Március Tizenötödike, 1947 (1. évfolyam, 2-36. szám)

1947-03-19 / 2. szám

Most, 1947 március 15-én volt aíz éves évfordulója a Már­ciusi Front megalakulásának. Egy évtizeddel ezelőtt indult út­jára az a mozgalom, amelyet demokráciánk legkiválóbb ideo­­lógusaii is úgy­ tartanak számon, mint a letűnt korszak legjelen­tősebb demokratikus megmoz­dulásainak egyikét. A „Már­cius Tizenötödike“, a negyven­nyolcas eszmék és hagyomá­nyok ápol­ására alakult lap nem mulaszthatja el, hogy legalább­­ rövid néhány sor erejéig ne elevenítse fel ennek a nagy­szerű, és igen sok tekintetben m­a is tanulságos mozgalomnak az emlékét. A Márciusi Frontot a közvé­leménynek az a része, amely még emlékszik rá, úgy tart­ja számon, mint a régi írók poli­tikai­­ mozgalmát. Valóban: a népi írók működése nélkül el­képzelhete­­len a Márciusi Front. A harmincas évek hatalmas gazdasági és politikai válsága az elviselhet­etlenségig fokozta a magyar ínforradalmi rend­szer elV%iMM*sftitj ipari mim. kassag és a»­%^moro­at.ar­atua­ tízezrei tette mu­nkianélkülivé, az­ értelmiség ezreit állástalan­ná, kisbirtokosok földjén per­dült meg a dob, kisiparosok és kiskereskedők tömegének húz­ták le boltján a redőnyt. Az egész országban, városokon és falvakon forradalmi hangulat szele süvöltött végig. A nagy­birtok és a nagytőke diktatúrá­jának épülete alapjaiban inogni kezdett. De Németországban a nagytőke a hallatlanul súlyos válság nyomása alatt szintén nem tudott már a régi, parla­mentáris eszközökkel kormá­nyozni, kihasználva a munkás­osztály erőinek megosztottsa­gát, nyeregbe sejtette Hitlert s a­ magyar reakció megváltóként üdvözölte az új­fasiszta nagy­hatalmat, amelytől roskadozó hatalmának megerősödését vár­ta. Nyilvánvaló volt, hogy Hit­ler nem adja ingyen támogatá­sát a magyar reakciónak, cse­rébe mind nagyobb és nagyobb darabokat követelt magának az ország függetlenségéből a náci imperializmus érdekében. Jel­lemző tény, hogy valamennyi európai ország kormányfői kö­zül elsőnek Gömbös Gyula re­pült Berlinbe a fasiszta zsarnok udvarlására; jelképes lény, amely most, történelmi távlat­ból tekintve szinte sejttetni en­gedte már, hogy a magyar re­akció országunkat Hitlernek nemcsak első, hanem utolsó csatlósává is zülleszti. A népi írók munkája lényegé­ben irodalmi vetülete volt a ma­gyar nép forradalmi lázongásá­nak. Munkájuknak ez volt az ereje, de egyúttal ez volt gyen­gesége és hiánya is. Mert hi­szen a dolgok természetes rend­je szerint népünk forradalmi hangulatának politikai síkon kellett volna elsősorban meg­nyilatkoznia; harcát nem iro­dalmi eszközökkel, hanem poli­tikai eszközökkel kellett volna megvívni az átkozott ellenfor­radalmi rendszer ellen. De az úri és tőkés reakció diktatúrája erőszakkal elnyomta népünk megmozdulásait s az ellenzéki pártok — elsősorban a paraszt­ság nagy tömegpártja, a Kis­gazdapárt — Eckhardt vezetése alatt inkább Gömbössel kötött paktumot, mint a munkásosz­tállyal , népünk forradalmi­­demokratikus erőivel. Ebben a helyzetben a népi-demokratikus megmozdulások kényszerűen irodalmi síkra terelődtek s a népi írók munkáiban ezért szólt akkor az egész nemzethez maga az elnyomott és szenvedő