Magyar Élet, 1939. október (1. évfolyam, 184-208. szám)
1939-10-01 / 184. szám
Vasárnap, 1939 október hó 1. MAGYAR ÉLET Kötél általi halálra ítélte a törvényszék Stoffka Nándort Ötrendbeli gyilkosságra való felbujtást megállapított, tizenhárom alól felmentette a törvényszék a gömöri tömeggyilkost . A vádlott, az ügyész és a védő fellebbezett Miskolc, szeptember 30 A királyi törvényszék Balczer-tanácsa szombaton reggel 9 órakor folytatta Stoffkó Nándornak, a gömöri mészárlások felbujtói vádjával terhelt retteget alakjának hatalmas bűnügyét. Szuronyos fogházőr kíséri a terembe Stoffkó Nándort, aki egy pillanatra a hallgatósággal zsúfolásig tömött padsorok felé tekint, majd megvárva a fogházőrnek a tanácselnökhöz intézett jelentését, a vádlottak padjára ült. A főtárgyalás két első napján 94 tanút hallgattak ki s több tanú nem lévén, a büntetőperben felhasznált okiratokat ismertette az elnök. A vádbeszéd — Felkérem a királyi Ügyész urat a vádbeszéd elmondására. A tanácsteremre nehezült néma csendben emelkedik szólásra Koppányi Dénes dr. királyi ügyész. Magyarországot Jókai egyik regényében szereplő tengerparti városhoz hasonlította, amely bevehetetlen erősség volt, lakóinak vitézsége és a várost védő óriási gát miatt. Az ellenség támadása és az elemek tombolása sem tudta megrongálni a gátat, de egy éjszaka az ellentáborból bosszúért lihegő, nyomorék kis réseket fúrt a gátba és azokba egy-egy szút helyezett. A kis állatok őrlő munkája nyomán összedültek a gátak és a város és népe könyörtelen ellenség féktelen vandalizmusának esett áldozatul. Magyarország boldog ország volt Európa szívében, de a világháború vérzivataros éjszakája után alattomosan kúszó lelki nyomorékok közelítették meg az elalélt lelkeket. A védőgátak összeomlottak, a hazugságok, a hitvány árulás őrlő szája lerombolta azt, amit sem az elemek, sem a durva emberi erő lerombolni nem volt képes. Az összeomlás után észak felől is felfegyverzett csoportok törtek Magyarország ájult testére, hogy lerakják dicstelen alapkövét a legszörnyűbb hazugságnak, a megszületéséhez hasonló dicstelenséggel kimúlt csehszlovák államnak. Ezek sorában volt Stoffkó Nándor, volt magyar állami elemi iskolai tanító is, mindannyian. A hazaárulás vádja nem található fel a vádiratban, Stoffkó Nándor a magyar nemzet átkától sújtottan adjon számot a magyarok Istene előtt ezért a bűnéért. Ismerteti ezután Steffkó előéletét, lefokozásának történetét. Lehetetlen, hogy azért fokozták volna le, mert egy kincstári fegyvert vadászfegyverré alakított át. A háború végén olyan nagy tisztihiány volt, hogy lefokozásra csak a legsúlyosabb és legkirívóbb esetekben került sor. Sokkal valószínűbb az a hír, amelyet a vádlott harctéri ezredtársai mondottak, hogy Stoffkó nagyobb összeget sikkasztott el a kezelésére bízott ezredpénztárból. Ismertette ezután Stoffkó valószínű lelkiállapotát, aki a háború után reá helyett villatulajdonos lenni, megvetettség és helyett, megbecsülésre akart szert tenni, ha hazaárulás útján is. váró börtön akart inkább állástalanság és pozícióra gyilkosságok Mindenek fölött pedig meg akarta bosszulni a magyar nemzeten a rangfosztás szégyenét, és súlyosabb büntetést lehet csak alkalmazni. Enyhe büntetést kér a védő