Miskolczi Napló, 1922. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1922-01-01 / 1. szám

­am, I (5382.) szám Vasárnap, If 22 január I — A -7 Előfizetési árak u«* helyben, mint vidékre i Égése évre 600 korona kaphatA minden Fél évre 300 korona birlapáru«is Análl Negyed évre ISO korona POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő : FEHÉR ÖDÖN Kiadóhivatalt iftiskolcx, Hunyadi­ u. 2. Telefon IM Szerkesztőség : Erzsébet tér I. sz. Telefon 3IM A lap szellemi közleményei a szerkesztőséghez, előfizetések és hirdetések a kiadóba intézendők. Újévi harangszó. Hullatja levelét az idő vén fája... A végtelenségbe újra belemerül egy esztendő. Megújhodik az idő és hozza rejtelmeit, reményeit és ígé­reteit az újév. Most, hogy az eltűnő idő nyitott sírjánál vagyunk és ké­szülődünk a nagy temetésre, hívjuk-e tetemre a távozót, akitől mindent vártunk és akitől annyi csalódást és fájdalmat kaptunk? Örökségül itt­marad megtépett, fáradt lelkünk, mely földi vándorlásában ezer sebtől vé­­rezve keresi a béke, a szent nyu­galom útját, amely vágyódva száll bús estéinken a csillagos ég felé, ahonnan a megváltást, az új élet ígéretének teljesedését várja. Tar­solyunk üres, a gonosz élet lassan­ként kimarkolta kincseink javát. Ami maradt, kolduskenyér az, amely nem engedi, hogy eldőljünk a harc fá­radtságában, a porból, ahová a bá­nat sújt, felemel és vezet tovább, szenvedni kálváriánk útján, egyetlen útravalónk a nehéz vándorlásban a remény. H* Az idők végtelenségében nem tör­tént semmi. A sokmillió homokszem­ből lepereg egy és azután a sors kereke fordul tovább. Nem történt semmi. A Nirvánába hatolt egy pi­ciny pillanat, egy homokszem­nyi atom belepereg a sivatag tengerébe, csak abból a mi keserű életünkből kell megint egy nagy szakaszt, teljesület­­len remények, elfakult vágyak, elfá­radt ékszások csalódásait a halott esztendő mellé temetni. És hogy a búcsú a távozótól könnyebb legyen, hogy az élet visszahozhatlan veszte­ségét ne sirassuk olyan gyáván és törpén, itallal töltjük meg a poharat mámorba Hirdetjük a lelkünk, áten­gedjük magunkat az álmok színes ígéreteinek. Mert így könnyebb te­metni, mert így vidámabb az érkezőt várni, akitől most is csak jót várunk és aki majd megint magával visz egy nagy kincsünket, egy csalódásos, fájdalmas, szépségeitől megrabolt éle­tével.* A múló esztendő tragikus állo­mása a magyar kálváriának. — A Végzet, mely esésünk kapuit nyolc éve megnyitotta, beteljesedett. A kard, amelyet hosszú esztendők véres viharaiban kemény dacos el­szántsággal forgattunk, kihullt a kezünkből és az ország ezeréves teste szabad prédája lett mohó éhe­seknek. Erdély, a Felvidék, a Bánát, a Bácska és az elszakított nyugati végek velünk simák, velünk sóhaj­toznak. S mi lesz majd egyszer, ha ezek a halk sóhajtások összefonódva viharrá dagadnak. Vér és vér piros színe rajzolódik kör­öskörü­l a hori­zontra. A megalázott és megrablott népek ha egyszer megint talpraálla­­nak.Milyen borzalmasan véres zivatara lesz az elfojtott indulatok kirobbaná­sának. Melyik esztendő hozza majd ezt az új próbát, mely eldönti : van-e jogunk az élethez, az ezeréves törté­nelem új dicsőségéhez ? * És készülvén a nagy leszámolásra, mi történik itthon ? Megtaláltuk-e már egymást, hogy az elkövetkező idők próbája együtt találjon bennün­ket? A forradalmi láz, amely a há­borútól elgyöngült testben könnyen úrrá tudott lenni, elnult-e, a lelkek harmóniába tudnak-e olvadni attól a nagy gondolattal áthatottan, hogy mindnyájunk felett lebeg az a cél, amelynek mindnyájan tartozunk ma­gunkat alávetni és a haza boldogságá­nak minden más érdeket és célt túl­növő gondolata.