Maros-Vidék, 1881 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1881-01-06 / 1. szám
Maros-Vásárhelyet, január 3-án, 1881. Multa ferunt anni venientes commoda secuni Multra recedentes odimunt, I. Horatius. A „Kemény Zsigmond társaságnak“ mult évi november 28-án a városház nagy termében tartott havi rendes és zárt ülése folyamát a „Maros-Vidék“ 47-dik száma csinosan műértőleg és sok figyelemmel megírva közölte s a jeles közlemény a „Társaság“ hasznos voltáról tanúskodik; a zárt ülést megnyitó elnöki beszédben felemlített „gátló körülmények“ kétségen kívül csak edzik a sok szellemi és erkölcsi erő felett rendelkező „Társaságot“ és édesebbé s becsesebbé teszik a küzdéssel kivívott eredményeket. A’ „récole de l’adversité“ a legnemesebb iskola. Az elnöki beszéd által lehangolólag inaugurált zárt ülést szívén találta a dr. Tolnai Lajos szépen fogalmazott szomorú jelentése az ő sok reményű irodalmi csecsemője korai kimúlásáról. De a halott, bármely elegáns ravatalon is, csak hatott, s az ily vesztes, extra et intra muros leverőleg hat. Azok, kik értik és érzik, mint például a „Kemény Zsigmond társaság“ érdemteljes tagjai, hogy mily szellemi kincs egy jól és sok ízléssel szerkesztett szépirodalmi lap, azok képesek kellőleg felfogni, hogy szellemileg és erkölcsileg mily nyeremény egy jóra való szerkesztő. És már ekkor midőn a t. K. Zs. társaság saját körében birja a legjelesebb szerkesztők egyikét, aki az „Erdélyi Figyelőben“ finom ízlése, terebély olvasása és gyönyörű dialektikája által bemutatta a műveit K. Zs. társaságnak azon elemeket, melyek képesek megteremteni a valódi szerkesztőt, akkor az igen tisztelt „Kemény Zsigmond társaság“ nemes akaratától függ kimondhatnunk, hogy: a szép csecsemő nem halt meg, csak alszik. — Igaz, hogy az akaratról azt mondja Sand: (S p i r i d i o n) „La volonté est seule un miracle et la puissance divine l’acomplit et nous;“ az akarat egyedüli csoda, s az isteni hatalom létesíti azt bennünk. Következőleg, ha a „K. Zs. társaság nemes szivében az akarat az „Erdélyi Figyelő”, felelevenítésére csodatevőleg meg szülétnük s akaratának, Isten segítségével, tényleges kifejezést adand, a „K. Zs. társaságnak“ saját orgánuma leend humanisticus czélja: az általános mivelődés eszközlése megközelithetésére s mind ez az isteni hatalom elkötelezésével, a a mely midőn a „K. Zs. társaságot“ nemes akarata kivitelére lelkesítette, az illetők magasztos segélyezésüket áldással kamatozandja, a teljes visszafizetés iránti kötelezettséget az örökélet könyvében jegyezvén elő. (Folytatása következik.) nyelveskedő szolgálók fognak állani az erdő felől! Cselédtörvény, rendőrség ... mind mit ér a mai túlczivilizált világban ? Az újév ezen kellemetlenségei mellett, az örömöknek is kezdenek nyillani a maga rózsái. Itt a farsang, mely 7 hét és 6 nap hosszúságra nyúlik s egészen márcziusba viszi Karneval herczeget, ki az idén meglehetős lanyhán fog időzhetni városunkban, mert még csak jan. 15- és febr 5-ik napjaira van jelezve ünnepélye, bárha udvartartását „koszorúestélyek“-kel is szándékozik fűszerzni. Lapunk különböző rovatában figyelemmel fogják kisérni a főbb társadalmi mozzanatokat. Addig is, míg újra találkozhatnék a t. olvasó közönséggel, boldog újévet kivon a hazára és az összes népességre Fekete domino. Miatona és profcátor.