Makói Ujság, 1942. augusztus (8. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-01 / 173. szám
1942 augusztus 1. hírek — Mi van ma? 1942 augusztus 1. szombat. — Róm. kath.: (Vasas Sz. ) P. — Prot.: Lehel. — Nap kel 4 óra 36 perckor, nyugszik 19 óra 36 perckor. — Hold kel 22 óra 9 perckor, nyugszik 10 óra 10 perckor. — Gyógyszertári szolgálat. Ezen a héten a déli és az éjjeli gyógyszertári szolgálatot a Főtéren Szöllősi gyógyszertára és az Aradiutcán Ember gyógyszertár tartja. HIRDETÉSEKET technikai okokból délután 5 óráig veszünk fel. Azontúl sem a kiadóhivatal, sem a szerkesztőség, vagy a nyomda hirdetéseket nem vehet fel. Az 5 óra után érkező hirdetéseket ez okból csak a következő lapszámunkban közölhetjük. — Az alispán szabadságon. Ferrenczy Béla alispán hétfőtől kezdve háromhetes szabadságra vidékre utazik. — Hazahozta az életét megmentő ukrán gyereket egy vásárhelyi honvédtiszt. Széll Bálint dr hódmezővásárhelyi ügyvéd életét a keleti frontontöltött katonai szolgálata, idején megmentette egy ukrán gyermek. Hálából magához vette az gyermeket, hazahozta és vállalta, hogy felneveli. A szovjetföldön kereszteletlenül nevelt gyermeket most keresztelték meg a hódmezővásárhelyi reformátustemplomban. — Áramszünet. Folyó hó 2-án, vasárnap reggel fél öt órától 14 óráig a város egész területén áramszünet lesz. Makói Villamos Telep. — Megtaposta a bika. Súlyos belső ,és külső sérülésekkel szállították a makói kórházba Ménesi Illés, makói Tanya 332. ,szám alatti lakost. Megtaposta a bika. — Leesett a kerítésről. A kórházban ápoljákValkovszky Pál 3 éves gyermeket, aki almát akart szedni, fölmászott a kerítésre, leesett és veszélyesen megütötte magát. — Négyszáz pengőt elloptak a lakásáról. Nagyobb összegű pénz ellopása ügyében tett ma feljelentést a makói rendőrségen Köteles Antalné bérkocsis, Királyhegyesi utca 3. szám alatti lakos. A feljelentési szerint négyszáz pengőt vitt el magávalismeretlen tolvaj. Negyven hód földet és háromezer pengőt adott árvaház építésére egy egyszerű földmives. Példa nélküli jótékonyságáról tett tanúságot egy egyszerű mezőtúri földmíves, Kiss Gergely. Negyven hold földet és 3000 pengőt adományozott a mezőtúri református egyháznak, hogy ebből az alapítványból építsenek Mezőtúron árvaházat. A mezőtúri református egyházközség diszkógyűlés keretében mondott köszönetet Kiss Gergelynek azért a nemes adakozásért. A díszközgyűlésen ünepélyes keretek között leleplezték Kiss Gergely arcképét. Kiss Gergely szintén árva gyermek volt, aki szorgalmas munkájával anyagi, jólétre tett szert. Gyermekeket azonban nem adott neki ,az Turisték, azért arra gondolt, hogy még életében megosztja az árvákkal kis vagyonkáját. Magyar nótaest a Koronában. Ivanics János és zenekara szombaton este a Korona kerthelyiségében „Magyar nótaestet” tart. Az est jövedelmének 50 százalékát a Vöröskereszt javára adományozza. 4640 MAKÓI ÚJSÁG Juracsek Béla közellátási államtitkár megnyugtató nyilatkozata A terméskilátások kedvezőek — A kukorica és burgonya egy része szabad forgalomba kerül — A zsír és sertéshús ellátás folyamatos lesz, a marhahúsfogyasztást csökkentik — Intézkedés a sorbanállás ellen Jurcsek Béla közellátási államtitkár a háborús közellátás tudnivalóiról hosszabb nyilatkozatot adott a Közellátási Értesítőnek. Érdekes nyilatkozatában — a többek között — a következőket mondotta: — Senkinek sem kell megmagyarázni, hogy maga a közellátás abból történik, amit megtermelünk és előállítunk. A magyar föld közellátási kötelezettsége éppen olyan honvédelmi kötelesség, mint az újoncállítás.Termelni becsületbeli kötelesség, a mi feladatunk pedig az, hogy ezt a becsületbeli kötelességet minél jobban kiteljesítsük. Elmondotta, hogy