­ Csökkentek-e az ellentétek, amiket közénk ellensége­ink sem vethettek volna gonoszabb ügyeskedéssel, szétszakítv­án a meg­maradt kis magyarságot egymástól olyan távolságokra, hogy most már egymás szavát sem hallják. Ahol a politika nem tudott elegendő rob­bantó­­anyagot helyezni az együttes társadalmi munka alapjába, ott el­hívták segítségül a felekezeti viszályt és ha ez nem tudná az egész gonosz munkát végzetes tökéletességel elvé­gezni, a kiélezett osztályellentéteket hívják segítségül. Nem elegendő ma az, hogy lelki­­ismereted és hited szerint magyar­nak vallod magad, az sem számít, ha véreztél, dolgoztál, szenvedtél az együttes magyar célért. Hiába szen­telte e földet hazáddá és szived templomává elődeid itteni küzdelmes élete és halála, ha imádságod célja egy az övékével, de nem közös a tem­plomod, nem lehetsz jó hazafi, nem mondhatod nyíltan, hogy szereted a hazádat, mert úgysem hisznek neked. Szeretetről ne beszélj, mert rád ro­hannak azok, akiknek uralma és világa gyűlöleten épült és mert egyéni játékuk önös hasznát féltik, torkodra fojtják a szót, nehogy meg­értést, szeretetet tanuljanak tőled. Minden karra szükség volna ma, hogy­ dolgozzál, de ők, a gyűlöl­ködés magvetői lefogják a munkára lendülő kezeket. Minden józanságra szükség lenne most, hogy végre tisz­tán lássuk, milyen végzetes hibákat követtünk el. De jaj annak, aki erről beszélni bátor, mert a józan világosság fényt vetne rájuk és el­oszlatná a ködöt, melynek homályos­ságában rombolhatnak javakat és lelkeket. Minden hiába, hogy az igazi ma­gyar kötelességek tudatára ébredje­nek. Hasztalan sir ide rabságban sínylődő testvérek panasza, hasztalan pusztít itthon a nyomor, hiába int minden nyomorúságunk és szeren­csétlenségünk jobb belátásra, tü­rel­­mességre és megértésre, nekik a leg­fontosabb, hogy fórumon maradhas­sanak és folytathassák munkájukat. És a sötét kép hátterében ezren és ezren várják megbénítottan, hogy elhallgasson a vad gyűlölet, hogy ők, a megbántottak, megalázottak, meg­­tépettek — a haza érdekében to­vább dolgozhassanak. Rájuk marad a munka, hogy a romok helyére új világot, boldog magyar életet vará­zsolhassanak. A fórum, ahol a közérdek tiszta és nemes harcának kellene lefolyni, csúf lármától hangos. Ember ember ellen mérgezett fegyverekkel harcol. A polgári rend szekre szétszakítva. A legellentétesebb, a legképtelenebb emberek zajongnak a fórumon. Egyik sem akarja elhinni, hogy a másik szándéka becsületes. Mindegyik ma­gánál, egyedül csak magánál akarja ismerni azt a csalhatatlan panaceát, ami a sebektől vérző országot meg­gyógyítja. És közben mérget csöpögtet a sebekbe. Farizeusok hirdetik azt a keresztényi szeretetet, amit a jézusi tanítások nem ismernek, képmutatók akarják örök életben tartani azt a gyűlöletet, ami nélkül ők nem létez­hetnek. Akik egymás lehelletét is utálták, azok most kényelmesen simulnak egymás keblére az önfen­­tartás, a konjunkturális előnyök vé­delmében. A