Marosvidék, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-14 / 2. szám

2-ik 87 Maros-Vásárhely ti, 1877. január 14. VII. évfolyam. r­ Előfizetési díjak: helyben házhoz és vidékre postán küldve. Egész évre . . . . 6 irt — kr. Fél évre....................3 írt — kr. Negyedévre.... 1 írt 50 kr. SZERKESZTŐI SZÁLLÁS és XIADÓHIVATA­L: Szentmiklós utcza 792-ik számú háznál. A lap szellemi részét illető küldemények a szer­kesztőséghez, pénzküldemények a kiadóhivatalhoz , i, bérmentve küldendők. &»— ---------—w-----------­-1­­4 s EZELŐTT x („ERDÉLY.“­­ MAROS-TORDAMEGYE és MAROS-VÁSÁRHELY SZAB. KIR. »ÁROS § cW'£ Hirdetések dija: (Garmond soronkint.) 9 ^ Nyiltt­ér soronkint 25 kr. 1­ «2. ■*. társadalmi, közművelődési, közgazdasági érdekeit képviselő és szépirodalmi HETI KÖZLÖNY. Egy 1 hasábos sor, vagy térfogata, 5 kr %V 2 „ 9 kr 3 „ „ , 12 kr Bélyegdij minden egyszeri közlésnél 30 kr. Sokszori hirdetéseknél még több kedvezmény. A hirdetések a kiadóhivatalhoz czimzendők. Előfizetési fölhívás a „MAROS-VIDÉK“ társadalmi, közművelődési, közgazdasági és szépirodalmi heti közlöny 1877-dik évi folyamára. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre . . . . 3 frt — kr. Évnegyedre ... 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek t. Csiki Lajos ur könyvkereskedésébe, vagy a „Maros-Vidék“ kiadó-hivatalába kül­dendők. Vidékiekre nézve legczélszerűbb a posta-utalványok használata. Társadalmi életünkből. Maros-Vásárhely, 1877. jan. 8. Társadalmi életünkben ez idősze­­rint két mozzanat képezi a sarkpon­tot : szinház és bál. Terpsid­orenak f bő 6-kán, Tha­­liának f. bő 7-kén nyíltak meg ter­mei a székelyfővárosban. „Nem úgy van most, mint volt régen, Nem is a nap süt az égen!" Mi is bátran hangoztathatjuk a költő szavait, mert sem táncresté­­lyeink sikere, sem a mű­pártolás mérve nem állanak azon fokon városunkban, mint pár évtizeddel ezelőtt. Sok mindenféle nyomasztó körül­mény folyt be arra, hogy tánczesté­­lyeink zamatját az idő csaknem el­törölte. Sokan egyedül pénzviszonya­ink szomorú helyzetének tulajdonítják e retrográd haladást, e visszaesést; de mi hajlandók vagyunk, főként a társadalmi életünkbe becsúszott, s ott már gyökeret vert fonákság, félszeg­­ség, nyegleség, divat-kórság, közöny, türelmetlenség s több ilynemű „tár­sadalmi mételyek“-nek tulajdo­nítani e hanyatlást, mely különösen pár év óta fenyegeti izolált képeivel nyilvános időtöltéseinket s ezek köztt első­sorban a tánczestélyeket. Min­denütt panaszt hallunk a pénzhiány miatt, mégis tele vagyunk cziczomá­­val s inkább el sem megyünk a táncz­­estélyekre, mint­sem ne jelenjünk meg a „ganz ballmässig“, mert ezt kiteli a „bon Thon“, s ez a szo­kás a fővárosban is ! Ez a kapkodás, ez az erőfeszítés, divat­mimelés aztán néha erőssen megboszulja magát, mert egész családok romlását és elbukását vonja maga után. Mikor eszmélni kezd, sokszor már ki sem szabadulhat az örvény fodraiból az oda besodort csa­­lád­hajó-személyzete s kétségbeesés köztt várja a megsemmisülés bor­zasztó perczeit. Éber felvigyázatot, erélyes kormányzást hozzunk be élet­rendszerünkbe, hogy igy ne kelljen aggódni a rendszeres élet-út kimene­tele miatt! „Egyszerűség“ legyen jelszava táncrestélyeinknek, hogy a társadalom „közép­osztálya“ is elvi­selhesse azon terheket, melyek társas összejöveteleink alkalmával elkerül­­hetlenek. Egyszerűség mellett nincs úgy feszélyezve a társaság, köny­­nyebben tör utat magának a jó han­gulat, mely az