felvilágosítással, de ,ha kell, eréllyel, szigorral, büntetéssel és megtorlással biztosítják a termelési kötelesség folytonosságát. —A szigor a készleteket elrejtő, a készletekkel bűnösen gazdálkodó, a feketepiac forgalmát fenntartói és tápláló spekulánsokra vonatkozik, akik a háborúból tisztességtelen hasznot akarnak önmaguknak.. Sajnos, feketepiac minden hadviselő államban van, még ott is, ahol halálbüntetés jár érte. De különbség van a külföldi feketepiacok forgalma és árai és a magyar feketepiac között. Ott belekalkulálják a bitófát, nálunk viszont az érvényben levő büntetésekkel számolnak. A jövő közellátási feladatairól ezeket mondotta Juracsek államtitkár : — Nagy segítség az idei időjárás. Terméskilátásaink megnyugtatóik és megvalósíthatjuk azt a tervünket, hogy a megfelelő intézkedésekkel megszaporítjuk az önellátottaknak a számát. Hogy a hizlalás tekintetésükben is segítségükre legyünk az önellátottaknak, kukoricából (és burgonyából csak annyit) veszünk majd igénybe,amennyi a hadsereg és a közellátásra szoruló szükségleteinek, tehát a háború szükségleteinek fedezésére biztonságosan elegendő. A fennmaradói termésrész szabadon lesz értékesíthető, ezzel a jószágtartó, hizlaló kisemberek hozzá tudnak majd jutni a télirevaló és az eladnivaló felhizlalásához szükséges abraktakarmányhoz. A sertésállomány tekintetében aggodalomranincsen okunk, a zsírsertéshúsellátás folyamatos lesz. A marhaállomány tekintetében bizonyosszabályozó intézkedésekre kerül majd sor, mert a túlságos marhahúsfogyasztás mai rendszerét helytelen volna továbbra is fenntartani. Általában hús- és zsírellátásban be kell hozni a dolgokat véglegesen megoldó rendszert. — Tökéletesen és jól tudom, mit jelent az, ha a gyermekneveléssel és a háztartás vezetésével elfoglalt háziasszonynak a legfontosabb élelmicikkekért szaladgálni, várakozni, sorban állani kell. Semmi szükségünk nincs arra, hogy a helytelen elosztás következtében szinte már meghonosodott időt rabló, a családi munkát megakasztó,csak gondot és, bajokat jelentő sorbanállás megmaradjon. Igenis, meg kell valósítani olyan ellátási rendszert, amely a háborús közellátás rákfenéjét, a sorbanállást megszünteti. . . A sorbanállás megszüntetésével pedig csökkenni fog a feketepiac zugforgalma is, az elsőrendű élelmiszereket illetően. Azt még elhiszem,és meg is tértem, hogy valaki zugforgalomban értékesíti cukorjegyét, vagy tejjegyét, mert cukrot és tejet nem mindenki fogyaszt, azt azonban nemhiszem, hogy bárki megváljon kenyér jegyétől, vagy húsjegyétől. Mert ha megválik tőle, elárulta, hogy más úton gondoskodik magáról. A saját szájától senki se vonja meg a falatot. — Mindenkinek tudomásul kell vennie — mondotta nyilatkozata végén Jurcsek államtitkár, — hogy a közellátási tevékenység nem csupán a háború tartamára korlátozódik, mertó termelés és fogyasztás békebeli viszonyokba való visszavezetése és átállítása is éppen olyan fontos és nehéz feladat lesz, mint a háborús iközellátás. — Igen rosszul ,számít mindenki, aki azt hiszi, hogy ha a háború alatt nem, akkor majd a háború után juthat az 1918. évet követő spekulációs lehetőségekhez. Ilyen lehetőségeket senki számára sem fogunk megadni. Mi megkönnyítjük az egyén mindennapi életét, igyekszünk úgy vezetni a közellátás ügyeit, hogy senki se nélkülözzön. Nem is lesz nélkülözőa ránk jövő még nehezebb esztendőben, denem fogunk eltűrni semmiféle habzsolást. A Turáni Vadászok szervezkedése ATuráni Vadászok nemzetvédelmi szervezete az erőteljes délvidéki szervezkedéssel párhuzamosan folytatja a Tiszántúl igaz magyarjainak megszervezését is. A tiszántúli kerületben most tartotta alakuló közgyűléséta szatmárnémeti szervezet. A