Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-10-19 / 184. szám

nincs, — sőt ellenkezőleg, még némelly honvédi tisztek is, — kik állásukat egyenesen e honnak köszönik — nem a leghazafiabb szellemmel táp­lálják embereiket, mindenesetre módot kell ta­lálni , hogy a katona, kit többé gép gyanánt hasz­nálni nem sikerülend — alkalmat nyerhessen, néhány jó irányú lapok segélyével, magának a hon állapotáról tudomást, és honszerelmének biz­tos irányt szerezhetni. A jó szerkezetű czikkek, és lelkes felhívások a leghidegebb keblet is felverik közönyösségé­ből. — Ez tény — használjuk a módot. Napoleon, világhírű proclamationak köszön­hető nagy részben győzelmeit és harczias dicső­ségét­ költ Pesten oct. 17. 1848. polgártársa Reguli János, honti nemzetőr. A Marczius tizenötödike, 181 -dik számában egy épen a táblabiró politics egyik — műveivel együtt sírba szált hősének x y z jelvével aláso­rozott czikkíró, miután az elégületlenség jere­­miadjának egy versét a hadügyminiszer fölött el­károgta, bele­kapcráskodik az országos hadi ta­nácsba, azt részrehajlással, csalással, s egyébb is­­tentelenségekkel vádolja, a tényeknek keresztelt hazugságok mint visszaélések megóvásá­val meg nem elégedve, neki türkődzik a vétkesek széttiprására, és a tanács tagjainak személyessé­gét méltatlanul piszkolja. Hogy czikk­ónak a haditanács eljárása nem tetszik, azzal nem gondolunk, az az ő privát gusz­tusa ; meglehet, hogy némelly hiú remények szenvedtek hajótörést a haditanács részrehaj­ló eljárásán, s innen erednek világ fájdalmai, — mert van szerencsénk ösmerni, némelly inalcon­­tente bikficzeket, kik mivel a tisztikard ke­zű krémem bízathatott, vagy bizonyos o­k­­­c v­é­d el­nyerésére elegendő tehetséget nem tanúsítottak, most kard helyett csákánnyal fegyverkeznek azon átkozott visszaélések megbeszálására; — de hogy a legtisztább polgári erényt szabadon marczongolja piszkos körmeivel — ezt szó nél­kül nem hagyhatjuk. Czikkiró gyanúsítja a tanács­tagokat, hogy egymást nevezgetik ki egyik fokról a másikra érde­­metlenül, midőn Lahnert, Répássyt stb. kik a harczmezőn szereztek érdemeket, elfelejtik. Szerencsétlen ! — miért nyúl tollhoz, ki még azt sem tudja, hogy a nem­zetörségi tanács kine­vezési s előléptetési joggal felruházva nincs ? Nyissa meg tehát X Y Z ur tetemes halló esz­közét s tudja meg, hogy a nemzetőrségi tanács csak ajánlatokat tesz és tehet, melly ajánlottakat a kinevezési joggal bíró, ha tetszik elfogadja, s ki­nevezi, ha nem, visszautasítja, következőleg a tanács­tagok egymást ki nem nevezhették, de hogy az illető helyen ők is, valamint Lahner és Répás­­sy, s mindazok kik a a hazának szolgálnak és ér­demeket szereztek eleléptettessenek ezt méltán igényelhették. Czikkirónak tehát ebbeli aprehensioja igaz­ságtalan, — vagy talán elvül állítja fel, hogy egyedül a harcz mezőn lehet érdemeket szerezni? úgy nem vitatjuk meggyőződését, mellyből leg­­piquanttabb következéseket vonhat saját szemé­lyére, ki midőn a hazának minden egyes fiaira szüksége van, akkor pasquil gyártással foglalko­zik. — Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy ezen általános vád olly tisztelt veteránokat is érintett, kik Európa óriás harczaiban a magyar fegyver becsületét fentartani segítették. Nem szándékunk a czikk minden egyes rész­leteire reflexiókat csinálni, csak általánosságban értesítjük czikkíret némelly tényekről, mellyek elegendők lesznek szemtelen hazugságait meg­semmisíteni. A haditanács eddig 40 honvéd zászlóaljat szerkezett, mint­egy 20,000 önkénytest fölsze­relt, honvéd tüzérséget állított, az ország nem­zetőrségét olly czélirányosan rendezte, hogy be­lőle olly mennyiség létethetett mozgóvá, minőre Európában a nemzetőrséget véve, még eddig pél­da nem volt. Ezen testületet, melly illy eredményt mutatott fel, czikkiró hanyagsággal vádolja. E’ testület tagjait czikkiró előléptetésre ér­­demetlennek tartja, azon tagokat, kik napjaik majd minden perczeit feláldozták, hogy legújabban is­mét 60 uj zászlóalj kiállítassák, tüzérség szapo­­ritassék, lovasság, mellyből már legalább 4000 kiállítva van, a lehető legnagyobb számig alakit­tathassék s szóval, hogy egy nemzeti hadsereg, melly nekünk Európában tekintélyt szerezhet, melly nélkül önálló nemzetek sorába fel sem vé­tethetünk — mielőbb kiállitassék. Már ha felfog­ja