Miskolc, 1880 (5. évfolyam, 1-105. szám)
1880-10-10 / 82. szám
Ha Schoppenhauert halljuk a lángiszről szólalni, azt kell gondolnunk, mintha ő a géniek és más emberek közt a barátság hiúját örökre szét akarná törni. — „ A geniális értelműek gondolatmenetele a közönséges emberétől majdnem mindig különbözik. — Azért a lángész nem mindig alkalmas a másokkal való közös gondolkozásra, azaz a másokkal való társalgásra; szellemi fensőbbségének érzete sem magának sem másoknak e tekintetben nem sokat használ. A magukhoz hasonlók körében kényelmesebben érzik magukat, s az ezekkel való társalgást mindennél többre becsülik. Igen helyesen mondja azért egy nevezetes író, hogy egy hiba sincs olyan, mint a nagy szabású tehetség, mely az embert inkább akadályozza a barátok szerzésében s megtartásában, mint előmozdítja. Ezen sajátlagos helyzetnek okát Helvétius így magyarázza: „Vannak emberek,kik a barátság iránt érzéketlenek, nevezetesen azok, kik önmagukkal megelégszenek. Az érzéketlenség címe alatt Fontevellenek mily sokszor szemére hányták, hogy nem kereste mások barátságát, hanem magával megelégedett, a legboldogabb s legbölcsebb emberek egyike volt. Ha Madagaskár sziget fejedelmei mindazon szomszédaikat haddal támadják meg, kiknek számosabb nyájaik vannak, ha naponként ismételni halljuk, hogy azok a mi ellenségeink, kik gazdagabbak és boldogabbak mint mi, bizonyosak lehetünk, hogy azoknak példája szerint az emberek nagyobb része hasonló módon hadat izán a bölcs és boldog embernek. Gyűlölik benne a jellem mérsékeltségét, szilárdságát, mely midőn a kívánságokat lehetőleg korlátozza, az ő életmódjukat i kiejteni, ha mindjárt életembe került volna is. Ekkor ép oly gyorsan, — mint előbb felém, most elfordult tőlem és csakhamar eltűnt a fák tömkelegében. Pár percig egyhelyben maradtam és utána néztem. Szívem hevesen dobogott. Borzadtam s nem tudom mitől? Nyugtalanul és elgondolkodva folytatom utamat. Nem tudtam menekülni azon halvány arcz s zord szemektől. Az út minden fordulatánál att tartottam, hogy újból látni fogom azokat s mindannyiszor összerezzentem, valahányszor egy ág földre esett, vagy közelemben hervadt levél zörgött. Majdnem szégyellem magamat e bátortalanságomért s szinte megkönnyebbültem, midőn nem messze tőlem érthetetlen hangokat vevek ki s midőn a keskeny gyalog útról egy szabad térségre értem ki, a klastrom közelében találtam magamat s észrevettem vagy hat szerzetest föl és alá járkálni. Kérdeztem az utat Abano felé s megtudtam, hogy még két mértföldnyi utat kell tennem. — Besötétedik egészen, mire signore oda ér, — mondá a szerzetesek egyike udvariasan. — Jól tenné tehát Signore ha éjjelre P a-1 a 7 z u o 1 á b a n maradna, s nézeteiket kárhoztatja, a bölcs és boldog embert függetleníti tőlök. — Ezen függetlenséget úgy tekintik, mint minden véteknek csíráját, meivel érzik, hogy bennek az emberiességnek forrása a kölcsönös szükségletek áttal el van fojtva.“ Vannak ugyan szeretetre méltó geniek is, kik a hű barátság példányaiként tündöklenek; de ezek a mily ritkák, másrészről azt is bátran állíthatjuk, hogy ha a lángész, mint lux barát tünteti is fel magát olykor-olykor, nem szellemének geniális alkotásai által lesz azzá, hanem annak ellenére. — Azonban a lángésznél, ki szellemi alkotásainál fogva magányra és elszigeteltségre kárhoztatja magát, szellemének magasra szárnyalása csak kevés kárpótlást nyújt a tiszta baráti társalgás és önérzet erősödésének nélkülözött örömeiért; úgy, hogy bátran állíthatjuk, hogy, kinek a kettő közötti választás szabadságában áll, nem fogja az elsőt választani magának. (Folytatása következik.) Azon előbb említett szerzetesre gondolva, késedelmeskedtem a válaszszák Most a hold sem világit, — jegyzé meg egy másik, — s