Medvetánc, 1984/2-3
Havas Gábor: Foglalkozásváltási stratégiák különböző cigány közösségekben
MEDVETÁNC ságok egymás elleni kijátszásának együttes jelenlétében is tetten érhető. Végül jelentős problémák származnak abból is, hogy a tulajdonképpen csak két-három személyt érintő konfliktusok (pl. egy élettárs elcsábítása) az intim szféra szinte teljes hiánya és a közösség erőteljes ellenőrzése miatt végiggyűrűznek az egész közösségen, és nemcsak a közvetlenül érdekelt személyeket, hanem a mögéjük felsorakozó csoportokat is szembeállítják egymással. A több évtizedre visszanyúló vagy még régebbről származó ellentétek eleve szabályozzák a brigádok felállási formáit. De az otthoni aktuális konfliktusok meglévő brigádok szétrobbanásához, új összetételű brigádok létrejöttéhez vezethetnek. Sőt a lakóhelyi közösségben lezajló és a brigádok egységét ilyen alapon feszegető konfliktusok mellett a brigádon belüli ellentétek forrásává válnak maguk az ipari szocializáció fejleményei is. Munkahelyi vezetőkkel kiépített szoros kapcsolatai segítségével egy-egy brigádvezető kivételezett helyzetbe kerülhet, és bizonyos esetekben fontosabbá válhat számára a főnökeivel, mint a brigádtársakkal való szolidaritása. A második gazdasággal összefüggő ügyletek bonyolításában is kialakulnak a szerepek, a tárgyalás, az alkudozás egy-két ember monopóliuma, ennek megfelelően a különmunkák és a belőlük származó jövedelem elosztásában is egyenlőtlenségek alakulnak ki. Ez gyakran vált ki a brigád felbomlásával vagy két-három ember kiválásával végződő konfliktusokat. Semmi sem pótolhatja azonban, vagy legalábbis az esetek döntő többségében nincs olyan reális alternatíva, amely ellensúlyozná, a kollektív fellépésből fakadó előnyöket és a közös együttlét kínálta társas kielégülés örömét adó pillanatait. Ezért van az, hogy a cigány építőipari brigádok pillanatnyi összetételüket tekintve lehetnek nagyon szakadékony, bomlékony képződmények, de a pillanatnyi összetétel változásától függetlenül stabil és tartós keretei a cigányok építőipari munkavállalásának. Az otthonról építőiparba eljáró férfiak — különösen a második gazdaság nyújtotta lehetőségeket is figyelembe véve — kétségtelenül többet keresnek, mintha otthon maradtak volna. Ez a jövedelemnövekedés azonban a sorvadó kistelepülések telepen vagy telepszerűen együttélő közösségei esetében kevés változást eredményez az otthon maradt család életkörülményeiben. Nemcsak a putri vagy a putrinál valamivel magasabb színvonalú, hagyományos építésű lakóépület, hanem az egymáshoz közel felhúzott, szűkös és rosszul megépített Cs-házak sem olyan keretei az életnek, amelyek a felhalmozást, a tartós fogyasztási cikkek szívós és fokozatos megszerzését reális, kézzel fogható perspektívává tennék. Ilyen feltételek között a háztáji még a saját fogyasztásnak sem válik rendszeres, stabil bázisává. A piacra termelés, mint szisztematikus törekvés fel sem merül. A férfiak hetenként legfeljebb egyszer járnak haza, de éppen a városi és otthoni élmények szembesítése, vagy a különmunkák következtében gyakran előfordul az is, hogy a hazalátogatások ennél is ritkábbakká válnak. A férfiak máshol szerzett jövedelmeiből legfeljebb a vállalati munkabér kerül haza, a különmunkából származó pénzeket az asszonyok elől eltitkolva