Miskolczi Estilap, 1913. május (22. évfolyam, 53-68. szám)

1913-05-10 / 53. szám

2 Operaelőadások Miskolcson, Miskolcz, május 10. Midőn a kiegyezéssel visszanyertük önrendelkezési jogunkat, lázas sietséggel láttunk a munkához, hogy elmaradottságunkból kiemelkedjünk s a hiányokat pótolva, a nyugati kulturnépek mellett biztosítsunk magunknak helyet. E lázas, több százados mulasztásokat pótló munkának egyik feladata az volt, hogy fővárosunkat ne csak magyarrá, hanem a tudományok és művészetek középpontjává is tegyük. E centralizációnak jogosságát el nem lehet vitatni. A nemzeti életet elsősorban a fővárosból kiinduló áramlatok irányítják minden téren, mint a szív a vérkeringést az emberi testben. Ha egészséges a szív, a vérkeringés is rendes s ez a szervezet egészséges voltára is kedvezően hat. Ha egy ország fővárosában eleven gazdasági, tudományos és művészeti élet lüktet, ez kihatással van az egész ország fejlődésére. A mi országunk szive beteg volt. Elmaradott minden tekintetben s ami még rosszabb, idegen volt a nép, mely lakta, idegen a szellem, melynek uralma alatt állt minden téren. Nekünk ezt a szivet kellett erőssé, egészségessé tenni először is, hogy az egészséges anyagcserét biztosítsuk. Addig tehát, míg ezt a célt el nem értük, igenis jogosult volt az a törekvés, hogy — még a vidéknek rovására is — fővárosunk fejlődését, megerősödését, magyarságát biztosítsuk minden téren, minden intézményében. E célt azonban nagy részben már elértük. Itt az ideje tehát, hogy minden tekintetben biztosítsuk az egészséges anyagcserét s az egész szervezetre kiterjesszük gondoskodásunkat. Szükségessé vált tehát a decentralizáció éppen az egészséges vérkeringés, a fejlődés érdekében. A centralizációnak túlhajtása meggátolja a vidéki központok keletkezését s ezzel a munka arányosabb elosztását. Ennek hátrányait sok tekintetben tapasztaljuk már most is, főleg a tudományos és a művészi törekvésekben. Fővárosunk kulturéletében bizonyos idegenszerű áramlatok kezdenek érvényesülni s hatalmasodnak el a magyarság rovására, mert nincsenek életerős vidéki központok, melyeknek eleven munkálkodása a nemzeti talajból szívja közvetlenül a tápláló erőt és így ellensúlyozná az idegen befolyást. Hogy mit jelentenek ilyen kulturközpontok, elég hivatkoznunk Nápolyra, Firenzére, Bolognára, Rómára, Velenczére, amelyeknek nevéhez fűződik úgy a képzőművészetek, mint a zeneművészetek föllendülésének egy-egy fényes korszaka. Németország virágzó zenei kultúráját és sok tekintetben vezető szerepét számos zenei központjának köszönheti. Eltekintve minden egyébtől, főleg a zeneművészet terén érezzük ennek a centralizációnak káros hatásait. Az állam egy zeneiskolát, egy operaházat tart fönn s ezeket Budapesten. Az egész magyar zenekultúra úgyszólván Budapesten van összpontosítva. Vidéki zenei életről a szó nemesebb értelmében még nem lehet beszélni nálunk. Nincs egyetlen vidéki városunk, amelyben meglennének mindazok a faktorok, amelyek egy intenzív zenei élethez szükségesek. Komolyan számbavehető zeneiskolája csak 8—10 nagyobb vidéki városnak van; a rendelkezésre álló eszközök elégtelensége miatt azonban ezek sem képesek nagyobb, mélyrehatóbb munkát kifejteni. Olyan szervezetű városi zenekar, mely magasabb művészi követelmények megoldására lenne alkalmas, nincs egyetlen egy magyar városban sem. (Nem számítom ide a túlnyomóan német lakosságú Brassó, Nagyszeben, Sopron, Pozsony zenei életét, melynek a