Médiakutató, 2014 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 3. szám
18 Fülöp Márton - Hamrád Dóra - Kenesei Zsófia - Lakatos Sára - Mravik Patrik - Mécs Bálint meghatározni az egyes „mesék" legalapvetőbb, egyszerű, egy mondatban megfogalmazható üzenetét is. A fentiek alapján azokat a magyarázatokat próbáljuk felfedni, amelyeket a sajtó a gyilkosságsorozathoz fűzött. A szövegeket Hayden White Metahistory című munkájában (1980) bevezetett fogalmak alapján is elemeztük. A nehezen lefordítható employment aktusának megfigyelése különösen új, izgalmas szempontot adott kutatásunkhoz. Nem függetleníthetjük ezt a módszert a fent leírt narratíva-elemzéstől, hiszen alapvetően ez az elmélet is abból indul ki, hogy az események sorát a történetíró tudattalanul is elhelyezi egy előre kialakított szerkezetben, így óhatatlanul befolyásolja a történet értelmezését. Ez egyszerre poétikus és nyelvi cselekedet az elbeszélő részéről - figyelmeztet White (White, 1980). A posztmodern történetírás teoretikusa elemzési módszerét a 19. század legfontosabb történeti és filozófiai műveire alkalmazta, de úgy véljük, megközelítése számunkra is hasznosítható. White négy alapvető poétikus struktúrát különböztet meg. A romantikus hősi „elbeszélésmód" a gonosz feletti győzelemről szól: az erkölcs győz a bűn felett, a fény a sötét felett, az emberiség felsőbbrendűsége a földi siralomvölgy felett, amelybe a bűnbeesés által került, hisz az ember és az ész, az erkölcs győzelmében, hisz abban, hogy teljességgel legyőzhető a gonosz. A szatíra irónia azzal éri el a hatását, hogy nem váltja be a „normális", hagyományos „elbeszélésmódoktól" elvárható végkövetkeztetést, eredményt; tipikus témája, hogy a földi világ foglya az ember, nincs megváltás, nem lehet a halált legyőzni, nem lehet mestere az ember a világnak. A komédia legalább részben felszabadít a bűnbeesés következményei alól, de nem véglegesen, csak ideiglenesen; az ideiglenes győzelem úgy jelenik meg, hogy van remény a társadalmi és a természeti világ erőivel való időleges kiegyezésre; ezek a komédia végén található ünnepélyes jelenettel fejeződnek be. Végül a tragédia is legalább részben felszabadít a bűnbeesés következményei alól, de nem véglegesen, csak ideiglenesen, ám nincs benne ünneplés, maximum fals, képzelt ünneplések; az elesett hős hibájából lehet tanulni, nem teljesen reménytelen beállítódás, a megváltoztathatatlan szabályok megismerésére törekszik, amelyeken belül élni kell (White, 1980). Megpróbáltuk tehát a cikkeket ezek alapján valamelyik kategóriába besorolni, attól függően, hogy melyik állt struktúrája alapján a legközelebb egy-egy „elbeszélésmódhoz", így következtethettünk a sugallt világképre. A tiszazugi események tündöklése és bukása a bulvársajtóban Az alábbiakban azt szeretnénk megvizsgálni, milyen gyakorisággal és mekkora „súllyal" szerepeltek a tiszazugi események egyes napilapokban, elsősorban két bulvárlapban, a Kis Újságban és Az Estben. A Kis Újságban összesen 111, Az Estben 54 írás látott napvilágot a vizsgált időszakban (1929. július eleje és 1931. június közepe között). Elemzésünkben három kategóriát állítottunk fel a cikkek terjedelme szerint. A fél oldalnál kisebbeket a rövid, a fél-egy oldal közöttieket a közepes, az egy oldalnál terjedelmesebbeket a hosszú kategóriába soroltuk. Az Est írásai közül 19 tekinthető rövidnek, 25 közepesnek, 9 pedig hosszúnak. Ugyanezek a számok a Kis Újságnál: 52, 45, 14. Az első néhány hónapban gyakoriak a tudósítások. Sűrűn jelennek meg, viszont érdekes megfigyelni, hogy míg augusztusban tíz cikk jelent meg Az Estben a Kis Újság hatjával szemben, szeptemberben az utóbbi (egyebek között egy, Huray István által írt, tízészes, naponta jelentkező cikksorozattal) huszonnégy cikket hozott le, míg Az Est az előző hónaphoz képest kevesebbet, csak hatot jelentetett meg. Ezután a nagymértékű érdeklődés csökkent, de valamelyest kitartott novemberig (Az Estben három, a Kis Újságban nyolc cikk a hónapban). Ezekre a hónapokra, illetve az első perek idejére, december-januárra jellemző az írások sokszínűsége:például helyi riportok, a nyomozás fejleményeiről szóló tudósítások, a tárgyalások napjának kitűzésének hírül adása stb. Ugyanakkor legkésőbb januárra, de már decemberben is az eseményekről szóló írásokban a perek veszik át a vezető szerepet, később pedig végképp a tárgyalások napirendje szabja meg, mikor jelennek meg cikkek a témában. A Kis Újság vehető észre ez a legkevésbé, mintha kevésbé lenne befolyásolva a perek ügymenetétől, de alapvetően rá is vonatkozik a megállapításunk. Még „tartja a lépést" februárig, utána viszont havonta néhány tudósításnál marad, majd pedig a téma afféle búvópatakként tűnik fel olykor-olykor. Az Estnél ugyanez már márciusban bekövetkezik, bár a júniusi tárgyalások környékén több cikket közöl, mint a Kis Újság (augusztus óta először). Ami a fentebb már említett szempontot, a cikkek terjedelmét illeti: igaz ugyan, hogy a megjelent írások számát tekintve az első hónapok vezetnek, ugyanakkor ha azt nézzük, hogy mikortól jelentkeznek a nagyobb, több oldalas cikkek, azok mindkét esetben a decemberi tárgyalásokhoz kötődnek (bár a Kis Újságban van korábban is egy egy