Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-09-21 / 163. szám
Csütörtök 103. Szám. Pest, September 21. 1848. Nem kell táblabiró politika. MÁRCZIUS A Marczius Tizenötödike politikai hírlap October—decemberi évnegyedre előfizetheti helyben egyedül a Kiadónál, 2 ft. 30 kr. postán mindennap borítékba küldve 3 frt. 30 kr. Egy hónapos előfizetést csak helyben egyedül a Kiadónál s a hónap első napjától számítva 1 forintjával fogadunk el. Hirdetések egy háromszor hasábozott sorért, vagy ennek a helyéért 3 kr. pp. fizettetek. Pest September 21. Mint gondolni lehet nem hiányoznak e hazában ollyan madarak is, kik az ellenség közeledtének hírére szívükben egy kis titkos örömet éreznek. Ilyen fajtájú nép vagy aristocrata vagy táblabiró vagy szpieszburger. De ha valaki a földön úgy ezen emberek fognak megcsalatkozni. A magyar reactionarius párt, azt hiszi, hogy az ellenség győzedelme után mint marczius előtt ismét övék leend a dicsőség ; az elcsapott administrátorok megjavított fizetéssel Kreiszhauptmannok lesznek, az aristocraták előhuzathatják pompás fogataikat, cselédjeiket aranyba ezüstbe öltöztethetik s dőzsölni fognak a fővárosban, hol a canaille őket továbbra is süvegeini fogja. Szegény vakok. A táblabiró azt hiszi meg menekszik a sok uj dolgoktól, nem fogja fülét verdesni a sok minister parancs, hanem lesz ismét vármegye s övé lesz a kizárólagos jog politikát űzni, melly mesterséget a marcziusi napok óta leginkább csak pennával lett szokás űzni, amihez pedig ő nem értett. A spielburger remélli, hogy azután nem kellene annyit fizetnie, kereskedése, mestersége jobban fog folyni. Kardok s puskák helyett az emberek ismét finom posztókat, csipkéket és szalagokat fognak vásárolni, fényes táncz-vigalmak, kirándulások a zöldbe és pakkenc kendli idők fognak beállani az unalmas fegyver gyakorlatok helyébe. Ezt várjátok csak ti szegény vakok. Az idők furcsán forognak, az emberekről nagyon hulladoznak a viselt álarczok. Jellacsich kezéig. Terve nagyszerű. Számíthatlanul nagyobb, mint egy egyszerű reactionariusé lenne. De terveivel nagy mélyen hallgat, s csak akkor áll elő vele, ha győzött. Tekintsük ugyanis, minő elemekből áll a horvát erő, és első pillanatra át fogjuk látni, hogy abban sok van azon férfiakból, kikről semmi esetre sem lehet feltenni, hogy azok a reactio zászlója alatt viaskodhatni nagy kedvüket lelnék. Ha a nyilvános iratoknak hinni lehet, a horvát ifjúság egészen Jellacsicsal tart, miből következtetni , hogy ezen osztrák general, a Wiener Zeitung ezen Coriolánja, egy átalában nem az, mint aminek látszik. Vagy ha az, akkor azon embernek, kik most vele tartanak, nagy reménységök van, hogy időnap előtt a mozgalomnak új nevet, új zászlót adandnak. A program, mellynek értelmében az ellenség országunkba tört, egy halva született dokumentum, arra bizony egy pár nyugalmazott schwwarczgelb tiszten kívül senki e földön lelkesedettséget nem érezhet. Példának okáért, mi oknál fogva feküdnék a horvát földmívesnek, vagy nemzetét szerető horvát ifjúnak szivén annyira az újabb magyar alkotmányt elnyomni, ha csak ez alatt nem egy más czélt akarnának egy úttal, s egy eszközzel elérni. Becsületes ember végtelenül örvend annak, ha a szomszéd ország alkotmányos szabadságot nyer. Ilyen gondolkok mindenesetre számosan lesznek a horvát sorban is. Azért az ő egyedüli czéljük itt az összes osztrák birodalmat szlávvá tenni. És midőn erről van szó, minden meg van magyarázva, mit várhatnának e rendszer felemelkedése után a harczból fenmaradt magyarok, legyenek azok reactionáriusok, táblabírák, meg van magyarázva, mit várhatnak a pesti németek ha mindjárt spieszburgerek is. Úgy látszik, hogy néhány nap kell még s ki fog sülni, hogy a lieber Freiherr Jellachieh a bécsi cammarillának nagyon fejére fog nőni. Ha a provincziákon három erős hadvezér feltűnik, a dynastia irtóztatóan hoppon maradhat. Mindez azonban ránk nézve nem vigasztalás. Sőt annál roszabb. Ránk nézve Jellacsich akkor legkönnyebben legyőzhető, ha ő csak a reactio eszköze, ha ő tovább is shack figurája a bécsi dynastiának, ha ő dynastiától függ kimondani, hogy mikor ne tovább. Azonban máris kilátszik, hogy Jellacsichot, ha elesedte nem is volt akarata, a pansláv áradat egészen elragadta. Az austriai dynastia le akarja vetni a német bugyogót, szlávok szőr csuháját akarja felvenni. Az olvasó láthatja, hogy az uralkodó háznak a német is csak ollyan perchara natio, mint a magyar. íme mindnyájan csak puszta anyagi birtok vagyunk, melly felett ők parancsolhatnak, szívhatják pénzünket s a burgban kevély és válogatott udvart tarthatnak, nem sokat gondolnak vele, ha a milliók boldogtalanok, ha pusztítás, rablás és gyilkosság terjed az országban, mit nekik a népek legszentebb kincsei, a nemzeti érzelem, alkotmányos szabadság, ezek elöltök mind affélék, mellyeket Stájiba lehet tiprani. A dynastia beleegyezik, hogy a magyar faj képviselői kiirtassanak. Bele mer fogni, hogy Bécs városát szlavizálni kezdjék, csak azért, mert századok alatt tapasztalta, hogy az absolutismus csak e fajnak felemelkedésén alapíthatja meg magát. A história rútabb háladatlanságot nem mutathat fel. Lnne csak a magyar olly szolgalelkű nép, majd kipuskáztatná velünk, s a németekkel még a legutosó szláv nyelvű lutheránus papot is, mert utóda is bizony a kit a sors azon kegygyel nem áldon meg, hogy szlávvá szülessen, nemigen van kedve azzá lenni. A szláv elemnek még eddig a világban semmi érdeme sincs a civilisatio, tudomány, és alkotmányosság mezőiben. Egyedüli érdeme, hogy sokan vannak, hogy ha összeállnak, nagy anyagi erejök van. A szlávoknak pedig nagy érdekek van összeállani, mert igen kényelmes dolog leend beleülni azon kész szerzemények közé, mellyel a magyarok, s még inkább a németek összeszerzettek. Majd meglátandja a német spielburger, ki most a sok fizetés miatt békétlenkedik, hogy fog neki esni, ha az ellenség minden számadás nélkül röviden azt fogja mondani, hogy neki például 24 óra alatt ennyi és ennyi pénz teremtessék elő. Ezen öszvegnek fele, s a hozzánkállás megmenthetné, függetlenné tenné a hazát, midőn később a veszteség után , midőn sorsunk az elnyomatás leend, kénytelenítendünk ellenségeink minden költségeit busásan megfizetni. Aristokraták, táblabirák, és spiesburgerek még most van idő a választásra. Az igazat megvallva, midőn az egyesült státusok hadat viseltek Mexicoval, sokkal jobban tudtuk a seregek állását, mint most a mienket.