Magyar Jövő, 1929. január-március (11. évfolyam, 4-73. szám)

1929-01-05 / 4. szám

2 Mi történik a Tetemváron? A rendőrség nyomozást indított a ..csodátlátó“ Szántó József ügyében Az egyházi hatóságok semmit sem tudnak az állí­tólagos csodáról --------------------=0=oO#=0=-------------------­■—O­oDowpJi Miskolc, január 4 (A M. J. tudósítása­) Napok óta a lelkiismeretes sajtó kötelességeit meglehetősen figyel­men kívül hagyó és a tömegek hit­életének biztonsága szempontjából egyenesen veszélyes cikkezést foly­tat a Miskolcon megjelenő Reggeli Hírlap egy tetemvári fiatal mun­kás állítólagos csodájával kapcso­latban. A napról-napra élénkebb •sínekkel feltálalt cikkek írója ■te** tudja, hogy amit szenzáció­­keltésre beigazított cikkeivel elkö- Miről ! Egy bizonyos Szántó József ne­vezetű 19 éves fiú azt híreszteli magáról, hogy karácsony vigíliá­ján éjfél előtt nagy főfájásban szenvedett és e bántalmak közben látomása volt. Megjelent előtte az Úr Jézus s hogy e látomását a né­pekkel el is tudja hitetni, a jobb ujjára egy keresztet rajzolt, mely a bőr alatt még ma is látható. A Szántó József által emlegetett lá­tomásnak híre elterjedt és mint ilyen esetekben szokás, a rajongók serege tódult a ,csoda" színhelyé­re. Ez magában véve nem feltűnő esemény. Hisz előfordulnak beteges idegrend­szerű, vallásos rajongás­ban szenvedő, szenzibilis lények­­nél gyakran az eféle „látomások“, van Miskolcon is például egy asz­­eony, aki esküszik arra, hogy­­tette gyakran megjelenik Szűz Mária. Ennek az asszonynak is­­megrohanták házát a hiszékeny em­berek, akik kritika és fenntartás nélkül elfogadnak valóságnak min­den állítást. Ezeket a beteges je­lenségeket azonban korántsem le­het tényekként, de különösen égi­­­­ódákként elfogadni, aminthogy az ilyen esetekkel szemben maga­­s római katholikus egyház is min­denkor a legnagyobb tartózkodá­sokkal viselkedik. Hogyan dagadt a szenzáció? Itt az esettel nem akartunk fog­lalkozni, már csak azért sem, ne­hogy még véletlenül is tápot ad­junk olyan jelenségek és beteges képzelődések kialakulásának, mik­ről minden keresztény embernek az a véleménye, hogy csak eltéve­lyedés, vagy profanizálás lehet. Hogy az esettel most mégis foglal­kozunk, ennek oka az, hogy az em­lített lap szenzációvá dagasztotta s olyanféle megállapításokig merész­kedett, hogy Szántó József látomá­sa már az egyházi fórumokat is foglalkoztatja. Az említett lap pénteki számá­ban Bertha Kálmán minorita vet, az a legteljesebb mértékben való profanizálása a keresztény egyházzal kapcsolatos összes fogal­maknak. A lapnak azonban, ha már okvetlenül szükségesnek tart­ja, hogy ilyen kényes természetű és könnyen félrevezetésre alkal­mat adó kérdéssel foglalkozzék, mindenesetre kötelessége lett vol­na a cikkezést azok közé a korlá­tok közé szorítani, amelyeket a ke­resztény egyház és a hitélet iránti tisztelet még a kívülállók számára is kötelezővé tesznek. a­ szól atyával kapcsolatban azt írta, hogy ő tanítja a latin imádságok­ra Szántó Józsefet, továbbá, hogy Szántót a minoriták pártfogásuk­ba vették, sőt, benn is fog lakni a minorita atyáknál. Ezek a hírek azt a látszatát adták az ügynek, hogy itt valami, már egyházilag tényleg elismert jelenségről van szó. Minthogy ez a beállítás teljesen valószínűtlennek látszott, felkeres­tük a minorita atyákat és megkér­deztük, hogy mi igaz mindezekből. Ki tanítja Szántó Józsefet latinai Utunk Bertha Kálmán minorita atyához vezetett, aki nagy felhá­borodással utasította vissza a ne­ki imputált megállapításokat. — Egy szó sem igaz abból, — mon­dotta —, hoigy Szántó Józsefet latin imádságokra tanítom. Az egész ügyben mindössze annyi a közöm, hogy Szántó József két öregasszony kíséretében felkeresett