Magyar Jövő, 1924. szeptember-október (6. évfolyam, 200-250. szám)
1924-09-02 / 200. szám
eptember 2 Egy milliós sikkasztás frankfurti Biztosítónál Miskolc, szeptember 1 Az utóbbi időkben mind gyakrabban tesznek bűnvádi feljelentést az egyes biztosítási kirendeltségek megbízottai volt ügynökeik ellen, akik már szolgálaton kívül, pénzbeszedési meghagyás nélkül szednek fel díjtételeket üzletfeleiktől. A feljelentések a hétfői nappal nyolcra szaporodtak, két feljelentést azonban időközben visszavontak, mivel az érdekeltek a kárt megtörhették. A biztosítási társulatok ilynemű veszteségének összege 15—20 millió koronát tesz ki. A károsítások akként történtek, hogy a társaságok volt ügynökei a falusi megbízottól vették át az apróbb-nagyobb pénzösszegeket s azokat felhasználták a saját céljaikra. A legnagyobb károsodást a Frankfurti Biztosító szenvedte, összesen mintegy négy millió koronát. Lehetséges azonban, hogy ez az összeg megkétszereződik az összes ügynökségek pénztárkönyveinek felülvizsgálásakor. A feljelentett ügynökök közül Földváry Béla követte el a legtöbb szélhámosságot, aki az abaúji falvakat fosztogatta. Elfogatására a királyi ügyészség nyomozó levelet bocsájtott ki. Drágasági bizottság alakítását indítványozzák a városi közgyűlésen az, hogy a közgyűlés akaratát érvényesíthesse. Tény, hogy a drágaság az egész országban indokolatlanul nagy s tagadhatatlan, hogy az ország összes városai közül Miskolc a legdrágább, aminek elfogadható magyarázatot nem lehet adni. Az árvizsgáló bizottságok, melyek megszűnését a termelőkkel, kereskedőkkel együtt a jogászok is jóformán egyhangúan követelték, fő feladata ép a drágaságot okozó áruuzsora elleni küzdelem volt. Mióta a bizottságok megszűntek, az államrendőrség feladatává vált, kizárólag az árak fejlődésének ellenőrzése s az árgrágítási és áruuzsora esetében való eljárás megindítása. Ezt a feladatot a drágasági bizottság ha át is vehetné, nem tudna ennek megfelelni, legfeljebb csak az államrendőrség munkájának igénybevétele mellett. Az államrendőrség azonban bizottsági ellenőrzés nélkül is megfelel feladatának, tehát a drágasági bizottság e téren nem tudna semmi újat produkálni. Az általános gazdasági helyzetet pedig a bizottság nem tudná megváltoztatni, hiába ruháznák át drágasági ügyekben nemcsak sürgős, de minden esetben a tanács hatáskörét, mert a drágaság ellenében a tanács is tehetetlen s nincs olyan intézkedési joga, mely egyes áruk indokolatlanul magas árát le tudná szállíttatni. Bármennyire kívánatos lenne is a drágaság letörése, annál is kevesebb eredményt remélhetünk az indítványozott bizottságtól, amelynek célja az átvizsgáló bizottság más formában és címben való feltámadásának tetszik, mert a parlament, amelynek pedig törvényhozói hatalom, általában a hatalom telje, annak minden eszköze birtokában van, hiába alakította meg a maga drágasági bizottságát, a drágulás minden téren tovább haladt. A szabadkereskedelem hívei mindent a korlátok lebontásától vártak. Látjuk már, hogy ez nem orvosság. Az egyedüli segítség az általános gazdasági helyzet megváltozása és a kereskedelem új szelleme lehet, amely nem fut a korlátlan és indokolatlanul nagy haszon után. És már repült is lefelé a lépcsőkön. Csinos, fehérkötős szobalány nyitott ajtót. A szalonban egy franciás kiejtésű társalkodónő kérte elnézését pár percre, míg a méltóságos asszony fogadhatja. Egy hat láb magas állóórában gyönyörködött éppen, amelynek szerkezete egy bronztestű nőalak fej fölé hajló kezében egy gyöngyházszívben ketyegett, mikor az egyik szárnyas ajtón belépett özv. Soósné. — Kezeit csókolom méltóságos asszonyom — mondta és csinálta alázatosan Zombori. — Jó napot Zombori úr. Lássa, már meg is tanultam a nevét... a