Marosvidék, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-07 / 1. szám
ÚJ ÉVRE. mű ! Meg fogja nekem engedni az érdemes olvasó, hogy nem tartozik a könnyebb föladatok közé: hajtani egy éhes borjút a kopár országúton, mely mellett jobra-balra zöld vetések smaragdja mosolyog — hajtani úgy, hogy bele ne szaladjon, vagy legalább bele ne harapjon abba a zöld vetésbe. Ily helyzetben vagyok én most, a midőn útnak indítottam gondolataimat, hogy írjak valamit e társadalmi lap számára és pedig írjak úgy, hogy bele ne harapjak a politikába. A hasonlat nem valami hízelgő, de meg fogja nekem engedni az érdemes olvasó, hogy az nagyon is találó. Most a midőn köröskörül minden élet vesztegel a természetben, midőn még a társadalomban is lehangoltság és pangás észlelhető: egyedül a politika mezeje az, ahol tevékenységet, rügyezést és fejlődést tapasztalhattunk. Mintha a természet erői kiköltözve a földből, a politika talajába tették volna át lakásukat. Egymásután rejlenek itt az események, egyik elhullatja szirmait, de nyomába azonnal más sarjad fel, mint tavaszszal az ibolya után a gyöngyvirág, liliom, rózsa stb. következnek egymásután. Most a béke olaj ága hajtja ki gazdag rügyeit, a hir leszakaszt róla egy ágat s a világba szerte küldi azt ; alig gyönyörködünk illatában, kacsává változik ujjaink között. Ily gyors átváltozásra még Ovidius „Metamorphosis “-aiban sem találunk példát. Majd, a háború vérvirágot termő növényét tapasztaljuk erősödni és bokrosodni. Míg Törökországból a hála és szeretet illatos bokrétájával tisztelnek meg bennünket, addig szerb szomszédaink szerb töviseket dobálnak reánk. Egész társadalmunkat emotióban, sőt lázban tartja a politikai helyzet. Ily körülmények közt nagyon bajos kiszabadítni magamat a politikai mindent magával ragadó áramlatból; alig volna ez lehetséges, ha egy nagy eseménynem volna a küszöbön, mely képes az ember gondolatait egy időre bár maga részére lefoglalni. Alig negyvennyolc óra múlva, hogy e sorokat írtuk, következett be ez esemény; zajtalanul, még észre sem véve, jelent meg az közöttünk; csak a csillagász, ki teljescopiuma mellett kitartással észlel és figyel, tudja pontosan meghatározni, hogy ime, e nagy esemény bekövetkezett; hogy földünk körútjában megérkezett azon csárdához, honnan egy évvel ezelőtt útnak indította volt szekerét, ahonnan még annyit sem pihenve meg a mennyi idő alatt a kocsis felhajt egy liter bort, ismét megkezdi a nagy körutat, melynek nagysága meghaladja a százmillió mértföldet. Az új év a csendesen bekövetkező nagy események közé tartozik, nem hiába szenteljük ünnepnek első napját. Alkalmas arra, hogy komoly gondolatokat ébreszszen a kebelben. A szem fürkésző tekinteteket vet a jövőbe, szeretné annak fátyolát egy pillanatra bár föllebbenteni. Szeretnék tudni, ha várjon áldást hozó lesz-e a tavasz? nem fogja-e dér elpusztítani a szántóvető földbe hintett magvait s a reménység zöld színben mosolygó leveleit? Lesz-e a nyáron dús aratás s az ősz termett fái gyümölcsök terhe alatt fognak-e görbedezni ? S ha túl vagyunk a kíváncsiság ilyen kérdésein, óhajok merülnek fel szivünk mélyében. Jó kívánságokat röpítünk a körpályáját újra megkezdett nagy ,omnibusz útjára, melyen szegény és gazdag, gyönge és hatalmas együtt utazunk, egy év múlva együtt kerülünk vissza a kiindulási ponthoz. A jó kívánságok egész raja repül ki a mi szívünkből is. Boldog új évet kívánunk a háznak, melynek ajtaján minden héten be fogunk egyszer kopogtatni, a családi körnek, melynek tagjait szellemi eledelekkel fogjuk hetenkint megkínálni. A családi erények, a szeretet lombos fájáról