Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-09-19 / 161. szám
húshoz kenyeret eszik, s a kétségbeesésig ájtatos képet csinál. Drága táblabíró, nem arról van szó, hogy ezután ne makranczoskodjál, hanem arról, hogyha eddig próbáltál valamit tenni, légy ura szavaidnak, állj ki a sikra, mérkőzz meg az ellenséggel, kitől midőn egyszer beteg volt, holmi egyetmást elcsipkedtél. . . . Ha pedig nem erre a legtermészetesb alapra fektetted politikádat, elárultad magadat, hogy beszélsz, s azt sem tudod miről van a szó. — Pest September 19. íme ismét megtermő bűnös engedékenysége, simogató politikája kormányunknak egy utabbi szép gyümölcsét. Az árulás gyalázatos kígyója felemeld immár fejét, magában a képviselők házában ! Halljátok, halljátok Ihatszászkövet kimeri nyilatkoztatni a képviselőháznak,hogy a törvénytelenség terén van, s ezért ők képviselői állásukat leteszik! Ezt mondják vagyis inkább írják hatan a képviselő háznak, a tövényhozó testületnek, és a képviselő ház, a tövényhozó testület még mindig késik a szigor ezen eszközeihez folyamodni, az erélyesség azon tényezőit megragadni, mellyek rendeleteinek tiszteletet szereznek, mert a meghajolni nem akarókat megtörik. Hisz miért is búvna el többé rejtekébe a reactio ? Miért is venné magára a hazafiság színét az áruló ? Miért takaródzik a honszeretet leplével az ármány és gazság ? Avagy nem sétál e bántatlanul Budapest utszámn a pártütőnek akárhány czimborája ? Avagy illettetett e csak egy ujjal is egyetlen azon számos tisztek közül, kik a magyart csupa hálából elárulák ? Avagy függ e az akasztófán csak egyike is azon gazoknak, kik a népet a leggyalázatosabb ürügyekkel a legpiszkosabb okokkal izgatják, ösztönzik saját édes annyja—e szegény csalatotthon ellen tenni fegyvereit ? Nem. Még egy áruló sem véve el érdemlett büntetését, sőt simogattattak, czirogattattak mindekkoráig mindazok, kiknek árulását tények bizonyítják. Meddig fog még a nemzeti gyűlés, meddig a kormány a vétkes engedékenység e hazát veszélyeztető kímélet terén még késlekedni. De térjünk ama hat képviselőhöz, kiknek neveit elfeledtük — hogy az Isten se emlékeznék reájuk soha is. — De kiket az országos rendőrség felügyelete alá ajánlunk. Mindenek előtt azt kérdjük, miként követhet el a törvényhozó test, — melly a veszélyektől környezetb hon és trón megmentésén dolgozik — törvénytelenséget ? Mi tagadjuk, hogy ez lehetséges volna még akkor is, ha a nemzet képviselői jónak látnák — a trón és haza védelmére—magukat conventé alakítani, még akkor is , hogyha szükségét látnák — a trón és haza védelmére — ideiglenes kormányt vagy dictatorságot fogadni el. Mindaddig, mig egy veszélyben forgó monarchiai státus megmentése eszközeit a trónra is kiterjeszti, törvénytelenséget el nem követ. És ha oda mennénk vagy is inkább intettnének is ügyeink, — mert Istenünkre mondjuk, nagyon kényszerittetünk e lépés felé, — hogy védelmi intézkedéseinket csak a honra szorítsuk, még akkor is csak egy con ventiót bontanánk fel, melly két szabadon egyezkedő felek közt — a régi hazug juridicus stylus szerint — úgy örök időkre köttetett, de mellynek felbontására bizony mi sem az első sem a második lépést nem tettük, hanem igen is tette a másik fél, melly vakon hagyja félrevezettettni a lábai előtt tátongó örvénybe. És így inthesi sem áll az, hogy egy országnak törvényhozói testülete bármikor is a törvénytelenség terén állhatna ; kivéve ha árulást követne el maga a haza ellen, kivéve, ha a nemzetet eladná. Azért nem bosszantó, nem gyalázatos ez ha hat ember előáll és — mert fél árulását személyesen bevallani — megírja a törvényhozó testületnek , hogy „hallod e te nemzeti gyűlés, te törvénytelen utakon jársz, azért mi, kik a törvényt tiszteljük s annak útjáról eltérni nem akarunk nem maradunk többé köztetek.