Marosvidék, 1888 (18. évfolyam, 14-40. szám)

1888-08-12 / 40. szám

XV- ik ÉVFOLYAMi 40-ik szám. Marosvásárhelytt, 1888. augusztus 12-én. Marostordamegye és Marosvásárhely sz. kir. város társadalmi, közmivelődési, közigazgatási és közgazdasági érdekeit képviselő VEGYES TARTALMÚ HETIKÖZLÖNY.egjelen mind. ezt vasárnap. Előfizetési díjak : Egész évre..........6 írt — kr. Félévre..............3 „ — „ Negyedévre........1 „ 50 „ Egyes számára 14 kr. SZERKESZTŐI SZÁLLÁS: a Hajósköz utczában a 301. szám alatti lázban. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez, pénzküldemények a kiadóhivatalhoz bérmentve küldanitők. Kiadóhivatal az ev ref. főtanodai könyvnyomdában Imreh Sándornál. Hirceiescc sima : Hogy háromszor hasabozott galambot vagy annak térmértéke 5 kr[ .Bélyegdij minden beigt után 30 ,1 Nyilttér soronként 25 , ' A hird. és nyiltt. dijak előre fizetendők. Pár szó a párbajozások meggátlásáról. Marosvásárhelytt, 1888. augusztus 12 Nincs mit részletesen fejtegetnem, hogy napjainkban mily nagy mérvben vannak elterjedve a párbaj viaskodások, az öngyilkosságok ezen egyik újabb és modernebb névvel elkeresztelt neme. Nem kell azt sem mondanom, hogy hová tovább, mind nagyobb-nagyobb mértékben veszi áldozatait. Azt sem kell részleteznem, hogy a legtöbb esetben az illető párbajozók nemcsak önmaguknak okoznak örökös nyomorékságot (amit legtöbbször maga után von a párbaj), nemcsak saját maguk kínos és hoszszas szenvedéssel végződő halállával okoznak kárt és visszamaradást, hanem legtöbb esetben nyomorékká tételük, (vagy jobb esetben haláluk által) egy szépen virágzó családnak bimbajában való megakadályozását, megfojtását és örökös nyomorba jutását mozdítják elő. De nem elég az, hogy az illető nyomort és nagy elviselhetlen bánatot, hogy családjára, hanem az által nagy kárt és veszteséget hagy a társadalomra, nemzetére és hazájára is ! Többen írtak már vaskos kötetekre menő könyveket ez újabb gyilkoló-nem fejtegetése tárgyáról és annak nem szükségképem voltát feltüntetve, fejtegetve, olvasóikat s vele a n.é.közönséget is elszoktatni,elriasztani igyekvőnek a párbajozástól. S azt végkép kipusztítani is törekedének a társadalom mezejéről és kebeléből. De vájjon tudták-e? Elérték e czélukat ? Vajjon volt-e eredménye?! — Oh! sajnos bár, ■ de nem volt! Hiszen nem egy eset volt, amely azt bizonyitá, hogy akik a párbajozók ellen irtak, tollal harczra kerekedtek, azokat végképen elitélték; épen azok is beleestek a polyp karjaiba, a hínárba és azok is vívtak — világgá bocsátott munkáik után — még párbajt. És a legtöbb esetben, inkább semmiért, mint valamiért összeveszve, szoktak párbajokat vívni. Igen! Láthatjuk ezt a mindennapi életből. Ha két pulykavérű urfi összeszólalkozni mer, egyiknek valami ínyére nem eső szó ejtetik ki, tüstént ront a másikra, s az azelőtti perczben még kedves, lelki jó barátjáratán —és legyilkolja, leszúrja. Vagy ha több uracs iddogál egy asztalnál s pohár csörét, vagy borát egyik felhajtva, csak tán görbén néz a másik uracs társára. Nósza, hopsz, rajta! Elő gyilok, kard, revolver, stb. Pifpuf. Céloznak, lőnek, gyilkolnak. Vagy ha női, biztos alapot nélkülöző pletykák után hallgató férjnek az oldalát szúrja valami állítólagosan mondott csekélység, de legtöbbször túlhajtott nagyítás, ezért perpatvar lesz, egyik férj leöli a másikat stb. stb. A párbaj előtt nincs ifjú, férfi és agg között választás. Ők mind kivétel nélkül mennek, rohannak a halálba! Ha nincs becsület, nem kell élet sem, — szokták mondani. — És igy gyilkolással igyekszenek visszaszerezni és helyreállítani a becsületet és jó hírnevet! ? . És mindezt elnézi a hatóság, a törvény, az állam, — anélkül, hogy megérdemlőleg büntetné, — sok esetben még a hajaszála sem görbül meg az illetőnek szörnyű tettéért! . . . Tehát az a kérdés merül itt fel, hát csakugyan nem lehet annak meggátlására orvosszert találni?! . . . Nincs eszköz ? Nincs törvény? Nincs, melylyel elébe állani és azt nemcsak meggátolni, de a társadalmi életből még csirástól is kiirtani lehetne úgy, hogy még hírmondója se lehessen többé ?! . . . Tehát hadjuk szabad mentére? Végtére is legyen ebből az, ami lesz?! . . . Ez nem jól van így! Ezen segíteni kell! Ha nincs még (ami bizonyos!) gyökeresen gyógyító orvosszer, azt mielőbb készíteni kell, azt mielőbb alkalmazni kell! Ez irányban haladéktalanul intézkedni kell ! Ott van az országgyűlés! Ott vannak honatyáink ! Ők hozzák és alkotják meg országos és Ő Felsége a király által szentesített törvényeinket ! Kérjük őket, hogy már a