Makói Ujság, 1938. január (4. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-01 / 1. szám

1938. január 1. 120 — Félsz, galambom? — Nem félek. Téged féltelek, mondotta az asszony, és kutyahűséggel nézett az emberre. Ilyen nézés után pedig fél világgal szoktak szembeszállni az emberek, mert tőle bátorrá válik a bátortalan és hőssé a gyáva. Rózsa Sándort pedig egészen más fából faragták. — Itt van a karabélyom, mondotta. Ezzel aztán el is volt intézve a dolog. Ne is jusson eszébe most senki ártatlan léleknek, hogy körülkapja ezt a csárdát, azután próbálja elfogni Rózsa Sándort. Ez a karabély, melynek golyója biztosan talál. Elég lenne talán egy szakasz zsandárnak is. Kár volna a sok fiatal életért. És kár volna azokért a szegény emberekért, akik félzsol­­dért teszik ki életüket kockára. De hát rá is ér még az a kevély ember. Messzi van a város ide a Pusztához, ma pedig már késecskén jár az idő. Holnap van piac, mikorra tehát a pandúr kiérhet, még kétszer borul rá az éjszaka a vásárhelyi Pusztára. Bodó Julis főzhet még két finom vacsorát. Vendégmarasztaló. S bor is akad a leg­javából. Harmadnap azután megérkeztek a pandúrok. Nagy robajjal, de meglepetésszerűen kapták körül a csárdát. Valahogy másfajta nép volt már ez, mint a két­­három évvel ezelőtti, jó magyar fiúk, katonaviselt embe­rek, akik ott jártak Königrátznél, öltötték magukra a köz­­biztonság egyenruháját. Aztán a fegyverek is mások lettek. A poroszok megtanították a magyar fiukat arra, hogyan kell kezelni azt a puskát, amelyik hátultöltés. Aztán a vezető odarugtatott az ivó ajtajába. Bodó Julis már kint volt. Észrevette ő hamar a ve­szedelmet. — Ki van a csárdában? kérdezte a parancsnok. — Néhány idegen vendég. Ott idogálnak, én nem ismerem őket. — Hát lehet, szólalt meg most maga a haramia­vezér, aki a pitarajtóban megjelent. A látogató most már az öregember kezébe adta a gyeplőszárat, ő maga pedig szó nélkül ballagott befelé az ivóba. A kollációzásnak ott már vége volt úgyis. A Rózsa Sándor kezében nemrégen csattant a bicska, jeléül annak, hogy egyelőre kész a délebédezés. De nem volt túlságosan elragadtatva a látogatástól. Ismerte ki rajta az ember. Lehet, hogy tapasztalata is volt irányában, talán éppen a bánásmód miatt, mely hogy a cselédséget, a szegénységet érte nála. Gúnyos mosoly látszott a szeme szögletében. Sejtette, mire megy az ügy. De hát várta, hogy majd előhozakodik a dologgal. — Iszol­y Sándor? Ez sem volt sértő. Végtére hát csak megvan közöt­tük a korkülönbség és azután, hát hadd játsza ki magát ez az idős ember. Megvagyok nélküle, de ha akad, nem vetem meg. Aztán ő maga rendelt, kérek egy iice bort! Sőt ő kínálta meg a látogatót. Aztán teltek a percek, dagadtak negyed­órákká, míg végül a vendég előrukkolt a farbával. — Néhány fajlmnóra, meg egy pár szép lóra volna szükségem Sándor! Gondoltam, hogy lehetne nálad úgy kéz alatt, vagy az embereidnél. Megszolgálnám különben is. Hiszen tudod mán. Nem tudta Rózsa Sándor. Sohsé volt ilyen dolga vele., Ő a mesterségét nem az orgazdák számára találta ki. Ötét más gondolatok vezérelték. Igazságkeresés, ahogy ő mondta és hadüzenet a Bach-korszak huszárjai ellen, akik a népet csak sanyargatják, börtönbe vetik és évről­­évre újra kifosztják. Ő