Marosvidék, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-14 / 2. szám
2-ik 87 Maros-Vásárhely ti, 1877. január 14. VII. évfolyam. r Előfizetési díjak: helyben házhoz és vidékre postán küldve. Egész évre . . . . 6 irt — kr. Fél évre....................3 írt — kr. Negyedévre.... 1 írt 50 kr. SZERKESZTŐI SZÁLLÁS és XIADÓHIVATAL: Szentmiklós utcza 792-ik számú háznál. A lap szellemi részét illető küldemények a szerkesztőséghez, pénzküldemények a kiadóhivatalhoz , i, bérmentve küldendők. &»— ---------—w------------14 s EZELŐTT x („ERDÉLY.“ MAROS-TORDAMEGYE és MAROS-VÁSÁRHELY SZAB. KIR. »ÁROS § cW'£ Hirdetések dija: (Garmond soronkint.) 9 ^ Nyilttér soronkint 25 kr. 1 «2. ■*. társadalmi, közművelődési, közgazdasági érdekeit képviselő és szépirodalmi HETI KÖZLÖNY. Egy 1 hasábos sor, vagy térfogata, 5 kr %V 2 „ 9 kr 3 „ „ , 12 kr Bélyegdij minden egyszeri közlésnél 30 kr. Sokszori hirdetéseknél még több kedvezmény. A hirdetések a kiadóhivatalhoz czimzendők. Előfizetési fölhívás a „MAROS-VIDÉK“ társadalmi, közművelődési, közgazdasági és szépirodalmi heti közlöny 1877-dik évi folyamára. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre . . . . 3 frt — kr. Évnegyedre ... 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek t. Csiki Lajos ur könyvkereskedésébe, vagy a „Maros-Vidék“ kiadó-hivatalába küldendők. Vidékiekre nézve legczélszerűbb a posta-utalványok használata. Társadalmi életünkből. Maros-Vásárhely, 1877. jan. 8. Társadalmi életünkben ez időszerint két mozzanat képezi a sarkpontot : szinház és bál. Terpsidorenak f bő 6-kán, Thaliának f. bő 7-kén nyíltak meg termei a székelyfővárosban. „Nem úgy van most, mint volt régen, Nem is a nap süt az égen!" Mi is bátran hangoztathatjuk a költő szavait, mert sem táncrestélyeink sikere, sem a műpártolás mérve nem állanak azon fokon városunkban, mint pár évtizeddel ezelőtt. Sok mindenféle nyomasztó körülmény folyt be arra, hogy tánczestélyeink zamatját az idő csaknem eltörölte. Sokan egyedül pénzviszonyaink szomorú helyzetének tulajdonítják e retrográd haladást, e visszaesést; de mi hajlandók vagyunk, főként a társadalmi életünkbe becsúszott, s ott már gyökeret vert fonákság, félszegség, nyegleség, divat-kórság, közöny, türelmetlenség s több ilynemű „társadalmi mételyek“-nek tulajdonítani e hanyatlást, mely különösen pár év óta fenyegeti izolált képeivel nyilvános időtöltéseinket s ezek köztt elsősorban a tánczestélyeket. Mindenütt panaszt hallunk a pénzhiány miatt, mégis tele vagyunk cziczomával s inkább el sem megyünk a tánczestélyekre, mintsem ne jelenjünk meg a „ganz ballmässig“, mert ezt kiteli a „bon Thon“, s ez a szokás a fővárosban is ! Ez a kapkodás, ez az erőfeszítés, divatmimelés aztán néha erőssen megboszulja magát, mert egész családok romlását és elbukását vonja maga után. Mikor eszmélni kezd, sokszor már ki sem szabadulhat az örvény fodraiból az oda besodort családhajó-személyzete s kétségbeesés köztt várja a megsemmisülés borzasztó perczeit. Éber felvigyázatot, erélyes kormányzást hozzunk be életrendszerünkbe, hogy igy ne kelljen aggódni a rendszeres élet-út kimenetele miatt! „Egyszerűség“ legyen jelszava táncrestélyeinknek, hogy a társadalom „középosztálya“ is elviselhesse azon terheket, melyek társas összejöveteleink alkalmával elkerülhetlenek. Egyszerűség mellett nincs úgy feszélyezve a társaság, könynyebben tör utat magának a jó hangulat, mely