Kristóf Tibor dr. városi alügyész, ügyvéd védőbeszéde következik. — Komoly tudatában vagyok annak — szólal meg a védő — hogy a jelen esetben nehéz a védelem szerepe, amikor a terhelő tanúk légiójával felszerelt váddal áll szemben. A középkori bajvívások jutnak eszembe, ahol egy páncélba öltözött és egy vértezetlen bajvívónak kell megmérkőznie. — Mi, akik valamilyen szerepet is vállaltunk az igazságszolgáltatásban, mindenkor az igazságot kerestük. A védő beszéde további során történelmi hátteret ecsetel, melybe beillesztve a vád tárgyává tett cselekményeket, egészen más elbírálás alá kell azokat vonni, mint ettől „Összetartás“ Műszaki Vállalat Horthy tér 13 Telefon 1595 szállít kétaknás folytonégő Jobbágy és Sfinx kályhákat, azokat karban tartja „Professzionista gonosztevő“ A tanúvallomások alapján megrajzolja Stoffkó jellemének képét. Stoffkó szlovák nemzetiségűnek mondotta magát. A forradalmi megmozdulásoknál a tömegeket felelősségre vonni nem lehet, a bírónak a részesek egyéni bűnösségét kell viszgálnia. Aki szervezett bandákkal orvul rátör egy négy és féléves háborútól kifáradt, meggyötört és belső férgektől összerágott országra, az nem politikai bűntettes, hanem professzionista gonosztevő. A bíróságnak most elégtételt kell szolgáltatnia Steffkó Nándor szörnyű gaztetteiért, a sok magyar anyának, gyermeknek és hitvesnek. De ennek a gaztettsorozatnak sértettjei vagyunk Olcsó keresztény divatüzlet! Megérkeztek őszi divatújdonságaink! | Pulóver, harisnya, kesztyű, ing, rövidáru dús választékban | Veigli Testvérek Miskolc, Hunyadi u. | A 18 ismert és még sok-sok ismeretlen, vértanúhalált halt magyar kiszúrt szeméből, megcsonkított végtagjaiból kihulló vér visszahull most ennek a bestiális hóhérnak fejére. Jogi részletességgel foglalkozott ezután a tanúvallomások adataival. Kifejtette ezután, hogy a csehszlovák légió egy alakulófélben levő, hadviselő félnek el nem ismert államnak irreguláris fegyveres csoportját jelentette. Bizonyítottnak látja az előre megfontolt szándékot. A vádlott tudatában volt annak, hogy emberi életek törvényellenes kioltására szövetkezett, amikor a légióba belépett. Stoffkó parancsnoka volt annak a legionista alakulatnak, amelynek tagjai a halálos ítéleteket végrehajtották. Nem lehet enyhítő körülményként betudni az idő múlását sem, mert Stoffkó Nándor az utolsó pillanatig sem érezte magát bűnösnek. Stoffkó a bűntudat tébolyító érzése helyett egy összehazudott állam simogató kegyelmét és jutalmát élvezte tetteiért. Bestiális cselekményeiért a magyar igazságszolgáltatás által kiszabható legtöbb órát igénybevevő perbeszédek háromnegyed 12-kor értek véget. Balczer Jenő dr. tanácselnök ekkor a délelőtti tárgyalást berekesztette s a tanács ítélethozatalra vonult vissza. Az ítélet kihirdetésére délután negyed 6-kor került sor. A kihirdetést megelőzően már egy órával hatalmas tömeg tolongott a törvényszék folyosóján, hogy jelen lehessen annál a pillanatnál, amikor a gömöri véres napok rettegett hóhéra tudomásul veszi megérdemelt büntetését. Miután a tanács, valamint a királyi ügyész és a védő elfoglalta helyét, két szuronyos fogházőr kíséretében lépett a terembe Steffkó Nándor. Egész testében reszketve, sápadt arccal, kezében sapkáját