Maros-Vidék, 1881 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1881-01-06 / 1. szám

Maros-Vásárhelyet, január 3-án, 1881. Multa ferunt anni venientes commoda secuni Multra recedentes odimunt, I. Horatius. A „Kemény Zsigmond társaság­­n­a­k“ mult évi november 28-án a városház nagy termében tartott havi rendes és zárt ülése folya­mát a „Maros-Vidék“ 47-dik száma csinosan műértőleg és sok figyelemmel megírva közölte s a jeles közlemény a „Társaság“ hasznos voltáról tanúskodik; a zárt ülést megnyitó elnöki beszédben felemlített „gátló körülmények“ kétségen kívül csak edzik a sok szellemi és er­­kölcsi erő felett rendelkező „Társaságot“ és édesebbé s becsesebbé teszik a küzdéssel kivívott eredményeket. A’ „r­école de l’adversité“ a legneme­sebb iskola. Az elnöki beszéd által lehangolólag inaugu­rált zárt ülést szívén találta a dr. Tolnai Lajos szépen fogalmazott szomorú jelentése az ő sok re­ményű irodalmi csecsemője korai kimúlásáról. De a halott, bár­mely elegáns ravatalon is, csak ha­tott, s az ily vesztes, extra et intra muros leverőleg hat. Azok, kik értik és érzik, mint például a „Ke­­mény Zsigmond társaság“ érdemteljes tagjai, hogy mily szellemi kincs egy jól és sok íz­léssel szerkesztett szépirodalmi lap, azok képe­sek kellőleg felfogni, hogy szellemileg és erkölcsi­leg mily nyeremény egy jóra való szerkesztő. És már ekkor midőn a t. K. Zs. társaság saját körében birja a legjelesebb szerkesztők egyikét, a­ki az „E­r­d­é­l­y­i Figyelőben“ finom ízlé­se, terebély olvasása és gyönyörű dialektikája által bemutatta a műveit K. Zs. társaságnak azon ele­meket, melyek képesek megteremteni a valódi szerkesztőt, akkor az igen tisztelt „Kemény Zsig­mond társaság“ nemes akaratától függ ki­mondhatnunk, hogy: a szép csecsemő nem halt meg, csak alszik. — Igaz, hogy az akaratról azt mondja Sand: (S p i r i d i o n) „L­a volonté est seule un miracle et la puis­sance divine l’acomplit et nous;“ az aka­rat egyedüli csoda, s az isteni hatalom létesíti azt bennünk. Következőleg, ha a „K. Zs. társaság nemes szivében az akarat az „Erdélyi Figyelő”, felelevenítésére csoda­tevőleg meg szülétn­­ük s akaratának, Isten segítségével, tényleges ki­fejezést adand, a „K. Zs. társaságnak“ saját or­gánuma leend humanisticus czélja: az általános mivelődés eszközlése megközelithetésére s mind ez az isteni hatalom elkötelezésével, a a mely midőn a „K. Zs. társaságot“ nemes akarata kivitelére lelkesítette, az illetők magasztos segé­lyezésüket áldással kamatozandja, a teljes vissza­fizetés iránti kötelezettséget az örökélet könyvé­ben jegyezvén elő. (Folytatása következik.) nyelveskedő szolgálók fognak állani az erdő felől! Cselédtörvény, rendőrség ... mind mit ér a mai túl­czivilizált világban ? Az újév ezen kellemetlenségei mellett, az örö­möknek is kezdenek nyillani a maga rózsái. Itt a farsang, mely 7 hét és 6 nap hosszúságra nyúlik s egészen márcziusba viszi Karneval herczeget, ki az idén meglehetős lanyhán fog időzhetni városunk­ban, mert még csak jan. 15- és febr 5-ik nap­jaira van jelezve ünnepélye, bárha udvartartását „koszorúestélyek“-kel is szándékozik fűszerzni. Lapunk különböző rovatában figyelemmel fog­­j­ák kisérni a főbb társadalmi mozzanatokat. Addig is, míg újra találkozhatnék a t. olvasó közönség­gel, boldog újévet kivon a hazára és az összes népességre Fekete domino. Miatona és profcátor.