Református gimnázium, Máramarossziget, 1889
I. SZTOJKA LÁSZLÓ EMLÉKEZETE.*) A lyceum zárünnepélyén az 1871. julius 2. napján az egyházközség templomában elmondta SZILÁGYI ISTVÁ_OLT igazgatótanár. Töröljük le a port a régi sirtábláról, töltsük fel százados álmaikból a múlt idők nagy férfiúit! Mikor azt tettük, szent kötelességet teljesítettünk. Megbecsültük általa egyfelől a múltat, annak nagyságát, mely mint egy óriás oszlop magasodik fel a távol homályában, útmutató gyanánt nekünk, a jelen pusztaságain tévelygőknek; mert helyesen mondta a költő, hogy „ki múltjára érzéketlen, szebb jövőt nem érdemel meg.“ Erőt gyűjtsnk másfelől a jelenben ennek küzdelmeihez, hogy a jövő utat épúgy elkészíthessük a maradék számára, amikop az ősök nekünk biztos ösvényt vertek, hogy azon haladhassunk. Lelkesedést ébresztettünk minden iránt, ami nagy, szép és jó. Nagy Sándor fölkereste az Achilles sírját, hogy annak porait könyeivel öntözvén, tőle lelkesedést vegyen . The mistokles fölkelt éjjel ágyából, kiment a marathoni győző temetőjéhez, mert annak dicsőségének fénye álmot szemére jönni nem engedett. Lelkesedni a múlt nagyság emlékeitől mindig nemes hevülete az emberi kebelnek, kétszeres érdem, hogy kötelességet épen ne mondjak, ott és oly korban, amely oly meddő, amely nagyon is megkívánja, hogy nemes eszmékkel termékenyíttessék meg. S a mi korunk ilyen. Mintha kifáradt volna az őserő a teremtésben, oly ritkák mai napság a nagyobb szabású *) A régibb zárünnepélyeken mondott ily emlékbeszédek egymásután közöltetni fognak, mint adalékok a lyceum történetéhez. *