Március Tizenötödike, 1947 (1. évfolyam, 2-36. szám)
1947-03-19 / 2. szám
Most, 1947 március 15-én volt aíz éves évfordulója a Márciusi Front megalakulásának. Egy évtizeddel ezelőtt indult útjára az a mozgalom, amelyet demokráciánk legkiválóbb ideológusaii is úgy tartanak számon, mint a letűnt korszak legjelentősebb demokratikus megmozdulásainak egyikét. A „Március Tizenötödike“, a negyvennyolcas eszmék és hagyományok ápolására alakult lap nem mulaszthatja el, hogy legalább rövid néhány sor erejéig ne elevenítse fel ennek a nagyszerű, és igen sok tekintetben ma is tanulságos mozgalomnak az emlékét. A Márciusi Frontot a közvéleménynek az a része, amely még emlékszik rá, úgy tartja számon, mint a régi írók politikai mozgalmát. Valóban: a népi írók működése nélkül elképzelhetelen a Márciusi Front. A harmincas évek hatalmas gazdasági és politikai válsága az elviselhetetlenségig fokozta a magyar ínforradalmi rendszer elV%iMM*sftitj ipari mim. kassag és a»%^moroat.aratua tízezrei tette munkianélkülivé, az értelmiség ezreit állástalanná, kisbirtokosok földjén perdült meg a dob, kisiparosok és kiskereskedők tömegének húzták le boltján a redőnyt. Az egész országban, városokon és falvakon forradalmi hangulat szele süvöltött végig. A nagybirtok és a nagytőke diktatúrájának épülete alapjaiban inogni kezdett. De Németországban a nagytőke a hallatlanul súlyos válság nyomása alatt szintén nem tudott már a régi, parlamentáris eszközökkel kormányozni, kihasználva a munkásosztály erőinek megosztottsagát, nyeregbe sejtette Hitlert s a magyar reakció megváltóként üdvözölte az újfasiszta nagyhatalmat, amelytől roskadozó hatalmának megerősödését várta. Nyilvánvaló volt, hogy Hitler nem adja ingyen támogatását a magyar reakciónak, cserébe mind nagyobb és nagyobb darabokat követelt magának az ország függetlenségéből a náci imperializmus érdekében. Jellemző tény, hogy valamennyi európai ország kormányfői közül elsőnek Gömbös Gyula repült Berlinbe a fasiszta zsarnok udvarlására; jelképes lény, amely most, történelmi távlatból tekintve szinte sejttetni engedte már, hogy a magyar reakció országunkat Hitlernek nemcsak első, hanem utolsó csatlósává is zülleszti. A népi írók munkája lényegében irodalmi vetülete volt a magyar nép forradalmi lázongásának. Munkájuknak ez volt az ereje, de egyúttal ez volt gyengesége és hiánya is. Mert hiszen a dolgok természetes rendje szerint népünk forradalmi hangulatának politikai síkon kellett volna elsősorban megnyilatkoznia; harcát nem irodalmi eszközökkel, hanem politikai eszközökkel kellett volna megvívni az átkozott ellenforradalmi rendszer ellen. De az úri és tőkés reakció diktatúrája erőszakkal elnyomta népünk megmozdulásait s az ellenzéki pártok — elsősorban a parasztság nagy tömegpártja, a Kisgazdapárt — Eckhardt vezetése alatt inkább Gömbössel kötött paktumot, mint a munkásosztállyal , népünk forradalmidemokratikus erőivel. Ebben a helyzetben a népi-demokratikus megmozdulások kényszerűen irodalmi síkra terelődtek s a népi írók munkáiban ezért szólt akkor az egész nemzethez maga az elnyomott és szenvedő nép. De a népi írók munkája ezen túl is kifejezett még valamit. Azt, hogy megmozdult az értelmiség legjobbjainak lelkiismerete is. Újra időszerűvé vált 1848 márciusi ifjúságának példája, amikor egy forradalmi lendületű és haladó fiatalság szövetkezett a néppel s egy-egy A MARCIIM FRONT ÉVFORDULÓJÁRA írta: Újhelyi Szilárd történelmi pillanatban még ajcius 15-én új tizenkét pont nép helyett is cselekedett. A hangzott el ezért a Nemzeti Műnépi írók művei felkavarták az értelmiségi ifjúság legjobbjainak lelkét s az írók által feltárt magyar valóság tükrében egyszerre hazugsággá foszlottak szét a reakciós és fasiszta ideológia szólamai, amelyek addig rabláncként nyűgözték le az agyakat. Nagyarányú szellemi erjedés indult meg szerte az országban; a magára eszmélő ifjúság, miközben küzdött önmagával, a parancsként és fegyelemként beléoltott előítéletekkel, jelene és jövője kilátásaival, küzdelemre kényszerült magával a rendszerrel, amely a hazugságnak, az elnyomásnak, az igazságtalanságnak azt az óriási épületét lesesi » meg, amely*en '“J.Vv'l. y ' F’úu minden, fiatalnak meg kellett küzdenie önmagában. A Márciusi Front abból a felismerésből született, hogy túl kell menni az irodalmi alkotásokon, a helyzetfeltárásokon, ha ténylegesen segíteni akarunk népünk és nemzetünk sorsán. A népi írók művei mögé mozgalmat kell szervezni, amely szerves összefüggésükben állítja a nemzet elé a feladatokat s amely a politika adott eszközeivel küzd ezeknek a feladatoknak a megvalósításáért. Tíz esztendővel ezelőtt, 1937 múrzeum történelmi