Miskolczi Napló, 1924. január (24. évfolyam, 10-11. szám)

4 kolera telepítette őket. , Met jelek és hirdessétek a magyar nyelvet és terjesttélek, mint hajdan az apostolok az igaz hitet — Bár Miskolc mezővárosában akár 1801-től találkozunk az erdélyi szinjátszó társasággal, mégis állíthatjuk, hogy a színjátszás állandósitása, fokozatos fejlődése, Kulcsár István idekiűdött társaságával kezdődik s ettől az időtől lehet számítani Miskolc rendszeresebb magyar színészetének múltját. — Az illendő hely fogyatkozása miatt Pestről elköltözni kényszerült társulatot a város erős magyar nemzeti érzületü közönsége s különösen Borsod vármegye nagy szeretettel fogadták. Mint Déryné naplójában olvasható, már a bevonulás is ünnep volt. A nemes vármegye akkori alispánjának előterjesztésére közgyűlési határozattal kimondja a társaság hathatós támogatását és Erő főszolgibiró Miskolci György főpénztárnok, Szrogh Sámuel szenátor személyében bizottságot küld ki a színészet mindennemű ügyének intézésére. Nem érdektelen megemlíteni, hogy Erős főszolgabíró a Korona udvarán lévő kocsiszínt, hogy adta át a színjátszó társaságnak „Urak itt a színpad, itt a lovak fölött ? volt a kérdés. Hát miért nem egyelőre az is jó. De akkor magasabbra kell emelni azt a ketrec forma tetőt, hát felemeljük ! De hát hol járnak be a színészek a színpadra ? A publikum között, volt a válásé. Ám legyen, teljék be rajtánk a végzés, mondotta Déryné. — Ami a magyar vendégszeretettől csak telhetett, mindabban részük volt, két év alatt benszülöteknek tekinti magát a társaság. Bár a játszóhely deszkaketrecén süvített a hideg téli szél, a közönség látogatottsága egyre fokozódott. Szomorújáték, dráma, néha opera, várakozva utalnak elő. Majd a rajongó szeretet megnyilvánulásaként fel fel hangzik a kérő szó: Déryné énekeljen s Déryné gitárral a kezében énekelt. E jó viszony s meleg barátság közönség és színész között kétség kívüli jele volt annak a népszerűségnek, melyre a társaság a városban szert tett. A tagok s áráénak fokozatos emelkedése és az akkori viszonyok szerinti modernebb berendezkedés az udvari kocsiszínből a játékszínt a Csizmadia színbe helyezi át. — Itt énekelte Déryné a nagy áriákat, mialatt a hó kénye kedve szerint esett le csupasz nyakára. De a társas életviszony színész és polgár között is a legkedvezőbb volt. Az előkelő polgárok nem komédiásokat látnak a színészben, hanem a magyar nyelv apostolait s igy szivesen látott vendégek. 1816 ban a miskolci színészet elveszti szigorúan helyi jellegét, mert színészeink átrándulnak hasára s megvetik a kassai színészet alapját. Az első állandó színjátszó társaság felkarolása, a színészek iránti tisztelet és ragaszkodás, de különösen a magyar nyelv művelése iránti nemes törekvés felvetik az állandó játékszín felállításának eszméjét Borsod vármegye közönségének 1818 augusztus 11 étől keltezett felterjesztése a helytartó tanácshoz, melyben ezeket írja: „A magyar nyelven beszélő nemességgel és lakosokkal bővelkedő és hasonló képen anyai nyelveken beszélő nemességgel és lakosokkal teljes vidék közepén feküdő népes mezővárosban állandó játékszint építeni és ki is nyitni akarunk. Az első szinház megépítése — A helytartótanács a vármegye elhatározását tudomásul vette. Borsodvármegye nemes kötötsége e határozattal kiváló hazafiságának adta tanujelét és az ügy nemzeti fontosságának elismerésével a tettek mezejére lépett. Klobusiczky István főispán jelenlétben 1819 május havában megtörtént az alapkőletétel. A város a vármegye ajándékain kívül Heves, Abaúj, Zemplén és Sáros vármegyék jelenékeny anyagi támogatása biztosították a megkezdett munka folytatását. Az elismerés és hála érzetével kell megemlékeznünk Kun János kőművesmester, Tessel Frigyes ácsmester és Krauss Leonard kőfaragóról, akik úgyszólván ingyen végezték a munkát, sőt az anyagoknak tekintélyes részét ingyen is adták. A lelkes munka 1823-ban testet lőtt. Az első kőszinház elkészült és 1823 ban augusztus 24 én ezer alak öröm ujjongása között a magyar kultura dicsőségére megnyittatott. — Miskolc városa és Borsodvármegye e tettel a magyar szójátszás történetében hervadhatatlan nevet és emléket biztosított magának. 