Magyar Jövő, 1924. szeptember-október (6. évfolyam, 200-250. szám)

1924-09-02 / 200. szám

2 MAGTAB JÖVÖ Kedd, «September 2 A gazdasági talpraállást nem biztosítja az államháztartás és a pénz szanálása Korányi pénzügyminiszter beszéde A Nemzetek Szövetsége ülésén jelentettük vasárnapra, hogy a Nemzetek Szövetségének úgynevezett magyar bizott­sága szombat délelőtt a ma­gyar újjáépítési programm ügyében zárt ülést tartott, amelyen Korányi Frigyes báró miniszter ismertette a magyar­ság helyzetét A beszédet si­került megszereznünk s itt közöljük azt egész terjedel­mében. Elnök Úr! Uram és Hölgyeim! Engedjék meg, hogy becses türel­müket igénybe vegyem és az elő­adó úr kitűnő s azt hiszem, úgy a Nemzetek Szövetsége, mint a ma­gyar nemzet szempontjából igen ér­tékes jelentéséhez a magyar nemzet kormánya nevében néhány kijelen­tést és felvilágosító megjegyzést fűzzek. Nemcsak annak a kötelezettség­nek kívánok eleget tenni, hogy a magyar kormány nevében köszöne­­temet fejezzem ki a Nemzetek Szö­vetsége tanácsának s pénzügyi bi­zottságának kitűnő szakértelemmel és ügyszeretettel végzett munkájáért, valamint a Szövetség tisztviselőinek odaadó támogatásáért. Köszönő sza­­vaim teljes meggyőződésből fakad­tak és egyéni okokból lelkesedéssel mondom azokat, mert állítani me­rem, hogy a Nemzetek Szövetsége hivatásába vetett szilárd hittel egyike voltam az elsőknek, kik a magyar miniszterelnök úrnak azt a bölcs törekvését munkájukkal támogatták, hogy a magyar nemzet kálváriaútján, amely a pusztulással fenyeget, biza­lommal nyújtja kezét nemzetközi társaságunk felé, amely a nemzetek az emberiség szolidaritása eszmé­­nyébe vetett hittel barátilag volt haj­landó egy pusztuló ezeréves nem­zet kezét megfogni. Nemcsak köszönetet kívánok ki­fejezni, nemcsak azt az elégtételt élvezni, hogy hitem ma már olyan sokaknak hite, tényekben találja ju­talmát. Örömmel jelenthetem ki itt Önök előtt, hogy a Nemzetek Szövetségé­nek cselekedete meggyőzte a magyar nemzetet, hogy ez a szövetség nem egyes boldogabb, hatalmas nemzetek befolyását érvényesíti azok saját ér­dekében, hanem magas eszményt szolgál. Ez az esemény mindnyá­junk lelkében derengett, akik az igazsághoz, a­­szabadsághoz s az emberi méltósághoz való jogát el­ismerjük minden embernek, bármely nemzet vagy faj fia legyen is, de a Nemzetek Szövetsége az, amely en­nek az eszmének gyakorlati érvé­­nyesítését kezdi meghozni a fáradt, konvulzióktól gyötört világ számára. A magyar nemzet ma már osztja ezt a hitet, ezt a reményt és amit érte a Nemzetek Szövetsége tett, azt azzal kívánja meghálálni, hogy a szövetség eszményét egyesíti saját nemzete eszményeivel. Mit köszönhet a magyar nemzet a Nemzetek Szövetségének? Csak azt, hogy kiváló szakemberei támo­gatták egy kölcsön felvételének le­hetővé tételében, amelynek segítsé­gével pár év alatt reméli, hogy költ­ségvetését egyensúlyba hozhatja ? A szakemberek tudják, hogy ez is meg­becsülhetetlen támogatás volt, mert bármily szerény volt is a kölcsön összege, nem ez a lényeges, hanem az, hogy segélyével megállapítható volt a magyar pénz csúszása nevegzetes lejtőn a megszilárdult ismét a