engem a lakásomon, el­mondotta, hogy látomása volt , hogy ezentúl vallásos életet akar élni. Majd tanácsot kért tőlem, hogy mit csinál­jon. Én erre azt mondtam neki, amit minden pap mondott volna, hogy: jár­jon a templomba és ha szent életet akar élni, vonuljon zárdába, mert a vi­lágban való élet nem alkalmas arra, hogy tiszta és szent életet éljen. ő ezután még megmutatta nekem az uj­­ján ia keresztet, amit azonban én a villanyfénynél alig tudtam meglátni. Erre ő kijelentette, hogy délben nap­fénynél a jel jól látható. Ennyi az egész. Velem kapcsolatban minden más beállítás valótlan. Én Szántó Józsefet azóta nem láttam. Péchy Alán dr. nyilatkozata E nyilatkozat már sejteti, hogy a­­hírlapi cikk ama része is sántít, miszerint Szántó Józsefet a mino­rita atyák pártfogásukba vették volna. Hogy a sejtelem nem alap­talan, azt Péchy Alán dr. házfő­nök nyilatkozata mutatja. — Szó sincs arról, — mondotta a házfőnök, — hogy Szántó Józsefet mi pártfogásba vettük volna, vagy pláne, hogy behurcolkodjék a rendházba. Ami magát az esetet illeti, azt a legnagyobb óvatossággal kell fogadni. Meg kell előbb állapítani Szántó József előéle­tét s ami nagyon fontos: elmebeli álla­potát. Csak gyökeres vizsgálat után lehet állást foglalni e kérdésben. Ha a jelenésnek komoly tárgyi alapja van, akkor az tovább fejlődik, ami azon­ban eddig még nem állt be. Meg kell vizsgáltatni orvos­sal Szántó Józsefet, mondja Kronberger József kanonok Péchy Alán dr. házfőnök érde­kes nyilatkozata után megkérdez­tük Kronberger József apátkano­nokot, hogy mit szól, mint az alsó­miskolci egyház vezetője az­ eset­hez. Az apátkanonok válasza a kö­vetkező : — Az egész ügyet a legóvatosabb tartózkodással kell fogadni. Itt először is orvosi elbírálás alá kell venni az esetet abból a szempontból, hogy rend­kívüli jelenséggel állunk-e szemben, vagy pedig idegrendszerben elváltozá­sok idézték elő Szántó József jelenését. Az ügyben egyébként az egyház ré­széről semmiféle hivatalos vizsgálat nem folyik. Ez a nyilatkozat kétségtelenné teszi, hogy csodáról beszélni leg­alább is korai, ami egyértelmű a tömegek megtévesztésére és rek­lámvadászatra szánt, de minden­esetre a keresztény szellemet sértő misztifikációval. Orvosi szakvélemény a stigmatikus jelenségekről Minthogy Szántó József esetét legelőször is tüzetes orvosi vizsgá­latnak kell alávetni, szakvéle­ményt kértünk Miskolc együk leg­előkelőbb orvosától, aki egyébként Szántó Józsefet ismeri és idegbe­tegnek ismeri. A nyilatkozat így szól: — Az alkati ideggyengeségben szen­vedő betegeknél, akik az állandóan kóros képzelődésre való hajlamuknál fogva a mai élet számtalan — náluk trachomás hatást keltő — fizikai és psychikai befolyásával szemben nem éreznek úgyszólván semmi ellenállást. Gyakran fordult elő, hogy e betegek életük egyik szenzibilisebb időszaká­ban, testüknek valamely helyén egy álom utóhatásaként, vagy vizionális képzelődés folyományaként ön­szug­­gesztióval képesek a bőr felületén bi­zarr és határozott alakú jeleket, rajzo­latokat élénk, feltűnő módon előidézni és tartós formában megjelentetni. Ezt a jelenséget az orvosi tudomány vasu­­motoros szuggesztiv ingerlékenységnek nevezi. Az ilyen bőrstigmákat a szug­­gesztibilis idegbajokban szenvedőknél néhai Jendrassik professzor híres taná­ra, Chariot, párisi egyetemi tanár ma­ga is gyakran idézett elő tanítványai előtt. Az orvosi vélemény szerint te­hát beteges képzelődés előidézheti az ily stigmákat, amit Szántó Jó­zsef is felmutat az ujján. Egy epizód Hogy hogyan terjednek egyéb­ként a ,,csodá “-val kapcsolatos kombinációk, azt eléggé mutatja az alábbi kis eset, ami pénteken délután fél 7 órakor folyt le a mi­norita atyák rendházában. Egy Vay­uti asszony