Mai Nap, 1992. március (4. évfolyam, 54-84. szám)
1992-03-15 / 68. szám
• •Ünnep Két évvel ezelőtt kézen fogtam a fiam, és elvittem, hogy mutassak neki egy igazi szabad március tizenötödikét. Kifogtuk a Bem-szobornál azt a pillanatot, amikor az egyik menet jött, és mivel nem tetszett a „díszlet”, el is vonult. Akkor úgy éreztem, múló politikai felhősödés az egész, a gyermeket is nyugtattam: elmaradt ugyan a nagy közös ünnep várt hangulata, de attól még szent nap ez a mai. S nem szépítem így, utólag a helyzetet - másik menethez sem csatlakoztunk, hanem kószáltunk a városban, lubickoltunk a tavaszban. Tavaly aztán otthonról, kényelmesen néztük, amit a televízióban közvetítettek. Ám ünnepi kedvemet igencsak lerombolta a látvány, ami az utcára tekintve elém tárult. A tömbház legtöbb emeletén szorgos háziaszszonyok ablakot pucoltak, tavaszi nagytakarításra használva a váratlanul jött szabadnapot. És mit fogunk csinálni ezen az idei március 15- én? Tanácstalan vagyok. Szívem szerint, hiszen mégiscsak nemzeti ünnep, elmennék az úgymond, hivatalos, állami megemlékezésre, mert hát ez a normális: Magyarország egyik nemzeti ünnepét ünnepeljük mi - azaz Magyarország. Ugyancsak szívem szerint ott lennék azon a helyen is, ahol a sajtószabadság ügyében és ünnepén gyűlnek össze. Megtehetném, hogy ott legyek mindkettőn, időben öszszejönne. Csupáncsak nehéz volna ismét megmagyarázni a fiamnak: miért van megint egyik és másik ünnepség? És miért nem találjuk a helyünket egyiken sem? Nem értené a gyermek, hiába nőtt azóta két évet. Mentségére legyen szólva, nem érti a felnőtt sem. Lehet, hogy főzünk egy remek ebédet, és kisétálunk az óbudai szigetre. Titkon, persze, kicsit hiányzik majd, hogy nem lehetünk együtt mindenkivel. De ott, a szigeten, tavasz lesz, ünnep és nagynagy csend. Istenem, de ránk fér... Horka István Eddig ismeretlen dokumentumok bizonyítják Petőfit már nem körözik Az elmúlt években a kazángyáros Morvainak köszönhetően ismét fellángolt a vita: hol és mikor halt meg, és hol nyugszik a „lánglelkű költő”. A közelmúltban Ács Tibor hadtörténész kitartó levéltárböngészése nyomán két, eddig nem ismert dokumentum került elő. Szerinte ezek azt a -tudományos körökben szinte szentségként elfogadott - vélekedést erősítik, miszerint Petőfi Sándor 1849. július 31 - én Segesvárnál esett el, bár ennek egyértelmű nyoma továbbra sincs. Az előkerült hivatalos levelek szerint a pesti hadbíróság irataiban utoljára 1851-ben fordult elő Petőfi Sándor neve. A történet azonban 1849 januárjában kezdődik, amikor a császári és királyi (cs.kir.) hatóságok körözést adtak ki „felség- és hazaárulás bűnének” vádjával a honvédtiszt költő ellen „nagy hatású lázító munkája miatt". A pesti cs.kir. főtörvényszék kerületi főügyészsége először február 16-án, másodszor október 23- án lefoglalta, végül 1850. január 31 -én elárverezte a „szökevény” - tehát még élőnek feltételezett - költő ingóságait. A pesti cs.kir. haditörvényszék viszont nem szerepelteti Petőfi Sándort az ugyancsak 1850 januárjában kiadott közleményében, amelyben név szerint 90 napon belüli önfeladásra szólított fel 68 körözött hazafit. Ács Tibor szerint valószínűleg azért, mert egyértelmű bizonyítékaik voltak arról, hogy Petőfi elesett. A következtetés kicsit sántít, hisz az is feltételezhető, hogy arról tudtak: Szibériába hurcolták. A következő dátumok: 1850. július 22., 1851. január 31., és február 19., amikor a költő felesége (özvegye?), Szendrey Júlia írván: „ott maradt a Segesvár melletti csatában” - férje elkobzott ingóságainak visszaszerzéséért folyamodott a pesti cs.kir. főtörvényszék kerületi