Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-06-19 / 82. szám

329 Lekisértek az udvarra, a városház előtt még mindig ordított a részeg csorda. Fegyveres nem­zetőrök álltak elő, és körülvettek. — De így gyalog csak nem utazhatom el, mondom, be kell várnom, míg kocsim megérkezik Szent­ Miklósról. Addig nem várhatunk, szólt a kicsapott nótá­rius, mindjárt indulnia kell önnek , tovább nem tartóztathatjuk a népet. Majd szerzünk mi kocsit . . . épen ott áll egy készen . . . hajts utánnunk kocsis ! S mentem­ a város végéig, hol szállva voltam, gyalog, fegyveres nemzetőröktől körülvéve, csak az hiányzott, hogy kezemet hátra nem kötötték. Fölrakták holmimat, fölültem feleségemmel s indultunk Szent-Miklósra. Már jó darabig men­tünk, midőn rákiáltok a kocsisra :­­ — Hová megyünk, hisz ez nem a Szent-Mik­­lósi út ! — De lesz az uram,felelt a kocsics, de nem az országút, majd ott a bösztöri csárdánál rátérünk. — Hát miért nem megyünk az országúton ? — Megparancsolták, hogy ne azon vigyem az urat. — Én elhallgattam, meg nem foghatván, miért történik ez? mikor már jó messze haladtunk, vé­letlenül az országút felé pillantottam, s láttam nagy távolban az én zászlómmal a szentmiklósi és laczházi kocsikat, mellyek mind az én embe­reimet vitték. Ekkor világosodtam fel . . . igy ját­szottak ki, hogy embereimmel ne találkozzam. Ir­­tóztató dühhel érttem haza. Dél felé visszajöttek a szentmiklósiak és laczháziak hasonló dühhel, s ők beszélték el, mi történt velök. Már mikor Szabadszállás felé mentek, a bösz­töri csárdánál , egy ember fogadta őket a pap fiának nevében: — A ki nem Petőfi, ide jöjön és egyék igyék, a ki pedig Petőfi, de ne menjen Szabadszállásra, mert mind agyon verik ! Embereim közül egy sem tántorodott el, se a csábításra, se az ijesztésre. Szabadszálláshoz ér­vén, a város végén azzal fogadták őket a hely­beliért, hogy Petőfi már eltávozott, ő maga kérte a tanácsot összetett kezekkel, hogy csak vitessék el őt, de azért be ne vigyék azt a zászlót, mellyen Petőfi neve van, mert mihelyt egy lépést tesznek vele, végük van. Barátom, kinél szállva vagyok, többed magával bement a városházhoz , kituda­kolni a dolog mibenlétét. A­mint nevemet emlí­tette, rá­kiáltottak, hogy ki ne mondja nevemet, mert halál fia lesz. Hirtelen zaj támad , hogy a város végén ösz­­szeütköztek a helybeliek és a szentmiklósiak.Erre a bentlevő szentmiklósiak kifutottak társaik védel­mére , de a hir szerencsére csak koholmány volt. Tanácskoztak, mit tegyenek, bemenjenek-e vagy sem? az oda valók föl voltak fegyverkezve pus­kákkal , kardokkal, sőt kaszákkal és vasvillákkal is. Jött egy deputalio a városháztól, melly azt mondta, hogy bemehetnek bizton, m­e­r­t m­á­r le­rak­t­á­k a fegyvert. — E nyilatkozattal elis­merték, hogy csakugyan fel voltak fegyverkezve, s az én embereim, kiknél még bot sem volt, azt mondván , hogy a mint letették, föl is vehetik is­mét a fegyvereket, visszafordultak, de azon szán­dékkal , hogy ha engem még utolérnek, vissza­visznek magukkkal a választásra, ha mindnyájo­­kat lelövöldözik és agyonverik is. — Szerencsére csak itt Szent­ Miklóson találkoztak már velem, hol csendre és rendre intettem őket, azzal biztatván, hogy a törvény majd elégtételt ad nekik, a­mi­ben nem kételkedem. Szabadszálláson egy hanggal, szavazás nélkül kikiáltották követnek a pap fiát, egy gőgös buta embert, ki azon felül Szluha teremtménye... Ekkér ment végbe a követválasztás. Nem ha­misítottam egy tényt sem, de csak egy szót sem, isten engem úgy segéljen ezen és a más világon! És azok, kik ellenem lázitották a népet, örökké azt beszélték, hogy én lázitottam, én vagyok a lá­zitó .. Hah, ha lázitottam volna, azóta a szentmik­­lósi és szabadszállási kapatosok csontjai szétszórva hevernének, és rajtuk a kutyák rágódnának. Ez csak egy két számba került volna, de én voltam a ki mindig csillapítottam, rendre intettem a né­pet, én gátoltam meg az összeütközéseket. Soha sem ostromolta szemtelenebbül a becsü­letességet és igazságot a gazemberség, mint ezen esetben. Azzal kezdték, hogy gyűlölné tegyenek a nép előtt, nyomtatott proclamation­ által, mit to­lakodásnak magyaráztak. Ezzel nem boldogulván azt hozták föl, hogy repellicanus vagyok. Soha­se bánjuk mi, ha republicánus is“, felelt a nép, „hadd legyen, azért követünk lesz.“— „Ez azon ember, szóltak a farizeusok, ki ellensége a ministerium­­nak és a királynak !“ erre a nép így válaszolt: „nem bánjuk mi, akárkinek az ellensége, de mi­nekünk barátunk, azért követ lesz. A ministerek és a király nagy urak, lesz elég barátjuk az or­­szággyűlésen, nekünk pedig vagy sem.