Makói Ujság, 1937. szeptember (3. évfolyam, 198-222. szám)
1937-09-01 / 198. szám
1937. szeptember 1. Darányi miniszterelnök a makói jubiláris vásár kiállításon, díszközgyűlésen és banketten. Egyszerre eredőiben és rádióközvetítésben hallhatják a makóiak a miniszterelnök beszédét. — A miniszterelnök makói látogatásának pontos programja. A Makón most először bemutatásra kerülő vármegyei mezőgazdasági kiállítás országos jellegét hangsúlyozza ki Darányi Kálmán dr. miniszterelnöknek megjelenése és részvétele a kiállítás megnyitásán, valamint a Csanádvármegyei Gazdasági Egyesület 75 éves jubiláns diszközgyűlésén. A miniszterelnök már régebben kilátásba helyezte ideutazását, most azonban erről mint bizonyosságról írhatunk, sőt most már módunkban van az újabb makói miniszterelnöki látogatás pontos programját is ismertetni. Diadalkapu Újvároson. Maga a kiállítás a nagyközönség számára már 5 év megnyílik, az ünnepélyes megnyitás azonban ép a miniszterelnökre való tekintettel szeptember 6 án megy végbe nagy ünnepélyességgel, fényes külsőségek között. A miniszterelnök vasárnap a Hajdú Hét ünnepségein vesz részt, onnan vitéz Purgly Emil ny. miniszter tompapusztai birtokára megy vadászatra, ahonnan hétfőn reggel autón jön be kísérletével Makóra vitéz Purgly Emil társaságában. Az miniszterelnök ünnepélyes fogadtatása a város területén a Vásárhelyi- és Justh Gyula-utcák sarkán felállított állított diadalkapunál lesz, ahol Nagy Gyula főszolgabíró a Vármegyei Gazdasági Egyesület, dr. Nikelszky Jenő polgármester pedig a város nevében üdvözlik a miniszterelnököt. Innen már nem autón, hanem ötös fogaton folytatja útját a miniszterelnök, kísérete pedig szintén gazdafogatokon. Népes kocsisor és lovasbandérium teszi a bevonulást még impozánsabbá. Rádió bravúr. A vármegyeházára vonul a menet, ahol a miniszterelnök kiszáll, hogy látogatást tegyen dr. Kászonyi Richard főispánnál Rövid ittartózkodás után szűkebb kíséretével a miniszterelnök a belső kiállítási telep D’Orsay utcai főbejárati díszkapujához megy, ahol már az első fogadásnál jelen volt kiállítást rendező és egyesületi funkcionáriusok fogadják a csanádpalotai „trianoni díszruhés“ magyar aszszonyok festői csoportjával. A díszbejáratnál a kiállítás rendezősége nevében Nicsovics György, a jubiláló vármegyei gazdasági egyesület ügyvezető elnöke üdvözli a miniszterelnököt. Akinek válasza érdekes korszerű hírszolgálati bravúrra ad alkalmat. Amíg ugyanis a miniszterelnök beszél, szavait a közelállók közvetlenül hallják, ugyanakkor azonban beszéde a mikrofonon át felmegy a budapesti stúdióba s onnan a rádió utján szétsugározva a makói rádiókban válik hallhatóvá szinte ugyanabban a pillanatban, amelyben a miniszterelnök ajkáról elszállt. A kiállítás területén elhelyezett hangszórók is ezt a Budapestről rádión közvetített beszédet harsogják szét, hogy mindenki halhassa, a kiállítás területének bármely pontján is tartózkodjék. 1 164 rázta a kutyát az udvaron. Vagy talán a lovakkal bíbelődött. Furcsa is volna, amíg bent mulat a két legény, azalatt lába kel annak a két nemes paripának. Komlósi nem akarta tudakolni tovább a leány ott létének okát. Vállat vont, gondolta magába, felejteni akar. Mivel pedig cigány itt nem akadt, hát csakugyan átkozott fészek ez a zsombó csárda. Azt mondta a testvérének, hogy fütyüljön és a testvér nagyon szépen tudott fütyülni. Amikor fiatal az ember és tüzes bort önt le a mellébe, akkor nem sok kell tánchoz még szólóban sem. A tánc azután nagyon szilaj lett s a mulatságnak nem akart vége szakadni. Hosszú az őszi éjszaka, egyszer mégis vége lett. Mikor azután lilaszintre festette a kisablakot a hajnal s arra Szeged felől a fellegek felszakadoztak, akkor felállt Komlósi és azt mondotta: Isten áldja Kisasszony. Egy kicsit talán hosszabban a tenyerébe felejtette ezt a fehér kezet. Egyszer aztán elkapta magához szorította a lányt és forrón megcsókolta. Most már nem sírt a lány, csak tiltakozott. Megyünk el, suttogta a legény, de visszajövök. Várom, mondotta önkénytelenül a leány. Nem tudta mi van vele. Egy idegen ember, akivel mindössze másodszor találkozik az életben és ime igy megtudja nyerni a bizalmát. Hozzá egy parasztlegény rusztikus gavallér. Dehát azért jött ő ide ebbe az elhagyott fészekbe. Azután elmentek a vendégek, alighogy alakjukat elnyelte az őszi köd és a leány alig húzódott be kamrájába, már jött a csárdásné. Na galambom, hát sokkal jobban megy a dolog, mint gondoltuk. Hogy-hogy, nénémasszony ? 