névjegyéről. — Lekötelez méltóságos asszonyom ... Majd fesztelenebben folytatta: — Bizonyára méltóztat sejteni, hogy miért alkalmatlankodom. Én találtam meg a kis arany medáliont. — Hogyne. Mondta a házfelügyelő, hogy személyesen fogja elhozni a megtaláló. Azt is mondta, hogy a házban lakik. Egyszerű volt hát a következtetés : ha évek során át laktunk egy házban, anélkül, hogy személyesen ismertük volna egymást, most, hogy felkeresett, csak a medálion lehet az oka. — Igen — mondotta Zombori. — Végtelenül bájos lányka fényképe van Miskolc, szeptember ] A polgármesterhez Forgács Dezső dr. törvényhatósági bizottsági tag a közgyűlés elé való terjesztés végett hétfőn indítványt nyújtott be, melyben tekintettel az általános, de különösen Miskolcon feltűnően nagy drágaságra, drágasági bizottság alakítását indítványozza a törvényhatósági bizottságnak. A bizottság a drágaság letörésére a város tanácsának tenne előterjesztéseket, de felhatalmazást kapna arra is, hogy sürgős esetekben önmagában is intézkedhessék. A benyújtott indítványt a polgármester a hó végén tartandó közgyűlés programjába felvezi s szabad teret 2-án délelőtt eg aranymedaliont találtam a földszit és az első emelet között, a lépcén. Bővebbet a házfelügyelőnél.* A házfelügyelőt pedig megkérte, hgy ragassza ki s ha érdeklődne valai, mondja meg : személyesen fogja elvinni a medaliont. Azzal felsietett г szobájába és várt. Várt két napig, három napig, a házfelügyelőnél seki sem érdeklődött. Ezalatt alig aiolt... A nenegyedik nap végre megjött a jó hir, a házfelügyelő kisa hozta : — Bácsika, azt üzei apa, hogy az arany ... hogy az ашу ... — Medalion — fejtette ki a pöttöm emberkét. — ... Özv. Sósné méltóságoméé... az első emeleten összeölelte az örömirtó kisfiút. Egy pénzdarabbal bocsájtta ki az ajtón. Aztán izgatottan a tüköre állt, hogy simitson még valam frissen fésült haján. Máskülönben vizitkész re, Zsakettben várta három nap és ezt a percet. — Annak a kedves öreg méltóságos asszonynak a rokoni ház. Hogy erre még nem gondolt.most már egyes vonásokra is emlékez, amelyek egyeztek a fényképen? a fehérhaju dáma arcán. Biztosa az unokája. Budapest, szeptember 1 (Saját tudósítónktól) Genfből jelentik : A Nemzetek Szövetsége ötödik közgyűlését hétfőn délelőtt 11 órakor Genfben megnyitották. Genf, szeptemberit A Nemzetek Szövetségének idei ülése félreismerhetetlenül ünnepélyesebb formák között nyílt meg, mint a tavalyi. Ezen a közgyűlésen az 54 tagállamból csupán 44 vett részt. * Ezek között 16 külügyminiszter és benne... Egy kicsit ugyan akaratos volt a medalion, nem akarta elárulni, mit rejteget, de aztán mégis engedett az erőszaknak. Feltárta titkát. Bocsánat, hogy ilyen kiváncsi voltam. —“Amint látom, tetszik magának — mosolygott a méltóságos asszony. — Nagyon kedves benyomást keltett bennem az arckép — tért ki az egyenes válasz alól a fiatalember. — Remélem értékeli az ízlését is... azt a fess kis buzocskát... nos és mit szól a frizurájához? — Elragadó az egész. Bájkép. Hó vágyam, megismerkedni az eredetijével ... — És szeretni ! — kacagott fel az öreg méltóságosné. Majd részvéttel tette hozzá: Nem hiszem Zombori úr, mert nem tudja kiről van szó.. — Persze én egy szürke hivatalnok ember... — Nézzen az arcomba figyelmesen — vágat közbe Soósné. — Talán az unokája méltóságodnak ? — Nem. — Hanem ? — Én magam vagyok, azaz két emberöltővel ezelőtt voltam ilyen... Hja, eljár az idő — Zombori úr ! — A fiatalembernek kicsúszott a kezéből a kis medálion és halkan koppant az asztalon. MAGYAR JÖVŐ A városi segély ideiglenes elmaradása nem csinál favérokat a jogakadémián Miskolc, szeptember 1 Vasárnapi számunkban megírtuk, hogy a belügyminiszter a város törvényhatósági bizottságának a jogakadémia segélyére