közelben összeülendő gyűlésen e tárgyat szőnyegre vétetni szíveskedjenek és erről illetőleg törvényt, mégpedig szigorú törvényt alkossanak ! Vonják a párbajt vívókat a szándékos gyilkosságot követők sorába, mert azt lelkiismerettel tehetik és sújtsák oly szigorú büntetéssel őket. Mondják ki, hogy aki iránt csak alapos párbajozási vád irányul is, már az is 3—5 évig terjedhető, s aki párbajt vívott 5—10 évig és ha a párbaj halálos kimenettellel végződik, a bűnös, a gyilkos fél 10—20 évig terjedő börtönbüntetéssel suttatik. A párbajozó segédek is szigorúan büntettessenek ! Egy szóval itt utat nyitottam, az irányt körvonalaztam. A törvény minél jobb, minél tökéletesebb megalkotása, a szakembereket, a törvényalkotókat illeti. A „MAROSVIDÉK" TÁRCZÁJA. — Üdvözlet Borszékhez. Szivem hevével újra üdvözöllek Te drága Borszék, sors kegyeltje te; Örül szivem, hogy fenyvesed honában A természetnek dalt szentelhető. Lelkemnek égbe szárnyalt gondolatja, Nincs rajta semmi földies salak. Imádkozom, lelkemnek bibliája, Te drága Borszék, föl kell nyissalak! Legyen megáldva alkotód kezének Örök munkája, e díszes remek! Hivó magányod, a templomod körében, Beteg szivek gyógyforrást nyerjenek! Lankadt kebelre újra éledésnek Hozd fel mosolygó, áldott hajnalát, Fáradt izomra öntsd ájult erőnek Gyógyírt fakasztó drága balzsamát! Bűvös varázszsal csábitó körödnek Üdvös hatalma, tartson végtelen; Természet adta bájait zománczát Tükrözze vissza fenkölt képzelem; A nagy világnak adjon hirt felőled Az üdv, melyet gyógyforrásod fakaszt, Még tél között is zöldelő fejeddel Láss föl virágzást, láss örök tavaszt! Légy üdvözölve, lelkem ideálja, Te drága Borszék, sors kegyeletje te, Örül szivem hogy fenyvesed honában A természetnek halt szentelhető. Hol gyógyulást szül gyógyvized hatalma, Hol enyhülést nyer a fáradt kebel, Szentelt e hely, s az itt kapott malasztért Te drága Borszék, nem feledlek el! ; Borszék, 1888. év julius hó 31-én. Kerekes Sámuel: A megfejthetlen titok. Péter és Pál együtt laktak és hivatásra nézve papok voltak. Mintha csak a sors hozta volna őket igy össze, mert tudjuk, hogy Péter és Pál még a naptárakban is elválaszthatlanul jelennek meg. De csakugyan ők valódi hű elvállhatlan jó barátok is voltak. Csak egymásért és egymásnak éltek. Egy test és vér voltak ők. Csakis in corpore különböztek egymástól. Ugyanis Péter magas, szikár testű, hirtelen,barna kinézésű ember lévén, kissé emlékeztetve Arménia ivadékaira. Pál pedig éppen ellentéte volt Péternek. Ő hirtelen feltűnő szőke arczulatú és annyira kifejlett, kerekded izomzattal, hogy alakjának körvonalai, csaknem nőiek gömbölydedséggel dicsekvének. Mindketten tudománynyal foglalkozók. Még pedig legmagasztosabb és legmélyebb tudományág egyike a vallás- és erkölcstan volt fő- és különösen kedvencz tárgyuk. Ha napi teendőiket végezték, s ha már a nap leáldozott, és ha az est homálya sötét fátylával elbobta e földet, a mely annyi bánatot, keserűséget és örömet rejt magán, szerény egyszerű papi lakukba tértek. Esténként, ha a zaj a városban lecsöndesült; ha a csicsergő madarak elcsendesültek s álomra dőltek, ha a mindennapi kenyérért küzdő emberek az utczákról már hazatakarodtak; ha már sir, néma csend honolt körülöttök, akkor örültek ők legjobban, mert csak akkor bonyolulhattak mély tudományáguk elveinek és tételeinek legmélyebb bonczolgatásába. Ha a munka fáradttá téve őket, késő estre nyugalomra tértek. Nem azért, hogy tüstént elaludjanak, hanem így folytassák vitatkozásukat. És soká-soká tincseitek, míg álomra dőltek. S ilyenkor különösen a túlvilági élet bonczolgatásába és vitatkozásába csupa előszeretettel és érdekkel mélyedtek. S késő esténként utoljára ez került elő,é s enne ki fejtegetése után lesett csakis édesen az álom, mely a testnek nélkülözhetlen pihentetője és felfrissitője. Amint egyik estre épen ezen kedvencz themájukra tértek, Péter igy szólott Pálhoz: — Tudod-e barátom, milyennek képzelem én a másvilágot? — Nos, milyennek? mondjad csak, mert figyelmes leszek rá s aztán saját nézetemet viszont előtted feltárom. — Barátom! — kezdé Péter — a másvilágon az emberek, amint e földön jót, vagy rosszat cselekvőnek, a szerint fognak jutalmaztatni. A jók a mennyben az Isten és angyalai körében minden fény és pompától körülörezve éldelik napjaikat a legnagyobb boldogság és megelégedés közepette. A rosszak, a föld mélyében a pokolban véghetlen súlyos és küzdelmes tusák közepette, a legiszonyúbb kunok között vergődnek, vivődnek, mig nem végre bümik megbocsájtatása után megtiszt