egyetlen levélke is el ne hervadjon, egyetlen virág el ne hullassa szirmait a beállott újévben; legyen a a családi kör egy virágos kert, egy kis paradicsom. Az emberi szívnek szüksége van paradicsomra. Boldog új évet kívánunk a társadalomnak. Virágozzanak benne legszebb ékei: a művészet és tudomány; az első teremben illatos virágokat és tápláló, zamatos gyümölcsöket mindnyájunk számára: az utóbbinak lámpájából még egy perezre se fogyjon ki a petróleum, hogy terjeszthessen a phantomokat szétoszlató, a babona és előítélet rémeit messze kergető tiszta világosságot maga körül. Boldog új évet kívárunk a hazának, ennek a magasabb családi körnek, melyben minden egyes családok egyesülnek. A beállott év oszlassa szét láthatáráról a fellegeket s gyógyítsa be sebeit. Ne engedje kitörni szomszédunkban a háború tüzet, melynek üszkei a mi házunk fedelére is veszélyt hozhatnak. S ha csakugyan úgy van megírva a sors könyvében, hogy ennek az égésnek ki kell törnie : egyetértést s lelkesedést kivánunk a haza * ’ TÁRCZA. UJ ÉVBEN. Csakhogy letűnt immár a láthatárról A sors-csapások gyászterhelte éve! Uj év köszönte ránk, remény palástját idénre is magára öltve, véve. * * Titokzatos jövőnk könyvébe írva Ki tudja még mi áll számunkra nézve ? R égi kéz ! viselj gondot hazánkra, Ne hadd a népet esni gyászba, vészbe! * * * Már „megbünhödte a múltat s jövendőt“, Jobb sorsra méltán vár a hon s a nemzet, Ne tornyosuljon vész-fellegegünkre, S ne hordja népünk a nyomor-keresztet ! „76“-ot sötét keretbe vonva jegyezte fel Ciió időkönyvébe. Csakhogy letűnt immár a láthatárról A sorscsapások gyászterhelte éve ! Újult reménynyel néz szívünk jövőre. Áldást teremten a remény zöld fája... Jóllét, öröm, mint egy dalos madárka Boldogságának fészkét rakja rája 1 Szerkesztő: Lenau „Tói dalai.“ . Áldozik a nap sugára, Minden nyugalomba van ... Szomorufűz lombos ága Borul el a mély tavon. ., - - - ^ TicyTacjnri.. ra..»T.*jscj S kedvesem oly messze, messze ! Szemeimbe könyereg ... Szellő kél s e hangra, neszre Fűzfa lombja úgy remeg! Mély keservem s bánatomra Fényt a távol képe ád, Mint a szomorú tűzlombra A hanyatló napvilág. II. A menny gyászos képet ölte. Sűrű könye megeredt, Zúg a szél vadul, süvöltve: Kis tó, fényed merre lett? Mért keresni fény csillámot Felkavart tó mélyibe? Kedves képed sem mosolyog Rám, keservem éjire. III. Bujdosom a mély vadonban S elhagyott, bús tereken ... Távol csillag fénye lobban S rád gondolok, kedvesem. Elsötétül a fa lombja S titkosan fel-felzokog... E bánatos siralomra Én is könyve fakadok. Tán kedves hangod zenéje? Éppen ilyen árja van... Alig hallám, már is vége, Elenyészett nyomtalan. IV. Sötét éj felett Felleg tornyosul... Tikkasztó szelek Süvöltnek vadul. Az ég borúját Villám tépi szét S gyorsan futja át A tó mély vizét... Azt hiszem, te vagy A viharban ott S dús arany-hajad Abba leng, lobog ... V. Csendes tó vizére halvány Fényt a hold súgára vet S habjait játékra csalván, Szinezüstjét hinti szét. Eltévedt őz bolyg a réten S széttekintve meg-megáll... Fölrebbenve száll sötéten Nyugalomra a madár. Sürü könyemet hullatom Elfáradt pilláimra, S hozzád repül gondolatom, Mint egy csöndes ésima. Irengi Jáos. Szervaxia.Mszkig — Novelette. — Irta: Dr. Kelenfy. Erdődy Andor nem tartozott a lgkitünőbb budapesti egyetemi polgárok mába, habár szülei az öreg Mogori egyetem dékánhoz szállásolták be, hogy annál ondosabb nevelés és felügyelet mellett vgezze a jogi tanfolyamot. te hát tehetett- róla, hogy Mogori urnak legkisebb leánya, Pirka kisasszony jobban tetszett neki mind a paragraphusnál, melyet dr. P. T. előtti után