Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-08-02 / 120. szám

a monarchia a politikai institutiók közt a legha­szontalanabb, s legveszedelmesb. És pedig nem csak mondta, hanem nagy csat­­togósan demonstrálgatta is, mint valami német tu­dós professor. Én, és többen hittünk önnek mint az evangé­liumnak, ön belénk plántálta a leggyönyörűsége­­sebb elveket, s most cserben hagy bennünket, s át­szökik a monarchistákhoz. Ez nem szép öntől, Marczius bácsi. Vagy azért, hogy fél ön a republikától, mert e szót a táblabíró gonoszabb valaminek tartja, mint a törököt, tatárt, ráczot, és státusadósságot összevéve. Parbleu­ hát mióta kell az újság­íróknak, mint aféle souverain ficzkóknak saját magasb eszméiket a közönség tetszésének alá­rendelni. A monarchia ellen két nagy argumentum van, míg e kettőt meg nem döntik addig nem értelmes ember előttem az, a­ki nem republicanus. Az első argumentum illeti a monarchákat. Azt az egész világ tudja, hogy a monarchiai formák között a többihez mérve legjobb az örökösödési, és ime a monarchia ezen legjobb nemében milly lé­nyeges hiba az,hogy a népek millió felett a sors sze­szélyének adatik a főhatalom, az uralkodó lehet tu­nya, ostoba, tudatlan, részlelkű, álnok, fösvény, pazarló, lehet jó ember, de mit ér, ha gyenge fejű, az istenadta, s ha együgyüségével a körötte kul­logó nagy urak visszaélnek. A második argumentum a népet illeti. Szer­­kezte, én már vagy tizenkilenc­ év óta már csak megvolnék a világon , hanem még a­hány civili­­sült emberrel találkoztam, az még mind többé ke­vésbé mind republicanus volt. És miért nincs hát a világon még mindeddig egy átalános respublica ? Hát csak azért, mert az embernek olly nehéz úgy egész tömegben össze­beszélni. A sajtó hatalmas dolog. Hatalmas, mint a leg­nagyobb hadsereg. S azért hozták be a monar­­chák a censurát, mert egy európai sajtószabad­ság maga az európai szövetséges respublica. A fejedelmek hatalma a népek irányában oly o­lyan, mint egy némelly banc gazdasága. A fejedelmek a nép minden egyesének, kik felett uralkodnak, egyenként adósak mint adós a banc azoknak, kik jegyei közöl egyet tulajdonul bírnak. A fejedelmek hatalmukkal sokkal tovább ter­jeszkednek, mint a mennyire joguk volna. A ban­kok is így tesznek, háromszor is annyi jegyet hoznak forgásba, mint a mennyit beváltani képe­sek volnának. És a fejedelmek hatalma,­alamint a bankok hitele csak azon jó reményen nyugszik, hogy tán valahogy az emberek nem fognak összebeszélni s követeléseiket nem fogják ugyanazon napon egyszerre előterjeszteni. Ha pedig mégis előterjesztenék, akkor a ha­talomnak és hitelnek egy percz alatt vége volna, így volt vége Lajos Filep burger király hatalmá­nak, így lenne vége a bécsi banknak. Ezt a hitel és hatalom, fejedelem és bank ha­sonlatosságot egyik régi Marcziusból loptam ki, s én csak ennek engedelmével bátor voltam egy kissé illustratiokkal reproducálhatni. Szerkezte adja ki ezt a kis pajkosságot. Lássa ön: az ember nem tudja mit hozand reánk a követ­kező nap. Ha ön, mint egy hajdani censor a respublica­­szót minduntalan kihúzogatja lapjából, utoljára mindnyájan kikopunk azon élvezetből, hogy egy néha e kedves eszme feleml­­léséből egy kis lelki eseményt szivárssunk. Mi magyar republicanusok, ez időtájban go­noszul kevesen vagyunk, de a politicai hitek a tö­megben rendesen három nap alatt szoktak át­változni. A kis Thierske február előtt profondement monarchique volt, és most ollyan republicanus mint a pinty. Egy jó eső valamelly fővárosban s más napra a republicanusok, mint a gombák úgy bújnak elő. — Azt hiszi tán ön például, drága szerkezte, hogy Kovács Lajos, Bernát Józsi, Csiki Sándor és Com­pagnie nem lennének jó republicanusoknak va­lók.