állított be Bertha Kálmán minorita atyához: — Főtisztelendő úr, — mon­dotta, — eljöttünk a Szántó Jó­zsefhez. — De miért keresik itt, nálunk? — kérdé meglepődve a lelkész. — Hát a lakásán azt mondták Mi az egyház Szükségesnek tartottuk az ügy­gyel kapcsolatban a csodákra vo­natkozó egyházi álláspontot is is­mertetni. Ezt az álláspontot a leg­illetékesebb egyházi fórumok az alábbi nyilatkozatban foglalták össze: — Teljesen szokatlan a szóbanforgó lapnak az az eljárása, hogy tisztán egyházi fórum elé és annak döntése alá tartozó ügyben olyan álláspontot foglaljon el, mint amilyent ebben a csodának minősített esetben tanúsított. Ez az ügy, amellyel napok óta nagy port igyekszik felverni az említett új­ság, rendkívül alkalmas arra, hogy a vallásos érzületet megzavarja, már csak azért is, mert csalóka látszat után szaladnak az emberek és az egyház ítéletét, amely rájuk az engedelmesség törvényénél fogva kötelező, be sem várva, hirdetik és kolportálják, hogy különös jelenést látott, különös jegyet kapott valaki Krisztus Urunktól, sőt esetleg egyesek csodatevőnek is mond­ják. Az illetékes egyházi hatóság bizo­nyára meg fogja tenni, hogy is híveit óva intse minden csalódástól, amely akár az érzékek csalódása, akár pedig más misztifikáció eredménye lehet. A szigorúan vett egyházi álláspontot fél­reérthetetlenül megjelöli VIII. Orbán pápa határozata, mely szerint jelené­seknek, csodásnak látszó eseményeknek mindaddig, amiig az egyház ezekről, ezek hitelességéről nem nyilatkozik, csak olyan és annyi emberi hitelessé­get szabad tulajdonítani, amennyi ál­talában az illető embernek tanúságá­ra alapítható. Az illető tanúságtételé­­nek hitelességét nem mi vagyunk hiva­tottak elbírálni. Azt elbírálja esetleg az egyház, esetleg az orvosi tudomány, esetleg a rendőrség, esetleg a közigaz­gatási hatóság, mérlegelve az illető előéletét és a fenforgó egyéb körülmé­nyeket, de mindenesetre minden ke­resztény, főképen pedig katholikus hí­vőnek szigorúan kötelessége megvárni az illetékes egyház főhatóságának eb­béli döntését, amely megfelelő bizott­ság, vagy egyházi bírák kiküldésével vizsgálatot tart minden esetben, ha in­doka van. Amíg a bírói és az egyházi legfelsőbb fórumok ki nem mondják a végső szót, minden csodáról kialakult véleménytől, annak hirdetésétől szigo­rúan tartózkodni köteles minden jó ke­resztény, aki egyháza törvényeit tisz­teletben tartja.­­ A lelki élet szempontjából is ve­szedelmes jelenség minden egyházi döntés nélkül foglalkozni és elfogadni kész tényeknek még egyáltalában nem bizonyított állításokat vagy jelensé­geket, mert ha az isteni Gondviselés­nek vannak is rendkívüli útjai és a csoda még filozófiai szempontból sem tagadható, mindazonáltal a csodálatos események kritériumának elbírálása semmiképp ki sem tartozik a laikus hi­ú szülei, hogy ma este 6 órám be­rendelték a minoriták zárdájába, — szólt az asszony, aki ezután bosszankodva vette tudomásul, hogy őt és vele együtt többeket, alaposan felültették s hogy Szántó József nincs a minoritáknál, álláspontja a­ rők tömegére, legkevésbé pedig nem olyan újságokra, amelyek a teológiai tudományoktól egészen messze esnek. Ellenkezően, ha a vallásos élet iránt érzéke van a lapnak, épen ara kelle­ne figyelmeztetnie publikumát, hogy az illetékes egyházi hatóságok ítéletét várja be, mert hiszen ha nincs joga a sajtónak elébe vágni más bírói, akár büntető, akár más közigazgatási folya­matban levő ügyekben a várható íté­letnek, akkor annál kevésbé lehet joga erre olyan szubtilis hitéleti kérdések­ben, amelyekben az egyház maga is a legnagyobb óvatosságot tanúsítja.