lépcsőjéről. Ez a tizenkét pont felelevenítette 1848 programját. Ezek a pontok követelték: az ország demokratikus átalakítását, az általános, egyenlő, titkos és minden korrektívum nélküli választójogot; a vármegyerendszer átalakítását, a feudalizmus teljes közjogi lebontását; a kötött birtokok felszabadítását, az 500 holdon felüli nagybirtokok felosztását, a nagytőke hatalmának letörését, a kartelek és monopóliumok megszüntetését, a nagyipari termelésnek a munkásság igényei szerint való átszervezését ; az összes dolgozók gazdasági vonatkozású, szervezkedési szabadságát, a gazdasági élet általános szövetkezeti szervezését; kötelező, ingyenes és mindenkire kiterjedő, egységes iskoláztatást; a magyar szellemi élet felszabadítását a korszerűtlen úri szemlélet és az illetéktelen német kultúrhatás alól; minden nagyhatalmi imperializmus kirekesztését a Dunavölgyéből. A tizenkét pontnak ez a felújítása programot jelentett, politikai tett volt. De a fiatalság tudta, hogy további politikai tettek kellenek ahhoz, hogy meg is valósuljanak. Ezért a Márciusi Frontot politikai mozgalommá akarta nemesíteni s küzdöttek azok ellen az áramlatok ellen, amelyek a Márciusi Frontot meg akarták tartani szellemi mozgalomnak. Érthető volt és emellett jogos és helyes ez az álláspont. Hiszen negyvennyolc hagyományai éppen azt jelentették, hogy az irodalom —ahogy Petőfi százszor megmoradotta — nem önmagáért, hanem a népért való s a népi írók által elindított szellemi mozgalom csak úgy szolgálhatja ténylegesen népünk ügyét, ha tovább megy egy lépéssel és politikai mozgalommá lesz. A népi írók közül nem mindenki osztotta ezt a felfogást s ma már, történelmi távlatból megállapítható, hogy éppen azok kardoskodtak ,a „szellemi mozgalom“ mellett, akik később a legtöbb ingadozást tanúsították a fasizmussal szemben, vagy akik éppen renegátokká váltak s nyíltan átmentek a reakció táborába. Viszont annak a néhány népi írónak, aki belátta a politikai mozgalom szükségességét, hatalmas támogatást jelentett a •a*n cm isi h róm egye vall i»ai Jóságának, főként a debreceni csoportnak a támogatása. Ugyancsak megállapítható, hogy a debreceni fiatalok képviselték leghatározottabban a helyes és radikális politikai szempontokat a Márciusi Front történetében s ezzel van összefüggésben az a tény is, hogy egyedül a debreczni fiatalok tudtak számottevő ifjúsági mozgalmat teremteni városunkban s tudtak kiemelkedni így szektaszerű elszigeteltségükből. Lapjuk, a „Tovább”, a magyar demokrácia becses emléke, olyan lap, amelynek szinte minden sorát ezek a fiatalok írták s amelynek számai legtudatosabban sugározzák a nemzeti összefogás szükségességének öntudatát a germán imperalista veszéllyel szemben. A Márciusi Front mindössze néhány évig élt, csak. Az ország fasizálódásának rohamos üteme, a demokratikus pártok ingadozása, a Márciusi Front belső meghasonlottsága odavezettek, hogy ez a jelentős és sokat ígérő mozgalom elhalt. Kívánatos lenne, ha a magyar demokratikus ifjúság negyvennyolc megünneplésének előkészületei közben nem feledkeznék meg a Márciusi Frontról. Hozzákezdene és megkísérelné ennek a mozgalomnak igaz történetét összeállítani és az ifjúsággal megismertetni belőle mindazt, ami ma is időszerű és tanulságos. Bizonyos, hogy tanulmányozása közben sok ilyenre bukkannának. AVXVVVVVVVXVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVVXVVVVVVVVVXVVVVVVVVXa I PETŐFI SÁNDOR: MÁRCIUSI IFJAK IHWWiB1tf,Wk Szolgaságunk idejében Minden ember csek beszélt, Mi rátánk a legelsők, kik TVnni mertünk a honért! Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztok föl zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megilletük, és tizennégy Mit jem szív földobó golt, Wffy szóvá s egy érzelemm Olvad össze « haza. Az érzelem ,"rlkesülés", A szó „st" ' vita. Oh ez ritkaszép látvány volt, S majd ha vénöl a világ. Elmondják az unokáknak Est a kort <s nagyapók. És mi becsben, hírben álltunk, Míg tartott a küzdelem, De becsünknek, «a hírünknek . Vége tett nagy hirtelen. „Kik nem voltak a csatán, a Diadalhoz jöttének, S elszedték a koszorúkat, Mert a szóhoz értenek. Viseljétek a lopott hírt, A lopott babérokat, Nem fogjuk mi fejetekről Leszaggatni azokat, Esreg, mely míg a harc folyt,Abban lelünk mi jutalmat. El cell bújva rogy aludt Megnyugoszunk mi azon: Így, súgott a diadalnál: Bárkié is a dicsőség, Mi viseltünk háborút! A hasáé a haszon! Legyen tehát « tiétek A dicsőség és a bér. Isten neki... nem küzdenénk »n Sem dicsőség, sem díjért. És ha újra tenni kell majd, Akkor újra ott leszünk, És magunknak bajt s ti.'tűitek Koszorúkat szerezünk* ***** VXXXXXI VXX.X.X.X.VXAkXX.VVVVX.’VNrVX.^^ i