Medvetánc, 1982/2-3
DOKUMENTUM - Hajnal István: Írásbeliség, intellektuális réteg és európai fejlődés
MEDVETÁNC mogató a szerepe; nagy teljesítmények mindig csak az apró tömegmunkának summation” A „gondolat”, „szellem” tehát nem kezdet, hanem eredmény, s máris folyik alatta a kiszámíthatatlan tömegmunka, amelynek iránya s jövendő eredményei előre nem láthatók, gyakran épp ellenkezőek azzal, ami a gondolatból, szellemből tartalmilag következnek. Új metódust sürget tehát Vierkandt a mélyreható kultúrváltozások magyarázatára, a mi modern kultúránk magyarázatára is. „Még akkor is, ha annak végső okát faji képességekben tételeznénk fel, keresnünk kellene keletkezésének kauzális mechanismusát, s ha ezt felfedeznénk, talán kiderülne, hogy külön faji kvalitás felvevésére nincs is szükség.” Hibáztatja például s túl könnyű elképzelésnek tartja Max Weber elméletét, amely az újkori kapitalista fejlődést a kálvinista szellemből akarja levezetni, ahelyett, hogy a középkor tömegéletére nyúlna vissza. Nem az intézmények, társadalmi képletek alapgondolata, „értelme” adja tehát a fejlődésmenet irányát, amint azt a német idealisztikus irány elképzeli, hanem a szociológiai mozgás, ami alattuk folyik. Nem szellemi vagy gazdasági ösztönök, hanem egyszerűen magának a mozgásfolyamatnak természete. Nézetünk szerint Max Weber nagyjelentőségű munkássága sem tudta bebizonyítani, hogy az európai fejlődés egy specifikus, más kultúrákban nem található szellem következménye. Szellemi s gazdasági területeken egyaránt el kellett ismernie, hogy a „kezdet” másutt is mutatkozott; az érvényesülést a szociológiai valóságfolyamatok akadályozták meg. Vissza kell térnünk, egy oly óriási átalakulás magyarázatánál, mint az újkori fejlődés volt, a szociológiai folyamatok legvégső, tartalomnélküli alapelemeire, az emberközti viszonyodás vizsgálatára. Ha az apró tömegmunka menete adja a lényegesen újat, úgy e tömegmunka érvényesülésének módozataira kell figyelnünk. Tehát nem elsősorban az egyén nagyszabású szellemi-anyagi teljesítményeire, nem is a nagy szellemi-anyagi fellendülésekre, áramlatokra. Mindezen tartalmak felhők járásához hasonlóan vonulhatnak az emberi közösség felett ide-oda, önmagukban nem lenne átalakító hatásuk. A lényeges eredmény azon fordul meg, hogy miként juthat a triviális tömegfeldolgozás alá az, ami bárhol is keletkezik és hogy milyen természetű e feldolgozás. Az emberközti viszonyodás természete szabja meg ezt: az emberek közötti érintkezésnek, a kifejező s így egymásra ható, egymást alakító, fejlesztő módszernek alakulása. Az emberközti viszonyodás módjait illetőleg a középkor második felétől valóban nagy változást látunk: az élőszó mellett az írás szerepének mindig fokozódó növekvését az élet minden területén. Az írást rendesen a kultúra kísérőjelenségének tartják, ami kultúreredmény amúgy is készen van már, annak kifejezésére szolgál, magától értetődő eszköz.