*) Irta: Györffi Pető. Katonát gyalázni, prókátort szidni mai nap­­ság oly kelendővé vált, hogy mindjárt figyelemre tart igényt a czikk, mihelyt eféle czim alatt jelenik meg. Én nem szándékozom megtámadni sem egyiket sem másikat, csupán némely élményeimet akarom elmondani katona életemből, melyek a választottam czim alá meglelősen beillenek, s a czim kedvéért talán némi figyelmet érdemelnek. Igen is katona életemből, mert hát voltam én katona is. Nem azt értem ez alatt, hogy ön­­kénytes honvéd, hanem olyan önkénytelen való­ságos katona, ki nappal „brugót“ eszik s éjjel „bordót“ kiált. Besoroztak 1849. szeptember elején Szebenben német lovasnak s tettek m­agyar bakává. Szebenből szeptember közepén elindítottak gyalog a narancsfák hazájába. Utunk gazdag volt változatos észleletekben. Először is Lugoson nem eresztettek be a városba, mely szívesen látott volna, hanem a mezőben egy réten 1 nap s 2 éjjel fürösztöttek az októberi hideg eső hullámaiban úgy, hogy csak folytonos futkározással tartottuk fenn testünkben a meleget; ezt úgy nevezték, hogy: „Rasztag“ Kárpótlásul Fejértemplom mellett szántó­földekre telepítettek kedvünkért meggyújtott hulladék halmok közé, sza­bad választást engedvén a hulladék füst vagy azon szappanos üstök illatában gyönyörködnünk, melyek­ben számunkra ételt főztek. Azután Baziáson kenyeret akartak kiosztani, de úgy jártunk, mint bizonyos szoborleleplezési banketten; több volt a vendég, mint a kenyér. Aval tehát, a­mit nem kaptunk, beültettek egy gőzös vontatójába s „úsztunk pánkokat“ a Dunán felfelé. Zimonyban tűnt ki, miért nem volt elég kenyér Baziáson! Micsoda kutya ette volna meg­­különben azt a Zimonyi „brugót,“ melynek nagyobb része volt penész, semmint kenyér? Mi annyira el voltunk éhezve, hogy ezt is ananásnak néztük. Lehet, a szemünk káprázott. *) Felolvasta szerző a m.-vásárhelyi jót. nőegylet által rendezett fillérestélyen. Szerk. M.-Vásárhelyit, 1880. deczember 17-én. Báró Apor Károly elnöki beszéde a m.-vá­sárhelyi társalgó-egylet nagygyűlésén. Maros-Vásárhelytt, 1880. deczember 27. Tisztelt társalgó-egyleti nagygyűlés!­­ Midőn alapszabályaink rendelkezése követ­keztében a mai napon van megint szerencsém önöket tisztelt uraim e helyen viszontláthatni engedjék meg, hogy elnöki tisztemből kifolyó kö­telességemet azzal kezdhessem meg, hogy m­ind­­nyájokat a legszívesebben üdvözöljem és köszönetet mondjak azon érdekeltségért, melyet ily szép szám­­bani megjelenések által társalgó­ egyletünk ügyei iránt tanúsítani méltóztattak. Azon közömbösség­gel, mely közérdekű dolgaink iránt mindenfelé mutatkozik, azon zsihadtsággal szembe, mely még saját anyagi érdekeinket sem veszi tekintetbe, ezen örvendetes jelenség jótékony hatású mindnyájunkra nézve, mert bizonyságul szolgál annak, hogy szé­kely fővárosunk értelmisége intézetünket olyannak tekinti, mely a közművelődést előmozdító szép hivatását betölti, s mely felül emelkedve minden pártérdeken, gyülhelyéül szolgál a társadalom kü­lönböző elfoglalású tagjainak, kik itt feltalálhat­ják egyfelől a baráti társalgást, a különböző né­zeteknek kicserélését, a kellemetes elszórakodást, a nemesebb időtöltést, úgy másfelől a szellemi mulatságot és ismeretünknek szétesbítését. Legyen szabad tisztelt Uraim önök előtt e feletti örömöm­nek kifejezést adni és önöket arra kérni, hogy társalgó­ egyletünk iránt továbbra is ezen becses érdekeltséget megtartani méltóztassanak. A kevés napok múlva pályafutását bevégző 1880-ik év eseményeiről, ha emlékezetünkbe vissza­hívjuk m­ind­azt, a­mit mint átalánosan nevezetest egy ily ünnepélyes alkalommal bevett szokásunk szerint megemlítésre érdemesnek tarthatunk. Fel kell hoznunk, hogy a külpolitikára nézve ezen év nem mutat fel semmi oly tényeket, melyek a világbéke megszilárdulására biztos alapul szolgál­hatnának, az apró kérdések, melyek a világ két hatalmas nemzete az orosz és török kibékítése után az utóbbinak birodalmában hol egy hol más helyen felmerülnek és melyeknek, megoldása a diplomatának nem csekély penna harczába kerül bizonyítványul szolgál, hogy a több, mint száz ezer ember életbe került háború tüze még zsarát­jában