“ Midőn az effélék sem használtak, kezdtek becsteleníteni, hogy én olly ember vagyok, kinek már Pesten nem is szabad szólnia, kit Pestről kitiltottak, ki­nek megbuktatását, bezáratását, agyonveretését jó szívvel fogja venni a ministérium, és az egész nemzet, s hogy én az illírnek, orosznak és ki tudja kinek el akarom adni az országot, s minthogy még ezen gyalázatosságok által sem hitték biztosnak győzedelmüket, az utolsó éjjel leitatták a népet, s a részeg tömeggel erőszakosan buktattak meg.— Hogy nevezzem ezt az eljárást ? erre egy uj szót kellene feltalálni, mert az ördögi gonoszság eh­hez képest krisztusi erény ! — Ti nehány becsületes kaputos emberek, kik a magatok veszélyeztetésével is pártomon, és igy a nép pártján voltatok, fölirtam neveiteket, s nem fogom elfeledni. De fölirtam a ti neveiteket is, ti nem tudom micsodák, kik ellenségeim , és igy a nép ellenségei voltatok, s csak annyit mondok nektek, hogy két szót tanultam Erdélyben az olá­hoktól, ez a két szó : „c z i n e m i n t y e!“ És ennek ma kellett történnie, hogy engem, mint orosz spiont, mint hazaárulót, agyon akart verni a magyar nép, ma junius lökén . .. ma há­rom hónapja, hogy martius 15-dike volt, midőn első valék azok közt,kik a magyra nép szabadsá­gáért szót emeltek, síkra szálltak! — De én azért nem a népet kárhoztatom , hanem ámitóit, félre­vezetőit , kiket egykor törvény és isten egyaránt meglakoltál.... a nép is előttem szent, annyival inkább szent, mert gyönge, mint a gyermek. — Dícsértessék a nép neve most és mind­örökké ! *) Petőfi Sándor. *) Kérem minden becsületes elvű szerkeztőtár­­samat, hogy e czikket lapjában közölni szí­veskedjék. Petőfi Sándor: Bácsmegye Pesthez sebes futárt küldött rög­töni 10,000 nemzetőr küldésért. A bácsmegyei ráczok hallgatnak de ha rokon­feleik jönnek megválik mi fog történni. Önkénytes sereg ? — Még eddig katonás dr. Hrabovszki 1,500 katonával bir.Ha kimegy a várból a tömeg erőt vehet s a Magyarország kulcsa Péter­­várad az ellenség kezébe jutt. Éljen a posztó concursus! Pest jun 19. Sokat gondolkodtunk és vitatkoztunk arról, mi lehet oka azon ingerültségnek, melly pár hetek előtt olly igen zajongó volt az ország minden ré­szeiben — a Martius 15-ke irányában. És nem azért gondolkodtunk s nem azért vi­tatkoztunk, mintha a zaj és ingerültség meggyő­ződéseinket megingatták volna, mintha ama de­monstrálók tollunkból kifolyó eszméinkre befo­lyással lehettek volna: nem, mi gondolkoztunk és vitatkoztunk csupán azon okból, mert a kapacitá­­lásnak — ha az okszerűleg támogattatik őszinte barátjai vagyunk. A zaj az ingerültség, a demonstratiok — mint illett — megszűntek csak itt ott üget még egy el­elkésett bizalom szavazó, ki csak azért járul elő, hogy elmondhassák róla, miképp ő is ott volt; csak itt ott lobognak fel egyes lángjai az auto-da­féek lecsilapult tüzének, mint nagy zajt ütött de ártalmatlan égi háború elvonult utóvillá­­mai , mellyek annyival kevésbé jelentősek és agasztok , mert még — dörgést sem hallani utánnok. És ez jól van igy. A rögtöni átalakulás min­denütt és mindenben rengéssel jár. Mi nem ütödünk meg azon, ha az elnyomva tartott földnépe robotja megszűnését néhai földes­ura megrabolásával akarja megünnepelni ; nem csodálkozunk azon, ha az eddig orfintorgatással sarcasticus megjegyzésekkel emlegett bourgeosie az egyenlőséget aként magyarázza, hogy már most ő jobb a mágnásnál, s még azon sem bámu­lunk ha a censura alatt tartott táblabiróság a saj­tószabadságot abban helyezi , hogy csak úgy le­hessen írni, mint a tekintetes nemes vármegye és a nemes városi tanács akarja. Mind­ez minket meg nem lep. Ez másképp nem is lehet. Mi örvendünk, hogy a magyar olvasó­közön­ség a sajtó­szabadság ezen első lázas állapotából mind inkább kigyógyul, s átlátni kezdi, hogy lesz a még­sem olly veszedelmes valami, ha véleménye­inkben elágazunk is csak a végczélban, a haza jólléte előmozdításában, értsünk egyet. Az ellenünki demonstrátiókat ezért teljesen felednek is , — mint ollyat, mellynek a mi vagy mások irányában okvetlen előbb utóbb bekövet­kezni kellett — csak némelly e demonstráliókhoz kötött balvélemények, és hibás felfogásból eredt ferde nézetekről kívánunk röviden emlékezni. Fő támadó ok volt irányunkban az, hogy mi elleneinknek, — az illyreknek és szászoknak — honunk ellen kezeikbe fegyvert adunk, hogy czik­­kjeinket leforditsák illyr és német nyelvre, s fel­olvassák Szebenben és Zágrábban, igy szólván:

Next