együttlét legkelleme­sebb fűszere. Az ifjúság maga sem talál mai napság oly élvezetet a táncr­­estélyek ártatlan örömeiben, mint né­hány évvel ezelőtt, melynek okát azon országos körben keressük, mely el­vont helyekre, asztali körökhez szokta leginkább vonzani a fiatalságot. A családi összejövetelek, egyszerű tár­sas­ mulatságok ma csak némely ki­válóbb házakban fordulnak elő, mint­ha bizony a „vér vízzé vál­­hatna“ s nem lenne szükség a „családi élet“ szent kötelékeire! Minél kevesebbet foglalkozunk a „vallásosság és erköl­­csiség“ nagy horderejű eszméivel, annál lazábbak társadalmi kötelékeink, melyek által az emberek egymáshoz fűződnek a közélet színpadán ! A túl­­vitt emancipatio sokszor káros gyü­mölcsöket terem társadalmi életünk­ben. Ideje volna, hogy gondolkozzunk saját és utódaink czélszerű életbeosz­tása érdekében. De várjon csak a bálra nézve ta­lálunk visszaesést társadalmunk kö­rében ?J­ó korántsem! A mai pénz­­hajhászat, kapzsiság, önérdek, sokszor élet­kérdés, a nemesebb értelemben vett „közügyi, társaséleti, művészeti“ szempontokat nem igen veszi figye­lembe. Törekszünk újításokra, önző czéljaink megvalósítására állítunk fel képzelt légvárakat s ha terveink, re­ményeinkben csalatkozunk, magunkon kivül másokban, vagy a „rosz világ“­­ban keressük az okot, mely nem tet­szésünket okozta. A „megelégedés“ ritka helyen honol. Rágalom, irigység, káröröm sokszor még a „becsület szentélyét“ sem igen látszik megkí­mélni s a­kinek nagyobb szája van, az kívánja vinni a társadalmi fősze­repet, ha fenn a „capitoliumban“ nem is lenne hozzá „elég vágott dohánya!“ Tele van a világ kriti­kussal. Más szemében a szálkát a na­gyobb rész megleli; sajátjában még a gerendát sem hajlandó észrevenni ! Affectáljuk a tudóst, a nagyvilágit,­­ egész megvetés és kicsinyléssel te­kintünk napirenden levő társadalm mozgalmainkra. A „panem et circen­ses“ epochát látjuk kisebb kiadásba­n előttünk a rómaiak történetéből, ügyeljünk, mert Berzsenyivel szólva : „Róma ledőlt s rabigába gör­nyedt!“ Építsük erkölcsi alapra tár­sadalmi örömeinket, mulatságainkat. Egyszerűséget hozzunk be táncresté­­lyeinkre, tehetségünk szerint áldoz­zunk a művészet és tudomány oltá­rán s a farsang programmjában álló színházi- és táncrestélyeink sikerét tehetségeinkhez mérten igyekezzünk elősegíteni. Mindenekelőtt teremtsünk társa­dalmi életünkben a jó, szép és ne­mes törekvések megvalósíthatására : jótékony közszellemet! Argus. Báró Apor Károly elnöki megnyitó beszéde, melyet Maros- Vásárhelytt az 1876-ik év decz. 26-án a Casinó-egylet közgyűlésén tartott. (Vége.­ Ma azon szétoszlottság és elzárkozottság mellett, melyben élünk s melyre a Casinók­­nak politikai clubokká alakítása is vezetett, a jelennel higgadtan számot vető józan közvéle­mény nem fejlődhetik. Iránytalanul rohanunk megmozgatni mindent, míg elvégre a nemzeti és állami lét alapjait is mozgóvá nem tesz­­szük és kétségbeesvén jövendőnk felett, ön­­bizodalmunkat is elvesztjük. Igen, mert köz­vélemény, szabad közvélemény teremtése nélkül a nemzetnek önbizalma nem lehet. „Legyen e hely kedves a társadalom gazdái, kereskedői és iparos osztálya előtt, hol a változékony események felől olvasás és társalgás folytán mindenki kellően tájé­kozhassa magát, itt e helyen forrjanak egybe az érdekek, egymást megértve, egymást fel­világosítva“, így szóltam ezelőtt 12 évvel, midőn szerencsés voltam ezen egylet gyűlé­sének elnöki székét legelőször elfoglalni. Azt

Next