gazda­sági élet talapzata, alkalmassá vált ismét szilárd gazdasági or­ganizáció újjáépítésére De legalább ilyen értékes hatása a szövetsége közbelépésének, hogy megóvta a magyar nemzetet a végső kétségbeeséstől, amely ellen magá­­ra hagyatva férfiasan küzdött hosszú, rettenetes éveken át, de amely el­maradhatatlan lett volna, mert a nemzetek lelki ereje is véges, mint az egyes, bármely bátor emberé. Visszaadta reményünk munkakedvét és bizalmát abban, hogy az embe­riségben megmaradt az emberi ér­zés ez iránt a nemzet iránt is, ame­lyet, sajnos, vérbeli kötelék nem fűz a hatalmas nemzetekhez, csak a közös kultúra és közös eszmények. Ez a pszichológiai momentum nem kicsinyelhető s ezt tudják talán fő­ként azok az államférfiak, akiknek hivatása elsősorban a gazdasági élet anyagi tényezőivel és száraz számai­val foglalkozni. Nem mulaszthatom el, hogy itt e helyen ne mondjak köszönetet főként az Önök megbízottjának Smith Jere­miás úrnak és munkatársainak. Pénz­ügyminiszteri működésemben a szó teljes értelmében naponta volt sze­rencsém velük együtt dolgozni kö­zös célunkon, egy veszélyben forgó nemzet gazdasági életének orvoslásán. A főellenőr úr bölcsessége rövid idő alatt meghódította egész népünk tel­jes bizalmát, mondhatom: már sze­­retetét is és az ő bölcsessége győzte meg ezt leginkább a Nemzetek Szö­vetsége valóságos céljairól és rend­szerének gyakorlati helyességéről. A nemzetek Szövetségének műve rövid pár hónap alatt nagy, üdvös változást idézett elő. A magyar pénz stabilitása biztosítva van. Kitűnően működő új jegybankja garantálja a valutapolitika helyes és biztos veze­tését. A rothadással járó élesdiség, a pénz rosszabbodására alapított, demoralizáló spekuláció meg­szűnt. A viszonyok biztos megítélését akadályozó ködös bizonytalanság, amely minden reális számítást és ter­vet lehetetlenné tett az állam, a ma­­gángazdálkozás számára, eloszlott. Ma tisztán látunk. Látjuk a romo­kat, de látjuk a serkedő, új, egész­séges csirákat is, látjuk a prosperi­tás helyreállításának materiális lehe­tőségeit is. A magyar nép megtette, amit te­hetett. Nagy anyagi és erkölcsi erő­feszítéssel távoltartotta magától a hónapokon át fenyegető végső ösz­­szeomlást, ami technikai okokból a reméltnél jóval később, megérke­zett a segítség. Fegyelmezetten kö­vette a Nemzetek Szövetsége útba­igazítását annyira, hogy még a szkeptikusok, a kétségbeesettek is elhallgattak, hogy ne zavarják a bi­zakodók munkáját. Küzdenünk kel­lett azzal a hiánnyal is, hogy a kölcsön kibocsájtása s az egész akció megkezdése éppen abba az időszakba esett, amelyben minden agrárállam leginkább érez pénzhiányt, amit még súlyosabbá tett az európai gazdasági depresszió, rövid óraláncon, vagy karperecén ? Ismét utána nyúlt , elővette zseb­kését és most már azzal próbálta felfeszíteni az akaratoskodó, dacos aranyfedelecskét, de egyszer lecsú­szott a kés hegye a vágásról, máskor meg nagy izgatottságában nem tudta pontosan a vágásba illeszteni. Vagy a penge volt vastag, nem volt elég finom a finom kiállítású ékszerhez? Már le akart szaladni egy műszerész­hez, amikor váratlanul felpattant. Jóleső melegség száguldott