*) Irta: Györffi Pető. Katonát gyalázni, prókátort szidni mai napság oly kelendővé vált, hogy mindjárt figyelemre tart igényt a czikk, mihelyt eféle czim alatt jelenik meg. Én nem szándékozom megtámadni sem egyiket sem másikat, csupán némely élményeimet akarom elmondani katona életemből, melyek a választottam czim alá meglelősen beillenek, s a czim kedvéért talán némi figyelmet érdemelnek. Igen is katona életemből, mert hát voltam én katona is. Nem azt értem ez alatt, hogy önkénytes honvéd, hanem olyan önkénytelen valóságos katona, ki nappal „brugót“ eszik s éjjel „bordót“ kiált. Besoroztak 1849. szeptember elején Szebenben német lovasnak s tettek magyar bakává. Szebenből szeptember közepén elindítottak gyalog a narancsfák hazájába. Utunk gazdag volt változatos észleletekben. Először is Lugoson nem eresztettek be a városba, mely szívesen látott volna, hanem a mezőben egy réten 1 nap s 2 éjjel fürösztöttek az októberi hideg eső hullámaiban úgy, hogy csak folytonos futkározással tartottuk fenn testünkben a meleget; ezt úgy nevezték, hogy: „Rasztag“ Kárpótlásul Fejértemplom mellett szántóföldekre telepítettek kedvünkért meggyújtott hulladék halmok közé, szabad választást engedvén a hulladék füst vagy azon szappanos üstök illatában gyönyörködnünk, melyekben számunkra ételt főztek. Azután Baziáson kenyeret akartak kiosztani, de úgy jártunk, mint bizonyos szoborleleplezési banketten; több volt a vendég, mint a kenyér. Aval tehát, amit nem kaptunk, beültettek egy gőzös vontatójába s „úsztunk pánkokat“ a Dunán felfelé. Zimonyban tűnt ki, miért nem volt elég kenyér Baziáson! Micsoda kutya ette volna megkülönben azt a Zimonyi „brugót,“ melynek nagyobb része volt penész, semmint kenyér? Mi annyira el voltunk éhezve, hogy ezt is ananásnak néztük. Lehet, a szemünk káprázott. *) Felolvasta szerző a m.-vásárhelyi jót. nőegylet által rendezett fillérestélyen. Szerk. M.-Vásárhelyit, 1880. deczember 17-én. Báró Apor Károly elnöki beszéde a m.-vásárhelyi társalgó-egylet nagygyűlésén. Maros-Vásárhelytt, 1880. deczember 27. Tisztelt társalgó-egyleti nagygyűlés! Midőn alapszabályaink rendelkezése következtében a mai napon van megint szerencsém önöket tisztelt uraim e helyen viszontláthatni engedjék meg, hogy elnöki tisztemből kifolyó kötelességemet azzal kezdhessem meg, hogy mindnyájokat a legszívesebben üdvözöljem és köszönetet mondjak azon érdekeltségért, melyet ily szép számbani megjelenések által társalgó egyletünk ügyei iránt tanúsítani méltóztattak. Azon közömbösséggel, mely közérdekű dolgaink iránt mindenfelé mutatkozik, azon zsihadtsággal szembe, mely még saját anyagi érdekeinket sem veszi tekintetbe, ezen örvendetes jelenség jótékony hatású mindnyájunkra nézve, mert bizonyságul szolgál annak, hogy székely fővárosunk értelmisége intézetünket olyannak tekinti, mely a közművelődést előmozdító szép hivatását betölti, s mely felül emelkedve minden pártérdeken, gyülhelyéül szolgál a társadalom különböző elfoglalású tagjainak, kik itt feltalálhatják egyfelől a baráti társalgást, a különböző nézeteknek kicserélését, a kellemetes elszórakodást, a nemesebb időtöltést, úgy másfelől a szellemi mulatságot és ismeretünknek szétesbítését. Legyen szabad tisztelt Uraim önök előtt e feletti örömömnek kifejezést adni és önöket arra kérni, hogy társalgó egyletünk iránt továbbra is ezen becses érdekeltséget megtartani méltóztassanak. A kevés napok múlva pályafutását bevégző 1880-ik év eseményeiről, ha emlékezetünkbe visszahívjuk mindazt, amit mint átalánosan nevezetest egy ily ünnepélyes alkalommal bevett szokásunk szerint megemlítésre érdemesnek tarthatunk. Fel kell hoznunk, hogy a külpolitikára nézve ezen év nem mutat fel semmi oly tényeket, melyek a világbéke megszilárdulására biztos alapul szolgálhatnának, az apró kérdések, melyek a világ két hatalmas nemzete az orosz és török kibékítése után az utóbbinak birodalmában hol egy hol más helyen felmerülnek és melyeknek, megoldása a diplomatának nem csekély penna harczába kerül bizonyítványul szolgál, hogy a több, mint száz ezer ember életbe került háború tüze még