az útak az idegenekre nézve, — kik azokat nem ismerik, — veszélyesek. Mialatt még határozatlan valók, megszólalt a'harang s hárman * vagy négyen távoztak az épületbe. — Estebédünk ideje érkezett el, — mondá azon szerzetes, ki először szólt hozzám. — Signore leereszkedik legalább annyira, hogy egyszerű vacsoránkat velünk megosztja, s ha azután is még mindig elhatározásánál marad A I ha voha tovább menni, legalább a városig elkísérheti egyik fiatalabb testvérünk. Köszönettel fogadtam az ajánlatot s követtem őket a klastrom kapuján át egy kövezett terembe, melyben egy hosszú étkező asztal, egy imaszék, egy nagy harang, két sor közönséges faszák és Leonardo da Vinci úrvacsorájának egy rész másolata foglalt helyet. Nagyfontosságú mozgalom indult meg a Miskolcon levő hehz, hitvallású egyházkerületi leány- növelde ügyében. Ugyanis az egyházkerület Sárospatakon, 1880. június hó 28. 29, 30-dik napján tartott közgyűléséből Hegedűs László elnöklete alatt egy szaktérfiakból álló bizottságot küldött ki a végett ,hogy ez javaslatot készítsen a szeptember 27-diki üsd közgyűlésre, mely javaslat különösen két fő tényezőt tüntessen fel, t. i. kellő anyagi erő, alap szerzésének módját és olcsó tanítás és ellátási díjnak lehetőségét. A bizottság feladatához híven szeptember 23-dikán összeült Sárospatakon s oly kimerítő javaslatot készített a szept. 27-ik újhelyi közgyűlésre, mely ama két fő tényezőt A Paesi Superior hozzám jött, hogy üdvözöljön. — Signore, — mondá ő. — oly estén jött körünkbe, midőn asztalunk csak szegényesen van ellátva. Habár ma nincs egyházunk által kiszabott böjti nap, mégis Palazzuolában a mai napon önmegtartóztatók vagyunk bizonyos körülmények emlékéül, melyek szerzetünkkel szoros kapcsolatban állanak. Mindazonáltal hiszem, hogy éléstárunk valami jobbat is képes még felmutatni egy utas étvágyához, mint azon sovány élelem, melyet itt maga előtt lát. S e szavak után kijelölő számomra a helyet — az asztal felső végén — jobbjánál s állva maradt, mint valamennyi szerzetes elfoglalá helyét. Ezután egy latin imát rebegett, mire mindnyájan leültek s hozzá láttak az evéshez. Számra nézve huszonhárman valának, az asztal egyik oldalán tizenketten, a másikon tizenegyen, de észrevettem, hogy az asztal túlsó végén egy hely üresen hagyatott, mintha azon hely a huszonnegyedik részére tartatnék fen. Ezen hely, — arról bizonyos vók, — ugyanazé lehetett, kit e délután láttam. Miután erről meg valók győződve, mindig az ajtó felé néztem. Különös ! Olyannyira Eltern megjelenésétől, hogy azt hivem, mikép jelenléte kevéssé lesz elviselhetetlen, mint azon feszültség, melylyel őt vártam. Ezalatt a szerzetesek szófiánál ettek és a I pater superior is, akinek beszéde és modóra Gén művelt egyént árult el, elfogult s gondolkodónak tűnt fel előttem. A vacsora a legegyszerűbb volt, csak kenyér, saláta, szőllő és maccaróniból állott. Eleinbe csakhamar sült galamb tálaltatott és egy üveg kitűnő Arvieta létetett; de az étel ép oly kevéssé ízlett nekem, mint a szerzeteseknek az övék. Dacára éhségemnek nem volt étvágyam, dacára lankadtságomnak, — tányéromat az asztalon félre tolva, — vándorlásomnak tovább folytatása után vágyódtam. — Signore talán csak nem gondol arra, hogy ma este útját még tovább folytassa ? — Kérdé apater superior hosszabb hallgatás után. Valami olyast dörmögtem erre, hogy A1- b a n - b an várnak reám. úgy tünteti fel, hogy buzgalom, jó akarat, következetes kitartás által a szép múltú s jelenő élet ' képes intézet a legszebb virágzásra, a legnagyobb népszerűségre emelkednék. A javaslat különösen hangsúlyozza, hogy szegényebb sorsú, vagy kevésbé vagyonos családaink, lelkészeink, tanítóink leánygyermekei találjanak ez intézetben teljes ellátást, jövendő