magyarossághoz semmi köze.) Operánk csak a fő-, városban van s a vidéken egy-két nagyobb társulat kísérletezik operaelőadások rendezésével, arra nem alkalmas személyzettel és zenekarral. Még az aránylag élénk zenei élettel bíró vidéki városokban is tág tér és bő alkalom nyílik a dilettáns szárnypróbálgatásoknak. Ilyen sivár zenei élet mellett alig akad kiválóbb készültségi zenész, aki letelepednek a vidéken. Maradnak Budapesten, a fölösleg pedig megy külföldre, főleg Németországba. Alig van Németországban színház vagy zenekar, amelyiknek ne lenne magyar tagja. Ha meg akarjuk teremteni a magyar zenekultúrát, akkor alkalmat kell adnunk képzett zenészeinknek arra, hogy idehaza, a vidéken is találjanak megfelelő működési kört s ne legyenek kénytelenek a külföldre menni, ahol azután legnagyobb részük elvész a magyarságra nézve. Azzal, ha többé-kevésbbé jó erőkkel rendelkező zeneiskolát tartunk fönn , még nem merült ki kötelezettségünk a zenekultúra ápolását és fejlesztését illetőleg. A zeneiskola nevel majd 30—40 év múlva alapos készültségű zeneértő közönséget, de önmagában még nem teremthet intenzív zenei életet, mert nincsenek birtokában mindazok az eszközök, amelyek ehhez szükségesek. A zenei élet teljességéhez még zenekar, vegyes karos opera szükséges. Egyelőre röviden rá akarok mutatni arra, milyen fontos tényezők lennének a vidéki operák a magyar zeneművészet megteremtésére. Képzett énekeseink és énekesnőink legnagyobb része külföldre megy ki. Miért ? Nálunk legfölebb operatteénekesnőnek vagy éneklőnek szerződtetik el s az ilyen annyira megszokja a könnyebb zenét, hogy az operára nézve végkép elveszett, csekély kivétellel. A kezdő énekes vagy énekesnő nem juthat be két komoly műintézetünkhöz : az Operához vagy a Népoperához, ha csak valami fenomenális hangja vagy hatalmas pártfogója nincs. A komolyabb, ambiciózusabb elem kimegy külföldre, ahol a kisebb német operáknál könnyebben kap szerződést. Az ilyen aztán vagy végkép ott marad, vagy, ha később visszakerül is, a magyar énekművészetre már nem lesz nyereség, mert ritka, aki künn tartózkodása alatt annyira el nem rontotta magyar szövegkiejtését, hogy az helyrehozható legyen. Zenészeink — mivel az akadémia oly készültségű zenészeket nevel, kiknek méltán lehet nagyobb igényük annál, minthogy ők a mi viszonyaink között, valamelyik vidéki színház zenekarában játszók vagy dirigálják a kétes zenei értékű operetteket és közzenéket —, szintén külföldi szimfonikus zenekarokhoz vagy operákhoz szerződnek el és szintén a legtöbbször ott is maradnak. Nem tudunk tehát magyar énekes gárdát szervezni és így még ma sincs tisztázva a magyar énekprosódia. Nincsenek magyar karmestereink, nincsenek szimfonikus és opera-szerzőink. Az énekesnek nem nyújtunk alkalmat, hogy itthon maradjon s igy a magyar énekesművészetben képezze ki magát; nincs szimfonikus vagy opera-zenekarunk, ahová az intelligens, képzett zenész bejuthatna s igy a zenekar és opera hiányában nincs alkalmuk fiatal karmestereinknek és zeneszerzőinknek tehetségük kiművelésére, művészetük technikai részének gyakorlására, mely nélkül sem kiváló karmester, sem kiváló zeneszerző nem lehet senkiből. Ha néhány nagyobb vidéki városban szerveznének szimfonikus zenekarokat és ezekkel kapcsolatban rendszeres operaelőadásokat, oly hatalmas lökést adnánk a magyar zeneművészet fejlődésének, hogy az néhány évtized alatt képes lenne versenyre kelni — ismerve a magyar faj zenei képességeit — a nyugati nemzetek, zenei kultúrájával. A m. kir. operának nem kellene külföldön kutatni énekesek, énekesnők és karmesterek után, mert válogathatna a java magyar művészek és művésznők, karmesterek között. Rövidesen együtt lenne egy magyar együttes, kialakulna a magyar prozódia teljesen. Fiatal zeneszerzőinknek alkalmuk nyílnék színpadi vagy szimfonikus műveiket előadatni s így okulva, fejleszteni tehetségüket és tudásukat. Hiszem, hogy nem sok idő múlva már magyar operastílusról is beszélhetnénk, melynek Erkel Ferenc zsenije tört utat, amelyet az ő halála óta még senki sem tudott tovább építeni. A jelenségekből bátran következtethetjük, hogy szimfonikus zenénk is hatalmasan nekilendülne és a magyar stílus problémájának megfejtése sem késnék sokáig. Íme, milyen gyönyörű perspektíva nyílik meg előttünk a vidéki zenei központok megteremtésével. És városunk nem érezne magában ambíciót arra, hogy ilyen szerepre vállalkozzék? Azt hiszem, igen, mert ami a szellemi tőkét, zenei tehetséget és földrajzi fekvést illeti, az valósággal ráutalja erre a szerepre. És ezt egy kis akarattal meg is lehet csinálni. Addig is, míg rendesen szervezett szimfonikus zenekarunk nincs, meg lehetne próbálkozni az operaelőadásokkal olyan formán, hogy érintkezésbe lépnénk az orsz. m. kir. zeneakadémiával, a m. kir. operával s ezeknek támogatásával, esetleg kéthetenkint, rendeznénk egyegy operaelőadást. Azért említem a zeneakadémiát és m. kir. operát, mert ezek állami intézetek lévén, e réven a kiadásokat is lehetne csökkenteni a nagyfontosságú kulturmisszióra való tekintettel, sőt hiszem, hogy a szimfonikus zenekar föntartási költségeihez is nagyobb összeggel járulna hozzá az állam s igy annak szervezését is mielőbb lehetővé tenné. A színház most már a város tulajdona s igy joga van egyes elfogadható föltételeket kikötni az igazgatóval szemben. Akkor, amikor Temesváron, Aradon tudnak rendezni operaelőadásokat a társulat tagjaival, itt még inkább megtehetjük azt, ha alkalmas módon előkészítjük a kivitelt állami támogatással. Mindössze 14—15 operaelőadásról lenne szó egy szini szezonban és amennyire én ismerem kiváló igazgatónkat, Palágyit, hiszem, hogy készséggel nyújt a maga részéről is segédkezet arra, hogy e nagy horderejű eszme testet öltsön. Az új szezon még csak öt hónap múlva kezdődik, idő tehát lenne arra, hogy a kérdés megoldása felett ne csak gondolkodjunk, hanem a kezdeményező lépéseket meg is tegyük és a gondolatot valóra váltsuk s akik ezt lehetővé tennék, bizony megörökítenék nevöket a magyar zene történetében. Szent-Gály Gyula: Mire szükség van a háznál.„ Azt mind megkaphatja HAÁS-nál. Bor, sör, fűszer és csemege ... Itt veszi az egész megye. Cukorkák, konzerv, likőrök ... Itt veszik a legjobb körök. Hideg húsok, kompót, sajtok... Elámul a szeme rajtok. Vásárolhat Ön más száznál. Nem kap olyan jót, mint HAÁS-nál. A Hitelintézet mellett. (Jegyezze meg jól e helyet! !!) MISKOLCZI ESTILAP Miskolc?, május 10. WEISZBURG ÉS HOLLÄNDER vízvezeték, csatornázás, gőzfűtés, bádogosmunkák vállalata Kliskolcz, Széchenyi utca 79. sz. Elvállalja mindennemű szivattyútelepek berendezését, vízmísmotorok felállítását, bármely vízvezetéki, légszesz-, csatornázási és gőzfűtési munkálatokat, valamint a hygiéniának legjobban megfelelő angol klozettek s fürdőszobák berendezését, továbbá bidogosmunkák készítését. Jutányos, szolid költségvetéssel díjmentesen szolgálunk. — Alapittatott 1904. — Telefon 420.