hatalom megtartásának életösztöne kergette őket össze és egymás iránti gyűlöletük mérgét most a tőlük lélekben távol álló tömegek­ szórják. És ezt együtt úgy nevezzük ma, hogy közélet. És ebben a sötét­ségben vergődik hosszú, kínos esz­tendők óta, a szeretet melege, a vi­lágoság fénye, a megértés közössége nélkül, a beteg magyar társadalom. ♦ A nehéz sötétségben megnyílik az új reménykedések, friss bizakodások kapuja és szeretnénk bepillantani a jövő ígéretének rejtelmeibe. A her­vadó anyának, a vén időnek ifjú gyermeke, a megszülető esztendő mit hoz nekünk? Tovább tart-e a szenve­dések, a megpróbáltatások útja, vagy közeledik a világosság, melynek fénye az álmok és vágyak megvalósulását mutatja? Más biztatásunk nincs rá, mint egyetlen javunk, amit megha­gyott az élet, a szívünkben élő és soha nem hervadó virág: a remény. Higgyünk! Várjuk hittel és türelem­mel a jobb jövőt. Fogadjuk az őszinte­ szeretet tárt karjaival az érkezőt. Olyan jó hinni és bizni. Hinni az emberi jóságban,­bízni az idők jobbra­­fordulásában. Enoe ! Mámorban, jókedvben, a dórűi, fehér bárányfelhőjében jön a­, újév. Köszöntsük jó hittel, tiszta, szép reményekkel. (..) (Fővárosi tudósítónktól.) Az ellenzék akciója holnaptól kezdő­­dőleg exlexbe hajtotta az orszá­got. Azonban úgy látszik, hogy ennek a kormány egyáltalán nem tulajdonít nagyobb fontosságot, mert hiszen módjában lett volna könnyű szerrel leszerelni az el­lenzék mozgalmát, ellenben erre még csak komolyabb kísérletet sem tett. Az ellenzék harci kedve ennek következtében — úgy látszik — egyáltalán nem mutat hanyat­lást, úgy, hogy a két napra ter­vezett újévi szünet után még hosszabb ideig módjában lesz az ellenzéknek az indemnités meg­szavazását kitolni. Újév után az ellenzék részéről fel fognak még szólalni Ugron Gábor, Vázsonyi Vilmos és Ba­ssay Károly, akik­nek beszéde leginkább áll az ér­deklődés középpontjában. Hogy a vita tényleg meddig­ fog tar­tani, arra vonatkozólag még ma egyáltalán nem lehet következ­tetni. Maguk az ellenzékiek két hétre számítanak, amit a kor­mány valószínűleg azzal fog meg­akadályozni, hogy a vita tarta­ A politika újéve az idén meg­lehetősen eltér az eddigi sablo­­mára b­e­vezeti az­órács üléseket. nőktől. Bethlen István gróf mi­niszterelnök távol van és csak 2-án, reggel érkezik haza. Akkor fog megtörténni hivatalos üd­vözlése és akkor mennek végbe­ a­­­­diplomáciai fogadtatások is. — Friedrich Istvánt holnap este hat órakor a Wenckheim-palotában üdvözlik barátai és párthívei. —­­ Nagyatádi Szabó István üdvöz­lése csak 3-án történik meg­­egyébként a kisgazdák külön fog­ják üdvözölni a beteg Rubinek Gyulát és valószínű­leg Mayer Jánost is. Andrássy Gyula gró­fot csak szű­kebb körben fogják üdvözölni, párthívei. A keresz­ténypárt hivatalos üdvözlése csu­pán Haller Istvánnak fog szólni. A kom­ányelnököt helyettesítik Vass József nem hajlik meg a pártok kívánsága előtt és mára nem adott szünetet a Háznak. A pártok azonban remélik, hogy legalább hétfőn nem tart ülést a Ház. A kisgazdapártban péntek este az újabb királymisét követő jeleneteket tárgyalták és szó volt róla, hogy újév után a kormány­­tól a karlista agitáció ellen eré­lyes lépéseket fognak követeli . A nemzetgyűlés nevében a kor­mányt újév alkalmából Gaál Gaszton üdvözli.

Next