Makói Ujság, 1941. április (7. évfolyam, 74-97. szám)

1941-04-01 / 74. szám

2 Ma délután halálra ítélték a este fel ra a sarkadi gyilkost. Március 6-án, mint azt a Makói Újság közölte, éjjel Sarkadon Ungor János baromfikereskedőt feleségével és tíz éves kisfiával együtt meggyil­kolták, majd kirabolták. A tettest, Brnya Antal hírhedt orvvadászt a csendőrség bravúros nyomozás után elfogta s ma statáriális bíróság elé állította. A rögtönitélő bíróság Brnyát, aki nem tagadta szörnyű bűnét s semmi megbánást nem mutatott, kötél általi halálra ítélte. Az ítélet kihirdetése ma délután 4 órakor történt a gyulai törvényszéken. A bíróság ezután ke­gyelmi tanáccsá alakult át, de a ke­gyelmi kérvénynek nem adott helyet. Este 7 órakor végrehajtották Brnya Antalon a halálos ítéletet. MAKÓI UJLAG A sajószentpéteri nagy cukorbotrány A községházán állították ki a cukorjegyeket.­­ Letartóztatások, őrizetbevétel és fegyelmi eljárások. (Budapesti tudósítónk telefonjelen­tése.) Miskolc. A rendőrség árdrágí­tás, csalás és okirathamisítás miatt letartóztatta Wassermann Mihály 28 éves ügynököt. A nyomozás megál­lapította, hogy Klein Márton sajó­szentpéteri kereskedő szabályszerűen kiállított cukorjegyekre több mázsa cukrot váltott ki a miskolci cukor­elosztó központból. A cukrot Was­sermann értékesítette 2,2 és fél pengős áron. Megállapították azt is, hogy a cukorjegyeket a sajószent­péteri községházán állították ki. A vizsgálat során Cserni Iván községi pénztárellenőrt felfüggesztették állá­sától s fegyelmi eljárást indítottak ellene. Manik Irén községi tisztvi­selőnőt azonnal elbocsátották, majd őrizetbe vették. Martoncsik József sajószentpéteri főjegyző fegyelmi el­járást kért maga ellen. Letartóztatták Klein Márton és Reinitz Sándor kereskedőket, de bűnvádi átjárást indítanak azok el­len is, akik tőlük vásároltak, illetve továbbadtak cukrot. Rendkívül nagyszámú látogatója volt vasárnap a mezőgazdasági kiállításnak. A mezőgazdasági kiállítás első va­sárnapján az egész fővárosi közön­ség érdeklődése a vásárváros felé fordult. Már a kora reggeli órákban a magán- és bérautók ezrei, zsúfolt villamosok és autóbuszok százai vit­ték a kiállítás nagyszámú látogatóját a vásárváros felé és a déli órákban a kiállítás látogatottsága tetőfokára lépett. Egyes csarnokokat időnként le kellett zárni, mert több érdeklődő már nem fért be. A rendezőség szé­leskörű apparátusa azonban kifogás­talanul működött és így mindenki megtekintette a kiállítás összes érde­kes látnivalóját. A vásári forgalom vasárnap sem szünetelt és a még el nem adott állatok nagy része elkelt. A gépgyá­rak és egyéb mezőgazdasági üzem­anyagot forgalmazó vállalatok is sok új megrendelést kaptak. Hétfőn délután 3 órai kezdettel kisgazdafogatok díjazása, a jászkun­­huszárok harci gyakorlatai, díjlovag­lás, érdekes lovasmérkőzések, játé­kok és fogatok felvonulása szóra­koztatták a közönséget. Ugyancsak hétfőn folytak le nagy érdeklődés mellett a különböző kiál­lítási csoportokban a bírálatok és a díjazások. Egyhangú lelkesedéssel a régi vezetőséget választották meg a hagymakertészek. A Makói Hagymatermelők Egye­sülete vasárnap délelőtt 10 órakor tartotta nagy érdeklődéssel várt évzáró és tisztújító közgyűlését. A székház nagytermében