Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-06-19 / 82. szám
329 Lekisértek az udvarra, a városház előtt még mindig ordított a részeg csorda. Fegyveres nemzetőrök álltak elő, és körülvettek. — De így gyalog csak nem utazhatom el, mondom, be kell várnom, míg kocsim megérkezik Szent Miklósról. Addig nem várhatunk, szólt a kicsapott nótárius, mindjárt indulnia kell önnek , tovább nem tartóztathatjuk a népet. Majd szerzünk mi kocsit . . . épen ott áll egy készen . . . hajts utánnunk kocsis ! S mentem a város végéig, hol szállva voltam, gyalog, fegyveres nemzetőröktől körülvéve, csak az hiányzott, hogy kezemet hátra nem kötötték. Fölrakták holmimat, fölültem feleségemmel s indultunk Szent-Miklósra. Már jó darabig mentünk, midőn rákiáltok a kocsisra : — Hová megyünk, hisz ez nem a Szent-Miklósi út ! — De lesz az uram,felelt a kocsics, de nem az országút, majd ott a bösztöri csárdánál rátérünk. — Hát miért nem megyünk az országúton ? — Megparancsolták, hogy ne azon vigyem az urat. — Én elhallgattam, meg nem foghatván, miért történik ez? mikor már jó messze haladtunk, véletlenül az országút felé pillantottam, s láttam nagy távolban az én zászlómmal a szentmiklósi és laczházi kocsikat, mellyek mind az én embereimet vitték. Ekkor világosodtam fel . . . igy játszottak ki, hogy embereimmel ne találkozzam. Irtóztató dühhel érttem haza. Dél felé visszajöttek a szentmiklósiak és laczháziak hasonló dühhel, s ők beszélték el, mi történt velök. Már mikor Szabadszállás felé mentek, a bösztöri csárdánál , egy ember fogadta őket a pap fiának nevében: — A ki nem Petőfi, ide jöjön és egyék igyék, a ki pedig Petőfi, de ne menjen Szabadszállásra, mert mind agyon verik ! Embereim közül egy sem tántorodott el, se a csábításra, se az ijesztésre. Szabadszálláshoz érvén, a város végén azzal fogadták őket a helybeliért, hogy Petőfi már eltávozott, ő maga kérte a tanácsot összetett kezekkel, hogy csak vitessék el őt, de azért be ne vigyék azt a zászlót, mellyen Petőfi neve van, mert mihelyt egy lépést tesznek vele, végük van. Barátom, kinél szállva vagyok, többed magával bement a városházhoz , kitudakolni a dolog mibenlétét. Amint nevemet említette, rákiáltottak, hogy ki ne mondja nevemet, mert halál fia lesz. Hirtelen zaj támad , hogy a város végén öszszeütköztek a helybeliek és a szentmiklósiak.Erre a bentlevő szentmiklósiak kifutottak társaik védelmére , de a hir szerencsére csak koholmány volt. Tanácskoztak, mit tegyenek, bemenjenek-e vagy sem? az oda valók föl voltak fegyverkezve puskákkal , kardokkal, sőt kaszákkal és vasvillákkal is. Jött egy deputalio a városháztól, melly azt mondta, hogy bemehetnek bizton, mert már lerakták a fegyvert. — E nyilatkozattal elismerték, hogy csakugyan fel voltak fegyverkezve, s az én embereim, kiknél még bot sem volt, azt mondván , hogy a mint letették, föl is vehetik ismét a fegyvereket, visszafordultak, de azon szándékkal , hogy ha engem még utolérnek, visszavisznek magukkkal a választásra, ha mindnyájokat lelövöldözik és agyonverik is. — Szerencsére csak itt Szent Miklóson találkoztak már velem, hol csendre és rendre intettem őket, azzal biztatván, hogy a törvény majd elégtételt ad nekik, amiben nem kételkedem. Szabadszálláson egy hanggal, szavazás nélkül kikiáltották követnek a pap fiát, egy gőgös buta embert, ki azon felül Szluha teremtménye... Ekkér ment végbe a követválasztás. Nem hamisítottam egy tényt sem, de csak egy szót sem, isten engem úgy segéljen ezen és a más világon! És azok, kik ellenem lázitották a népet, örökké azt beszélték, hogy én lázitottam, én vagyok a lázitó .. Hah, ha lázitottam volna, azóta a szentmiklósi és szabadszállási kapatosok csontjai szétszórva hevernének, és rajtuk a kutyák rágódnának. Ez csak egy két számba került volna, de én voltam a ki mindig csillapítottam, rendre intettem a népet, én gátoltam meg az összeütközéseket. Soha sem ostromolta szemtelenebbül a becsületességet és igazságot a gazemberség, mint ezen esetben. Azzal kezdték, hogy gyűlölné tegyenek a nép előtt, nyomtatott proclamation által, mit tolakodásnak magyaráztak. Ezzel nem boldogulván azt hozták föl, hogy repellicanus vagyok. Sohase bánjuk mi, ha republicánus is“, felelt a nép, „hadd legyen, azért követünk lesz.“— „Ez azon ember, szóltak a farizeusok, ki ellensége a ministeriumnak és a királynak !“ erre a nép így válaszolt: „nem bánjuk mi, akárkinek az ellensége, de minekünk barátunk, azért követ lesz. A ministerek és a király nagy urak, lesz elég barátjuk az országgyűlésen, nekünk pedig vagy sem.