Miskolczi Napló, 1919. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1919-01-01 / 1. szám
MISKOLCZI NAPLÓ Szerda. ,a A vármegye kormánybiztosának programmja. Borsod vármegye évnegyedes közgyülése. (Saját tudósítónktól ) A fogadalom óta ma tartotta első közgyűlését Borsodvármegye törvényhatósági bizottsága. Ezen a közgyűlésen installálták a vármegye főispáni hatáskörrel felruházott új kormánybiztosát, Balogh Zoltánt, Miskolcz város volt helyettes rendőr- főkapitányát. Az új kormánybiztos ismertette programmját. Nem cirádás, cifra frázisok tömege ez, egyszerű, cikornyátlan bejelentése a mai idők leghelyénvalóbb programmjának, a munkának. A népkormány bizalmi embere dolgozni jön, a népért, a közérdekért, dolgozni a kormányt támogató polgári pártok programmja alapján. Ő ehhez a munkához a vármegye közönségek és tisztikarának osztatlan támogatását kéri. Aki átérzi az idők komolyságát és a veszedelemben levő nagy magyar érdekeket, annak kötelessége ezt a közérdekű munkát " segíteni. A törvényhatóságibizottság egybegyűlt tagjai a kormánybiztos programmját nagy figyelemmel hallgatták, általános tetszéssel, meleg rokonszenvvel fogadák. A közgyűlés lefolyásáról itt köveik:..:1 a tudósitás: 2 György alispán nyitotta r.rg a közgyülést délelőtt 10 óra 1 Ma tartja — úgymond — a . .y hatóság első közgyűlését ■zó. , hogy a magyar nép a közvirsi ági államformát tette a királyíziyért. Minden magyar emisénekmádkozni kell a boldogabb jő vénádért. Jelenti, hogy Bollik József főispánt a népkormány felmentette és Balogh Zoltánt kormánybiztossá nevezte ki. Kijelenti minden ellenkező híreszteléssel szemben, hogy a vármegye a modern, demokratikus haladásnak nem csupán híve, de harcosa is volt és ez a szellem itt mindg otthont talált, fel kell használnia az alkalmat, hogy a talán utolsó felmentett volt főipán, Boltlik József iránt a vármegye közönségének meleg szerettét tolmácsolja és kéri, hogy értékes munkáját ne vonja meg ezután sem megyéjétől és az ezer sebtől vérző országtól. (Éljenzés ) Bottlik József szólal fel ezután. Amikor távozik arról a helyről, melynek történelmi tradícióihoz öröklött szeretettel ragaszkodott, meg akar emlékezni az elmúlt eseményekről. Igyekezett a közigazgatási keretet programmal, tartalommal kitölteni, nem ismert rangkülönbséget, elhárította magától a méltóság sallangját, hogy ne lássanak benne mást, mint a mindig rendelkezésre álló tisztviselőt. A legnagyobb hálával emlékezik meg a tisztikarról, mely mindig támogatta nehéz munkájában. Munkája továbbra is a vármegyéjéé lesz, melyért mint egyszerű közkatona kivan harcolni. Hosszantartó éljenzés követte a vármegye volt népszerű főispánjának szavait. Az alispán indítványozza ezután, hogy Balogh Zoltán kormánybiztost küldöttség útján hívják meg a közgyűlésre.. A küldöttség tagjai Kubik Gyula, Édes Antal, Kohn Miksa, Fara Aladár. Az eskü. Lelkes éljenzés fogadja a kormánybiztost, mikor a küldöttséggel megjelenik a teremben. Az alispán felemelkedik helyéről, meleg szavakkal üdvözli a kormánybiztost. A programm. Általános figyelem mellett szólal fel ezután Balogh Zoltán és elmondja ezt a programm beszédét : Ma tíz esztendeje távoztam el e törvényhatóság kebeléből, amidőn a sors más hivatást szánván nékem, elszólított a társtörvényhatóság, Miskolcz város szolgálatába. E tíz év alatt összeforrtam e város közönségével s annak derék tisztviselő százaival, megőriztem azonban lelkemben e vármegye iránti szeretetemet és ragaszkodásomat, nem voltam annak hűtlen fia soha, mert hiszen a reám nézve megtisztelő baráti viszonyt és szeretetet, mely volt tisztviselőtársaimhoz és a vármegye közönségéhez fűzött, állandóan fentartottam és istápolni igyekeztem Úgy érzem tehát, hogy imnét hazatértem s ezen gondolat örömmel tölti el lelkemet. Nem hallgathatom el azonban, hogy viszszatérésem első perceiben borús érzések töltik el lelkemet, aggodalommal vagyok tele sokat szenvedett hazánk jövendő sorsa iránt s nem állom meg, hogy mielőtt programmomról egy szót is szólnék, kifejezést ne adjak azon gondolatomnak, mely ma minden magyar ember szivét betölti, hogy veszélyben a haza ! E tudat legyen irányítója minden gondolatunknak és minden cselkedetünknek. E tudat kell, hogy irányítsa minden ténykedésünket s e gondolattól áthatva kell mindnyájunknak izmaink és idegeink teljes megfeszítésével munkára sietni, hogy megmenthessük azt, amit ádáz ellenségeink tőlünk elvenni szándékoznak s amit az elmúlt és elavult rendszer elrontott. Amidőn ezen általam nem kért és nem keresett nehéz tisztség elfogadására felszólíttattam, igyekeztem a megtisztelő megbízást nálam érdemesebb férfiak javára elhárítani, de az illetékes faktorok meggyőztek arról, hogy a mai nehéz időkben mindenkinek kötelessége oda állani, ahová a közérdek és sorsa állítja. Meghajoltam tehát az érvek súlya alatt, eljővén ide, hogy csekély erőimmel, de minden tőlem tellő igyekezettel szolgáljam hazámat és a kormányzatomra bízott vármegye javát és érdeket. Programmom a munka és megértés s ehhez e vármegye minden lakosának lelkes támogatását és segítségét. Dolgoznunk kell erőink teljes megfeszítésével, mert különben elpusztulunk. Bízom viszont abban, hogy ha minden ember azon a helyen, ahová hivatása és rendeltetése állította, elvégzi kötelességét, fog még ránk jobb jövő is virradni s fogjuk még élvezhetni munkánk gyümölcseit. Bár a mai viszonyok között ír másodrendű a politikai kérdés, kötelességem azonban ez irányban is nyilatkozatot tenni. A magyar népkormány kebelében alakult polgári pártok programmja alapján állok, tejes egyetértésben és együttműködésben a szociáldemokrata páttal Egész közhivatali működéim ideje alatt a demokratikus haladás s világfelfogás hive voltam és a szociális eszmék emberi igazságait vallottam. Engem a népkormány bizalma állított e helyre és igy természetesen a nép szolgálatára kívánok állani. Minden panaszt és kérést személyesen hallgatok meg s minden sérelmet és jogos panaszt orvostok. Nem tűrök el semmi visszaélést, pártatlan szigorral toltok meg minden sérelmet, kik az arra hivatottak részéről gyámolításra és segítségre szorulnak. Addig is, míg személyesen járhatom be a vármegyét, meggyőződni az ott uralkodó közállapotokról, felkérem Önöket, hogy haza menvén, mondják el megbízóiknak, ez érdemes vármegye népének, hogy mindenki, akinek baja, sérelme van, forduljon bizalommal hozzám, nem fog nálam zárt ajtókra és süket fülekre találni. Ezeket akartam Önöknek elmondani s nehéz munkámhoz a haza és vármegye népének javára, kérem mindenkinek segítő jobbját, bizalmát és támogatását. Többször kísérte a beszédet a helyeslés megnyilatkozása, különösen hangosan nyilvánult meg a tetszés, amikor a kormánybiztos a szorongatott haza iránti kötelességekről és arról beszélt, hogy a népkormányt támogató polgári pártok programmja alapján áll. A beszéd befejezésekor hosszantartó éljenzés és taps zúgott fel. Deák Gyula meleg, közvetlen szavakkal köszönti az új kormánybiztost. Szól a haza szomorú helyzetéről, kifejezést ad a jövő iránti reménynek. Reméli, hogy a kormánybiztosi székbe elhozta a megértés, a kölcsönös megbecsülés szellemét és