Református gimnázium, Máramarossziget, 1893
I. Iskolai évet bezáró beszéd 1893j,t-beii junius lió 24-én. Irta és elmondta KRÜZSELYI BÁLINT, jogtanár. I. Ez a hely nem az enyém. Mi itt, Mr. Közönség, megszoktunk már évtizedek óta egy tisztes alakot, egy szerény tudóst, Szilágyi István igazgató-tanárt látni és hallani. Most betegeskedése akadályozta, hogy ide lépjen. Szívessége velem parancsolt, és én e szép kötelességet helyette örömmel teljesítem. Csak annyit kérek mindenek felett és mindenek előtt az Egek Urától, hogy Lyceumunknak e zászlótartóját, régi friseségét visszaadva, még sokáig tartsa, éltesse nekünk, hogy jövőben még igen sokszor láthassa és hallhassa őt e helyről az iskolai évzáró ünnepélyt járó díszes közönség. II. Az embernevelés nehéz, de szép munka. Ha a szobrász, aki az élettelen anyagból készít maradandó műveket, elismerést érdemel, valami ilyen megilletheti azokat is, akik az emberanyagot, az ifjúságot idomítják. Akármilyen szép egy büszke paripa, szebbé lesz a jó kitanítás által. Akármilyen kellemes egy vad rózsa , kellemesebbé lesz nemesítés, ügyes átoltás által. Az emberneveléssel sok baj van. A serdülő gyermek olyan hajtás, amely mindenfelé dűlöng, könnyen törik, hamar görbül, szeret elcsenevészedni. Nagyon éber kertészekre van itt szükség, ha szép virágzást, édes illatozást és hasznos gyümölcsözést akarunk elérni. Sajátos jelenség, hogy a szép, jó és nemes nem hódít oly könnyen és oly hamar, mint a rut, a gonosz és a nemtelen. A tisztaság, a rend, a szorgalom nem ragad úgy, mint