élethivatásukhoz s társadalmi állásukhoz illő miveltséget oly áron, a mely mellett a családapa megszabadulna a sötét gondtól, hol, h miből neveltesse leánygyermekeit? A javaslat szerint újabb és rendes tanerő állíttatnék be s az intézet teljes fölszerelést nyerne Az erre megkivántató pénzalapot az egyházkerület hívőinek évenkénti rendes adománya (lélekszám szerint 1 krajcár) kérő íveken begyűrendő összeg s az egyházkerület segélye alkotná. Az olcsó ellátást egy az intézet telkén építendő tápintézet helyiségében találná a növendék, mégpedig egész évre 100, azaz egy száz forintért. Oly csekély díj a szellemi nyereséggel szemben, mely önként szembetűnhetik mindenkinek, ha még hozzá gondoljuk, hogy 10 forint egész évi tandíjjal meg lenne fizetve—a zongorán kívül — minden tantárgyban, a francia és német nyelvben veendő oktatás. E javaslat az újhelyi közgyűlésen, szeptember 27-dikén felolvastatván, az egyházmegyéknek adatott ki, hogy azok a nagy horderejű kérdést tüzetes bírálat s megfontolás tárgyává tévén, adjanak határozott véleményt a miskolci tavaszi közgyűlésre. Amint értesülünk, ez ügynek, egyező akarattal lehető keresztülvitelében akadályol álsanak egyes egyházmegyék, melyek ilynemű intézetnek felállítását saját területükön óhajtanák, vagy legalább azt akarják, hogy az egyházkerűll őket is segélyezze. Óhajtandó volna, hogy ez ügyben egyező akarat vezérelné intéző férfiainkat s a legnemesebb cél keresztülvitelét az erő szétforgácsolásával s önző érdekekkel ne akadályoznák. Miskolc , ahol az egyházkerületi leánynevelő intézet már 22 éve fenáll, igen alkalmas hely arra nézve, hogy az egyházkerület itt állítsa fel a protestáns tanügy és nevelés egyik jelentékeny tényezőjét. E várost központi fekvése, nagy forgalma, közlekedése, öszszeköttetései elsősorban ajánlják s alig férhet . De már sötét van s az ég az utolsó negyed órában egészen elborult. Attól tartok hogy zivatar van készülőben. Mit gondolsz, Antoni s a testvér ? — Viharos éjünk lesz, — felelt a megszólított, kivel én legelőször beszéltem. — Igen, oly viharos éjünk lesz, mint a múlt évben s mint két évvel ezelőtt, — jegyző meg egy idősb szerzetes. A pater superior egész tenyerével hevesen ütött az asztalra. — Csitt! — Kiáltott parancsolólag. Csitt!! ............Anselmo testvér hozzon világosságot ! E közben annyira sötét lett, hogy a legutóbb szólónak vonásait s azon szerzeteseit, ki felállott s a termet elhagyta, alig ismerhettem fel. Hallám Anselmo testvér lépéseit kívül a folyosón visszhangzani, míg a távolban elenyésztek s emlékezem, mint figyeltem a tágas Refectorium túlsó végén elhelyezett óra ketyegésére s mint hasonlítottam azt a néma csöndben össze, egy erős szív hangos dobogásával. Ugyanezen pillanatban a vihar hevesen megrázta az ablakokat, melyet a távolból huzamos menydörgés követett. — A zivatarok itt, hegyeink között, rögtönösen támadnak s igen nagyok, — mondá a prior, — sőt még, a különben nyugodt tavunk is, itt alant, néha annyira zajos, hogy senki sem mer ladikkal reá szállani. Kélek, Signore, hogy lehetetlen lesz ma Albonóba elindulnia. — Ha a zivatar nem szűnnék meg, úgy mindenesetre igénybe veendem — hálával — vendégszeretetét, tisztelendő atyám! de ha......... Itt félbeszakítom beszédemet. Torkomon akadtak a szavak, s gyorsan toltam vissza az üveget helyére, melyből épen poharamat akartam megtölteni. Ansemo testvér a lámpát behozta s én az asztal végén a huszonnegyedik helyen azon szerzetest pillantottam meg, a kivel a hegyekben már találkoztam. Nem láttam őt jönni, nem hallottam belépni s mégis itt ült, halványan és kísértetiesen, égő szemeit erősen reám szegezve. Senki sem beszélt hozzá. Senki sem kínálta őt étellel. Nem evett, nem ivott, nem társalgot . Nevelésügy. K. P.