arcába, az arcából a többi testrészébe, szinte az az érzése volt, hogy lázadozó vére áttörni készül pórusain, mint sebkötéseken : egy végtelenül bájos, babaarcú fiatal lány volt az, aki rája nevetett az intim aranykeretecské­­ből. Nem volt színes a fénykép, de látszott, hogy ez az arc egészsége­sen piros, mint nemesen oltott almák, hamvas, mint mérsékeltövi őszi gyümölcs a fán. De ki lehet? — rohanta meg most az újabb kiváncsiság. Nem emlékezett ez arcra. Három éve lakott már a házban, azonban még nem látta. Uj, erősebb, akaratosabb vágy ömlött el éjén: megismerni a fénykép eredetijét. Festette magá­ban: nem kimél időt és fáradságot a felkutatására. Mint nagy zsibbasztó csoda zuhant lelkére az ismernivágyás ; kábította, de egyszersmind tettre is korbá-De a magyar nép szilárd akarata, hogy az újjáépítés sikerüljön és akarata, hogy a Nemzetek Szövet­ségének tervét valósította meg, lehe­tővé se fogja tenni ezentúl is, hogy a terv végrehajtása fenn ne akadjon, amint eddig lehetővé tette nehezebb akadályok leküzdését. Nincs semmi kétségem, hogy a népesség további erőkifejtése bizto­sítani fogja mindazokat az állam­bevételeket, amelyek a terv végre­hajtásához szükségesek és azt az önfegyelmezettséget és önfeláldozást fogja tanúsítani, amelynek példa­szerű esetét mutatja a kellő fizetés­ben nem részesíthető tisztviselői kar hosszú, szenvedésteljes évek óta. A tervet végrehajtjuk, jóllehet még egy tényező nehezíti meg e gazdasági talpraállást, amely nem­csak nemzeti, hanem európai érde­künk, még nem biztosítja egyedül az államháztartás és a pénz szaná­lása. Az egész gazdasági életnek le kell vetnie bágyadtságát. A nagyon megcsappant termelésnek emelkednie kell. Az ország népessége nem fogja tétlenül várni amíg a tőke nemzetközi áramlása ismét normális lesz. Elő fog készülni arra az időre s addig tü­relmesen fog, tovább dolgozni, hogy hitelképességét és a tőke bi­zalmára való érdemességét bebizo­­nyítsa a tőkeerős nemzetnek Ha ez az alig ismert nemzet ké­pes lesz megvalósítani a­emzetek Szövetsége tervét, pedig én, aki hivatalos állásomnál fogva áttekin­tést szerezhettem az ország összes viszonyairól, teljes meggyőződéssel mondom . Képes lesz rá minden előre számba nem vett nehézség ellenére is, akkor megműtésének műve dicsőségére fog válni a Nemze­tek Szövetsége bölcsességnek, iga­zolni fogja az Önök eszményeinek megvalósíthatóságát, tanultani fogja a kételkedőkkel szemben hogy a Nemzetek Szövetségének hasznos­sága a világ számára néve nem­csak ábránd és nagyban elő fogja mozdítani azt, ami után az egész mai emberiség vágyódik.Azt a bé­­kékét, amelyben az gazsághoz, szabadsághoz és ember méltóság­hoz való jog meg fog telni min­den embert, tartozzék­­ bármely nemzethez, bármely fajha. A Magyar Jövő eredeti tárcája. Medálion Írta: Sikorazky Gyula Zombori egy filigrán medáliont lelt vasárnap délelőtt a földszint és az első emelet között a tizennegyedk lépcsőfokon. Elgondolkozva, leszeg­­zett tekintettel haladt felfelé, amikor megpillantotta a kőfokon csillogó jószágot, reflekszszerűen nyúlt le érte s dugta zsebre és el is felej­tette, hogy talált valamit, mire felért a