izzik és csak a békéltető hatalmak bölcse­­ségének köszönhető, ha a lappangó tűz ujjakban jobbot nem vet. Ki kell emelnünk, hogy a belpolitikára nézve magas kormányunk ezen év alatt is megtett mindent, mi tehetségében állott arra, hogy az országnak belviszonyai a modern államok mintá­jára mind inkább rendeztessenek és háztartásában a bevételek és kiadások között az egyensúly helyre­állíttassák, és ha mindkét irányban az eddigi ered­mény az országot ki nem elégíti és aggodalmai vannak a haza jövője és lakossai jólétének biztosí­tására nézve eljött ezen évnek leteltével annak ideje, hogy alkotmányos jogával élve a képviseleti mandátumát oly kezekre bízza, melyek a közó­­hajnak és érdeknek sikeresebben fognának meg­felelni. (Vége köv.) A „Kemény Zsigmond társaság“ január havi rendes gyűléséről. Maros-Vásárh­elytt, 1880. január 2-án. A „Kemény Zsigmond társaság“ a beállott újévben ma tartotta első ülését a városház tanács­termében. Elnök báró Apor Károly ur őméltósága Kerekes Sámuel m. titkárt, mint a szerk. biz. jegy­zőjét a tárgysorozat bemutatására kérvén fel a mult év deczemberi szerkesztőbizottsági ülés megállapod­­dása nyomán, Petelei István rendes tag foglalt­ helyet a zöldasztal mellett, ki a megjelent vendé-­é­gek és társasági tagok meleg érdeklődése mellett­­ olvasta fel „Árva Lotti“ czimű­ rajzát, melynek­ tárgya és alakjai élénk színezéssel vannak ecse-­i telve, s úgy a csinos kidolgozás, mint a szabatos felolvasás méltán kiérdemelte a tüntető elismerést. A tárgysorozat 2-ik számát Aiszkhülosz „Eumeni­­dák“ czímű drámájának ismertetése képezte He­gedűs István rendes tag fordításában, melyet — szerző meg nem jelenhetvén — Sándor Kálmán rendes tag olvasott fel a tőle már megszokott sza­batossággal. Az „Eumenidák“ keletkezésének rövid törté­netét bocsátja elő fordító egy tárgyilagos beveze­tésben, mely Aiszkhülosz életrajzi adatait, mun­­kássági körét is érintve, átnézetet nyújt azon kor felett, melyben az ó­ görög classicus sziniirodalom Arisztofanész, Szofoklesz és Aiskhülosz színműve­iben oly hatalmasan nyilatkozott. (Aristofanészt Arany János, Szofoklészt Csíki Gergely kitűnő fordításában bírja a nemzeti irodalom.) Találóan jegyzi meg fordító, hogy az ó­kori klasszicismus leghívebb kifejezője a görög dráma. Ha Aiszkhü­losz, Szofoklész és Euripides, a görög dráma ezen Mivel pedig mind e mellett sem pusztultunk mind el, beletaszították Török Jóska beteg baj­társunkat a pallóról a vízbe, de a víz sem fogott ki rajtunk, ellenkezőleg mi kifogtuk belőle Török Jóskát. De ekkor már annyira megelégeltük volt a szíves bánásmódot, melyben új cameradjaink, részesítettek, hogy eltökéltük gőzhajóstól, őrizetes­től, mindenestől, katonai műnyelven szólva, „lépést cserélni“ Belgrádba. Csak attól tarthattunk, hogy szökevényeknek tekinthetne a török­­ kiszolgáltat­hatna. Követeket küldöttünk tehát a pasához s feladatukká tettük, hogy, ha biztosítást nyernek a felől, hogy nem adnak ki, fehér kendőt lobogtassa­nak a vár fokáról, midőn a Dunából a Szávába kanyarodunk. Ekkor az őrizet fegyvereit kezünkre kerítettük s a hajó kapitányát kényszerítettük volna, hogy Belgrádon kössön ki. Ámde a kendő nem lobogott, s mi tovább úsztunk. A Száván meg kedvünk támadt — talán csak nem előérzetből — egy kis kirándulást tenni Bosz­niába, hol akkoron Omer pasa küzdödött a bégek­kel De éjfélkor a ladikba annyian gyűltünk, hogy az elmerülés biztos veszélye nélkül meg nem indul­hattunk, s mivel az összegyűltek közül egyik sem akart visszamaradni,­­ valamennyien itt marad­tunk, és szerencsésen megérkeztünk Sziszekre. Nevezetes emlékű hely ez is. A vendéglős ránk fogta, hogy egy ezüst­ kanalát elloptuk. Kü­lönösen nagy gyanúja volt szegény Filep Sándor barátunkra. (Vége következik.)

Next