Maróczy-Emlékverseny Hiradó, 1961 (1-8. szám)

1961-10-17 / 1. szám

. Szörényi Sándor elvtárs a követ­kező szavakkal fordult a megjelen­tekhez: »Tisztelt uraim és hölgyeim, ked­ves vendégeink, barátaink és elvtár­saink! A Magyar Sakkszövetség nevében meleg szeretettel köszöntöm Önöket a Maróczy Géza nemzetközi nagy­mester halálának tizedik évfordulója alkalmából rendezett második em­lékverseny megnyitásán. Örülök annak, hogy ezen a nem­zetközi versenyen hét országból 9 ki­váló nemzetközi nagymester, 5 nem­zetközi mester és 2 magyar mester vesz részt. Szmiszlov exvilágbajnok az utolsó pillanatban lemondta részvételét. Ezt annál is inkább sajnáljuk, mert ő lett volna az egyetlen, aki a kül­földi versenyzők közül kilenc évvel ezelőtt már az első Maróczy emlék­­versenyen is részt vett. Annál jobban örülünk annak, hogy itt üdvözölhetjük régi kedves isme­rőseinket: Bronstein nemzetközi nagymestert és Szimagin nemzetközi mestert, akiket a magyar sakkozók egyebek között a Moszkva—Budapest, továbbá Tajmanov és Korcsnoj nagymestereket, akiket az évente megrendezésre kerülő Leningrád— Budapest barátságos sakkmérkőzé­sekről ismernek és szeretnek. Üdvözlöm Filip dr. csehszlovák nagymestert és Uhlmann nagymes­tert, aki a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett, továbbá Drimer román nemzetközi mestert, akik olyan baráti országok képvise­lői, amelyekkel természetes, hogy mindjobban erősödnek és mélyülnek kulturális és sportkapcsolataink. Külön öröm számunkra, hogy itt üdvözölhetem Bisguier amerikai és Donner holland nagymestereket, an­nál is inkább, mert amerikai sakko­zó immár három évtizede nem ver­senyzett­ hazánkban. Nagy költőnk Petőfi Sándor már több mint egy évszázada olyan kor­ról álmodozott, és azért áldozta éle­tét, amelyben szabadság honol, s amelyben a szellem napvilága ra­gyog be minden ház ablakán. Nos, mi kivívtuk a nép szabadságát és népünk kulturális felemelkedését. Mi minden néppel békében és ba­rátságban kívánunk élni, és amikor ilyen nemzetközi versenyeket ren­dezünk, ezzel is azt akarjuk bizonyí­tani, hogy helyesebb, ha a világ né­peinek fiataljai a sportpályákon és a sakktáblák mezőnyein mérik össze fizikai erejüket és szellemi képessé­geiket és nem a háborúk mezején. A fizikai és szellemi sportbarát­ság összeköti a népeket, és keresz­tülhúzza mindazok számítását, akik ennek ellenkezőjére törekednek. Maróczy Géza nemzetközi nagy­mesterünk is a népek barátságának, kulturális és sportkapcsolatai fej­lesztésének és a nagyszerű szellemi sportnak, a sakkművészetnek szen­telte életét, tehetségét. A most meg­induló nemzetközi sakkversenyt te­hát méltán szenteljük az ő emléké­nek. Mint versenyző, 1902—1908 között a világ legjobbjai közé tartozott; mint oktató és szervező, elismert te­kintély volt, külföldön, hazánkban egyaránt. Lovagias, szerény magatar­tása tiszteletet, megbecsülést szer­zett számára. Meggyőződésünk, hogy ugyanilyen lovagias, sportszerű küz­delmet vívnak majd a mi verse­nyünk részvevői is. A sakkozás mind népszerűbbé vá­lik hazánkban, mind szélesebb töme­gek között terjed el. A kiváló nem­zetközi nagymesterek és mesterek magas színvonalú küzdelme bizonyá­ra hozzájárul majd a sakkozás to­vábbi népszerűsítéséhez nemcsak ná­lunk, hanem az egész világon. Reméljük, hogy külföldi vendége­ink a szabadnapokon és délelőttön­ként módot találnak arra is, hogy megismerkedjenek népünk életével, történelmi és kulturális emlékeivel is, jó emlékekkel távoznak majd tőlünk. Ezzel versenyünk elmélyíti a kü­lönböző társadalmi rendszerben élő népek közötti kulturális és sport­kapcsolatokat és őszinte barátságot. E gondolatok jegyében sok sikert kívánok a Magyar Sakkszövetség és a magam nevében a verseny vala­mennyi részvevőjének, és a II. Ma­róczy Géza emlékversenyt megnyi­­tottnak nyilvánítom.