­­Az emberek, mindig csak a maguk érdekét tekintik , s ha a fejedelmek az adressek soraira sokat adnak kurtán jöhetnek ki. A világon semmi sem lehetetlen chinai csá­szár, burgerkönig , táblabirókirály az ég mind egy sorsa alatt vannak. Azért tehát még egyszer felkérem önt, kö­zölje ezt a mértékletes hangon irt republicanus czikket, nem árt hébe hóba egy kis bors a tábla­­bíró orra alá, úgy is ide­hova a Marczius nagyon is népszerű lap talál lenni. A patvarba ez nem jó hirbe hozná önt, ha még a táblabírák is pártolni kezdenek. Legalább csak ollyan formán közölje ön e czikket mint mikor a táblai ügyvéd éveken át compareal a terminusokra, és fentartja a fentar­­tandókat. Tisztelje ön barátunkat, Nagy Gedeont Kis Péter, a Marczius hiv tanítványa. Szerkesztő! Azt hittem, ön a nyilvánosság embere, s nagyon nagyon csalódtam. Látom ön is, kiben annyian bizánk, zsákban árulja a macskát. Vagy Vahot kint akar ön bánni velünk, ki mindig sajtópört emleget mióta a censural eltörölték midőn semmit sem mond s azt hiszem , abba az isteni sajtótörvénybe a semmire tán nincs büntetés, ha csak Vahot a semmit republicanus észszüleményeivel nem ugyanazonositja, amellyeket ugyan semmiségekben sem ismerünk. Ha ön a nyilvánosság embere, fölvilágosítand, hogy ki az a W. . alezredes, vagy őrnagy a teg­napi lapjában. Nekünk ismerni kell név szerint a gyönyörűséges mákvirágokat, — mert remény­­em nem soká eljövend az idő, midőn bokrétát kö­tendőnk belőlük. S ha hallgatna, kénytelen lennék kikiáltani után útfélen, hogy ön .. . se nem más mint Wesse­lényi Ferencz, a hires Misziak szeretett purdéja, ki a közel­múlt időkben atya helyében volt a Jó­zsika kormányzó­ B. Szolnok megyébe administrá­­tornak candidálva. Sorai kinyomatását lovagiasságától követeli. T­e t­e b­e. A papokról. A tisztelendő urak, nem gondolva vele, hogy a haza veszélyben van, ugyancsak dolgoznak, hogy a nemzetörségi szolgálattól felmentessenek. A püspök polgártársak összeálltak s a ministe­­riumh­oz folyamodtak e részben, azon argumen­tummal, hogy a nemzetőrségi szolgálat a papo­­kat lealacsony­tja . .. Tisztelendő püspök urak, önöknek igen ferde fogalmuk van a dologról, s ezt önöktől legkevésbé kellene várnunk. Aztán rész memóriára mutat, hát miért adták egykor a papnak a sok jószágot, nem azért-e, hogy h­arczoljanak. Ha most nem akarnak harczolni, ide vele a jószágokkal. Mi in­kább azt vártuk, hogy buzdítani fogják önök az alsóbbrendű papságot, hiszen pap úgy is több van mint szükséges, katona pedig sokkal kevesebb, mint a­mennyi kell. Vagy talán valami különös túlvilági lényeknek tartják önök magukat, hogy attól, a­mi egyaránt kötelez mindenkit, s mi most a haza veszélyben a fődolog, éppen önök legyenek felmentve ? Bizon csak éppen úgy emberek önök is mint bárki más , s mint emberek és e hazában élőknek honpolgároknak kell lenniök, úgy mint másnak , mint honpolgárok pedig tartoznak mind azon pol­gári kötelességekkel a hazának, mellyekkel tar­toznak mások. Nem csak a kassáknak, előjogoknak, vakbuz­góságoknak ideje is lejárt s le kell járniok . . . S ha valaki még ragaszkodik, s kapkod hoz­­zájok, nevetségessé válva, minél inkább halasztja az azokróli lemondást, annál keserűbbé teszi azt. Most még önkényesen teszi, remélem nem sokára kényszerítve lesz reá. Az csak a régi világba való volt, hogy a pap valami kiváló lénynek tekintessék, melly holmi nymbusos testi lelki kiváltságokkal körülsugároz­va, az emberiség felett áll. Egyszerű honpolgár az, és gyarló ember úgy, mint mindnyájan; mint pap pedig hivatalnoka, szol­gája a hazának, s igy az emberiségnek. S ugyan van-e szebb nevezet, mint ember és polgár ? Van-e dicsőbb kötelesség, mint az emberi és polgári ? Ki ennél szebbet tud, az nem ember, s nem honpolgár. Minő törpeségek ehez képest ezek : egyházi rend, szerzetes rend, reverenda- csuklya- sérthet­­lenség, indelebilis karakter sat. Legyünk becsületes emberek, jó polgárok. Terjesszük az emberi és polgári erényt, erkölcsöt, isteni és emberi törvények által, nem kell ehhez 482

Next