nép. De a népi írók munkája ezen túl is kifejezett még valamit. Azt, hogy megmozdult az értel­miség legjobbjainak lelkiisme­­rete is. Újra időszerűvé vált­ 1848 márciusi ifjúságának pél­dája, amikor egy forradalmi lendületű és haladó fiatalság szövetkezett a néppel s egy-egy A MARCIIM FRONT ÉVFORDULÓJÁRA írta: Újhelyi Szilárd történelmi pillanatban még aj­cius 15-én új tizenkét pont nép helyett is cselekedett. A hangzott el ezért a Nemzeti Mű­népi írók művei felkavarták az értelmiségi ifjúság legjobbjai­nak lelkét s az írók által feltárt magyar valóság tükrében egy­szerre hazugsággá foszlottak szét a reakciós és fasiszta ide­ológia szólamai, amelyek addig rabláncként nyűgözték le az agyakat. Nagyarányú szellemi erjedés indult meg szerte az or­szágban; a magára eszmélő if­júság, miközben küzdött önma­gával, a parancsként és fegye­lemként beléoltott előítéletekkel, jelene és jövője kilátásaival, küzdelemre kényszerült magá­val a rendszerrel, amely a ha­zugságnak, az elnyomásnak, az igazság­t­alanságnak azt az óriási épületét les­­­esi » meg, amely*­­­en '“J.Vv'l. y ' F’úu minden, fiatalnak meg kellett küzdenie önmagában. A Márciusi Front abból a fel­ismerésből született, hogy túl kell menni az irodalmi alkotá­sokon, a­ helyzetfeltárásokon, ha ténylegesen segíteni akarunk népünk és nemzetünk sorsán. A népi írók művei mögé moz­galmat kell szervezni, amely szerves összefüggésükben állítja a nemzet­ elé a feladatokat s amely a politika adott eszkö­zeivel küzd ezeknek a felada­toknak a megvalósításáért. Tíz esztendővel ezelőtt, 1937 múr­zeum történelmi lépcsőjéről. Ez a tizenkét pont felelevenítette 1848 programját. Ezek a pontok követelték: az ország demokra­tikus átalakítását, az általános, egyenlő, titkos és minden kor­­rektívum nélküli választójogot; a vármegyerendszer átalakítá­sát, a feudalizmus teljes köz­jogi lebontását; a kötött birto­kok felszabadítását, az 500 hol­don felüli nagybirtokok felosz­tását, a nagytőke hatalmának letörését, a kartelek és monopó­liumok megszüntetését, a nagy­ipari termelésnek a munkásság igényei szerint való átszervezé­sét ; az összes dolgozók gazda­sági vonatkozású, szervezkedési szabadságát, a gazdasági élet általános szövetkezeti szervezé­sét; kötelező, ingyenes és min­denkire kiterjedő, egységes is­koláztatást; a magyar szellemi élet­ felszabadítását a korsze­rűtlen úri szemlélet és az ille­téktelen német kultúrhatás alól; minden nagyhatalmi imperia­lizmus kirekesztését a Duna­­völgyéből. A tizenkét pontnak ez a fel­újítása programot jelentett, po­litikai tett volt. De a fiatalság tudta, hogy további politikai tettek kellenek ahhoz, hogy meg is valósuljanak. Ezért a Már­ciusi Frontot politikai mozga­lommá akarta nemesíteni s küz­döttek azok ellen az áramlatok ellen, amelyek a Márciusi Fron­tot meg akarták tartani szelle­mi mozgalomnak. Érthető volt és emellett jogos és helyes ez az álláspont. Hiszen negyven­­nyolc hagyományai éppen azt jelentették, hogy az irodalom —­­ahogy Petőfi százszor megmora­dotta — nem önmagáért, ha­nem a népért való s a népi írók által elindított szellemi mozga­lom csak úgy szolgálhatja tény­legesen népünk ügyét, ha to­vább