Református gimnázium, Máramarossziget, 1889

I. SZTOJKA LÁSZLÓ EMLÉKEZETE.*) A lyceum zárünnepélyén az 1871. julius 2. napján az egyházközség templomában elmondta SZILÁGYI ISTV­Á_OLT igazgatótanár. Töröljük le a port a régi sirtábláról, töltsük fel százados álmaikból a múlt idők nagy férfiúit! Mikor azt tettük, szent kötelességet teljesítettünk. Megbecsültük általa egyfelől a múltat, annak nagy­ságát, mely mint egy óriás oszlop magasodik fel a távol homályá­ban, útmutató gyanánt nekünk, a jelen pusztaságain tévelygőknek; mert helyesen mondta a költő, hogy „ki múltjára érzéketlen, szebb jövőt nem érdemel meg.“ Erőt g­y­ű­j­t­s­­­n­k másfelől a jelenben ennek küzdel­meihez, hogy a j­ö­v­ő utat épúgy elkészíthessük a maradék szá­mára, a­mikop az ősök nekünk biztos ösvényt vertek, hogy azon haladhassunk. Lelkesedést ébresztettünk minden iránt, a­mi nagy, szép és jó. Nagy Sándor fölkereste az Achilles sírját, hogy annak porait könyeivel öntözvén, tőle lelkesedést vegyen . The mis­tokles fölkelt éjjel ágyából, kiment a ma­rat­honi győző temetőjéhez, mert annak dicsőségének fénye álmot sze­mére jönni nem engedett. Lelkesedni a múlt nagyság emlékeitől mindig nemes hevülete az emberi kebelnek, kétszeres érdem, hogy kötelességet épen ne mondjak, ott és oly korban, a­mely oly meddő, a­mely nagyon is megkívánja, hogy nemes eszmékkel termékenyíttessék meg. S a mi korunk ilyen. Mintha kifáradt volna az ős­erő a teremtésben, oly ritkák mai napság a n­a­g­y­o­b­b szabású *) A régibb zárünnepélyeken mondott ily emlékbeszédek egymásután közöl­­tetni fognak, mint adalékok a lyceum történetéhez.­ ­*

Next