Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)
1849-05-26 / 32. szám
Him Szombat Pest, május 26-kán 1849. E lap megjelenik minden estre, vasárnapot kivéve. Előfizetés mai naptól december végéig Budapesten házhoz,hordással 5 fr., vidékre postán borítékban 6 fr. p. p. Hónapos előfizetés csak helyben, s a hónap első napjától kezdve fogadtatik el. Előfizethetni helyben a kiadóhivatalban (Országúton, Kunevalderház) és minden postahivatalnál. Hirdetések egy háromszor hasábozott sorért, vagy ennek helyéért 2 kr. pp. — Egyes szám 3 kr. pp. Pest, május 26-kán. A száműzött dynastiának egyik főbűne az, hogy lélekzsibbasztó rendszere alatt a magyar nemzet egy része eltáblabirosodott. Ezen eltáblabirosodás iszapjából sokan máig sem vergődhettek ki. E tespedékeny emberekre nézve a forradalom ijesztő viharként hatott; előre a nyomor megalázás, féltékenység rongyos tetői alá bújtak, menedéket keresendők az eszmék villámai elől. Náluk a forradalom égi háborúja máig nem tisztítható meg a lélek légkörét, hanem inkább még jobban megrettenének és fejeiket be-behuzogatják, mint a csiga a hozzá ütődött légy szárnycsapása előtt. Ők, a szánandólag nevetséges teremtmények, elsatnyultságukban megszokván a semmittevés pipázó kényelmeit, elhízván a kiváltságok mákonyhintó árnyaiban, képtelenekké lőnek az idők nagy eszméihez emelkedni, vagy csak ballagni is a szebb jövőért küzdők zászlója után. Az hát itt a bűne amaz elcsapott dynastiának,hogy az ő táblabirái jellemek lenni nem tudnak. Kevés nálunk a forradalmi jellem, sem olly bőséges, mint e harczokban várható volt. Eltáblabirásodott értelmiségünkből sehogy sem fejlődhetik ki jellem, — ez csak amaz egészségesebb osztálynál található, kik márczius óta kezdik élvezni a szabadság késeit, vagy kik erre öntudatosan segíték elő a népet, azoknál, hogy vele összeolvadhassanak a valóságban, mint már összeolvadának azelőtt lelkek képzeletében az egyenlőségi érzet rokonszenveinél fogva. Ama jellemekké fejlődhetlen emberek hajoltak meg nyomorúságos gyávasággal a dynastianak bitor hatalma előtt, ezek koldultak hitvány életük megmentéséért kegyelmet, olly csúszó modorban, hogy reá pirulás nélkül gondolni sem tud a jó magyar. Egész vidékekből alig találkozott ember emez osztályból, a ki fölemelt fővel merte volna elfogadni a zsarnokot. A bitorló egyetlen szemöldökrántása elég volt, hogy a hódolati nyilatkozványok özönöljenek Ollmützbe, és pedig megspékelve gazdagon a táblabirói manupropriákkal. Igaza volt Vukovicsnak, midőn ismerve illy jellemtelenségeket, oda utasítá a résztörvényszéki köz vádlót, hogy az igy kirivó gyávaságot ne vonja vád alá. Mit is nyerne vele a haza, ha a nevetséges gyengeségeket büntetné, s megteszi majd e kötelességet a humor az irodalomban. És mert az ilyenek ostorozása leginkább a napi irodalom körébe vág, azért nem helyénki-ívüli, hogy e lapokban most egy újonan mutatko-zó phasisát mutassák az eltáblabirósodottak nyavalygó életének. Ez nem egyéb, mint egy veszedelmes hagy , mázkór, mit orosziszonynak nevezhetünk. " Szinte sajnáljuk, hogy illy komoly dologban kaczagnunk kell, de lehetlen elkerülni, mert a ragályosságnak gyógyszere csak a nevetséges- ;ség tudalma lehet. No látni kelle azon arczarcat, mellyek lapunk tegnapelőtti száma olvasásában annyira elmerültek, hogy röttel alig voltak megmérhetők. Táblabiráink szeme megüvegesedett, szájukból a Buda bevételének örömére bodoran füstölő pipa kiesett és szólni több óranegyedig csak egy kukkot sem bírtak volna, még a káromkodás miatyánkjából sem. — Ez szörnyűség vala! A neki domborodott has hiában korgott