Miklós Tamás (szerk.): Medvetánc 1988 melléklete - Magyar gazdaság és szociológia a 80-as években
Koordináták - Lengyel László: Politikai magatartás és gazdasági viselkedés egy kis ország jövőképében
gyarországos, tisztaforrásos, fényesszeles, cseresnyés vidék helyett. Most nem lidérces látomás, kafkás utánzat. Rilke, Trakl, Musil, Kafka, Bulgakov, Gombrowicz, Kavafisz, Eliot, Proust, Svevo, Joyce nem egy szűk elit évtizedekig melengetett felfedezése, hanem lassacskán tömegesedő élmény, különösen utódaikon keresztül. Hrabal, Fuks, Párás, Kundera, a cseh új hullám filmjei éppoly bensőséges élményei egy értelmiségi csoportnak — már nem szűk elitnek —, mint Mrozek, Rózewicz, Andrzejewski írásai és Wajda filmjei. Spiró György nem így és nem azt írná, hogy nem élne a lengyel irodalommal éppúgy, mint Miroslav Krleza világában, Nádas Péter valahonnan Malamudból, Singerből, Hellerből, Bellowból és Herzogból is építkezik. Ma már Bulgakov mellett ott áll a könyvespolcon különféle kötésben Szolzsenyicin, Kuznyecov, talán egy-két Trifonov, mindenképpen Okudzsava vagy Ajtmatov, és Tarkovszkij vagy Mihalkov megtöltik már a mozit, ahogy Ljubimov a színházat. Böll, Grass, Jandl, Heym, Enzensberger írásai, amelyek merészen szembenéznek nemzetük reakciós történeti tudatával éppúgy, mint a sajátos amerikanizált újpolgárosodással, vagy a visszaporoszosodással. Ahogy Konrád György Látogatója erőteljesebb bírálat a tervgazdasági bürokráciáról, mint bármely közgazdászé, Esterházy Termelési regénye egy nemzedék hivatal- és gazdaságélményét, jövőképét idézi egy alkudozó, félállami, félpiaci mechanizmusról. Bereményi, Nádas, Hajnóczy, Spiró, Kenedi, Lengyel Péter foucault-i mikroelnyomásokat vetít egy polgárosult, hivatalokba tört olvasóközönség elé, amelyik megborzad, fél, hahotázik. Nélkülözhetetlennek tűnik jövőképünkhöz Bereményi Legendáriuma, éppúgy, mint Spiró Ikszekje vagy Nádas Péter Egy családregény vége című regénye. Kenedi János Tiéd az országa méltán állítható a Termelési regény mellé, Hajnóczy könyörtelen vágatai csontig hatolnak a magyar társadalomban. „Esterházy, Hajnóczy és Nádas, Bereményi és Lengyel munkásságát egyként jellemzi az a törekvés, hogy a múlttal szembesülve ne támaszkodni igyekezzenek erre a múltra, mint egy botra, hanem létrának használják. A historikum valamennyiüknél döntő tényező, de inkább olyan vonatkozásban, hogy az ismétlődés veszélyeit és abszurditását sugalmazzák. Ez egyeseknél — így elsősorban Esterházynál és Bereményinél — az irónia és a groteszk szemléleti és ábrázolási eszköztárát teszi hangsúlyossá, odáig fokozva azt, hogy a historikum szinte karneváli, nemegyszer lidérces bábjátékként ellenpontozza a jelen