idegesen gyömöszölve, roskatagon lépdelt a vádlottak padjához. A félelmetes, síri csöndben felemelkedett helyéről a tanács, valamint a tárgyalóterem közönsége és Balczer Jenő dr. tanácselnök kihirdette az ítéletet. — A Magyar Szent Korona nevében! A királyi törvényszék bűnösnek mondotta ki Steffkó Nándort 5 rendbeli befejezett és két rendbeli megkísérelt gyilkosságra való felbujtás bűntettében. Ezért a törvényszék összbüntetésként Stoffkó Nándort kötél általi halálra ítélte. A tornai vérengzéssel kapcsolatos gyilkosságra való rábírás bűntettének vádja alól a bíróság felmentette Stoffkó Nándort. Az ítélet kihirdetését az egész testében remegő Steffkó Nándor megrendülve vette tudomásul. A tanácselnök látva a vádlott megtörtségét, engedélyt adott arra, hogy ülve hallgassa végig az ítélet indokolását. Az ítélet indokolása A tanácselnök ezután a tárgyalóterem közönségének feszült csendjében megkezdi az ítélet terjedelmes indokolásának ismertetését. Stoffkó Nándor életrajzi adatait ismerteti, majd foglalkozik a vádlott tagadó vallomásának részleteivel. Stoffkó tagadta, hogy részt vett volna a kivégzésekben. Azt függetlenül a puszta tényeket mérlegelni. A jogellenességet és büntethetőséget kizáró okok fennforgását is A halálos ítélet A M. fp kir. Osztálysorsjáték feladata, hogy mindenkiben felébressze az önbizalmat és nehéz viszonyok mellett is az életösztönt, a kedvet és a reménységet fejlessze, fokozza. Állandó állami felügyelet és ellenőrzés. 88.000 sorsjegy, 44.000 nyeremény. Minden második sorsjegy nyer. Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 700.000 jutalom és főnyeremények: 400.000 300.000 100.000 70.000 60.000 2x50.000 2X40.000 30.000 21X20.000 15.000 32x10.000 stb. pengő készpénz, összesen 9,758.000 pengő A sorsjegyek kiv. ára osztályonként: 1/8= 3 1/2 P 1/4= T— P 1/2 = 14 — P 1/1 = 28 —P Az I. osztály húzása okt. 14-én kezdődik. 3 Szép festékek, jó tisztítószerek, célszerű háztartási cikkek a SZINESBOLTbin Lichtenstein-u. 5. Telefon 21-71 merteti ezután. Jogellenességet kizáró oknak tünteti fel azt a körülményt, hogy a vádlott egy olyan államnak katonaságához tartozott, amelynek állami létét az antant hatalmak akkor már elismerték s így mint saját hadsereggel rendelkező harcoló fél lépett fel. A büntethetőséget kizáró okok sorában felemlíti felsőbb parancsban jelentkező ellenállhatatlan erőt, mellyel szembeszállni az akkori idők viszonyai között beláthatatlan következményeket jelenthetett volna. Ezután sorra veszi a tanuk vallomását s azoknak jelentőségét teszi mérlegre. A tanuk legnagyobb része csak hallomásból szerzett tudomást a vádbeli cselekményekről, a megmenekültek pedig olyan hosszú idő óta nem is emlékezhetnek arra a személyre, aki a bűncselekmények végrehajtásában, akár mint felbujtó is részt vett volna. Kristóf Tibor dr. védőbeszédét azzal fejezte be, hogy húsz év köde által elhomályosított cselekmények annyira elmosódtak, azok emlékeiúgy átcsoportosultak, hogy a terhelő tanúk vallomása alapján teljes határozottsággal Stoffkót bűnösnek kimondani nem lehet így felmentést, amennyiben pedig a bíróság bizonyos bűncselekményt mégis beigazoltnak találna, úgy a motiváló körülmények figyelembevételével enyhe büntetés kiszabását kéri.