1815 ben barátságos szállást biztosít az ország fővárosából vándoraira indult társaságnak, 1823 ban álladó hajlékot ad a nemzet apostolainak. 1823 tól 1843 ig a kör igényeinek megfelelő átalakítással e színházban játszanak színészeink. — A város és a vármegye közönsége nemes versenyt fejt ki a szinészet pártolásában és a sáros, gyéren világított utcában lelkes tömege a színházba járóknak, az eleven, lüktetőévi a kutúr szeretettől tesznek tanúságot. A második színház — Az első magyar kőszinház, mely hu ~i ávac, Át folssen!?"* Jataploma volt a magyar színészetnek s melyben a magyar nyelv oly sok dicsőséggel hirdette kalmi hivatottságát s melyből annyi színészi tehetség indult e dicső égés útjára, 1843 ban a várobn pusztított m .vész alkalmával elhamvadt. — A lelkesedés, mely 1818 ban megveti alapját fz első kőszinháznak, a csapás súlya alatt nem lohadt le. Szemere Bertalan, hazánk nagy fia, e város és vármegye büszkesége 1847 ben . Szinházépítő rt.- ot alakit és megveti alapját a ma is fennálló színház épületnek. Küzdelemteljes 10 esztendő után 1857 ben szeptember 3 án megnyilig az uj sziház. A színház rt. nagy lelkesedéssel, szeretettel és nagy hozzáértéssel vezeti ezután a színház ügyeit. Magasabb érdekekre tekintettel 1916 ban a város tulajdonába adja a színház épületét és ezzel a színészet ügyét. Vegyen példát a múlttól a jelen ! — Mélyen tisztelt Ünneplő Közönség ! Beszédem elején ama hangot ütöttem meg, hogy alegméltóbb ünneplés a nemes tettek és példák követése. — Ha színházunk fentebb előadott fokozatos fejlődésére visszapillantást teszünk, megállapíthatjuk, hogy Borsodvármegye honos közönsége, melyhez sz a 11 kor még kicsi s mezővárosi jelleggel bíró városunk is számítandó, a nemzet legválságosabb napjaiban a magyar nyelv dcőségére, mely abban az időben eggyet jelentett a nemzed önállósága iránt vívott harccal, oltárt emelt a színjátszásnak, hogy azon felmagasztalja legszebb és legszenteb ideálját, a független Magyarországot. A történelem, melynek elsárgult lapjai hirdetik a hazafiai lelkesedésből fakadó nemes tettek végtelen sorozatát, igazolja a küzdelem jogosságát s megörökíti a céltudatos ernyedetlen, nemes munka eredményét. — Ha nemzetem jelen sorsát nézem, önképtelenül felvetődik agyamban az összehasonlítás gondolata. — Keresem, kutatom, hogy szomorú sorsod nem e hasonlít 100 év előtti világos napjaihoz. Határaidban nagyobb, de nyelvedben és önállóságodban szegényebb voltál, de egyben a maival azonos széttagoltságodban. — A jelen kor élő magyarjainak a mait nemes hagyományaiból példát véve, kell a harcot megvívni. (ugy Tan ! Helyenléfa.) — Lélekben, gondolatban és a nemes cselekedetben eggyé kell len- Lünk, hogy oly nagyot és halhatatlant alkossunk, mint elődeink. Nehezebb a munka és súlyosabb a feladat, mely elvégzendő, de nagyobb és maradandóbb a dicső ég, mely hivatásunk betöltésével azaláírnunk leeud. Itt állunk a múlt és jövő mesgyéjén, magunk mögött látva a befutott pályát s magunk előtt rejtve azt, melyen jövőben haladnunk kell! — Most, amikor az emlékünnep keretében a száz év előtti nemes munka jutalmát, az elismerés és mélységes hála hervadhatatlan koszorúját átnyújtom, Borsod vármegye és a város közönségének, megtisrült lélekkel, a jövőbe vetett bizalom fanatikus hitével, elődeink példáján lelkesülve, lépjünk a nemzetépítő munka ama útjára, melynek diadalmas végcélja: Magyarország_ Ünnepélyes határozatok a százéves színház emlékére A közgyűlés, amely nagy figyelem közepette, mély csendben hallgatta a beszédet, annak végén zajos éljenzésben tört ki s hasonló ésezéssel fogadta a tanács következő határozati javaslatát, melyet Halmay Béla dr. városi főjegyző terjesztett elő: — A miercorci Nemzeti Színház százéves fennállásának évfordulóján nem csupán Miskolc város, de az ország kulurális életében bekövetkezett nagy jelentőségű esemény méltó megörökítését városunk tanácsa feladatának ismervén, a következő határozati