Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-09-21 / 163. szám

Csütörtök 103. Szám. Pest, September 21. 1848. Nem kell táblabiró politika. MÁRCZIUS A Marczius Tizenötödike po­litikai hírlap October—decemberi évnegyedre előfizetheti helyben egyedül a Kiadónál, 2 ft. 30 kr. postán mindennap borítékba küld­ve 3 frt. 30 kr. Egy hónapos előfizetést csak helyben egyedül a Kiadónál s a hónap első napjától számítva 1 fo­rintjával fogadunk el. Hirdetések egy háromszo­r ha­­sábozott sorért, vagy ennek a he­lyéért 3 kr. pp. fizettetek. Pest September 21. Mint gondolni lehet nem hiányoznak e hazá­ban ollyan madarak is, kik az ellenség közeled­tének hírére szívükben egy kis titkos örömet éreznek. Ilyen fajtájú nép vagy aristocrata vagy táb­labiró vagy szpieszburger. De ha valaki a földön úgy ezen emberek fognak megcsalatkozni. A magyar reactionarius párt, azt hiszi, hogy az ellenség győzedelme után mint marczius előtt ismét övék leend a dicsőség ; az elcsapott admi­­nistrátorok megjavított fizetéssel Kreiszhauptman­­nok lesznek, az aristocraták előhuzathatják pom­pás fogataikat, cselédjeiket aranyba ezüstbe öl­töztethetik s dőzsölni fognak a fővárosban, hol a canaille őket továbbra is süvegeini fogja. Szegény vakok. A táblabiró azt hiszi meg menekszik a sok uj dolgoktól, nem fogja fülét verdesni a sok mi­nister­ parancs, hanem lesz ismét vármegye s övé lesz a kizárólagos jog politikát űzni, melly mesterséget a marcziusi napok óta leginkább csak pennával lett szokás űzni, a­mihez pedig ő nem értett. A spielburger remélli, hogy azután nem kel­lene annyit fizetnie, kereskedése, mestersége jobban fog folyni. Kardok s puskák helyett az emberek ismét finom posztókat, csipkéket és sza­lagokat fognak vásárolni, fényes táncz-vigalmak, kirándulások a zöldbe és pakkenc k­endli idők fognak beállani az unalmas fegyver gyakorlatok helyébe. Ezt várjátok csak ti szegény vakok. Az idők furcsán forognak, az emberekről na­gyon hulladoznak a viselt álarczok. Jellacsich kezéig. Terve nagyszerű. Számít­­hatlanul nagyobb, mint egy egyszerű reactionari­­usé lenne. De terveivel nagy mélyen hallgat, s csak akkor áll elő vele, ha győzött. Tekintsük ugyan­is, minő elemekből áll a hor­­vát erő, és első pillanatra át fogjuk látni, hogy ab­ban sok van azon férfiakból, kikről semmi esetre sem lehet feltenni, hogy azok a reactio zászlója alatt viaskodhatni nagy kedvüket lelnék. Ha a nyilvános iratoknak hinni lehet, a hor­­­­vát ifjúság egészen Jellacsicsal tart, miből követ­keztetni , hogy ezen osztrák general, a Wiener Zeitung ezen Coriolánja, egy átalában nem az, mint a­minek látszik. Vagy ha az, akkor azon embernek, kik most vele tartanak, nagy reménységök van, hogy időnap előtt a mozgalomnak új nevet, új zászlót adandnak. A program, mellynek értelmében az ellenség országunkba tört, egy halva született dokumen­­tum, arra bizony egy pár nyugalmazott schwwarcz­­gelb tiszten kívül senki e földön lelkesedettséget nem érezhet. Példának okáért, mi oknál fogva feküdnék a horvát földmívesnek, vagy nemzetét szerető hor­­vát ifjúnak szivén annyira az újabb magyar al­kotmányt elnyomni, ha csak ez alatt nem egy más czélt akarnának egy úttal, s egy eszközzel elérni. Becsületes ember végtelenül örvend annak, ha a