Enyedi Nagy Mihály et al. (szerk.): Magyarország Médiakönyve 2003. Első kötet
1. Bevezető tanulmányok - Kéri László: Nyilvánosság az új évtized elején
34 Kéri László egymással. Azért is, mert az előbbinek folyamatosan nőtt, az utóbbinak pedig csökkent a tábora. Hasonló jelenségek figyelhetők meg a hetilapok piacán is, ahol az intimitásra és a bulvártémákra szakosodott újságok példányszáma rendre messze fölülmúlja a minőségiekét. (Tanulságos és sokatmondó dokumentum ez ügyben az Omolnár Miklósról készült portré: A sajtóhamburger-készítő. Sebők János, Népszabadság, 2003. április 5.) A térhódítás azonban még ennél is mélyebb folyamatokról tanúskodik. Mindenekelőtt arról, hogy a hagyományosan minőséginek tekintett média többsége az elmúlt években mind több eszközt használ föl a bulvármegoldások közül. Ezt a Népszabadságtól a Magyar Televízióig minden egyes orgánumban megfigyelhetjük. A folyamat ereje abból is látható, hogy az évtizedek óta megszokott műsorok, műfajok maguk is olyan mértékben bulvárosodnak, amennyire e kor vélt, elvárt és kikerülhetetlen változásaként igyekeznek az új igényeket kielégíteni. A tabloidizáció nem egyik napról a másikra győzedelmeskedett a magyar médiában, az elmúlt három-négy évben tapasztalható áttörést évtizedes előkészületek előzték meg. Antalóczy Tímea (2001) empirikus vizsgálatokkal mutatta ki a szappanoperák nevelő hatásmechanizmusának fontosságát: nemcsak a tévéműsorokra és környezetükre, hanem azt is, ahogyan ez az új mesevilág a néző/befogadói szokásokat is átformálta és szenzitívvé tette az új trendeknek megfelelően. Terestyéni Tamás a televíziós műsorkínálat másfél évtizednyi szerkezeti változásainak elemzésével mutatta be a szórakoztató műsorok, vetélkedők, reklámok elsöprő fölényének kialakulását - különösen a főműsoridők sávjaiban. Évenként közzétett jelentései szerint a folyamat lényegi változásai már 2000 előtt lezajlottak, azóta legfeljebb a kialakult viszonyok stabilizálódtak (1991, 2001, 2003). Más olvasatban ez azt is jelenti, hogy a tabloidizáció legszembetűnőbb fejlődése a kereskedelmi televíziózás gyors sikereivel kezdődött 1997-ben, s nagyon hamar végbe is ment. Azóta viszont mindinkább ennek a hatása kezd érvényesülni, mert a hazai médianaprendszer közepében a két kereskedelmi televízió áll. Előbb-utóbb az ő tematizációjuk teremtette mondanivalók körül kering az összes újság és rádióállomás. Ezt úgy kell érteni, hogy a TV 2-n és az RTL-en kitermelődő sztárok, szokások, problémák, kérdések, válaszok olyan kihívásokat jelentenek a többi média-ágens számára, amely kényszerűen körülhatárolja az ő témaválasztási lehetőségeiket is. E kényszerpályák a legpregnánsabban talán a ValóVilág- és a Big Brother-kultusz hónapjaiban - és „versengése” során - formálódtak meg. A többi rádió, lap, magazin szorgalmasan nyalta újra, vágta körbe valamennyi ma született nemzeti sztár magánéletének - amúgy tökéletesen érdektelen - részletkérdéseit, s a minőségi lapok, rovatok, műsorok legfeljebb annyit tehettek, hogy hónapokig fanyaloghattak és kritizálhatták az újkori ízléstelenség elképesztő mértékvesztésének újabb és újabb jelenségeit - de azért mégiscsak velük foglalatoskodtak. A hazai tabloidizációban a valóságshow-k mindenképen új fejezetet nyitottak és ennek hatásai máig hatóan formálták át még a királyi televízió hosszabb távú fejlesztési elképzeléseit is. (Ennek részleteit kitűnően elemzi a Haszán Zoltán-Varsányi Gyula szakírópáros a Népszabadság hasábjain, 2003. ápr. 5.) A valóságshow-k - szemben elnevezésük eredeti értelmével - olyan élménnyel ajándékozták meg Magyarország népét, amire valószínűleg milliók vágyakoztak: hogyan lehetne kitörni a hétköznapi jelentéktelenség világából, híressé és gazdaggá válni anélkül, hogy az ember képes lenne bármilyen különleges