javaslatot terjeszti a tekintetes törvényhatósági bizottság elé: — Mondja ki a törvényhatósági bizottság közgyűlése, hogy a Mistólci Nemzeti Sínház jelenlegi épülete helyett, mely épület 66 esztendő óta áll a magyar kai ura terjesztésének szolgálatában, egy uj s a mai kor igényeinek minden tekintetben meg- felelő modern színházat emel s e célból e határozza, hogy a létesítendő uj színház építési költségének fedezésére színház építési alapot létesít, melynek jövedelmét a mindenkori évi költségvetésnek egy százaléka fogja képezni. — Ez az alap mindaddig gyorspitandó, míg összege a színház felépítésénekösségeit fedezi. — Határozza el a törvényhatósági bizottság, hogy a magyar közművelődés, a magyar szi művészet lelkes harcosainak, Déry Istvánná, szül. Széppataky Rózának, Szerdahelyi Kálmánnak és Egressy Gábornak emlékét megörökítendő, nevükről a város egy egy utcáját elnevezi. Mondja ki aörvényhatósági bizottság, hogy Déryné Széppataky Rózának és Latabár Endrének a város falai közt nyugvó porai felett emelt síremlék gondozását magára vállalja s mindezen teendők megtételével és végrehajtásával a tanácsot megbízza. Szentpáli István beszéde Most a törvényhatósági bizottsági tagok nevében Szentpáli István dr. emelkedett szólásra s a következő két nyp adotta: -Nem ünnepi beszéd, mely már elhangzott, hanem pár szó kíséretében vagyok bátor felszólalni és a tanács javaslatát támogatni. Mikol e város tanácsát az imént tett javaslatnál kettős szempont vezette. Az egyik az, hogy a színművészet nagyjainak méltó emlékét jobban megörötritsös és a színháznak régi elavult épülte helyett méltóbb és megfelelőbb épületet emeljünk. Mikolc közönsége mindig lelkes támogatója volt a művészenek és a művészi törekvéseknek, mert átértette és átérezte azt, hogy ha művészet nem lenne, az emberi élet majdnem a kenyér és magéihítés szomorú gondjai,vagyis az éltető élet silány és kösön°éges színvonalra sülyedne. A művészet az, ami az életnek fényt, derűt, melegséget és gyönyörtséget szerez. A művészet av, amely vigasztal, ami magasabb régióba emel, a művészet az, amelyik jobbá és nemesebbé tesz benünket. Mert hisz a művészet nevelő hatása kétségtelen. (Úgy ww.) — A másik szempont pedig az, hogy a művészet hangja nemzetközi, mi' az, mint minden más nyelv, jobb mint a francia vagy az esperantó. Azt nem tanulta senki és mégis mindenki megérti. „Művész hazája széles e világ, e hírnév omaginját járja .* — mondja a költő. Művészeink ma bejárják a világot, hidetve és bebeizi nyitva a magyar faj kulturáját, dic őségét, és elismerés: szerez /i segít magadnak és nemzetüknek. Ez, a legszebb hódítás, ez a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy egy gonosz, esztelen szerződés alárendelte egy kutyailag nagyon magasan álló nép nagy részét sokkal alacsonyabb lenen álló népeknek. Igazuk van azoknak, akik a magyar művészetben az integritás fegyverét látják. (thyvwa.) És ebben a 6 restvésben ennek a városnak úgy mint a múltba, úgy most is elől kell járni, teljes mértékben támogatom a a tanács javaslatát és kérem, hogy az igeninél előbb testet öltsön és egy tágasabb és szebb színházban gyönyörködjék a közönség a magyar művészet és irodalom alkotásaiban s legyen úrra és ottona a külfödet is bejáró és a magyar kultúra hatalmával vigighódító újabb és újabb tehetségeknek? (Zajos éljenzés) Az ülnöki főispán a javaslatot ezek után határozattá emelte. Bulyovszky Gusztáv indítványára elhatározták, hogy az elhangzott beszédeket jegyzőkönyvbe foglalják. A Miskolci Daláregyltt elénekelte a Himnusz is ezzel a diszközgyűls véget ért. A közönség hódolata Déryné házánál és sírjánál A díszközgyűlés után az ünneplő közösség Déryné hajdani lakóháza, a Hunyadi uca 58 számú ház elé vonult, hol Putnoki Béla tartottemlékbeszédet. A beszéd után lehullt a lepel az emléktábláról és a Miskóczi Dalár egylet alkalmi énekekkel fejezte be az ünnepséget. Mint december 12-én este 9 órakor mini jótékonycélú műsoros m mKoronán BUFFET! Műsor után tánc reggelig! Poczok zenekara muzsikál MISKOLCI NAPLÓ Szard», decemer 12