­­ Épen ezért, aki igazán hithű ka­tholikusnak vallja magát, az mindad­dig, amíg a fentebb vázolt egyházi döntés még nem történik, ha különös­­­nek és rendkívülinek is talál valaki által elmondott, de tulajdonképen sem­mivel sem bizonyított eseményeket, vagy tényeket, ítéletét legalább is fel­függeszti. Ez minden kereszténynek saját hite és egyháza iránti kötelessé­ge, nehogy esetleg bizonyos hisztéria­­tömegjelenséggé fajuljon az ügy, ami­kor aztán a felcsigázott képzelődés egyre nagyobb dimenziókban fogja hirdetni a még meg nem vizsgált, egy házilag el nem döntött esemény lefo­lyásait és következményeit. Megindult a rendőri eljárás Ez­ek után megkérdeztük a rend­őrséget az esetről. Todor Árpád dr. vezető rendőrfőtanácsos így válaszolt: — Egyelőre csak annyit, hogy az ügyben már megindítottam az eljárást. A Magyar Jövő eredeti tárcája A novella hőse Írta : Győry Kálmán A vicinális vonat lassan, kelletle­nül döcögött­­a Nyírség futóhomokjá­ban. Az acélsínek, mint jóllakott, hosszú kigyók nyúltak el a forró na­pon és szikrázott rajtok a nap tűz szeme. Jobb- és balfelől kevés vizű, kákás tófenékek tűntek fel, vadlud csapatok hulltak le rájuk méltóságo­­san ékalakban. Messze, a Nyírség széle felől ványadtlombú akácos er­dő ködlött fel igen nagy szomorú­sággal, mert hetek óta nem nyílt már meg üditő esőre az ég acélos ke­bele... A kormos masina sípolása, mint beteg tüdő hangja, rekedten, cs-el fulva tört ki... és hamar elült útmenti nádfedeles viskók sorain. Bent a katlanná izott fülkékben ájult módon heverésztek az utasok... izzadtan dőltek erre-arra és az alá­­pergő nehéz verítékcseppek szinte sárrá dagasztották a port a kocsi gőzölgő padlóján... Kerek arcú, kun­sági legény próbálkozott valami nó­tával, hogy: „Édes­anyám, ha bejön ■gerbe...“, de elhallgatott, a kiszá­radt torokból nehezen adódott a hang... még’ az öreg nénik is hallgat­tak, csak a rövidszárú pipák szor­tyogtak és eresztgették a szemköny­­nyeztető füstöt nagy buzgalommal. Megtörültem a homlokomat és szétnéztem... Eszmélkedtem, hogy messze vagyok-e még a céltól? Mert Nagykállóba mentem, régi kis diák­városomba, hogy „Fiúk, kállai diá­kok“ című regényemhez adatokat gyűjtsek. Mert ama fiatalkori emlé­kek fel-felmerültek mostanában a visszatekintés során és nem hagytak nyugodni... ilyen gondolatokkal tépe­­lődtem hát gyakorta... Egy­ kapaszkodónál kínlódott, nyöszörgött a vicinális és felriadtam emlékeimből. Szemben egy vidéki lányka ült romantikus, egyszerű ru­hácskában, szalmakalapján búzavi­rágok kéklettek... olvasott... észre­vétlenül közelebb hajoltam és igen nagyon meglepődtem... lapunknak éppen azt a számát olvasta, mely­ben jelességemtől egy ékes novella eresztődött meg ezen a címen: „A novella hőse“. Ha jól emlékszem a takaros észbeli szüleménynek az volt a tartalma, hogy Füle Bálint jóin­dulatú kubikos hiába kérelmezi a ve­le vadházasságban élő Jóra Katalin mosónőt, hogy esküdjenek meg és törvényesítsék, hat gyermeküket. Jóra Katalin nem hallgat a jó szóra s ezért köztük napirenden vannak a súrlódások, így megy az egész no­vellán végig, míg végre novellánk hőse, a jóindulatú Füle Bálint, két­ágú kapára kap és vad elkeseredés­sel támad Jóra Katalinra, miközben mégis meggondolja a dolgot és ret­tentő lelki herce-hurca után ugyan­ott végződik a dolog, ahol kezdődött, azaz sehogyse. Ezt olvasta hát az egyszerűségé­ben is oly vonzó lányka és mert lát­tam, hogy a nemes átérzéstől indula­tok viharzanak az arcán, jól eső ér­zés töltött el. Mikor pedig bizony­nyal a tragikus hős sorsa feletti fáj­dalom könnyekkel harmatozta be azokat a búzavirágnál is kékebb sze­meket, felálltam és bemutatkoztam. Szilaj Szilárd vagyok, a „Tiszabal­­parti harsona“ szerkesztője — én ír­tam ezt a novellát, tetszik a kisasz­­szonynak ? Meglepődve nézett rám, mint aki még sohse