vonatkozó határozatát még nem hagyta jóvá. Emiatt a város szeptember 1-től kezdve nem folyósíthatja a fizetési segélyeket s igy elmarad a város részéről adott jelentős támogatás. Annak dacára következik be ez a szomorú helyzet, hogy a város a falai közé menekült jogakadémiát, mely első főiskolája a városnak, a legnagyobb szeretettel fogadta s mikor a minisztérium megvonta az államsegélyt, a maga szűkös anyagi erejét felülhaladó mértékben igyekezett az akadémia segítségére lenni. A minisztérium a segélyügyben még nem döntött, tehát arra nem is következtettünk, hogy a jóváhagyás el fog maradni, valamint arra sem, hogy a késedelmes miniszteri döntés a jogakadémia létét válságba sodorja. Az akadémiát fenntartó evangélikus egyház ugyanis el van szánva, hogy egyetlen akadémiáját minden körülmények között fentartja. A városi segély, reméljük, csak ideiglenes elmaradása tehát nem jelenti azt, hogy a jogakadémia működésében zavar állana elő. Bruckner Győző dr. az akadémia dékánja ez ügyben következőkép informált bennünket: — Nincs ok arra, hogy az akadémia városi segélyével kapcsolatos hírek az érdekeltekben nyugtalanságot keltsenek. Kijelenthetem, hogy a jogakadémia rendes tanéve Miskolcon szeptember elsejével minden körülmények között megkezdődik s a fenntartó hatóság mindenkor meg fogja találni a módját annak, hogy az egyetlen evangélikus főiskola létét biztosítsa. A dékán nyilatkozata mindenkit meggyőzhet, hogy az akadémia működésében zavar nem fog előállani, annál is inkább, mert remélhető, hogy a városi segély ügye is, ami jelentős támogatást jelent, kedvező elintézést fog nyerni. Isér Imre megszökött Budapestről Budapest, szeptember 1 (Saját tudósítónkról.) Vér Imrét, a Köztársasági Párt egyik vezető tagját a törvényszék egy sajtóvétség miatt másfél évi fogházra ítélte el. Büntetését a szegedi fogházban töltötte, ahonnan szembajának gyógyítására feltételesen szabadon engedték. Vér Imre Budapesten kezeltette magát s csak most jutott tudomására a rendőrségnek a szenzációs hír, hogy Vér Imre nyolc nappal ezelőtt repülőgépen megszökött Budapestről. Vér Imre útlevelet hamisított a maga részére és hamis névvel hagyta el az országot. A Népszövetség ötödik közgyűlését hétfőn délelőtt megnyitották miniszterelnök volt. Az elmúlt évek sok ismerős alakjai közül jelen volt Lord Róbert Cecil. Feltűnt a karzaton a norvég delegáció vezetője, Hansen jellegzetes alakjával és Apponyi Albert gróf ősz szakállával, valamint Lord Parmoore ezüst fehér hajával. Ott volt még Salandra volt miniszter és Schtanzer külügyminiszter is. Legfőbb érdeklődést a francia delegáció váltotta ki, melynek sorában látható volt az agg Leon Bourgeois, Briand és Loucheur volt miniszterek. Költői színezetűek voltak az India és Abesszínia delegátusai. A karzatokat megtöltötték az államok újságírói. A mai ülésen előterjerjesztették az V. közgyűlés napirendjét. Részletesen foglalkoztak a fegyverkezés csökkentésével. Ismertették továbbá azokat az intézkedéseket, amelyeket a szövetségi bizottság tett abból a célból, hogy a IV. közgyűlés határozataira vonatkozó pontokat végrehajtsák. A mandátumvizsgáló bizottság jelentésének tudomásul vétele után a közgyűlés ma délután Motta tanácsost 47 szavazatból leadott 40 szavazattal a közgyűlés elnökévé választotta meg. A választás eredményét a közgyűlés tetszésnyilvánítása kísérte. Ezután a Nemzetek Szövetsége meghívta az amerikai kormányt, hogy még ebben az évben vegyen részt a III-ik bizottság munkálataiban, melynek hatáskörébe tartozik a fegyverkezés korlátozása. A meghívására a berni amerikai követ állama megbízásából azt válaszolta, hogy Amerika nem tartja szükségesnek, hogy részt vegyen a bizottság ülésén. 3 Keresztény ember csak keresztény lapot vásárol