nem azért lett bujdosóvá és nem azért került összeütközésbe a törvénnyel, hogy gyanúsan vagyonosodó orgazdák szerezzenek lopott tinókon és lo­pott paripákkal újabb szesszió földeket, de azért jó arcot vágott a dologhoz. Várta, mire fakad ki a kérdés. HÍREK kaptár: 19­18 január 1, szombat. Római katolikus: Újév. — Protestáns: Újév. — Nap kel 7 óra 48 perckor, nyugszik 4 óra 19 perckor. Hold kel 07 óra 21 perckor, nyugszik 03 óra 28 perc­kor. 1988 január 2, vasárnap. Római ka­tolikus : Jézus sz. n. Protestáns: Ábel. Nap kel 7 óra 48 perckor, nyugszik 4 óra 20 perckor. Hold kel 07 óra 58 perc­kor, nyugszik 5 óra 25 perckor. 1938. január 3. hétfő. Róm. katho­­likus: Genovéva/ — gProtest: Benjámin. Nap kel 7 óra 48 perckor, — nyugszik 4 óra 21 perckor. Hold kel 08 óra 29 perckor, nyugszik 06 óra 21 perckor. — LAPUNK legközelebbi szá­ma újév után kedden reggel a rendes időben jelenik meg. — Olvasóinknak, hirdetőink­nek és lapunk barátainak bol­dog újesztendőt kívánunk. Ifj/1. Várható időjárás a kö­­vetkező 24 órára : Észak­nyugati szél, több helyen havazás, néhány helyen ólmos eső, a Dunán­túlon hófúvás, a hegyekben a hideg tovább tart, a síkságon enyhül. — Kinevezés a vármegyén. Dr. Kászonyi Richárd főispán dr. Kiss Károly battonyai tiszteletbeli szolga­­bírót a mai napon és mai hatállyal a tövényhatóságnál engedélyezett har­madik, díjas közigazgatási gyakor­noki állásra kinevezte. — Eljegyzés: Farkas Erzsébet és Veréb Géza m. kir belügyminiszté­riumi tisztviselő, személyi titkár, je­gyesek. — Dr. Löwenbach Ilona fog­orvos szabadságáról visszaérkezett és ismét rendel Megyeház utca 3. szám alatt. Rendelési idő: délelőtt 9—12, délután 3—6 óráig. — Orvosi hír. Dr. Rottenstein Antal orvos szabadságáról hazaérke­zett s rendeléseit megkezdte. Borkertyüket Klein Imrénél vásároljon ! — Tiszti vitézek teája. Makó téli idényének kimagasló társasági eseménye évről-évre a tiszti vitézek teaestje, melyen a város és a me­gye színe java ad találkozót egymás­nak. Az idei szezonban január 8 án este 9 órakor lesz a tiszti vitézek teaestje a Koronában. A rendezőség külön meghívókat nem bocsát ki, a meghívásokat maguk a tiszti vitézek intézik s ugyancsak náluk lehet je­gyeket igényelni. Nyugodtan kásárt hoz ru­mot, likőrt házilag, ha az essenciákat és tiszta szeszt a Págar drogériában veszi (Károlyi ház). Zeiss szemüvegek Klein létező résznél szakszerűen készül­nek. MAKÓI ÚJSÁG Mélyen tisztelt kedves vevőimnek, barátaimnak és ismerőseimnek megtisztelő bizalmát megköszönve Boldog új évet jólétet, boldogságot s egészséget kívánok s szives pártfogásukat kérem, szolgálatkész, szives tisztelettel. Nagy Sándor fűszerk­erosk­odó, Kossuth-utca 66. (volt Gy. Varga üzlet.) 5 ffí®| — Hordják s jeget. A jég a Gyilkostavor* ma 9 —10 centiméterre vastagodott s további­­hízása" re­mélhető az éjszaka folyamán. Ép ezért dr. Molnár Mihály városi gazda­sági tanácsnok intézkedett, hogy hol­nap reggel a város kocsijai megkezd­jék a jéghordást a városi jégpincékbe. *----------------------------------------------------------------------------------------------------­A legnagyobb raktár Viszonteladóknak gyári ár. ________Villamosságinál. “ Klein Műszaki Üzlet Tungsram-naptárt adunk. Boldog ujhiet ! 117

Next