mintegy 600 kertész szorongott, amikor Erdei Ferenc elnök a Hiszekegy elmondá­sával megnyitotta a közgyűlést. Az elnöki megnyitóban Erdei Ferenc vázolta, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt gyengébb volt a termésered­mény, viszont a külpolitikai helyzet az értékesítésben okozott nehézsé­geket. Miután a körülöttünk dúló háború tartama bizonytalan, más­­irányú termesztésre hívta fel a ker­tészek figyelmét. Puskás István titkár az elmúlt év terméseredményét és az értékesítés történetét ismertette, majd az egyesület anyagi helyzetét vázolta, felemlítve, hogy a nemrég még anyagi bajokkal küzdő egyesület az utóbbi évben anyagilag megerősödött. Ismertette továbbá az elmúlt gazdasági év zár­számadását és a jövő évi költségve­tést. A titkári jelentést a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. park: mozi I--------------------------­Szerdán, csütörtökön Asszonyok szállodája Merész témájú, izgalmas cselekményű társadalmi vígjáték Egy tucat gyö­nyörű szép, boldogságért küzdő modern amerikai leány története Főszerep­lők: Az új gyönyörű amerikai sztár: Linda Darnell, partnerei Ann Sothern, James Ei­lson, John Halliday, Elia Max­well. —o Bevezetésül: Ufa híradó. Fox híradó. —o— Előadások este 6 és 8 órakor. Bé­letszelvények minden előadáson érvényesek. Ezután került sor a tisztújításra, amikor is a közgyűlés a hivatalos listát — amely a régi vezetőséget ajánlotta — lelkes és egyhangú fel­kiáltással fogadta, azaz újból meg­választotta a régi tisztikart. Az új tisztikar: elnök és ügyve­zető: Erdei Ferenc (Aradi­ utca), al­­elnökök: Diós Ferenc (Kisfaludy-u.), Nagy Ferenc (Verebes-utca), titkár: Puskás István, jegyző: Gyenes Sán­dor (Nádasdy-u.), másod­jegyző: Er­dei Sándor (Aradi-u.), pénztárnok: Koczkás Ferenc (Aradi u.), könyv­táros: Kocsis Lajos (Liget-u.), má­sodkönyvtáros : ifj. Széll István (Vas­vári Pál-u.), háznagy: Kovács Sá­muel (Kígyó- u.) és Joó Sándor (Nap-utca), a számvizsgáló bizottság elnöke: Tőzsér Lajos, számvizsgáló bizottsági tagok: Köteles János (Per­­czel-utca), Kádár Mihály (Megyeház- FERENC JÓZSEF KESELÜVIZ utca), számvizsgáló bizottsági pót­tag: Zsarkó István (Bárány-u.), pénz­tári ellenőrök: Papp Sándor (Dam­janich-u.), Erdei Ferenc (Kígyó-u.), ügyész: Holler György dr. Ezenkívül 40 választmányi és 1 póttagot választott a közgyűlés. A választás lezajlása után Erdei elnök megköszönte az egyhangú bi­zalmat s ígéretet tett, hogy a veze­tőség, mint a múltban, úgy a jövő­ben is hathatósan a termelők érde­kében fog munkálkodni. Ezzel a köz­gyűlés 11 órakor véget ért. 1941. április 1. Öngyilkos kísérlet a Mezőhegyes-makói motoron Petőfi Sándor volt makói vármegyei dijnok rejtélyes önmérgezése. A Makón széles körben ismert Petőfi Sándor volt makói vármegyei dijnok meglepő öngyilkossági kísér­letéről értesültünk tegnap. Informátorunk elmondotta, hogy tegnap reggel Petőfi Sándor, akit nemrég helyeztek át Elekről a kis­­zombori szolgabírósághoz, Mezőko­­vácsházáról Makó felé utazott. Mező­hegyesen az átszállás szünetét arra használta fel, hogy bement a vasúti vendéglőbe, ahol egy teát fogyasz­tott el. A motorban Böröcz Pál makói motorvezetővel került össze, akit ha­marosan arra kért, hogy ha rosszul lenne, értesítse feleségét. Böröcz