“ — Lehet e nagyobb insolentia, mellyet egy nemzet képviseletével űzni lehetne? Uram fia nem csodálkoznánk, ha a szabadság terén egy akasztófa állana, mellyen ő méltósága a staatsrath Rosenfeld függne? vagy az uj téren egy q u i 11 o t i n működne, mellynek erélyes eljárása alól egy pár más hazaáruló feje gördülne elő ? vagy ha egynéhány izgató ott Szebenben egy kis golyó által szabadult volna meg föfájásától ? Ekkor — mondjuk — még nem csodálkoznánk, ha a képviselő Rosenfeld —báttyának méltó öltse — azt mondaná, hogy a törvényhozó test törvénytelenséget követ el. De mindez nem történik, sőt a kormány mint törvényhozó test a kelletén túl lágy és félénk, olly lágy és olly félénk, miként tán a hazát is elveszti. És mégis úgy mernek nyilatkozni? De hiszen épp azért mernek , mert — mint czikkünk elején írtuk — az árulóknak arany idejök van, s fejeknek egy hajszála sem görbül el a nemzet képviselőinek és kormányának akaratjával. Dolgozna csak a guillotine, állna csak a bitó, meghúzná magát az árulás s nem merné legalább piaczra vinni megmérgezett áruczikkeit. De ne gondolja ama hat képmutató, miként nem tudjuk merről fut a szél ? Ne gondlja dominus Rosenfeld és Friedenies — kiknek elsőjéről még aprilban szólottak e lapok — miképp ne tudnák, hogy Bécsből csak most jöttek le ? Oh mi nagyon jól tudjuk „wie viel es geschlagen hat!“ És éppen mivel tudjuk hányat ütött, figyelmeztetjük őket, hogy a közelebbi napokban egy társulat keletkezett az egyesült magyar hazában, mellynek feladata az árulókat kinyomozni sikét az itélőszék kezébe szolgáltatni — ha már egyszer félóráig nyakuknál fogva kötélen függő 11ek. Erre figyelmeztetjük az illetőket. Végül még a szász nemzethez fordulunk, és felszólítjuk ezen hat dominus küldőit, válasszanak más képviselőt s hívják ezeket vissza,mielőbb átadván őket a megvetésnek, mellyet érdemlenek. Felhívjuk a szász nemzet józanságát, becsületességét, ne hagyja magát egynéhány kebelében dúló hazaárulási terveket főző által tévutakra vezettettni, s ez által mind e nagy hazát, mind pedig s legkiváltképpen — magát kimondhatatlan veszélyek tömkelegébe vezettettni, mellyből e hon bizonyosan ki fog bontakozni, de ők soha élve ki nem jöhetnek. Gondolja meg ezt a szász nemzet, és tisztítsa meg magát saját és e hon árulóitól. Magyarfi, Pest, September 18. A veszély perczenkint növekszik. A rácz lázadók még nincsenek szétverve. Jellasich, a reactio hitvány eszköze, előnyömül és a szegény magyar hazát — mellyet elhagyott az, ki szent esküvel fogadá szabadságát védeni — újabban saját fia elárulta. Jellasich maholnap Pest közelében lesz, a nélkül, hogy csak egy kardcsapás történt volna. És mi mindennek oka ? .... A hadvezérek hiánya. A kik vannak, árulók és a kik nem árulók, igen kevés kivétellel alkalmatlanok a vezérségre mi igen természetes, mert alig találunk tábornokot, kik a régi rendszer alatt nem születés, önállástalan csúszás mászás, hanem talentumok által vergődött volna fel. Ha alkalmas és becsületes vezérekről nem gondoskodik kormányunk mielőbb, minden erő hiábavaló sergeink lelkesültsége. E lapok múlt számában említés létetett Vetter őrnagyról, midőn ezt olvasom, önkénytelenül eszembe jutott Gombos alezredes, ki jelenleg a hadügyminiszériumnál van alkalmazva. Ez ember egy azon kevesek közül, kiket nem születés, nem pártfogás emelt föl, hanem talentom. És talentumát a miniszerterium elösmerte, midőn előléptetéssel jelen hivatalába helyezé. De jelen vészes pillanatokban iró asztal mellett nélkülözhetőbb a hadi tudományokban jártas és hona szabadságért lelkesült katona, mint a harczmezőn. Nekünk most mindenek felett alkamas vezérek kellenek. Ne hagyjunk hát használatlan egyetlen haszonvehető egyént is. Ne feledkezzünk meg azokról, kikben a tehetség, akarat a honszerelemmel párosul. És Gombos alezredes illy egyén. Lázár, K. 646