“ Midőn az effélék sem használtak, kezdtek becsteleníteni, hogy én olly ember vagyok, kinek már Pesten nem is szabad szólnia, kit Pestről kitiltottak, kinek megbuktatását, bezáratását, agyonveretését jó szívvel fogja venni a ministérium, és az egész nemzet, s hogy én az illírnek, orosznak és ki tudja kinek el akarom adni az országot, s minthogy még ezen gyalázatosságok által sem hitték biztosnak győzedelmüket, az utolsó éjjel leitatták a népet, s a részeg tömeggel erőszakosan buktattak meg.— Hogy nevezzem ezt az eljárást ? erre egy uj szót kellene feltalálni, mert az ördögi gonoszság ehhez képest krisztusi erény ! — Ti nehány becsületes kaputos emberek, kik a magatok veszélyeztetésével is pártomon, és igy a nép pártján voltatok, fölirtam neveiteket, s nem fogom elfeledni. De fölirtam a ti neveiteket is, ti nem tudom micsodák, kik ellenségeim , és igy a nép ellenségei voltatok, s csak annyit mondok nektek, hogy két szót tanultam Erdélyben az oláhoktól, ez a két szó : „c z i n e m i n t y e!“ És ennek ma kellett történnie, hogy engem, mint orosz spiont, mint hazaárulót, agyon akart verni a magyar nép, ma junius lökén . .. ma három hónapja, hogy martius 15-dike volt, midőn első valék azok közt,kik a magyra nép szabadságáért szót emeltek, síkra szálltak! — De én azért nem a népet kárhoztatom , hanem ámitóit, félrevezetőit , kiket egykor törvény és isten egyaránt meglakoltál.... a nép is előttem szent, annyival inkább szent, mert gyönge, mint a gyermek. — Dícsértessék a nép neve most és mindörökké ! *) Petőfi Sándor. *) Kérem minden becsületes elvű szerkeztőtársamat, hogy e czikket lapjában közölni szíveskedjék. Petőfi Sándor: Bácsmegye Pesthez sebes futárt küldött rögtöni 10,000 nemzetőr küldésért. A bácsmegyei ráczok hallgatnak de ha rokonfeleik jönnek megválik mi fog történni. Önkénytes sereg ? — Még eddig katonás dr. Hrabovszki 1,500 katonával bir.Ha kimegy a várból a tömeg erőt vehet s a Magyarország kulcsa Pétervárad az ellenség kezébe jutt. Éljen a posztó concursus! Pest jun 19. Sokat gondolkodtunk és vitatkoztunk arról, mi lehet oka azon ingerültségnek, melly pár hetek előtt olly igen zajongó volt az ország minden részeiben — a Martius 15-ke irányában. És nem azért gondolkodtunk s nem azért vitatkoztunk, mintha a zaj és ingerültség meggyőződéseinket megingatták volna, mintha ama demonstrálók tollunkból kifolyó eszméinkre befolyással lehettek volna: nem, mi gondolkoztunk és vitatkoztunk csupán azon okból, mert a kapacitálásnak — ha az okszerűleg támogattatik őszinte barátjai vagyunk. A zaj az ingerültség, a demonstratiok — mint illett — megszűntek csak itt ott üget még egy elelkésett bizalom szavazó, ki csak azért járul elő, hogy elmondhassák róla, miképp ő is ott volt; csak itt ott lobognak fel egyes lángjai az auto-daféek lecsilapult tüzének, mint nagy zajt ütött de ártalmatlan égi háború elvonult utóvillámai , mellyek annyival kevésbé jelentősek és agasztok , mert még — dörgést sem hallani utánnok. És ez jól van igy. A rögtöni átalakulás mindenütt és mindenben rengéssel jár. Mi nem ütödünk meg azon, ha az elnyomva tartott földnépe robotja megszűnését néhai földesura megrabolásával akarja megünnepelni ; nem csodálkozunk azon, ha az eddig orfintorgatással sarcasticus megjegyzésekkel emlegett bourgeosie az egyenlőséget aként magyarázza, hogy már most ő jobb a mágnásnál, s még azon sem bámulunk ha a censura alatt tartott táblabiróság a sajtószabadságot abban helyezi , hogy csak úgy lehessen írni, mint a tekintetes nemes vármegye és a nemes városi tanács akarja. Mindez minket meg nem lep. Ez másképp nem is lehet. Mi örvendünk, hogy a magyar olvasóközönség a sajtószabadság ezen első lázas állapotából mind inkább kigyógyul, s átlátni kezdi, hogy lesz a mégsem olly veszedelmes valami, ha véleményeinkben elágazunk is csak a végczélban, a haza jólléte előmozdításában, értsünk egyet. Az ellenünki demonstrátiókat ezért teljesen felednek is , — mint ollyat, mellynek a mi vagy mások irányában okvetlen előbb utóbb bekövetkezni kellett — csak némelly e demonstráliókhoz kötött balvélemények, és hibás felfogásból eredt ferde nézetekről kívánunk röviden emlékezni. Fő támadó ok volt irányunkban az, hogy mi elleneinknek, — az illyreknek és szászoknak — honunk ellen kezeikbe fegyvert adunk, hogy czikkjeinket leforditsák illyr és német nyelvre, s felolvassák Szebenben és Zágrábban, igy szólván: