Miskolc, 1882 (7. évfolyam, 1-103. szám)
1882-10-19 / 84. szám
Miskolc,, Csütörtök, Október 19. 682-84. 1882. HETEDIK ÉVFOLYAM HELYI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI S ISMERETTERJESZTŐ KÖZLÖNY Előfizetési díj: Negyedévre............................................1 frt. 50 kr. Félévre ...........................................3 „ — „ Egész évre...........................................6 „ — „ Megjelen minden csötörtökön és vasárnap. Elidetés^ dl 3 Négyhasábos petit sor 5 kr. Töbszöri hirdetésnél olcsóbb. Egyes szám ára 7 kr. SZERKESZTŐSÉG: Széchényi-utcza 28. sz., hová. a «elemi érdekli közlemények czimzendők Kiadóhivatal: Széchenyi-utca 55. sz. Meössz-féle ház Előfizetést valamint hirdetést e lap részére felválaszv Falkenstein. Mérné szinház utczán. Közönyösség. Utólérhetetlen humorral irta meg a költő a magyar embernek azt a sajnos gyengéjét, hogy minden ügyet keleti fatalizmussal hagy menni a maga útján. Pató Pál uram »Hej ráérünk arra még“ mottója visszatükröződik közéletünkben, társadalmunkban és legszentebb törekvéseink előtt ott áll e vészes mondat, mint egy gát, mely minden jónak, minden nemesnek híjában áll. Miskolcz városa évek hosszú során át excellál a közönyösségben. Hagy dolgoknak kell történni, hogy valahogy kisodorjanak bennünket mindennapi nyugodt hagulatunkból. Hisz bizonyára minden józan és nyugodtlelkű ember csak örvendeni tud annak ha e város nyugodtsága, békéje egy perezre sem zavartatik meg, hanem azt meg nem lehet örömmel szemlélni, ha csend van akár egy temetőben. Nincs közélet, nincs társadalom, nincs pezsgés a városban. De mi indít bennünket e komor hangulat kifejezésére, arra akarjuk ezúttal a választ megadni. Az ország egy szív, egy lélek volt múlt vasárnap, a fővárosi lapokrendkívüli eseményképen jelzik és írják fel a Petőfi szobor leleplezési ünnepélyét. Jókai Mór eddigelé még nála is páratlanul álló beszédet mond Petőfi felett, az ország ujjong legnagyobb költője, legnagyobb jellemóriása az ismeretlen helyen sírt talált Petőfi szobra előtt, egyedül Miskolcz, egyedül Borsod alussza az igazak álmát. Az országos öröm, az átalános lelkesedés hidegen, érintetlenül hagyja. Ez az, amit keleti fatalizmusnak neveznek. Az előttünk fekvő tudósításokból látjuk, hogy Petőfi neve fölvillanyozta nem csak a hazafiakat, hanem még egy oly főt is, a melyen korona van. Románia királynéja Petőfi „imádónőjé“-nek nevezi magát, a midőn a szobor talapzatára koszorúját helyezteti el. a német „Schulverein“ fészkéből Nagy-Szebenből az,, ottani, olvasóegylet, a jogakadémia, végre az akadémia ifjúsága elragadtató lelkesedéssel üdvözlik az ünnepélyt, a prágai Politike minden ízében szláv szellemű lap táviratot küld Ung, Mármaros, Ugocsa, másrészt Erdélynek legelrejtettebb zugából jönnek a távoli fővárosba deputációk, ünnneplő sürgönyök, tartatnak emlékünnepek, és csak a négy órányira fekvő Miskolcz hallgat és mély csend honol benne. Minek kutassuk e tüneteknek indító okát ? Úgyis tudjuk mindnyájan ! Csak annyit kérdünk, lehet e egyetlen egy számbavehető okot találni, amivel ez eljárást csak félig meddig is lehetne mentegetni. Mi azt hisszük, hogy erre egyetlen egy indok sincsen. Mert azt, hogy Petőfi emléke ezt nem érdemelte tőlünk azt — azt hisszük — fejtegetnünk sem szükséges. Avagy talán az lehetne a kifogás, hogy a városnak vagy megyének ilyen képviseltetése pénzbe kerül és bajos embereket találni, akik ily áldozatot meghoznak. — Ez sem ok, mert erre a következőleg válaszolunk. Budapesten ott vannak megyénk és városunkból egyes férfiak, akikre bátran és büszkén reájuk bízhatjuk Miskolcz városának és megyénknek képviseltetését bárminő ünnepélyes aktusnál. Megyei és városi országos képviselőink közzül Prónay József államtitkár, Mezei Ernő, Duka Fe- rencz állandóan, Horváth Lajos és a szintén borsodi megyei és városi bizott- sági tag dr. Bódogh Albert, Farkas Ka TARCSA A szüret. i. A társadalom jellege visszatükröződik annak összes életviszonyain. A görögöknél a nő egyáltalában sem műveltséggel, sem tekintélylyel nem bírt, az előbbivel s ilyenkor rendkívüli mérvben a heterak, akik nyilvános s titkos viglakomáknál hangadó szerepet játszottak s itt mutatkozik a természeti szépség hatása, melybe a legnagyobb államférfiak és tudósok belebotlottak, költők s művészekről nem is szólva. A szüreti ünnepélyeknél a heterák nagy szerepet játszottak. A rómaiaknál a családanya nagy tekintélynek örvendett, de a nő azon finom szellemét, mely társadalmi műveltségükre oly óriás befolyással van, azon szellemet, mely összes művelődési s művészeti körüket átöleli, nélkülözték, a nő nagy volt családi életében, de örökös gyámságra mutató társadalmi jellegét vigyakmározásoknál, játékoknál, szüreti ünnepeknél állásukhoz mérten vettek részt, azon korban pedig, midőn a nyilvános életben is részt vettek, a nő minden egyéb volt, csak nő nem, annak daczára a férfiakhoz mindvégig méltók voltak. A magyar kedélye méltóságos mint a rómaié, de mint a görög szereti a jó életet, mióta a föld szabad lett, a szüret nálunk is gazdasági oldala mellett kedves szórakozási időtöltésül szolgál, különösen, miután a magyar vendégszeretet ez alkalommal nyilatkozik legközvetlenebbül. A görögöknél a szüret a democratiára nagy befolyással volt. Nálunk nyilvánosságának hiányánál fogva oly hatással ugyan nem bír, de mégis hatással van a politikai élet és szívólét megélénkülésére. * Derűit ég mosolygott ránk, midőn a paradicsom dombhoz művész barátommal útnak indulánk, nem gondoltunk arra, hogy olyan az ég mint a szép nő szeme, legfényesebben ragyog s egy pilanat gyöngy harmat öntözi, nem gondoltuk, hogy harmat özönét, az ég nyakunkba öntözi. Már hangzott a szedők vig dala, a mint megérkezünk, szives házigazdánk mindjárt uzsonnához ültetett, közvetlen utánunk a társaság éltető elemei — hölgyeit érkeztek. Mi is volna a szüret, ha nők nem vennének benne részt, olyan volna, mint a tavasz virány nélkül, mint a rózsa illat nélkül. Az egész nap gyorsan múlik a sok evés és fűszerezett beszéd mellett, mindegyik nagy aratásra készül, ki dictióra, ki politikai nézeteinek előadására, ki hódításra, kevésbé nem mint kor szerint külön ül a társaságban. Mulatunk a szedők fertői csoportozatain, kik énekelnek, dalolnak, egymásnak rémtörténeteket beszélve, óperencziás tengerről, óriás sárkányról, szép tündérleány s királyfiról, élvezzük a nap sugarát, a lóg illatát, a gyöngéd lehel érintését, és csendesebben te szív, ne dobogj oly hangosan. De telve vannak a hordók, telvek a kádak, az est is beköszöntött, vacsorához ülünk, a legjobb ételekhez is sóhajjalnyúlunk, sejtve, hogy óriási mennyiségekben következnek még a válogatottnál válogatottabb ételek. Az első pohárköszöntő elhangzott a páratlan házigazdára, a függetlenségre, s észre sem veszszük, hogy benne vagyunk a politikában. Komoly méltósággal hangzik derék házigazdánk ajkáról a panasz, bánat a haza állapota felett, keserűség a deficitről kalandos politikáról s a haza veszélye feletti kimondott keserű szózata. Kassandra jóslatként hangzik : a hölgyek lelkesülten tapsolnak, az ifjúság éljene, a politikai nézetkülömbség a nők siőrjeik között, nyilvánvaló, s vajon azért, mert a szellem a minoritásban van azért tartoznak ellenzékhez, elég az, hogy Tisza Kálmán egy perczig sem maradna kormányon ha szavazati joguk volna. Feláll az ellenzék és hazafi mint a legkülömb, küzdött ifjú hévvel a szabadságharcz idején, küzd ma lankadatlan hévvel a nemzet regeratioján de eszének, szivének más a meggyőződése, más az érzületre, s tart attól, hogy az ellenzék fogát csatatéren hagyja. Művész barátom köztetszés közt tartott toasztban emeli ki, hogy fogainkra, mig derék házigazdánknál vagyunk, mily rendkívüli szükségünk van s miután egyik sem óhajta a másikat kapacitálni, befejeztetett, természetes anélkül hogy „legyőzött“ volna, azon párt ült diadalt, melyhez a nők tartoznak. De a csatatér más helyre vitetett át, oly helyre, hol princzipiális tényezők mellett opportunitássak az irányadók, s hol csakis a nőkdiadalmaskodók, ellenben a férfiak a legyőzöttek. Húzza a czigány úgy a talp alá, ahogy ülve nem maradhat ember, hangjának bűvereje átragad az öregebbre is, és bizony sok nyalkábban járja a magyart, mint megannyi sok ifjú, legalább így vélekedik egy az élet tavaszát túlhaladt özvegy nagysága. Száraz vinyigét raknak a zsarátra, csakhamar lángra kap, magasan lobog lángja, az éjhomolyába sziporkázó szikrák , játszódva röppennek, űzve egymást, kergetve messze és sötétébe, két csillag szem elmereng a játékon, a dioskurok, ezek birtokosa a dioskorok anyának névrokona visszafelé