szomszéd ország alkotmányos szabadságot nyer. Ilyen gondolko­k mindenesetre szá­mosan lesznek a horvát sorban is. Azért az ő egyedüli czéljük itt az összes osztrák birodalmat szlávvá tenni. És midőn erről van szó, minden meg van ma­gyarázva, mit várhatnának e rendszer felemelke­dése után a harczból fenmaradt magyarok, legye­nek azok reactionáriusok, táblabírák, meg van magyarázva, mit várhatnak a pesti németek ha mindjárt spieszburgerek is. Úgy látszik, hogy néhány nap kell még s ki fog sülni, hogy a lieber Freiherr Jellachieh a bécsi cammarillának nagyon fejére fog nőni. Ha a provincziákon három erős hadvezér fel­tűnik, a dynastia irtóztatóan hoppon maradhat. Mind­ez azonban ránk nézve nem vigasztalás. Sőt annál roszabb. Ránk nézve Jellacsich akkor legkönnyebben legyőzhető, ha ő csak a reactio eszköze, ha ő to­vább is shack figurája a bécsi dynastiának, ha ő dynastiától függ kimondani, hogy mikor ne to­vább. Azonban máris kilátszik, hogy Jellacsichot, ha elesedte nem is volt akarata, a pansláv áradat egé­szen elragadta. Az austriai dynastia le akarja vetni a német bugyogót, szlávok szőr csuháját akarja felvenni. Az olvasó láthatja, hogy az uralkodó háznak a német is csak ollyan perchara natio, mint a magyar. íme mindnyájan csak puszta anyagi birtok va­gyunk, melly felett ők parancsolhatnak, szívhat­ják pénzünket s a burgban kevély és válogatott udvart tarthatnak, nem sokat gondolnak vele, ha a milliók boldogtalanok, ha pusztítás, rablás és gyil­kosság terjed az országban, mit nekik a népek leg­szentebb kincsei, a nemzeti érzelem, alkotmányos szabadság, ezek elöltök mind affélék, mellyeket Stájiba lehet tiprani. A dynastia bele­egyezik, hogy a magyar faj képviselői kiirtassanak. Bele mer fogni, hogy Bécs városát szlavizálni kezdjék, csak azért, mert szá­zadok alatt tapasztalta, hogy az absolutismus csak e fajnak felemelkedésén alapíthatja meg magát. A história rútabb háladatlanságot nem mutat­hat fel. L­nne csak a magyar olly szolgalelkű nép, majd kipuskáztatná velünk, s a németekkel még a legut­osó szláv nyelvű lutheránus papot is, mert utód­a is bizony a kit a sors azon kegygyel nem áldon meg, hogy szlávvá szülessen, nemigen van kedve azzá lenni. A szláv elemnek még eddig a világban sem­mi érdeme sincs a civilisatio, tudomány, és alkot­mányosság mezőiben. Egyedüli érdeme, hogy sokan vannak, hogy ha összeállnak, nagy anyagi erejök van. A szlávoknak pedig nagy érdekek van össze­­állani, mert igen kényelmes dolog leend bele­ülni azon kész szerzemények közé, mellyel a magya­rok, s még inkább a németek összeszerzettek. Majd meglátandja a német spielburger, ki most a sok fizetés miatt békétlenkedik, hogy fog neki es­ni, ha az ellenség minden számadás nélkül rövi­den azt fogja mondani, hogy neki például 24 óra alatt ennyi és ennyi pénz teremtessék elő. Ezen öszvegnek fele, s a hozzánkállás meg­menthetné, függetlenné tenné a hazát, midőn ké­sőbb a veszteség után , midőn sorsunk az elnyo­matás leend, kénytelenítendünk ellenségeink min­den költségeit busásan megfizetni. Aristokraták, táblabirák, és spiesburgerek még most van idő a választásra.­­ Az igazat megvallva, midőn az egyesült státusok hadat viseltek Mexicoval, sokkal jobban tudtuk a seregek állását, mint most a mienket.

Next