Református gimnázium, Mezőtúr, 1931
JELLEMNEVELÉS A DIÁKOTTHONBAN ÍRTA: KISS ISTVÁN VALLÁSTANÁR, A DIÁKOTTHON VEZETŐTANÁRA. A történelem tanúsága és az élet valósága egyaránt azt bizonyítja, hogy egy nemzet boldogulását, sorsát, jövendőjét főként az határozza meg, hogy a haza földje milyen jellemű embereket terem. Ma a magyar földön felső és alsó körökben egyformán kevés azoknak az embereknek a száma, akikről elmondhatjuk azt, hogy igazán tiszta, erős, határozott és megbízható jellemek. Ez tulajdonképen azt jelenti, hogy a nemzet boldogulásának szilárd tartóoszlopai hiányzanak, ezért a magyar nép sorsa még mindig az, hogy a mai romlott korszellem játéklabdája legyen. Lehet és van is sok baj, aminek eredőjeként a mai szomorú és kilátástalan helyzet előállott, de a legnagyobb baj mégis az igazi jellemek hiánya. S ha ezt a hiányt sikerül pótolni a jövőben, sok más baj magától megszűnik, így lesz a jelennek egyik legsürgősebb, legfontosabb feladata: a jellemnevelés. A jellemnevelés lényegében az egyéniség alakítása, nemesítése, tökéletesítése. A felnőtteknél ez igen nehéz, sokszor lehetetlen, de a gyermekeknél megvan erre a lehetőség, amit elmulasztani nagy bűn az Istennel, a nemzettel, de magával a gyermekkel szemben is. Lássuk tehát először a jellemnevelés akadályait, aztán az igazi jellem alapmotívumait és végül milyen lehetőségeket nyújt a Diákotthon a jellemnevelésre. A világháború és az azt követő zűrzavaros világhelyzet nemcsak a testi halottak ezreit követelte és követeli áldozatul, hanem ijesztően megnőtt az erkölcsi halottak száma is. Halálos kór mételyezte meg a családi élet szentélyét s a nemzet