Medvetánc, 1984/2-3

Havas Gábor: Foglalkozásváltási stratégiák különböző cigány közösségekben

MEDVETÁNC­ ságok egymás elleni kijátszásának együttes jelenlétében is tetten érhető. Végül jelentős problémák származnak abból is, hogy a tulajdonképpen csak két-há­rom személyt érintő konfliktusok (pl. egy élettárs elcsábítása) az intim szféra szinte teljes hiánya és a közösség erőteljes ellenőrzése miatt végiggyűrűznek az egész közösségen, és nemcsak a közvetlenül érdekelt személyeket, hanem a mö­géjük felsorakozó csoportokat is szembeállítják egymással. A több évtizedre visszanyúló vagy még régebbről származó ellentétek eleve szabályozzák a brigádok felállási formáit. De az otthoni aktuális konfliktusok meglévő brigádok szétrobbanásához, új összetételű brigádok létrejöttéhez ve­zethetnek. Sőt a lakóhelyi közösségben lezajló és a brigádok egységét ilyen ala­pon feszegető konfliktusok mellett a brigádon belüli ellentétek forrásává válnak maguk az ipari szocializáció fejleményei is. Munkahelyi vezetőkkel kiépített szoros kapcsolatai segítségével egy-egy brigádvezető kivételezett helyzetbe ke­rülhet, és bizonyos esetekben fontosabbá válhat számára a főnökeivel, mint a brigádtársakkal való szolidaritása. A második gazdasággal összefüggő ügyletek bonyolításában is kialakulnak a szerepek, a tárgyalás, az alkudozás egy-két ember monopóliuma, ennek megfelelően a különmunkák és a belőlük szárma­zó jövedelem elosztásában is egyenlőtlenségek alakulnak ki. Ez gyakran vált ki a brigád felbomlásával vagy két-három ember kiválásával végződő konfliktuso­kat. Semmi sem pótolhatja azonban, vagy legalábbis az esetek döntő többségé­ben nincs olyan reális alternatíva, amely ellensúlyozná, a kollektív fellépésből fakadó előnyöket és a közös együttlét kínálta társas kielégülés örömét adó pil­lanatait. Ezért van az, hogy a cigány építőipari brigádok pillanatnyi összetéte­lüket tekintve lehetnek nagyon szakadékony, bomlékony képződmények, de a pillanatnyi összetétel változásától függetlenül stabil és tartós keretei a cigányok építőipari munkavállalásának. Az otthonról építőiparba eljáró férfiak — különösen a második gazdaság nyújtotta lehetőségeket is figyelembe véve — kétségtelenül többet keresnek, mintha otthon maradtak volna. Ez a jövedelemnövekedés azonban a sorvadó kistelepülések telepen vagy telepszerűen együttélő közösségei esetében kevés változást eredményez az otthon maradt család életkörülményeiben. Nemcsak a putri vagy a putrinál valamivel magasabb színvonalú, hagyományos építésű lakóépület, hanem az egymáshoz közel felhúzott, szűkös és rosszul megépített Cs-házak sem olyan keretei az életnek, amelyek a felhalmozást, a tartós fo­gyasztási cikkek szívós és fokozatos megszerzését reális, kézzel fogható pers­pektívává tennék. Ilyen feltételek között a háztáji még a saját fogyasztásnak sem válik rendszeres, stabil bázisává. A piacra termelés, mint szisztematikus törekvés fel sem merül. A férfiak hetenként legfeljebb egyszer járnak haza, de éppen a városi és otthoni élmények szembesítése, vagy a különmunkák követ­keztében gyakran előfordul az is, hogy a hazalátogatások ennél is ritkábbakká válnak. A férfiak máshol szerzett jövedelmeiből legfeljebb a vállalati munkabér kerül haza, a különmunkából származó pénzeket az asszonyok elől eltitkolva

Next