az együttlét legkellemesebb fűszere. Az ifjúság maga sem talál mai napság oly élvezetet a táncrestélyek ártatlan örömeiben, mint néhány évvel ezelőtt, melynek okát azon országos körben keressük, mely elvont helyekre, asztali körökhez szokta leginkább vonzani a fiatalságot. A családi összejövetelek, egyszerű társas mulatságok ma csak némely kiválóbb házakban fordulnak elő, mintha bizony a „vér vízzé válhatna“ s nem lenne szükség a „családi élet“ szent kötelékeire! Minél kevesebbet foglalkozunk a „vallásosság és erkölcsiség“ nagy horderejű eszméivel, annál lazábbak társadalmi kötelékeink, melyek által az emberek egymáshoz fűződnek a közélet színpadán ! A túlvitt emancipatio sokszor káros gyümölcsöket terem társadalmi életünkben. Ideje volna, hogy gondolkozzunk saját és utódaink czélszerű életbeosztása érdekében. De várjon csak a bálra nézve találunk visszaesést társadalmunk körében ?Jó korántsem! A mai pénzhajhászat, kapzsiság, önérdek, sokszor életkérdés, a nemesebb értelemben vett „közügyi, társaséleti, művészeti“ szempontokat nem igen veszi figyelembe. Törekszünk újításokra, önző czéljaink megvalósítására állítunk fel képzelt légvárakat s ha terveink, reményeinkben csalatkozunk, magunkon kivül másokban, vagy a „rosz világ“ban keressük az okot, mely nem tetszésünket okozta. A „megelégedés“ ritka helyen honol. Rágalom, irigység, káröröm sokszor még a „becsület szentélyét“ sem igen látszik megkímélni s akinek nagyobb szája van, az kívánja vinni a társadalmi főszerepet, ha fenn a „capitoliumban“ nem is lenne hozzá „elég vágott dohánya!“ Tele van a világ kritikussal. Más szemében a szálkát a nagyobb rész megleli; sajátjában még a gerendát sem hajlandó észrevenni ! Affectáljuk a tudóst, a nagyvilágit, egész megvetés és kicsinyléssel tekintünk napirenden levő társadalm mozgalmainkra. A „panem et circenses“ epochát látjuk kisebb kiadásban előttünk a rómaiak történetéből, ügyeljünk, mert Berzsenyivel szólva : „Róma ledőlt s rabigába görnyedt!“ Építsük erkölcsi alapra társadalmi örömeinket, mulatságainkat. Egyszerűséget hozzunk be táncrestélyeinkre, tehetségünk szerint áldozzunk a művészet és tudomány oltárán s a farsang programmjában álló színházi- és táncrestélyeink sikerét tehetségeinkhez mérten igyekezzünk elősegíteni. Mindenekelőtt teremtsünk társadalmi életünkben a jó, szép és nemes törekvések megvalósíthatására : jótékony közszellemet! Argus. Báró Apor Károly elnöki megnyitó beszéde, melyet Maros- Vásárhelytt az 1876-ik év decz. 26-án a Casinó-egylet közgyűlésén tartott. (Vége. Ma azon szétoszlottság és elzárkozottság mellett, melyben élünk s melyre a Casinóknak politikai clubokká alakítása is vezetett, a jelennel higgadtan számot vető józan közvélemény nem fejlődhetik. Iránytalanul rohanunk megmozgatni mindent, míg elvégre a nemzeti és állami lét alapjait is mozgóvá nem teszszük és kétségbeesvén jövendőnk felett, önbizodalmunkat is elvesztjük. Igen, mert közvélemény, szabad közvélemény teremtése nélkül a nemzetnek önbizalma nem lehet. „Legyen e hely kedves a társadalom gazdái, kereskedői és iparos osztálya előtt, hol a változékony események felől olvasás és társalgás folytán mindenki kellően tájékozhassa magát, itt e helyen forrjanak egybe az érdekek, egymást megértve, egymást felvilágosítva“, így szóltam ezelőtt 12 évvel, midőn szerencsés voltam ezen egylet gyűlésének elnöki székét legelőször elfoglalni. Azt