Méhészeti Lapok, 1888 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1888. január / 1. szám
3 Juhász Pál, a kitűnő veterán méhész, Dömötör László.*)lis lapási Juhász Pál egy ős, régi nemes család ivadéka. Született 1804. évi január 1-én Nagy-Valkházán, Bars megyében. Szülei Juhász István, köztisztviselő és földbirtokos, és Marsovai Marsovszky Terézia voltak. Iskoláit Érsekújvár, Nyitra, N.-Szombat és Pozsonyban végezvén, mint végzett jogász 1825-ik évben Nyitramegyében megyei szolgálatba lépett, hol mint esküdt, megyei jegyző, majd szolgabirói és táblabirói állásban működött 1848-ig. Ekkor a nemzetőrségnél századosi tisztet, később pedig az 1818. évi XI. t.-cz. alapján szervezett járási törvényszéki bírói állást foglalta el. Majd az akkori magyar kormány által az esztergomi érsekség bajcsi uradalmának gondnokává neveztetett ki. Ezen hivatala 1849-ik évben megszűnvén, a magánéletbe teljesen visszavonult, a gazdászat, kertészet, méhészet (mely már a 30-as évek óta szenvedélye volt) és külön JUHÁSZ PÁL. *) Azon tisztelet, szeretet és kegyelet, melylyel teli. Juhász Pál úr iránt viseltetem, indított arra, hogy az ő működését, a mint azt 1882-ik évben nála létemkor tapasztaltam, feljegyeztem. Felszólítás folytán pótolom azonban életrajzával is, amint azt sikerült megszereznem. 1.