zsarátjában izzik és csak a békéltető hatalmak bölcseségének köszönhető, ha a lappangó tűz ujjakban jobbot nem vet. Ki kell emelnünk, hogy a belpolitikára nézve magas kormányunk ezen év alatt is megtett mindent, mi tehetségében állott arra, hogy az országnak belviszonyai a modern államok mintájára mind inkább rendeztessenek és háztartásában a bevételek és kiadások között az egyensúly helyreállíttassák, és ha mindkét irányban az eddigi eredmény az országot ki nem elégíti és aggodalmai vannak a haza jövője és lakossai jólétének biztosítására nézve eljött ezen évnek leteltével annak ideje, hogy alkotmányos jogával élve a képviseleti mandátumát oly kezekre bízza, melyek a közóhajnak és érdeknek sikeresebben fognának megfelelni. (Vége köv.) A „Kemény Zsigmond társaság“ január havi rendes gyűléséről. Maros-Vásárhelytt, 1880. január 2-án. A „Kemény Zsigmond társaság“ a beállott újévben ma tartotta első ülését a városház tanácstermében. Elnök báró Apor Károly ur őméltósága Kerekes Sámuel m. titkárt, mint a szerk. biz. jegyzőjét a tárgysorozat bemutatására kérvén fel a mult év deczemberi szerkesztőbizottsági ülés megállapoddása nyomán, Petelei István rendes tag foglalt helyet a zöldasztal mellett, ki a megjelent vendé-égek és társasági tagok meleg érdeklődése mellett olvasta fel „Árva Lotti“ czimű rajzát, melynek tárgya és alakjai élénk színezéssel vannak ecse-i telve, s úgy a csinos kidolgozás, mint a szabatos felolvasás méltán kiérdemelte a tüntető elismerést. A tárgysorozat 2-ik számát Aiszkhülosz „Eumenidák“ czímű drámájának ismertetése képezte Hegedűs István rendes tag fordításában, melyet — szerző meg nem jelenhetvén — Sándor Kálmán rendes tag olvasott fel a tőle már megszokott szabatossággal. Az „Eumenidák“ keletkezésének rövid történetét bocsátja elő fordító egy tárgyilagos bevezetésben, mely Aiszkhülosz életrajzi adatait, munkássági körét is érintve, átnézetet nyújt azon kor felett, melyben az ó görög classicus sziniirodalom Arisztofanész, Szofoklesz és Aiskhülosz színműveiben oly hatalmasan nyilatkozott. (Aristofanészt Arany János, Szofoklészt Csíki Gergely kitűnő fordításában bírja a nemzeti irodalom.) Találóan jegyzi meg fordító, hogy az ókori klasszicismus leghívebb kifejezője a görög dráma. Ha Aiszkhülosz, Szofoklész és Euripides, a görög dráma ezen Mivel pedig mind e mellett sem pusztultunk mind el, beletaszították Török Jóska beteg bajtársunkat a pallóról a vízbe, de a víz sem fogott ki rajtunk, ellenkezőleg mi kifogtuk belőle Török Jóskát. De ekkor már annyira megelégeltük volt a szíves bánásmódot, melyben új cameradjaink, részesítettek, hogy eltökéltük gőzhajóstól, őrizetestől, mindenestől, katonai műnyelven szólva, „lépést cserélni“ Belgrádba. Csak attól tarthattunk, hogy szökevényeknek tekinthetne a török kiszolgáltathatna. Követeket küldöttünk tehát a pasához s feladatukká tettük, hogy, ha biztosítást nyernek a felől, hogy nem adnak ki, fehér kendőt lobogtassanak a vár fokáról, midőn a Dunából a Szávába kanyarodunk. Ekkor az őrizet fegyvereit kezünkre kerítettük s a hajó kapitányát kényszerítettük volna, hogy Belgrádon kössön ki. Ámde a kendő nem lobogott, s mi tovább úsztunk. A Száván meg kedvünk támadt — talán csak nem előérzetből — egy kis kirándulást tenni Boszniába, hol akkoron Omer pasa küzdödött a bégekkel De éjfélkor a ladikba annyian gyűltünk, hogy az elmerülés biztos veszélye nélkül meg nem indulhattunk, s mivel az összegyűltek közül egyik sem akart visszamaradni, valamennyien itt maradtunk, és szerencsésen megérkeztünk Sziszekre. Nevezetes emlékű hely ez is. A vendéglős ránk fogta, hogy egy ezüst kanalát elloptuk. Különösen nagy gyanúja volt szegény Filep Sándor barátunkra. (Vége következik.)