161 Ilyen hangon csak betyárlegény mer beszélni. Más ember csak kér, de ő parancsol még az éjszakában is. Jól van nő, hallatszik a csárdás dohogása. Azután a kutyát intette le, amelyik szűkölve engedelmeskedett és bújt meg a színbe. Sára kisasszony felült ágyában és így hallgatódzott. Hányan vagytok ? hallatszott most a csárdás kérdése. Ez az öregember mindenkit letegetett, aki nálánál fiatalabb volt. Csak őtet nem, akihez eddig még egyetlen szót nem szólt. Amikor szólt, pedig csak úgy indirekte és mindig kerülte a címzést. Az egész beszédje ekként formálódott: Hova lessz a menetel, vagy mikor lessz a fölkelés? Kérdésére most az egyik jövevény felelt: Ketten vagyunk. Mindjárt gyújtom a mécsest. Aztán eltelt néhány perc. A lovak dobogása arra az istálló felé hallatszott, majd lépések tartottak az ivófelé, ahonnan most már világosság szűrődött ki az udvarra. Mit hozzak? Bort? kérdezte a csárdás. Ha van jó, de ha csak olyan bicskanyitogató, akkor inkább ki se hozza kend, mer maga issza meg. No-no, morfondírozott a csárdás. Van nekem jó borom is, gavar embernek való, attól ugyan még a szív is föltárnád, amelyiket a bánat mögölt, csakhogy áros egy kicsit. Avval ne törődjék kend. Sára kisasszony nem várta meg míg szóltak neki. Csendesen felöltözködött. Tudta, hogy úgy is rákerül a sor a dologra. Hallotta azután, mikor az egyik vendég ráripakodott a csárdásra. Hol van az a városi fraula? Az csak vendég itten, oszta akkor gyün ki, ha ő akar. MAKÓI ÚJSÁG Ezután a miniszterelnök és kísérlete végigjárja a belső kiállítást s arról a polgári leányiskola északi kapuján távozva gépkocsiba száll és lehajtat a Marospartra, ahol az állatkiállítást tekinti meg. Díszközgyűlés: Déltájban, 11 órakor a vármegyeházán jubiláris díszközgyűlését tartja a Vármegyei Gazdasági Egyesület a miniszterelnök jelenlétében és részvételével. Itt ez ünnepi beszédet intéz Purgly Emil ny. miniszter mondja. Tóth Arisztid, a jubiláns egyesület igazgatója ismerteti röviden a Csanádvármegyei Gazdasági Egyesület 75 esztendős történetét. Ezt követik a miniszterelnök üdvözlései. A díszközgyűlés után díszebéd lesz a Koronában, ahol számos pohárköszöntő fog elhangzani. Ebéd után a miniszterelnök autóba ül s Purgly Emil ny. miniszterrel együtt visszautazik Tompapusztára. 3 Földművessors a vörös mennyországban. A Szovjetben évről évre ismétlődő nehézségek vannak a mezőgazdasági termelés körül s ez évben is újabb terméskatasztrófa fenyeget a hatalmas birodalom egyes részein. Hogy a rossz termés zavarokat okoz, az magától értetődik. A Szovjetben azonban az éhínség túlnyomórészt nem a rossz termésre, hanem olyan egyéb okokra vezethető viszsza, ami a kommunista gazdálkodásból természetszerűleg folyik. A bolsevista gazdasági rend a parasztot földtulajdon nélküli munkássá, valóságos rabszolgasorsba süllyesztette, aki lényegileg egyszerű alkalmazottja a koldusoknak. Ennek következtében az orosz földmivelő elvesztette nemcsak ambícióját, hanem érdeklődését és fejlődőképességét is. Nem érdeke nagyobb eredményeket produkálni mint más, és ennek következtében nem is törekszik rá. Az egyéniség megsemmisítése az első indok, ami a terméseredmények hanyatlására vezetett, de ezenkívül van sok más is. A Szovjet bürokrácia a központból mondhatni óráról órára rendeletekkel írja elő a teendőiket, a kapálás, az aratás, a cséplés idejét. Világos, hogy a mezőgazdaság, amely rendkívül mértékben függ a talaj és időjárási viszonyoktól, az ilyen bürokratikus előírást nem bírja el és annak eredménye csak kedvezőtlen lehet. A munkakedvét egyébként is elvesztett parasztság lehetőségig elnagyolja a koldusföldek megművelését és inkább kis kertjével foglalkozik, amelyet egyelőre tulajdonában hagytak. További indoka a mezőgazdaság hanyatlásának az, hogy észszerűtlenül, a mezőgazdaság terhére fejlesztették ki rohamtempóban az ipart. A vörös hadsereg és a városi lakosság, illetve ipari munkásság részére történő gabonarekvirálások olyan mértékig emelkedtek, hogy a parasztnak mindössze 5—6 mm gabonát hagynak, amiből egyész családját el kell tartania. Egy nagyobb családi parasztgazdánál már egymagában ez a körülmény is elég arra, hogy súlyos szükséget szenvedjen. Teljesen figyelmen kívül hagyja a Szovjet állami gazdálkodás a kivitelre szánt gabonaneműek megálla-