főügyészségéhez, amely 1851. március 6-i átiratában állásfoglalást kért a haditörvényszéktől „az elmenekült, eltűnt és állítólag már meghalt Petőfi Sándor lefoglalt javainak ügyében”. A három nappal később keltezett válaszlevél szerint „Petőfi Sándorra vonatkozóan semmi elő nem került, és így nem volt indok vele szemben bírósági eljárásra”. Ács Tibor szerint ezt is a költő elhunyténak biztos tudatával fogalmazták, hiszen az 1850- es évek közepéig kisebb „rebellisek” ellen is lefolytatták - akár távollétükben is - a hadbírósági eljárást. A kutató szerint ezt támasztja alá az is, hogy amikor később rendőrbesúgói jelentések Petőfi magyarországi bujkálásáról adtak hírt, a haditörvényszék ezeknek nem adott hitelt. A most fellelt, 1887-ből származó dokumentumok legalábbis ezt bizonyítják. A többi feltételezés csupán, hisz a „nem volt indok" bármi,mást is jelezhet. Amíg a költő sorsának alakulásáról nem kerülnek elő cáfolhatatlan bizonyítékok, addig a Petőfi-talány továbbra is rejtély marad. Ami biztos: versei ma is élnek. (rimóczi) Ellendemonstráció Rendőrsorfal, és a pápalátogatás idejéről ismert rögzített kordon zárta körül tegnap délelőtt Debrecen főterét, a Református Nagytemplom előtti Kossuth teret. A kordonon belül a Munkáspárt (MSZMP) március 15-ei megemlékezésére gyűltek össze több százan, míg a kordonon kívül a Pofosz és a TIB felhívására hasonló létszámban egybegyűlt tömeg tiltakozott az általuk provokációnak ítélt ünnepség ellen. Thürmer Gyulának, a Munkáspárt elnökének beszédét a kordonon kívülről füttykoncerttel és bekiabálásokkal kísérték, miközben Szálasihoz, Rákosihoz és Kádárhoz hasonlították, s tudtára adták: ne Kossuth szobrát, hanem Leninét és Sztálinét koszorúzza. Az Aranybika szálló előtt Thürmer induló kocsijához odalépett Szabó Lukács MDF-es országgyűlési képviselő, s egy „Kommunista gyilkosok, hogy mertek idejönni?” feliratú plakátot nyomott a kocsi eső áztatta szélvédőjére. Amikor a Munkáspárt koszorúit el akarták távolítani, Cseh Sándor, a Független Kisgazdapárt országos ügyvezető alelnöke méltóságuk megőrzésére kérte az ottlévőket. Thürmer Gyula sajtótájékoztatóján ízléstelen provokációnak minősítette, hogy egyes politikai erők megzavarták megemlékezésüket. 1992. március 15., vasárnap Nemeskürty István Nemeskürty István visszavonhatatlanul Tanár Úr lett az egész országnak. Talán a mindenkor megőrzött hidegvérrel vívta ki e megszólítást. Még tévéelnökként is derűs nyugalommal szemlélte a pártoskodó politikusokat és harcos kedvű munkatársait. Éppen pártatlansága miatt fordultunk hozzá a kérdéssel: vajon március 15-e üzeneteiből mit nem koptattak még frázissá az elmúlt majdnem százötven év rendszerváltásaiban? - Óriási feladatot adott így a Tanár Úr. - Ez majdnem olyan kérdés, mintha arra kellene tömören felelnem: mi a gyors meggazdagodás titka. Hiszen március tizenötödikéről napokig, hetekig lehetne beszélni, anélkül, hogy ismételni kellene önmagunkat. Pedig az ön mértékletességére ma is nagy szükség volna. Elvégre a különböző pártok által szervezett ünnepségek mellett még most is tüntetésekre kell számítani országszerte. - Az én politikai szereplésem arra szorítkozik, hogy eleget tettem a Reformátusok Lapja felkérésének, s írtam a lap ünnepi számába. Ez különben hallatlanul rokonszenves indítvány volt tőlük, hiszen én tudvalévőleg katolikus vagyok. - Nem is készül egyetlen nagygyűlésre sem? - Délelőtt itthon leszünk, csak délután megyünk el hazulról. Megkaptam a Széchenyi-díjat. Erre a díjátadó ünnepségre vagyunk hivatalosak a feleségemmel. S mondhatom, nagy örömmel teszünk eleget az invitálásnak. Nagy Ida - ! ÚJSÁG ? 5