Katolikus Gimnázium, Máramarossziget, 1882
vésnek — megvalósítsa, érvényesítse magát tehetségeivel földi életének végczélja érdekében. Boldogság után való törekvés mindenkinek természettől nyert ösztöne, de nincs szánandóbb teremtés annál, ki állati módon élve az anyagi elvek pillanatnyi kyönyörével megelégszik, kinek vágyai a puszta valón túl nem tudnak terjedni, kinek kebele az eszmék és ideálok nagyszerűségét nem érzi, s ki mindent a mit cselekszik a rideg Utilitarismus nyomása alatt teszi. Absolut boldogság a földön nem létezik. Azon relativ boldogság, mely a létküzdelemben kifáradt léleknek enyhítő vigaszt és belső gyönyört nyújt, nem az anyagi kincsekben található, hanem a szív és elme műveltségének azon harmóniájában, melyet csak folytonos tökéletesedés tud számunkra megszerezni. Ebben mutathatja be az ember igazi értékét, s csak ennek megszerzése után tudja önmagát saját tűzhelyének falain túl milliók jólétének előmozdítására érvényesíteni, szentelni. Ember! mily nagy szó a létezők kiaknázhatlan szótárában s mily nagy talánya örökké az emberiség kutató szellemének. Egy lény, kihez legközelebb állunk, s mégis csak annyira ismerjük, mint az égbolt azúr világának titkait, egy örökös problémája a kifürkészhetlen isteni gondviselésnek, mely hogy ez óriási talányt megfejteni megkísérelhessük, két iránytűt adott kezeinkbe: a bűnbeesést, mint nemünk boldogtalanságának s földi szenvedéseinek ősforrását, s az isteni megváltás nagy tényét, mely az Isten kegyelméből kiesett emberiséget abba ismét visszavezette. Ez az ember, az Isten képmására teremtett lény egyedül képes arra, hogy magasztosabb világot éljen, s hogy a föld porán túl keresse boldogságát. Csak ő lehet az öntudatos haladás, a rendszeres tökélyesülés alanya, más földi teremtmény arra nem képes, s mondjuk ki, miszerint ez az igazi, nemes értelemben vett ember és semmiképen sem érthetjük az anyagelviek theóriája által produkált embert. Eszményi világa van az embernek s erre szüksége is van. Midőn Büchner azt mondja, hogy mindennel, a mi itt él és virágzik, osztja az ember a közös eredetet és közvéget (Kraft u. Stoff 234. 1.) midőn Vogt azt mondja: az ember ép úgy mint az állat csak egy gép (Bilder aus dem Thierleben 419. 1.) midőn Wirchow azt állítja, hogy a lélek nem egyéb, mint a magasabb szervezetű