közgyűlésein megjelent dr. Szabó István nagyprépost, Ilosvay Lajos kanonok, dr. Pakocs Károly püspökihelynök, Fesőőry Lajos alezredes, katonai parancsnok, Figus-Irinyi Albert és Szűcs Kálmán országgyűlési képviselők, dr. Rogozi Pap Zoltán polgármesterhelyettes , főjegyző és még igen számosank a város és a vármegye előkelőségei közül. Szathmáry Géza, a szatmári tűzharcosok elnöke megnyitó beszédében a Turáni Vadászokcélkitűzéseit ismertette, kiemelve, hogy ez a hazafias szervezet nem politizálni, hanem a magyarság sorsa felett őrködni akar. Reszegi Lajos a debreceni szervezet ügyvezető ,elnöke központi kiküldött előadása után dr. Barkócz János tb tanácsnok tartott nagyhatású beszédet. — Zászlóink alá csak a hazájáért és fajtájáért lelkesedő, megalkuvást nem ismerő, szolgalelkűséget megvető, keménygerincű és határozott jellemű magyarokat várjuk — mondotta többek között. Sczent István országában más nem lehet az úr, csak a magyar! Nincsenek ködös elképzeléseink! Nem szaladgálunk délibábok után. Amit itt elmondtam, ez nem politika, még kevésbbé pártpolitika! Ez a magyarság önvédelmiharca hazájáért, fajtájáért és hitéért! — A mi zászlónk színe mindaddig fekete marad, amig egyetlen talpalatnyi magyar föld idegen uralom alatt van, — fejezte be beszédét dr. 3 BarkóczJános. Ezután megejtették a választásokat, elnökké választották , Orbók Kálmánt, ügyvezető elnök lettdr. Barkócz János, főtitkár, Figus Irinyi Albert. Az újonnan megválasztott elnök javaslatára a közgyűlés üdvözlő táviratot küldött a Kormányzó Úr Öfőméltóságának, a Kormányzóhelyettes Úr őfőméltóságának, vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszternek és vitéz Sípos Árpád ny.á. vezérezredesnek, az egyesület vezetőjének. (Az alakult közgyűlés a himnusz eléneklésével ért véget. . Makó megyei város polgármesterétől. 14 523—1942. Tárgy: ókortyogó, Ujkortyogó, Hosszúhegy, Ingó és Prücskös elnevezésű határrészeken a vadászati jog gyakorlásának megállapítása tárgyában. ‘ Véghatározat Megállapítottam, hogyaz ókortyogó, Ujkortyogó, hosszúhegy, Ingói és Prücskös elnevezésű határrészeken, melynek területe együttvéve 379 kát. hold és 1402 négyszögöl, az 1883. évi XX. t. c. 2. §-ának alapján a vadászatijog gyakorlása Makó városát illeti, mert említett határrészeken az egyesek tulajdonában levő ingatlanok területe 200 kát. holdon alul van, nem kertleg műveltetnek, illetve kerítéssel, vagy árokkal határolva nincsennek. Fent hivatkozotttörvény 3. §-a alapján a vadászati jogot bérbe kell adni.Utasítom ennélfogva a gazdasági hivatalt, hogy a szóbanforgó területek vadászati jogának bérbeadásáról az 1886. évi XXII. t. c. 129. §-ában szabályozott eljárás szerint gondoskodjék. Tekintettel arra, hogy a vadászati idény már augusztus elsején kezdetét veszi, a szükséges intézkedéseketa gazdasági hivatal a leggyorsabb ütemben tegye meg. Erről fent említett határrészeken ingatlannal bíró földtulajdonosokat, a városi számvevőséget, gazdasági hivatalt értesítem. Makó, 1942. július 25. Ferenczy,1 polgármester h. 4674 tanácsnok. A Makói Cipőipari Szövetkezet( 1942 augusztus 4-én,este 7 órakor) az Ipartestület székházában rendkerilt közgyűlési Tárgy: Lemondás folytán megüresedett elnökség betöltése. Makó, 1942. július 30. 4675 "Tisztelettel az Igazgatóság. Két ujságkézbesítőt felvesz a Nemes hírlapiroda, a városi bérpalotában. 4583 Apátfalvai kákasugarban 18 kislánc föld eladó. Értekezni lehet Magyarcsanád, 33. szám alatt. 4666 Kátrányos és olajos hordók kaphatók Fogasnál Szeged, Külső Csongrádi-sugárúti 15. szám. 4643 Nyomatott Makón, a Makó és Vidéke Nyomda- és Lapkiadóvállalat Kft. nyomdájában Kiadó és laptulajdonos: Dr vitéz Galamb Sándor Felelős művezető: Raffai Jánost