mindent el fog követni a béke, a közrend megóvása érdekében. Ebben a reményben pártkülönbség nélkül üdvözli a megye egész közönsége nevében. (Éljenzés.) . Kinevezések. Balogh Zoltán kormánybiztos kihirdeti, hogy kinevezte Winter Jenő ózdi járásorvost tb megyei főorvossá, Bizony Emil közig, gyakornokot tb. szolgabiróvá. Bizalom a kormánynak. Dr. Görgey László főjegyző felolvassa az állandó választmány javaslatát, hogy üdvözöljék gróf Károlyi Mihályt, a magyar népkormány elnökét és biztosítsák arról, hogy munkájában bizalommal támogatni fogják. Az indítványt elfogadják. Dr. Nagy Ferenc közélelmezési minisztert ugyancsak üdvözli a közgyűlés. Gróf Batthyány Tivadar volt belügyminiszter hivatalba lépéséről értesítette a törvényhatóságot. Miután közben megvált hivatalától, leiratát tudomásul veszik. A közgyűlés még tudomásul veszi gróf Serényi Bélának a m. kir. földmivelésügyi minisztérium vezetéke alól történő felmentéséről. Választások. A közigazgatási bizottságba öt tagot választottak és pedig a következőket : Beniczky Aladár (Sajószöged), Bottlik József (Miskolcz), dr. Farkas Gyula (Edelény), dr. gróf Haller József (Miskolcz), Kiss László (Mezőkövesd). Megválasztották ezután a központi választmány 30 tagját. A választások után folytatták a tárgysorozat többi pontjainak tárgyalását. — Értesítés: A műv. áll. elemi iskoláiban és az óvodában a tanítás január 2-án megkezdődik. —Az áll. főreáliskolában a tanítás február 3-ig szünetel. A Eemzeti Tanács ülése. A Nemzti Tanács tegnap délután ülést tartott, melyen a gázgyár alkalmazottainak, a munkabér méltányosabb megállapítása iránti kérelmével foglalkoztak. Majd elhatározták, hogy az állami elemi iskolákat január 3-án megnyitják és a város az iskolák fűtőanyaggal való ellátása iránt intézkedik. Különböző közélelmezési kérdések elintézése után a karhantlmi rendőrség költségeinek fedezésére kirótt önkéntes adók felülvizsgására egy bizottság kiküldését határozták el. Ez a bizottság felül fogja vizsgálni a kirótt adókat. A bizottság működésének megkezdéséig is be kell fizetni a kirótt összegeket, mert az még csak előlege egy később kirovandó progresszívebb adónak. Végül a helyzetre vonatkozólag Beisinger Ferenc kormánybiztos adott a bizottságnak felvilágosításokat. Jffegom A miskolczi szobafestő, mázoló, címfestő és rokonszámok önálló ipiroai 1919 Jan. - án, csütörtökön este 6 órakor az Iparoskörben fontos napirenddel értekezletet tartottak. Minden fentebb nevezett Iparos saját édekében jelenjen meg pontosan. fi vezetőség. Felhívás a karhatalmi rendőrség költségeinek befizetése tárgyában. A karhatalmi rendőrség költségeinek kirovására kiküldött bizottság munkája alapján a megajánlási íveket az érdekelteknek kiküldöttem és egyben felkértem, hogy legalább 2 havi részletet előre befizetni szíveskedjenek. Előterjesztés, felszólamlás érkezett hozzám elegendő, de befizetés nem. Miután a karhatalmi rendőrség felállítása felette sürgős, újólag felhívom az érdekelt intézményeket és polgárokat, hogy a részükre megállapított havi hozzájárulási összegeket tekintet nélkül arra, hogy előterjesztéssel élek e, vagy sem, okvetlenül fizessék be, mert különben a karhatalmi rendőrség nem állítható fel, és az ebből származható felelősséget magamról elhárítva, az érdekeltekre s azok nemtörődömségére hárítom. A befizetések naponként délután 2 — 3 órakor teljesíthetők a javadalmi hivatalban (Városháza, rendőrségi épület, kapu alatt balra.) Tudakozódások úgy ott, valamint nálam is tehetők. Miskolcz, 1918 december 30. Dr. Rimóczy József, rendőrfőkapitány.