látott eleven szerkesztőt és zavartan sodorgatta ujjai között a „Novella hősét“. Hallgatott sokáig aztán neheztelve nézett a szemembe, a hangja is olyan bánatos volt. No, hallja Szerkesztő úr, maga jól ki­bánt ezzel a szegény Füle Bálinttal, egész feldúlta a nyugalmamat! Miért kellett ezt az egész háborúsá­got csinálni? Hát nem szebb lett volna, úgy, hogy Jóra Katalin végre is hallgat a jó szóra, m­egesküszik Füle Bálinttal és a novella hőse bol­dogan él? Hát miért kellett kétágú kapát adni a kezébe? Hogy agyon üsse a mosónőt és börtönbe jusson? Hát ember maga, szerkesztő úr?? Nem, nem ember, kegyetlen vérszo­pó!! így végezte felcsattanó, kitörő hangon és zokogni kezdett. Megren­dültem és valahogy vigasztalni pró­báltam. Nézze kisasszony! az éppen így van a legjobban, én viharedzett szerkesztő vagyok, tudom, hogy kell az ilyesmit csinálni. Ha azt írom, hogy a kubikos egykettőre megeskü­szik a mosónővel, csak egy szimpla fráter lenne, aki felett gyorsan napi­rendre tér a nyájas olvasó. Ám ami­kor tragikus összecsapások centru­mába emeltem a jóindulatú Füle Bálintot és még hozzá gyilkos vasat is adtam a kezébe, ezzel karakán kuruccá, igazi novellahőssé magasz­­tosítottam fel ezt a jámbor halan­dót, mintha csak ott született volna a párducokat nevelő, ázsiai pusztá­kon, kinek esete hetek múlva is bor­zongatja az olvasót... Meg aztán, ne vegye olyan igen a szivére kisasz­­szony, hisz az egész história csak mese, lendületes irói fantázia... Imigyen érveltem, ámde hiába. Bájos ellenfelem csak sírt, zokogott. Úgy, hogy az egész kocsi utasa oda figyelt már és a hőségtől felhevü­lt, mérges emberek kezdtek körénk cso­portosulni. A tényállást hamar meg­értették. Hogy egy kubikosról van szó, kit én felbiztattam a hölgye el­len s ezért csendőrkézre juttatom az embert... Micsoda gazember az ilyen, hallottam és egyre fenyegetőb­bé vált a viselkedésük.. Egy katona a bejonettjét szorongatta,, valami­lyen iparos féle mellettem köpött el, csak úgy loccsant az ülődeszkán... egy Czája kinézésű magyar pedig mellenragadt és úgy ordítozott ,hallja az ur, a mindenit az urnák! Mit akar azzal a szegény kubikos­sal hagyjon neki békét, a keservűt az urnák, mert palacsintává lapítom... Rémséges volt a helyzetem és ijesztő, úgy láttam, hogy összees­küdött ellenem ég és föld. A moz­dony haragosan, szikrázva pöfögött,, dohogott a vonat elején a kenetlen kocsikerekek ijesztően sivítottak és lázas, halálra vált szemmel már úgy láttam, hogy a novella hőse is harag­ra lobban, kilép a novellából és jön rám a kétágú kapával, hogy agyon­verjen. Ekkor beordított a kalauz, hogy Nagykálló és kiugrottam. Mire visz­­szanéztem, eltűnt utasaival a vici­nális, csak egy ember nézett rám korholó szemmel a fantázia távlatá­ból: a novella hőse, Füle Bálint jó­indulatú kubikos mester... merés jövő SzMikat, 1926 január 5. Szombattól APOLLO Telefon 11 —11 Az idény legkacagtatóbb vígjátéka! AZ ELKÉSETT VŐLEGÉNY Tengeri felvételekkel, hajótöréssel stb stb. 7 felvonásban Buck Jones nagyszabású bravúrfilmje, Texas réme Szilágyi Densse kicserélése Budapest, január 4 Hírt adtunk a magyar és cseh­ kormány között folyó tárgyalá­sokról, mely szerint szó van töb­bek között arról, hogy Blatnicz­ki Dániel Szlovák egyetemi hallga­tót kicserélik a karsai törvény­szék által elítélt Szilágyi Dezső miskolci gépészmérnökkel és Horváth jószágigazgatóval. A Magyar T.6- Ő budapesti munka­társa jól ér­ior­dít­: helyen informá­lódott az ügyben­­. kérdéseire azt a választ kapta, hogy ez­ k­­i tár­gyalások még folyamatban van­nak és a két kormány még nem jutott végleges megálla­po­­dásra. Mihelyt a tárgyalásokat befejezték az eredményről ma­gyar részről azonnal hivatalos jelentést adnak ki.

Next