Mai Nap, 1992. március (4. évfolyam, 54-84. szám)
1992-03-15 / 68. szám
Felvonulnak a becsapott beteg barátai Vámszedők a halál kapujában Mészáros Gyulát, az Áfor 47 esztendős ceglédi karbantartóját alattomos kór döntötte le lábáról. Neve: hasnyálmirigyfejrák. Operálták a kecskeméti Honvéd Kórházban, műtötték a Szegedi Orvostudományi Egyetem klinikáján, de a burjánzást nem sikerült megállítani. Reményét vesztette már, amikor egy reklámízű tvriportból értesült arról, hogy a Doktor ARSLYCUS Oktatási és Gyógyászati Kft. elixírt árusít, amely elűzi a beteg testéből a rontást. Felhívta a televízióban közzétett szám alapján a salgótarjáni rendelőt, ahol közölték vele, hogy három nap múlva, január 29-én fogadják. Körbekalapolta rokonait, kölcsönkérte barátai pénzét, majd 25 ezer forinttal megjelent Salgótarjánban. Abból állt a „vizsgálat”, hogy egy fehér köpenyes hölgy a kezébe adott egy féldecis fiolát, majd felszólította, tartsa azt az operált testrészre, miközben ő maga a páciens másik kezének két ujját feszegette. Ezen kétperces - kőkorszaki - kivizsgálásért ezer forintot kért, a hathetes kúrához mellékelt hat darab félliteres medicináért pedig 24 ezer forintot! Már hatodik hete csöpögtette magába betegünk a varázsitalt, mikor kontrollra rendelték vissza Szegedre. Ott nem ráncigálták az ujját, nem tekergették a fülét, barackot sem nyomtak a fejére, csupán ultrahanggal megvizsgálták. Kimutatták, daganata 22 millimétert nőtt. Másnap, március 8-án ismét elment Salgótarjánba, megmutatta hivatalos zárójelentését. A javasasszony imigyen sommázta a történteket, rövid volt a kúra. A beteg újabb gyógyvíz helyett a korábbi vásárlásról kért számlát, de nem kapott. Kérte a tőle kicsalt 25 ezret, azt sem kapta vissza. Van két tanúja, hat üres üvege meg a betegsége. Meg egy cetli a salgótarjáni orvosnő kézírásával, amelyen N. G. (a kft. szponzora) neve, címe látható. A páciens március 12-én megvizsgáltatta az éltető nedűt, amelytől földi halandó még nem állt talpra. Az elemzés tanúsága szerint a 24 ezer forintos varázsszer neve: desztillált víz! Mészáros Gyula rákbeteg arra kéri Arstycus doktort, hogy küldje vissza a címére 25 ezer forintját, hadd költse azt gyógyulására. Mert se ereje, se pénze nincs pereskedni. Arra pedig végképp nem futja erejéből, hogy megakadályozza ceglédi átoros barátainak tervezett akcióját: a reménység sápszedőinek budapesti és salgótarjáni rendelői elé akarnak vonulni. Radosza Sándor Varga László felvétele Gyógyírtetőtől talpig, a címke szerint. Valójában desztillált víz Idegen gépek Debrecen felett? TITOKZATOS HANGROBBANÁS Máig tisztázatlan, hogy mi történt március 3-án, kedden este 8 óra tájban Debrecen légterében. Többször beszámoltunk róla, hogy eddig ismeretlen repülőgépek hangrobbanást idéztek elő a város felett. Honvédséghez közel álló körökből származó információnk szerint tény, hogy három repülőgépről van szó, de véleményük szerint ezek nem lehettek magyar gépek. Ugyanis egyik hazai lokátorállomásunk két idegen - román felségjelzésű - harci gépet jelzett, ezeket üldözte gépével egy magyar pilóta. Március 3-án, kedden este tehát határsértés történt a levegőben. Az informátor még azt is közölte, hogy az idegen gépek valószínűleg Nagykároly közeléből szálltak fel. Megkérdeztük a HM megbízott szóvivőjét, Tikos László alezredest erről a verzióról. Vizsgálódásának eredménye: a napi jelentésekben sem 3-a előtt, sem aznap, sem azután nem szerepel légtérsértés. Viszont az bizonyos, hogy a Magyar Honvédség repülőseinek kiképzési tervében a keddi nap a gyakorlaté. Azaz, ekkor az elméleti tréning után, mellett, a levegőben is kipróbálják tudásukat a pilóták. A Kecskemétről felszálló gépek szakemberek által meghatározott gyorsítási útvonala Debrecen fölött húzódik, 11 ezer méter magasságban errefelé lépik át a hangsebességet. A környezetben már nem okozhat károsodást az ezzel járó hangrobbanás, zaja viszont 30-40 kilométeres körzetben hallható. Nem volt ez másként március 3-án sem, tehát az esti órákban a mi repülőink „durrogatását” észlelhették a hajdúsági fővárosban - tette hozzá az alezredes. hu-n Március 12-től ismét várja vendégeit a CASINO BUDAPEST SCHÖNBRUNN Casino Budapest ___________GRESHAM______________ a Duna-parton, a Lánchíd pesti hídfőjénél. Ne felejtse: csak az nyerhet, aki játszik! A Casino Budapest _______________HILTON___________________ c Casino Budapest SCHÖNBRUNN _____ 1992. március 15., vasárnap