetlen a jelentősége és hatása -, hanem egyaránt alapműve a nyelv- és irodalomtudománynak, a jognak és a pedagógiának. A bölcsészettudományok klasszikus kézikönyvéről van szó, mely majd’ kétezer év alatt semmit sem veszített aktualitásából, sőt, az évszázadok során talán inkább még időszerűbbé vált. A könyv létrejötte a retorika egyik legelmélyültebb magyar kutatójának, Adamik Tamásnak köszönhető. Adamik Tamás alapvető szónoklattani műveket fordított magyarra: Arisztotelész Bátori Icáját (Gondolat Könyvkiadó, 1982) és Comificiusnak A C. Herenniusnak ajánlott retorikáját (Akadémiai Kiadó, 1987), de neki köszönhetjük többek között Ioannes Saresberiensis (Salisburyi János, John of Salisbury) Metalogicon című munkájának magyarra ültetését is (Szent István Társulat, 2003). Antik stíluselméletek című nagy áttekintése (Seneca, 1998), a Retorika című, néhány év alatt standarddá vált kézikönyv (A. Jászó Annával és Aczél Petrával közösen; Osiris, 2004) után Adamik Tamás most tanítványai közreműködésével lefordította és bőséges jegyzetanyag kíséretében közreadta Quintilianus művét. Egy-egy könyvet fordított le Csehy Zoltán és Polgár Anikó (második könyv), Gonda Attila (hetedik könyv), Kopeczky Rita (harmadik könyv), Krupp József (első könyv), Simon L. Zoltán (tizedik könyv) és Tordai Éva (tizenegyedik könyv); Adamik Tamás pedig hat könyvet ültetett át magyarra. A fordítás anyanyelvi lektora A. Jászó Anna volt. A kötet igen alapos bevezető tanulmánnyal indul, melyben Adamik Tamás ismerteti a szerző életét, a mű felépítését és eszmeiségét, hagyományozását, magyarországi utóéletét, végül pedig mint az európai humanizmus nevelőjét mutatja be a szerzőt, fölvonultatva a Quintilianus-recepció olyan mozzanatait, mint Petrarca Quintilianus halotti szelleméhez írt magasztaló levele vagy Luther intő szavai Spalatinhoz: „Quintilianus egyedül az, aki a legkiválóbb ifjakat, sőt férfiakat neveli. Mindenek előtt arra kérlek, hogy őt sohase hagyd el.” (57. oldal) Adamik Tamás nagy lényeglátással mutat rá a quintilianusi szónokeszmény etikai vonatkozásaira, amikor a következő szöveghelyet idézi: „Számunkra tehát a szónok, akit nevelünk, és akit Cato így határoz meg, »derék és a beszédben jártas férfi«, mindenképpen legyen az, amit ő első helyen említ, és ami termé Babits Mihály. Az európai irodalom története. Nyugat Kiadó és Irodalmi R. T., h. n., é. n. (Budapest, 1936.) 118. oldal (Megtartottam az eredeti helyesírást.)