harmadik emeleti hónapos szobába. Fenni aztán eszébe jutott a talált értéktárgy, előkaparászta hát és nézegetni kezdte, vizsgálgatta, be­­csülgette, közben azon töprengett, hogy mit csináljon vele? A medálion csinos kis f ékszermű volt, azt lehetne mondani : remekmű. Egészen kicsi volt, de nagyon ízléses fazonú, gyémántdíszítéssel. Az első gondolata az volt, hogy felkutatja tulajdonosát és visszaszolgáltatja. Bármily szegény volt Zombori , becsületes volt. Amint forgatta, mustrálgatta az ujjai között kényeskedő aranytár­­gyacskát, hirtelen ellenállhatatlan vágya­­ébredt, hogy megtudja, mit rejt magában, mert lehetett látni: bármilyen miniatűr kiállítású is, lehet benne — sőt meg volt győ­ződve róla — van benne fénykép. Most már ideges izgalom kígyó­zott végig gerincén s kezeinek át­látszó kék ereit kidagasztó erő­kifejtéssel vájta, nyomta, véste, feszí­tette b­­e körmeit a medálion vágá­sába, hogy feltárja. De hasztalan. Ujjai már valósággal reszkettek az egészen kis helyre irányított erő­kifejtéstől, vágya, kíváncsisága azon­ban, amelyeket csak fokozott e meddőség, újabb és újabb kísérletre kényszerítették. Hiába. Hiába. A medálion nem mutatta meg titkát. A fáradság végül teljesen eler­nyesztette, a kis ékszermű kihullott kezéből. Felemelte a földről s az asztalra tette maga elé. Kis pihenőt tartott. Nézte.. Mi van benne? Mi van benne? A zakatokt forró homloka megett a kiváncsiság. A sikertelenség már ilyen fogalmazást is adott kíváncsi­ságának: van-e benne egyáltalán valami ? Istenem, ha egy ... egy csinos, ördögien huncut, kéket sej­tető szemű, bájos bakfisfej moso­lyogna felé, ha feltárulna kis fedele ? ! És valósággal elszomorodott, majd­nem könny szökött ábrándos szemébe arra a gondolatra, hogy egy ráncos arcú — bár lehet kedves — öreg­asszony fényképét is rejtegetheti a titkolózó medálion. A kis ékszertárgyról nem lehetett megállapítani, hogy láncon nyakban h­ordták-e, vagy pedig zsuzsa volt ...... .........................jagos csolta. Az az érzése volt,hogy hosszú időre lenne boldogtati, ha nem tudna megismerkedni 2 lánnyal. Leszaladt a házfelüyelőhöz, hogy elkérje a bejelentést itt. Neki esett a tanulm­nyozásának. Megtudta, hogy tizenegy körül­belül olyankorú lány án a házban, amennyit a fénykép rejtet. Tizen­egyet — részben szeélyesen is — ismert. Három marsi volna tehát, akik azonban nem lettek a fény­kép eredetije: egy-­ szobás laká­sokat bérlő munkássülők gyerme­kei, maguk is munkalányok voltak. Megmutatta a mintai arcképet a házfelügyelőnek. Sise látta ezt az arcot. Nem itt lakik hát. Valamelyik lakó rokona, ismerje s akkor veszí­tette el a kis mediánt, mikor lá­togatóba jött ? Án az is lehet, hogy egy férfi, egy ama, nagymama, nagynéni, testvér hordta, aki itt is lakhatik a házba nem is. Hátha már nem is élz arckép eredeti mása... sok ezer kedves halott­jának fényképét hordozza magával. Nem­­ ez ellem­zésben van az op­timizmusával. Legkegyetlenebb já­ték lett volna sorstól, hogy egy halottba szerette volna bele. Meg kell m­eg fogja tudni min­denáron a val- Előkapta jegyző­füzetét, kitépő belőle egy lapot és a következők írta rá: ,Február

Next