estek után, az ínyek annyira megtompultak, hogy étvágya egyetlen táblabirónak sem volt, még a kancsó sem forgott kézen a budai ostromlók egészségéért, annyira szánandólag leverettek a pohos urak. Mert jól megjegyzendő, hogy amaz orosziszony ragálya leginkább a pohosakat lepi meg, és csak ekkor tudom felfogni, minő lélekbúvár volt ama humorista, ki rózsás kedélyében minden monarchát arra intett, hogy jól kihizott alattvalókat szerezzen, mert ezek az igazi jámbor, mindennel megelégve, békés polgárok, szerető gyermekei az atyáskodó absolutismusnak. Édes pohos táblabiró urak, ne egyenek olly sokat, azon arányban fog leolvadni félelmük is, és ne óhajtsák annyira a délesti alvást, majd nem háborgatják olly kozákos álmok. Az orosz beütés sem szörnyebb, mint a kegyelmes osztrák császáré volt, sőt ennek seregei hirhedettebbek valának, mégsem állhatták ki a magyar szuronyt. Az orosz hatalma igazi rém, mert ismeretlenebb az avatlanok előtt, semhogy valódi minőségére devalválni merészelnék. A hódítások mainapság nem divatosak siker tekintetében. E vállalat népek sympathiája nélkül sisiphusi törekvés. A szabadság szeretete és elszántsága soha meg nem ijed a hatalom irtózatosságától. Gondoljanak önök a maroknyi görögre, melly szabadságszeretetében a tengernyi perzsa hadat visszaverő. És gondoljanak önök a cserkeszekre, menynyi hóditmányt tehetett náluk az orosz kolosz. Végül pedig bízzanak a magyar honvéd szoronyában, huszáraink vágásaiban és ágyúink golyóiban, akkor majd lelohad a szörnyű félelem. Ekkor nevessenek maguk fölött, és törekedjenek kiemelkedni az eltáblabírósodottság iszapjából oda, hol jellemek képződnek a szabadság és haza javára, dicsőségére, és félelmére minden zsarnoknak. A. V. FURCSASÁGOK. Értse a ki bírja, de mi nem értjük meg. Madarász Lászlónak, rendőrségi főnöksége alatt botrányos históriája volt amaz ominosus gyémántpor miatt, mellyben a vizsgálatok máig tartanak. Mi fejlődik ki a vizsgálatokból, előre sejtjük, mert meglehetősen ismeretesek vagyunk az ügygyel, hanem a közönség előtt anticipálni a törvényes ítéletet nem akarjuk. Hadd folyjon le a per. Előttünk most csak annyi bizonyos, hogy Madarász eme fatális kezelés miatt a kormányból kilépni kénytelenittetett s pedig amúgy illedelmesen. Ezen a szabadság igaz barátja csak örvendett, mert Madarász nem volt azon ember, ki a szájában pengetett szabadság nyomain járt volna el kormányon léte alatt. Amollyan kis kenyur pompásan fejlődött belőle, csak az volt szerencsétlensége, hogy nem igen féltek tőle, pedig ő ugyan óhajtotta azt. Madarász L. azon hírre, hogy Pestről kitakarodott az ellenség, összeszedte podgyászát és nyakrafőre tört ide, Szolnoknál még különvonatot is kerítvén magas személyének, quo jure, quo titulo ? érdekes volna megtudni. Miért sietett annyira Pestre ő ? csak gyanítjuk, de bizonyost nem tudhatunk. A kárpit mögé pillantok beszélnek holmi népgyűlésrendezési szándékról, vadászata végett a népszerűségnek. Ártatlan mulatság lett volna, ha a Marczius gorombasága már Pesten is ki nem kürtöli, hogy hallott valami gyémántpörről. Eshet, hogy a terv gyanításunk szerinti volt, mi csak annyit tudunk, ami nyílt dolog, hogy Madarász László a ház engedelme nélkül távozott Debreczenből. Pesten maga átlátta, hogy helytelenül cselekvők, azért le is mondott követi székéről, amit engedelem nélküli távozása miatt úgy is elvesztett. — Később azonban aligha meg nem bánta tettét, legalább egy újabb lépése ezt látszik gyanúsítani. — Micsoda lépés lehet ez ? Épen az, mit mi megérteni nem tudunk, vagy inkább talán még most nem akarunk. Ugyanis: