Felsőkereskedelmi iskola, Makó, 1924
2 új anyagot szolgáltatott neki az anekdotézásra, a humoros elbeszélésekre. Önkéntesi évének leszolgálása után a pesti Tud. Egyetemre s a Kereskedelmi Iskolai Tanárképzőbe került, ahol beiratkozott a könyvviteltan-levelezési szakcsoportra. Oklevele megszerzése után az Aranyosi-féle intézetnél működött egy évig, mint helyettes tanár. Megnyerte Schack Béla főigazgató bizalmát és szeretetét; az ő óhajtására megpályázta az aradi kereskedelmi iskola könyvviteltan tanszékét s 1905. október 18-án leutazott Aradra, hogy állását elfoglalja. Alig érkezett meg a „nagy alföldi városba“, megszervezi a kereskedő ifjak részére az esti tanfolyamot, amelynek hallgatói valósággal brillíroztak a vizsgán. E siker után igazgatója s a felügyelőbizottság az Aradról távozni készülő fiatal tanárt végleges rendes tanárrá választotta meg. Ettől kezdve, 1922. őszéig éveken át oktatta Arad és vidéke tanuló ifjúságát. Elsőrendű tanári szakerő volt s csodálatraméltó lélektani ismeretekkel tudta növendékeit vezetni. Valóságos tülekedés volt a tanulók között, hogy abba az osztályba kerüljenek, amelyikben ő volt az osztályfőnök. Szigorúsága dacára valósággal bálványozták tanítványai, pedig alig volt diákcsíny, aminek a nyomára ne jött volna s viszont tanítványainak nem volt az az óhaja, amivel elébe ne mertek volna járulni. Pár év múlva, mint az internátus vezető tanára, katonás fegyelemmel vezeti növendékeit, akik egész legendakört tudtak s tudnak még ma is a páratlan jóságú tanárról beszélni. Egész estéket el tudott ő is mesélni az internátusi élet diákfurfangjairól, amelyeken ő mulatott a legjobban. Ha elkövetkezett az érettségi búcsú, a legnagyobb szeretettel érdeklődött, ki hol tudott megélhetést biztosítani magának s ha valamelyik maturánsnak nem volt helye, addig jött-ment, kilincselt, mig megfelelő álláshoz tudta juttatni. Ez a szeretet kihatott társadalmi szereplésére is. A feltűnő eleganciával öltözködő „Marci“ vidám közvetlensége következtében az aradi társaságnak állandó tagja volt. Évekig híresek voltak az általa kezdeményezett „Liliomtársaság“ estélyei. 1913-ban mozgalmat indított Arad törvényhatósági köreinél egy női felsőkereskedelmi iskola alakítása érdekében. A mozgalmat siker koronázta. Az új iskola 1914. szeptemberében megnyílt; a beírásokat, mint az intézet első igazgatója megkezdte s mikor iskoláját megnyitotta, tanítványaitól el is búcsúzott, ment a 101-es békéscsabai gyalogezreddel, mint tartalékos hadnagy, Szerbia felé. A Potiorek-offenzíva alatt, december 18-án megsebesülve, a szerbek fogságába, a nisi kórházba került. Innen Albánián át rettenetes kínos gyalogmenetben az olaszok fogságába került, honnan 1918. júliusában betegség címén haza jutott Aradra. Néhány hétig még mint százados szolgált s miután felmentették a katonai szolgálat alól, újra elfoglalta igazgatói állását. Volt ismét új munkatér fáradhatatlan tevékenysége számára. Az intézet gyarapodott, fejlődött, dacára a változott politikai viszonyoknak. Kiváló tapintattal tudta vezetni iskoláját, midőn azonban magyarsága következtében súlyos ellentétei támadtak s a vádak