megy egy lépéssel és poli­tikai mozgalommá lesz. A népi írók közül nem mindenki osz­totta ezt a felfogást s ma már, történelmi távlatból megállapít­ható, hogy éppen azok kardos­kodtak ,a „szellemi mozgalom“ mellett, akik később a legtöbb ingadozást tanúsították a fasiz­mussal szemben, vagy akik ép­pen renegát­okká váltak s nyíl­tan átmentek a reakció tábo­rába. Viszont annak a néhány népi írónak, aki belátta a poli­tikai mozgalom szükségességét, hatalmas támogatást jelentett a •a*n cm isi h r­óm egye­ vall i»ai Jó­ságának, főként a debre­ceni csoportnak a támogatá­­sa. Ugyancsak megállapítható, hogy a debreceni fiatalok kép­viselték leghatározottabban a helyes és radikális politikai szempontokat a Márciusi Front történetében s ezzel van össze­függésben az a tény is, hogy egyedül a debreczni fiatalok tudtak számottevő ifjúsági mozgalmat teremteni városunk­ban s tudtak kiemelkedni így szektaszerű elszigeteltségükből. Lapjuk, a „Tovább”, a magyar demokrácia becses emléke, olya­n lap, amelynek szinte minden sorát ezek a fiatalok írták s amelynek számai legtudatosab­ban sugározzák a nemzeti ös­­­szefogás szükségességének ön­­tudatát a germán imperalista veszéllyel szemben. A Márciusi Front mindössze néhány évig élt, csak. Az ország fasizálódásának rohamos üteme, a demokratikus pártok ingado­zása, a Márciusi Front belső megh­asonlot­tsága odavezettek, hogy ez a jelen­tős és sokat ígérő mozgalom elhalt. Kívána­tos lenne, ha a magyar demo­kratikus ifjúság negyvennyolc megünneplésének előkészületei közben nem feledkeznék meg a Márciusi Frontról. Hozzákez­dene és megkísérelné ennek a mozgalomnak igaz történetét összeállítani és az ifjúsággal megismertetni belőle mindazt, ami ma is időszerű és tanulsá­gos. Bizonyos, hogy tanulmá­nyozása közben sok ilyenre bukkannának. AVXVVVVVVVXVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVXVVVVVVVVVXVVVVVVVVXa I PETŐFI SÁ­NDOR: MÁRCIUSI IFJAK IHWWiB1tf,Wk Szolgaságunk idejében Minden ember csek beszélt, Mi rátánk a legelsők, kik TVnni mertünk a honért! Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztok föl zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megillet­­ük, és tizennégy Mit jem szív földobó golt, Wffy szóvá s egy érzelemm Olvad össze « haza. Az é­rzelem ,"rlkesülés", A szó „st" ' vita. Oh ez ritkaszép látvány volt, S majd ha vénöl a­ világ. Elmondják az unokáknak Est a kort <s nagyapók. És mi becsben, hírben álltunk, Míg tartott a küzdelem, De becsünknek, «a hírünknek . Vége tett nagy hirtelen. „Kik nem voltak a csatán, a Diadalhoz jöttének, S elszedték a koszorúkat, Mert a­ szóhoz értenek. Viseljétek a lopott hírt, A lopott babérokat, Nem fogjuk mi fejetekről Leszaggatni azokat, E­s­reg, mely míg a harc folyt,Abban lelünk mi jutalmat. El cell bújva rogy aludt Megnyugoszunk mi azon: Így, súgott a diadalnál: Bárkié is a dicsőség, Mi viseltünk háborút! A hasáé a haszon! Legyen tehát « tiétek A dicsőség és a bér. Isten neki... nem küzdenénk »n­ Sem dicsőség, sem díjért. És ha újra tenni kell majd, Akkor újra ott leszünk, És magunknak bajt s ti.'tűitek Koszorúkat szerezünk* ***** VXXXXXI VX­X.X.­X.X.­VXAkXX.VVVVX.’VNrVX.^^ i

Next