« Ezután Gyenes András, az MTSZ alelnöke mondott beszédet, majd Elek Ferenc és Katona Lajos ver­senybírók bemutatása következett. Elek Ferenc nemzetközi verseny­bíró ismertette a fontosabb szabá­lyokat, valamint a verseny időbe­osztását, programját. Ezután következett a nap egyik legizgalmasabb öt perce, a sorsolás. Vajon ki kivel méri össze erejét még aznap délután, néhány óra múl­va? ... A sorsolás megejtése után a teremben izgalommal tárgyalták a versenyzők, szervezők, vendégek egyaránt a délutáni párosítás várha­tó eredményeit, a versenyzők esé­lyeit. A terem lassan kiürült. Volt, aki máris pihenni tért, voltak, akik rövid sétára indultak. (K.J.) C­ Itarcczis - emlékver­s­e­n­y A verseny részvevői sorsolási sorrendben 1. KLUGER Gyula nk. m. Magyarország 2. DELY Péter m. Magyarország 3. FILIP Miroslav dr. nk. nagym. Csehszlovákia 4. BRONSTEIN David nk. nagym. Szovjetunió 5. KORCSNOJ Viktor nk. nagym. Szovjetunió 6. POGÁTS József dr. m. Magyarország 7. PORTISCH Lajos nk. nagym. Magyarország 8. BISGUIER Arthur nk. nagym. Amerikai Egyesült Államok 9. UHLMANN Wolfgang nk. nagym. Német Demokratikus Köztársaság 10. BARCZA Gedeon nk. nagym. Magyarország 9. TAJMANOV Mark nk. nagym. Szovjetunió 12. DRIMER Dolfi nk. m. Románia 13. DONNER Jan Hein nk. nagym. Hollandia 14. SZIMAGIN Vlagyimir nk. m. Szovjetunió 15. HAÁG Ervin nk. m. Magyarország 16. BILEK István nk. m. Magyarország Az első forduló Valamikor nagyon könnyű volt a r­ádióriporter szerepe, ha egy labda­rúgómérkőzésről tudósított, mert hisz ki tudta ellenőrizni, mi is folyik — esetleg több száz kilométerre — a pályán? Ma azonban a ravasz rádió­­hallgatók sokszor nem elégszenek meg a bemondóval, hanem párhuza­mosan a televíziót is bekapcsolják. Így vagyunk e forduló beszámoló­jával is. A közönség a bevezető kom­mentár után »tényekkel« is szembe­találja magát, így bizony nem mond­hatjuk egyszerűen, hogy például a Kluger—Bilek játszma békés döntet­lennel végződött, hanem azt is hoz­zá kell fűznünk, hogy a létrejött végállásban a két versenyző ilyen el­határozását aligha lehet pozitívum­ként értékelni. Enyhítő körülmény, hogy kölcsönösen nagy időzavar volt. De nem is tudom, miért kezdem negatívummal, amikor annyi érde­kes, eredeti játszma érdemelné meg a vezető helyet! Nézzük például Bronstein és Donner harcát. Egy ilyen játszma a sakk kedvelőit bősé­gesen kárpótolja sok más élmény el­maradásáért. Már a 10. lépésnél tar­tott a küzdelem, de halvány szándé­kot sem mutattak a felek a sáncolás­ra. A közönség csak azt látta, hogy ellenkező szárnyakon tologatják elő­re a gyalog­okat s egyszer csak az időzavarban lévő Donner feladta. Vi­lágos volt, hogy mi történt: sötét el­nézett egy tisztet. De hogyan történ­het ilyesmi egy nagymesterrel? Eszembe jutott az 1955. évi göteborgi verseny. Donnerral játszottam. Rej­tett mattfenyegetésem lépéseken ke­resztül lógott a levegőben, de ellen­felem valahogy mindig elkerülte. Látta, vagy csak véletlen segítette a

Next