érdeklődésére Petőfi el­mondotta azután, hogy megmérgezte magát, mert a vendéglőben fogyasz­tott teában 15 különböző méreg­pasztillát vett be. Nagylakot elhagyva Petőfi valóban rosszul lett, előbb sápadt lett, majd izzadni kezdett s mire Magyarcsa­­nádra ért a vonat, elvesztette eszmé­letét. innen Böröcz telefonált Apát­­falvára, ahol már orvos várta Pető­fit s közömbösítő injekcióval látta el. Közben pedig értesítették a makói mentőket is, akik az állomáson vár­ták az ülétt öngyilkosjelöltet s nyom­ban beszállították a kórházba. Itt az orvosok azonnal gyomormosást al­kalmaztak, úgyhogy a méreg nem tudott felszívódni a szervezetbe — s mint ma délután érdeklődésünkre közölték — Petőfi Sándor már túl van az életveszélyen és hamarosan elhagyhatja a kórházat. Hogy Petőfit mi késztette az ön­­gyilkosságra, az egyelőre talány, mert erre nézve ezideig nem volt hajlandó nyilatkozni. Makónak 780 kész bőrlábbeli jut áprilisra. A bőrtalpú lábbelik forgalmának megszorítása nehéz helyzetbe hozta a helybeli lábbelikészítő iparosokat, akik a múlt héten küldöttségben pa­naszolták el a megye alispánjának gondjaikat és aggodalmaikat. Ezek közt nem utolsó helyen áll az, hogy a forgalom korlátozása által az ő jövedelmük is annyira megcsappan, hogy aligha tudnak a rezsiköltségen felül elegendő összeget előteremteni árutartozásaik törlesztésére. Ezért haladékot kértek ezekre a tartozá­sokra. Másik kérésük volt, hogy a kisebb javításokhoz hulladéktalpbőrből kap­janak megfelelő ellátmányt, mert kü­lönben megáll az egész iparuk. Közben leérkezett a miniszter ren­delete, mely előírja, hogy a lábbeli igénylések elbírálására alakítandó helyi bizottságokba be kell venni a cipőiparosok képviselőjét is, sőt an­nak a véleményét az igényléseknél jegyzőkönyvbe kell foglalni. Mára különben elkészült a kész cipők Csanád-Arad Torontál megyére megállapított, áprilisi kontingensének szétosztása is a lakosság arányszámá­nak figyelembe vételével. Eszerint Makónak 780, a központi járásnak 382, a torontáli járásnak 402, a nagy­laki főszolgabírói kirendeltségnek 322, a battonyai járásnak 693, a mezőkovácsházinak 699 és az eleki­nek 526 kész bőrlábbeli jut április hónapra. A kontingens felosztását április 2-án vagy 3 án megkapják a köz­ségek is, Makó város már elsején s azután megtörténhet a helyi kontin­gensek elosztása is az igénylők kö­­zött. Makón a polgármester, illetve megbízott tisztviselője végzi ezt a szinte emberfeletti feladatot, közsé­gekben pedig a főszolgabirák által megalakítandó helyi bizottságok, me­lyek elsősorban azt nézik, kinek a munkája olyan, hogy azt a köz­láb­belihiány címén nem nélkülözheti, azután pedig azt, hogy ki szorul reá leginkább a készlábbeli vételére. Pár napot késnek a cipőutal­­ványok. A cipőrendelet végrehajtásá­hoz szükséges igényűrlapok, utalvá­nyok ezideig nem érkeztek meg a közellátási hivatalhoz, igy az igény­­bejelentések pár napos késedelmet szenvednek. A nyomtatványok meg­érkezését közölni fogjuk olvasóink­kal. — Anyakönyvi hírek. Házasságra jelentkeztek : Sóki János Pintér Etel­kával, Szabó Mihály Takács Máriá­val. Házasságot kötött: Szabó Mi­hály Takács Máriával.­­ Elhaltak: Jakab János (Bajza­ utca 29.) 57 éves, Kiss József (Váradi­ u. 35.) 60 éves korában.

Next