czikkbre e herculesi munka kiviteli nehézsé­geit , mellytöl maga az országgyűlés vissza­ijedt, mellyet Mészáros, és Batthyány lehetetlen­nek tartott, akkor e testületet, melly nemzet nagyságunknak illy alapot épít, érdemetlennek, hanyagnak nem nevezhet. Tanulja meg czikkiró, ki olly irodalmi fertel­mek koholásával vesztegeli a drága perczeket Sieyes azon mondatát, ha szabadok akar­tok lenni, legyetek igazságosak. Többen. Rimaszombat October 10. Négy napja, hogy Pestet elhagyom, s máris ollyan vagyok, mint egy ócska kalendárium, Pest­ről hozott néhány újdonságaim pár nap alatt merő ócskaságokká lettek. S aztán tudnak tán itt a vidéken mindent, a legapróbb részletekig. Mindenki talpon van, s a legéberebb figyelemmel kiséri az eseményeket. Oda jutottunk valahára, hogy dolgainkat semmi kedvünk sincs többé, csupán magára a jó istenre bízni, hanem magunk szeretünk hozzá látni. S csak így is lehet belőlünk valami. Erélyes mozgalmaink mindenkit lelkesedéssel töltenek el. A csöggedésnek, kétségbeesésnek legkisebb jelenségét sem találhatni. Nincs az a rész hir, a mi a népnek önmagába vetett bizalmát megrenditni képes lenne. Váczon túl találkozom a gömöri zászlóaljal, dicső egy csapat! Tompa is velök van, harczias hívei a szent igéket majd fegyvereik élével fog­ják megtestesíteni. Gyarmaton kissé az ujonczozást szemléltem. Boszonkodva fordultam el a sok pityergő arcztól, melly a megyeházat körülvette. Örege, apraja úgy sirt, rít mindenfelé, mintha vágóhidra vitték vol­na kedves Pistájukat. Szomorú dolog, hogy né­pünk nagy része annyira iszonyodik a katona­ságtól. S nem azért pedig, mintha nem volna benne harczias szellem, de mert az eddigi szerencsét­len katonáskodás csak nem mehet ki fejéből. Ad­ták vitték a gazembert katonának, hogy örökre szabaduljanak tőle, de a becsületes jóravaló fiút megtartották az eke mellett. S úgy látszik, az it­teni nép némelly része a dolgok új fordulatáról még mit sem tud, legalább nem nagy buzgóságra mutat a haza iránt, midőn a szegény ember in­kább eladja egyetlen jószágát, pár ökrét, csak­hogy az árán fia helyett egy szerencsétlen furu­­lyás czigánylegényt kiállíthasson. Itt legalább az ujonczok nagy része drága pénzen fogadottakból állott. Hát nem lehetne e népet a katonaviszonytól megszabadítani, s e dermesztő hideg közönyösség­ből felrázni ? Dehogy­nem, dehogy­nem ! Csak tisztviselő uraimék, azon a tekintetes szolgabiró uramféle kerékvágáson túl is tennének egy pár lépést, amúgy testvériesen. Gömör felső részén itt ott a bujtogatók keze­­nyomával is találkoztam. Urak háborújáról, király seregéről, melly felosztandja köztök az urak jó­szágát, fantazirozott a szegény tudákos öreg, mig a dolgok állásáról egyszerűen felvilágosíthatom. Osgyánban sok a szép lány és menyecske, talán azért vonakodnak katonának menni az it­teni legények. Na de van is aztán jó dolguk, csak­hogy itthon maradtak, — útitársam egy istenfélő kálamista fiú — majdnem quakkerré lett azoknak áltára. Rima-Szombat olly csendes, olly elhagyott, mintha kihalt volna belőle a lélek. De nem is csuda — nem hiszem, hogy van vidéki kisváros, melly többet tett volna a közügyért, mint Rima- Szombat. Ifjai majd mind honvédekké csaptak föl. Nemzetőrei közül 300 van a gömöri önkény­­tesek közt. Lelkesedés, czélszerű intézkedések, pénz, ember — szóval mi sem kiméltetett, hogy a veszélyben levő haza megmentésére, részükről minden megtétessék. Illy lelkesedés, illy áldoza­toknak, lehetlen, hogy kívánt sikere ne legyen. Rima-Szombat pedig a felvidéki tótságnak épen torkában van — ezért nem kevés áldozat, hogy nemzetőreit kimozditá. Ha a sötétben lap­pangó szikra e vidéken is lángra találna kapui, Rima-Szombat mi könnyen lehetne első áldozat. A közel Tiszalczon a napokban egy kis kra­­vat volt. Némelly gyanús egyének, kik Hurban beütésekor eltűntek e vidékről, most ismét haza szállingóztak. A csendbiztos kérdőre ak­ara őket vonni, de vasvillás nép állott ellenébe. Majd fel­­szólitatott a tiszoleti tanács, hogy e gyanús egyé­neket adja át a megyének — különben erőhata­lom fog alkalmaztatni. Ez erélyes föllépésnek kí­vánt hatása jön. A gyanús egyének, hogy a be­következhető nagyobb bajt elhárítsák fejekről, maguk mentek be Pelsőczre. A nyomozás ellenök megkezdetett. E három jó madár neve: Daxner, Francisei és Bakulinyi.1­ 739

Next